"...És ha soha többet nem hallom tőled már ezeket a szavakat, akkor is boldog leszek, mert mindörökre emlékezni fogok rájuk, hogy egyszer igenis kimondtad őket!"
"kezdem azt érezni,ha elmész üres leszek...kérlek maradj mert nélküled megveszek!!!
hiányzik a szó,hogy azt mondd:szeretlek
hiányzik a kéz mely megfogja kezem és azt mutatja:sohasem engedlek!!!
maradj velem,hisz mindig erre vágytam,lágyan simitsd végig remegő lábam...
de most el kell menned,ez maradt már...lábad nyomán egy vöröslő rózsaszál!"
VÁLASZ :Zsivinek
hiányzik a szó,hogy azt mondd:szeretlek
hiányzik a kéz mely megfogja kezem és azt mutatja:sohasem engedlek!!!
maradj velem,hisz mindig erre vágytam,lágyan simitsd végig remegő lábam...
de most el kell menned,ez maradt már...lábad nyomán egy vöröslő rózsaszál!"
VÁLASZ :Zsivinek
Legszebb emlék a szeretet, melyet mások szívében hagyunk magunk után.
(Giminek válaszul)
(Giminek válaszul)
Őszi szél
Csak hallgatunk, én itt, te ott,
s a percekbe szőtt kis csodák
szétfoszlanak, míg szemlesütve
rohannak el az éjszakák.
Messze vagy, a sóhajok közt
csókjaink emléke meglapul,
de tűnő álmok nem ringatnak,
csak vágyak fáradt csendje hull.
Most hallgatunk, én itt, te ott,
s ha némaságunk összeér,
majd eltűnődve von szemünkre
könnyű fátylat az őszi szél.
Kormányos Sándor
Csak hallgatunk, én itt, te ott,
s a percekbe szőtt kis csodák
szétfoszlanak, míg szemlesütve
rohannak el az éjszakák.
Messze vagy, a sóhajok közt
csókjaink emléke meglapul,
de tűnő álmok nem ringatnak,
csak vágyak fáradt csendje hull.
Most hallgatunk, én itt, te ott,
s ha némaságunk összeér,
majd eltűnődve von szemünkre
könnyű fátylat az őszi szél.
Kormányos Sándor
Az ember életének nem a halál jelenti a véget,mert a halál is csak egy másik út,melyre mind rálépünk.Az ember életének a véget az jelenti,mikor a lélek szeretet nélkül marad,mert,egy ember se tud,szeretet nélkül élni.
"Az, hogy testünk vénül, és betegek, öregek, fogatlanok, vaksik és nyomorékok leszünk, még elfogadható valahogy. Nehezen, de mit tegyünk? Az, hogy végül nem bírjuk tovább a fizikai létet, és átlépünk a halál kapuján, még mindig elfogadható, ha keservesen is. Minden kétségbeesett tiltakozásunk ellenére van bennünk valami belenyugvás, vagy talán rejtett bizakodás: majd csak lesz valahogy. Az ember végül megadja magát. De az, hogy a szeretet elmúljon, elfogadhatatlan! Olyan fájdalom, melyet semmi nem enyhít."
Életünk során,útjaink hosszán mind-mind egyet keresünk..az őszinte szeretet ami felénk irányul,akár a szél ami belekap a vitorlánkba, az ember attól lesz ember hogy vágyik a szeretre,megbecsülésre.Én sem vagyok másképp..
Mindig tud adni, akinek a szíve szeretettel van tele. A szeretethez nem kell teli erszény. Szent Ágoston
A múltban tanultunk, de nem ennek a gyümölcsei vagyunk. A múltban szenvedtünk, szerettünk, sírtunk és mosolyogtunk. De ennek nincs jelentősége a jelenre nézve. A jelennek is megvannak a maga kihívásai, a jó és a rossz oldalai. Nem hibáztathatjuk vagy éltethetjük a múltat azért, ami most történik. Minden új szerelem független az előzőektől, semmi köze a múltbéli tapasztalatokhoz: mindig új.
Olyan érzés, mikor az ember a fellegekben jár és nem tudja hol is van.
