Heiner Ágnes : Nélküled
Álomba ringatom magam ,
Mikor magányom úgy kívánja ,
Nélküled minden nap ezer év ,
S nem alszom éjszakánként !
Volt mikor nem voltál ,
S nem is fájt , hogy nem voltál ,
De most csendesen - fájón éget ,
Hogy nem érinthetlek Téged !
Álomba ringatom magam ,
Mikor magányom úgy kívánja ,
Nélküled minden nap ezer év ,
S nem alszom éjszakánként !
Volt mikor nem voltál ,
S nem is fájt , hogy nem voltál ,
De most csendesen - fájón éget ,
Hogy nem érinthetlek Téged !
Reményik Sándor – Kegyelem
Először sírsz.
Azután átkozódsz.
Aztán imádkozol.
Aztán megfeszíted
körömszakadtig maradék-erőd.
Akarsz, egetostromló akarattal –
s a lehetetlenség konok falán
zúzod véresre koponyád.
Azután elalélsz.
S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.
Utoljára is tompa kábulattal,
szótalanul, gondolattalanul
mondod magadnak: mindegy, mindhiába
a bűn, a betegség, a nyomorúság,
a mindennapi szörnyű szürkeség
tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!
S akkor – magától – megnyílik az ég,
mely nem tárult ki átokra, imára,
erő, akarat, kétségbeesés, bűnbánat
– hasztalanul ostromolták.
Akkor megnyílik magától az ég,
s egy pici csillag sétál szembe véled,
s olyan közel jön, szépen mosolyogva,
hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.
Akkor – magától – szűnik a vihar,
akkor – magától – minden elcsitul,
akkor – magától – éled a remény.
Álomfáidnak minden aranyágán
csak úgy, magától – friss gyümölcs terem.
Ez a magától: ez a Kegyelem.
Először sírsz.
Azután átkozódsz.
Aztán imádkozol.
Aztán megfeszíted
körömszakadtig maradék-erőd.
Akarsz, egetostromló akarattal –
s a lehetetlenség konok falán
zúzod véresre koponyád.
Azután elalélsz.
S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.
Utoljára is tompa kábulattal,
szótalanul, gondolattalanul
mondod magadnak: mindegy, mindhiába
a bűn, a betegség, a nyomorúság,
a mindennapi szörnyű szürkeség
tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!
S akkor – magától – megnyílik az ég,
mely nem tárult ki átokra, imára,
erő, akarat, kétségbeesés, bűnbánat
– hasztalanul ostromolták.
Akkor megnyílik magától az ég,
s egy pici csillag sétál szembe véled,
s olyan közel jön, szépen mosolyogva,
hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.
Akkor – magától – szűnik a vihar,
akkor – magától – minden elcsitul,
akkor – magától – éled a remény.
Álomfáidnak minden aranyágán
csak úgy, magától – friss gyümölcs terem.
Ez a magától: ez a Kegyelem.
Csokonai Vitéz Mihály : Tartózkodó kérelem
A hatalmas szerelemnek
Megemésztő tüze bánt .
Te lehetsz írja sebemnek ,
Gyönyörű kis tulipánt !
Szemeid szép ragyogása
Eleven hajnali tűz ,
Ajkaid harmatozása
Sok ezer gondot elűz !
Teljesítsd angyali szókkal ,
Szeretőd amire kért :
Ezer ambrózia csókkal
Fizetek válaszodért !
A hatalmas szerelemnek
Megemésztő tüze bánt .
Te lehetsz írja sebemnek ,
Gyönyörű kis tulipánt !
Szemeid szép ragyogása
Eleven hajnali tűz ,
Ajkaid harmatozása
Sok ezer gondot elűz !
Teljesítsd angyali szókkal ,
Szeretőd amire kért :
Ezer ambrózia csókkal
Fizetek válaszodért !
Szabó Lőrinc: Semmiért egészen
Hogy rettenetes, elhiszem,
De így igaz.
Ha szeretsz, életed legyen
Öngyilkosság, vagy majdnem az.
Mit bánom én, hogy a modernek
Vagy a törvény mit követelnek;
Bent maga ura, aki rab
Volt odakint,
Én nem tudok örülni csak
A magam törvénye szerint.
Nem vagy enyém, míg magadé vagy:
Még nem szeretsz.
Míg cserébe a magadénak
Szeretnél, teher is lehetsz.
Alku, ha szent is, alku; nékem
Más kell már: Semmiért Egészen!
Két önzés titkos párbaja
Minden egyéb;
Én többet kérek: azt, hogy a
Sorsomnak alkatrésze légy.
Félek mindenkitől, beteg
S fáradt vagyok;
Kívánlak így is, meglehet,
De a hitem rég elhagyott.
Hogy minden irtózó gyanakvást
Elcsitíthass, már nem tudok mást:
Mutasd meg a teljes alázat
És áldozat
Örömét és hogy a világnak
Kedvemért ellentéte vagy.