Ilyenkor csak a szív parancsol és az ész nem tudja felül múlni ezt az érzést. (Ez egy válasz X üzenetére (2011. 04. 18. hétfő 21:15), amit ide kattintva olvashatsz)
Ilyenkor csak a szív parancsol és az ész nem tudja felül múlni ezt az érzést. (Ez egy válasz X üzenetére (2011. 04. 18. hétfő 21:15), amit ide kattintva olvashatsz)
Törölt felhasználó (759419)
2011. 04. 18. hétfő 21:15
"Ha megfoghatnék egy szivárványt,megtenném.Csak neked,hogy a szépségét megoszthassam veled. Azokon a napokon,mikor egyedül érzed magad[,építenék egy hegyet,ami csak a tiéd lenne. Egy hely a kikapcsolódásra,egy hely,egyedül lenni.Ha a gondjaidat a kezemben tarthatnám, a tengerbe dobnám őket.De ezeket nem vagyok képes megtenni. Nem tudok hegyet építeni vagy megfogni egy szivárványt.De engedd,hogy az legyek,amit a legjobban tudok: Egy barát,aki mindig itt van....." 
"Ha megfoghatnék egy szivárványt,megtenném.Csak neked,hogy a szépségét megoszthassam veled. Azokon a napokon,mikor egyedül érzed magad[,építenék egy hegyet,ami csak a tiéd lenne. Egy hely a kikapcsolódásra,egy hely,egyedül lenni.Ha a gondjaidat a kezemben tarthatnám, a tengerbe dobnám őket.De ezeket nem vagyok képes megtenni. Nem tudok hegyet építeni vagy megfogni egy szivárványt.De engedd,hogy az legyek,amit a legjobban tudok: Egy barát,aki mindig itt van....."
Van az ajándék... Mindegy, hogy mi. Nem számít, hogy nagy vagy kicsi, drága, vagy olcsó. Az ajándék valódi értékét nem ez határozza meg. Bármi válhat ajándékká. Egy mosoly, egy simogatás, egy ölelés is. De lehet az egy könyv, amiről tudod, hogy a másiknak fontos, és egy könyvjelző, amiről ő is tudja, hogy számodra mennyit jelent. A lényeg, hogy szíved minden melegével adod neki. Így a könyv minden oldala rólad fog szólni, a könyvjelző pedig nem csupán a lapok múlását jelzi, hanem téged idéz. Hiszen valójában nem könyvet, nem könyvjelzőt adsz, hanem a szívedet. És ennél többet nem adhatsz. Mert a szíved te magad vagy.
Ne mond,hogy szeretsz, csak mosolyogj rám.
Ne mond,hogy kívánsz, csak ölelj át
ne mond,hogy örökre, csak pihenj meg
ne mond,hogy maradsz, csak légy õszinte
ne mond,hogy mindent, hisz csak perceket kérek.
Ne mond,hogy kívánsz, csak ölelj át
ne mond,hogy örökre, csak pihenj meg
ne mond,hogy maradsz, csak légy õszinte
ne mond,hogy mindent, hisz csak perceket kérek.
Veszélyes játék
Egész világ hódolt, leányka,
S te mindenkit kigúnyolál,
Azt hitted, ez adó megillet,
S nincs senki, aki ellenáll.
Bosszankodál, hogy egyedűl én
Maradtam néma és hideg.
Több-több kacérság bájaidra
Még több ragyogványt hintenek.
Erősebb vért kellett nekem most,
Neked hegyesb nyíl kelletett
Így folyt köztünk, így folyt sokáig
A harcjáték, az ütközet.
De jaj, ki a szív érzetével
Szentségtörő játékot űz!
Veszélyes az, mint a lepének,
Melyet körülrepűl, a tűz.
Addig hódítgatál cselekkel,
Hogy meghódoltál, kis hamis,
S ez nékem olyan jól esett, hogy
Tiéd vagyok most magam is.
Egész világ hódolt, leányka,
S te mindenkit kigúnyolál,
Azt hitted, ez adó megillet,
S nincs senki, aki ellenáll.
Bosszankodál, hogy egyedűl én
Maradtam néma és hideg.
Több-több kacérság bájaidra
Még több ragyogványt hintenek.
Erősebb vért kellett nekem most,
Neked hegyesb nyíl kelletett
Így folyt köztünk, így folyt sokáig
A harcjáték, az ütközet.
De jaj, ki a szív érzetével
Szentségtörő játékot űz!
Veszélyes az, mint a lepének,
Melyet körülrepűl, a tűz.
Addig hódítgatál cselekkel,
Hogy meghódoltál, kis hamis,
S ez nékem olyan jól esett, hogy
Tiéd vagyok most magam is.
Ez tetszett! 
(Ez egy válasz Brummbehr üzenetére (2011. 04. 13. szerda 09:06), amit ide kattintva olvashatsz)
(Ez egy válasz Brummbehr üzenetére (2011. 04. 13. szerda 09:06), amit ide kattintva olvashatsz)
2011. 04. 13. szerda 09:06
Tényleg olyan ritkák a boldog pillanatok? – kérdezte aznap este a csillag.
A fa épp leeresztette szempilláit, hogy kipihenje magát. Megmozzantotta ágait, és álmosan felelte:
– Nem… nem. Nem annyira ritkák. Csak hát… az emberek az eszükkel hajszolják azokat a pillanatokat. Pedig az – hogy mondjam neked? – a szív ügye.
– Mesélj nekem a boldog pillanatokról!
– Hagyjál most, álmos vagyok. (...)
– Adj nekem egy boldog pillanatot. Aztán hagylak aludni.
– Szeretlek! Nagyon!
– Jó éjszakát! – mondta a csillag leírhatatlanul boldogan.
Alkyoni Papadaki
A fa épp leeresztette szempilláit, hogy kipihenje magát. Megmozzantotta ágait, és álmosan felelte:
– Nem… nem. Nem annyira ritkák. Csak hát… az emberek az eszükkel hajszolják azokat a pillanatokat. Pedig az – hogy mondjam neked? – a szív ügye.
– Mesélj nekem a boldog pillanatokról!
– Hagyjál most, álmos vagyok. (...)
– Adj nekem egy boldog pillanatot. Aztán hagylak aludni.
– Szeretlek! Nagyon!
– Jó éjszakát! – mondta a csillag leírhatatlanul boldogan.
Alkyoni Papadaki
Tényleg olyan ritkák a boldog pillanatok? – kérdezte aznap este a csillag.
A fa épp leeresztette szempilláit, hogy kipihenje magát. Megmozzantotta ágait, és álmosan felelte:
– Nem… nem. Nem annyira ritkák. Csak hát… az emberek az eszükkel hajszolják azokat a pillanatokat. Pedig az – hogy mondjam neked? – a szív ügye.
– Mesélj nekem a boldog pillanatokról!
– Hagyjál most, álmos vagyok. (...)
– Adj nekem egy boldog pillanatot. Aztán hagylak aludni.
– Szeretlek! Nagyon!
– Jó éjszakát! – mondta a csillag leírhatatlanul boldogan.
Alkyoni Papadaki
A fa épp leeresztette szempilláit, hogy kipihenje magát. Megmozzantotta ágait, és álmosan felelte:
– Nem… nem. Nem annyira ritkák. Csak hát… az emberek az eszükkel hajszolják azokat a pillanatokat. Pedig az – hogy mondjam neked? – a szív ügye.
– Mesélj nekem a boldog pillanatokról!
– Hagyjál most, álmos vagyok. (...)
– Adj nekem egy boldog pillanatot. Aztán hagylak aludni.
– Szeretlek! Nagyon!
– Jó éjszakát! – mondta a csillag leírhatatlanul boldogan.
Alkyoni Papadaki
Tetszik.
(Ez egy válasz X üzenetére (2011. 03. 23. szerda 13:40), amit ide kattintva olvashatsz)
Törölt felhasználó (748793)
2011. 03. 23. szerda 13:40
A szerelem olyan, mint a kábítószer. Először eufóriába esel, és teljesen átadod magad az érzésnek. Aztán másnap többet akarsz. Még nem váltál függővé, de annyira jólesett az az érzés, hogy azt hiszed, ura tudsz maradni a helyzetnek. Ha két percre eszedbe jut a szeretett lény, hát három órára elfelejted. De aztán szép lassan rászoksz, és teljesen függővé válsz. Ekkor már három óráig gondolsz Rá, és csak két percre tudod elfelejteni. Ha nincs a közeledben, ugyanolyan rosszul érzed magad, mint a drogos, aki nem kapta meg az adagját. És ahogy a drogos képes lopni és megalázni magát, hogy megkapja, amire szüksége van, Te is bármit hajlandó volnál megtenni a szerelmedért :(((((.Paulo Coelho
Tényleg azt hiszed, hogy birtokolnom kell téged ahhoz, hogy szerethesselek? Vagy azt hiszed, elveszíthetlek, ha holnaptól nem szeretsz? A szerelem nem attól él, hogy viszonozzák, mint ahogy a szeretet sem. (...) Ettől én még ugyanúgy foglak szeretni, mert az érzéseim alapja nem a te hajlandóságodból táplálkozik, hanem magából a szeretetből és a felismerésből.
Szabad csak az lehet, aki szeret. A szeretet pedig odaadás és elfogadás egyszerre.
Müller Péter
A boldogság áldása (...) nem szeretve lenni, hanem szeretni.
Arthur Valentijn Japin
Szabad csak az lehet, aki szeret. A szeretet pedig odaadás és elfogadás egyszerre.
Müller Péter
A boldogság áldása (...) nem szeretve lenni, hanem szeretni.
Arthur Valentijn Japin
Átölelte derekamat, fulladás-szorosan összesimultunk. Lábujjhegyre álltam. Lehajolt hozzám, szája végigfutott az enyémen. Lehunytam a szemem, a lámpafény átragyogott a szemhéjamon. Sosem lenne merszem megfogalmazni (mert úgysem tudnám), mit éreztem, amikor megcsókolt, előbb tapogatón, majd önfeledten. Meglehet, felemelt; a lábam nem érte a földet.
Vavyan Fable
Vavyan Fable
Olyan éles fájdalom hasít a szívébe, hogy le kell ülnie. Mi ez? Hiszen a szeretet fáj! Hát bolondok az emberek? Miért mondják, hogy a szeretet jó? Hiszen ez csupa fájdalom, aggodalom, szorongás! Aki nem tudja, mi a szeretet, annak semmi gondja, vidáman él és fütyül a világra... Hiszen a szeretet fájdalmas és nyomorúságos betegség! És rabság, szomorúság, alázat, megsemmisülés...Békeffi István
Az a másodperc, amikor igazán szeretünk, életünk egyetlen valóságos pillanata. A többi nem az. A többi boldogtalan varázslat. Őrület. Teli félelemmel és szomjúsággal. Mi persze éppen fordítva gondoljuk. Mi azt hisszük, hogy az a "valóság", amikor egyedül, kővé dermedt, magányos lélekkel élünk. Valóság a hétköznap, a közöny, az egoizmus, az én, az enyém, a pénzkereset. Valóság a tévé, a robot, a rohanás, a vásárlás, az aszfalt, a "senkihez sincs közöm" életérzése. És a szerelemről véljük, hogy káprázat, mámor. Amikor valóban szeretünk, mondják ránk az emberek, hogy "Te el vagy varázsolva, öregem! Te megőrültél!" - miközben egy tévedhetetlen hang lelkünk mélyéről azt mondja: "Itt akarok maradni, mert mindig ide vágytam! Itt akarok élni, örökké!" Amikor szeretjük egymást: kijózanodunk. Felébredünk. Életünk valóságos állapota az, amikor szeretünk. Ezt a csodát rendszerint akkor érjük el, amikor föladjuk a görcsös önvédelmünket, és elkezdünk egymásban, egymásért élni.
[b]Müller Péter
[/b]
Az a másodperc, amikor igazán szeretünk, életünk egyetlen valóságos pillanata. A többi nem az. A többi boldogtalan varázslat. Őrület. Teli félelemmel és szomjúsággal. Mi persze éppen fordítva gondoljuk. Mi azt hisszük, hogy az a "valóság", amikor egyedül, kővé dermedt, magányos lélekkel élünk. Valóság a hétköznap, a közöny, az egoizmus, az én, az enyém, a pénzkereset. Valóság a tévé, a robot, a rohanás, a vásárlás, az aszfalt, a "senkihez sincs közöm" életérzése. És a szerelemről véljük, hogy káprázat, mámor. Amikor valóban szeretünk, mondják ránk az emberek, hogy "Te el vagy varázsolva, öregem! Te megőrültél!" - miközben egy tévedhetetlen hang lelkünk mélyéről azt mondja: "Itt akarok maradni, mert mindig ide vágytam! Itt akarok élni, örökké!" Amikor szeretjük egymást: kijózanodunk. Felébredünk. Életünk valóságos állapota az, amikor szeretünk. Ezt a csodát rendszerint akkor érjük el, amikor föladjuk a görcsös önvédelmünket, és elkezdünk egymásban, egymásért élni.
[b]Müller Péter
[/b]