Mert míg kell csak egy árva perc,
Külön; neked,
Míg magadra gondolni mersz,
Míg sajnálod az életed,
Míg nem vagy, mint egy tárgy, olyan
Halott és akarattalan:
Addig nem vagy a többieknél
Se jobb, se több,
Addig idegen is lehetnél,
Addig énhozzám nincs közöd.
Kit törvény véd, felebarátnak
Még jó lehet;
Törvényen kívül, mint az állat,
Olyan légy, hogy szeresselek.
Mint lámpa, ha lecsavarom,
Ne élj, mikor nem akarom;
Ne szólj, ne sírj, e bonthatatlan
Börtönt ne lásd;
És én majd elvégzem magamban,
Hogy zsarnokságom megbocsásd.
Hogy rettenetes, elhiszem,
De így igaz.
Ha szeretsz, életed legyen
Öngyilkosság, vagy majdnem az.
Mit bánom én, hogy a modernek
Vagy a törvény mit követelnek;
Bent maga ura, aki rab
Volt odakint,
Én nem tudok örülni csak
A magam törvénye szerint.
Nem vagy enyém, míg magadé vagy:
Még nem szeretsz.
Míg cserébe a magadénak
Szeretnél, teher is lehetsz.
Alku, ha szent is, alku; nékem
Más kell már: Semmiért Egészen!
Két önzés titkos párbaja
Minden egyéb;
Én többet kérek: azt, hogy a
Sorsomnak alkatrésze légy.
Félek mindenkitől, beteg
S fáradt vagyok;
Kívánlak így is, meglehet,
De a hitem rég elhagyott.
Hogy minden irtózó gyanakvást
Elcsitíthass, már nem tudok mást:
Mutasd meg a teljes alázat
És áldozat
Örömét és hogy a világnak
Kedvemért ellentéte vagy.
Mert míg kell csak egy árva perc,
Külön; neked,
Míg magadra gondolni mersz,
Míg sajnálod az életed,
Míg nem vagy, mint egy tárgy, olyan
Halott és akarattalan:
Addig nem vagy a többieknél
Se jobb, se több,
Addig idegen is lehetnél,
Addig énhozzám nincs közöd.
Kit törvény véd, felebarátnak
Még jó lehet;
Törvényen kívül, mint az állat,
Olyan légy, hogy szeresselek.
Mint lámpa, ha lecsavarom,
Ne élj, mikor nem akarom;
Ne szólj, ne sírj, e bonthatatlan
Börtönt ne lásd;
És én majd elvégzem magamban,
Hogy zsarnokságom megbocsásd.
Reményik Sándor: Szivárvány
Némethy Titinek
I.
A párában, a vízesés felett,
Halványan, mint egy álom,
És testetlenül, mint egy lehelet:
Az örökifjú szivárvány lebeg.
Megrokkannak a sziklák, a hegyek,
A kő mállik, az erdők sírba térnek,
Új medret tör a patak magának,
S a régit testálja a feledésnek.
Megőszül a világ.
De a szivárvány mindíg egy marad
S színei meg nem fakuló csodák.
Örökifjan és egyformán lebeg,
Halványan, mint egy álom
És testetlenül, mint egy lehelet.
Mint a művészet az élet felett.
II.
Minden lélekben van egy kis szivárvány,
Kis csapóhíd, amelyet lebocsát,
Hogy egy más lélek átjöhessen rajta, -
Ennek a hídnak hídpillére nincsen,
Ezt a hidacskát csak az Isten tartja.
Az Isten, aki a szívekbe lát.
Radnaborberek, 1922 július
Némethy Titinek
I.
A párában, a vízesés felett,
Halványan, mint egy álom,
És testetlenül, mint egy lehelet:
Az örökifjú szivárvány lebeg.
Megrokkannak a sziklák, a hegyek,
A kő mállik, az erdők sírba térnek,
Új medret tör a patak magának,
S a régit testálja a feledésnek.
Megőszül a világ.
De a szivárvány mindíg egy marad
S színei meg nem fakuló csodák.
Örökifjan és egyformán lebeg,
Halványan, mint egy álom
És testetlenül, mint egy lehelet.
Mint a művészet az élet felett.
II.
Minden lélekben van egy kis szivárvány,
Kis csapóhíd, amelyet lebocsát,
Hogy egy más lélek átjöhessen rajta, -
Ennek a hídnak hídpillére nincsen,
Ezt a hidacskát csak az Isten tartja.
Az Isten, aki a szívekbe lát.
Radnaborberek, 1922 július
Buda Ferenc:
Ne rejtőzz el...
Ne rejtőzz el, úgyis látlak!
Rád csukom a szempillámat.
Benn zörömbölsz a szívemben,
s elsimulsz a tenyeremben,
s elsimulsz az arcom bőrén,
mint vadvízen a verőfény.
Nagyon jó vagy, jó meleg vagy,
nagyon jó így, hogy velem vagy.
Mindenekben megtalállak,
s öröm markol meg, ha látlak.
Nézz rám, szólok a szemednek,
ne fuss el, nagyon szeretlek!
Ne rejtőzz el...
Ne rejtőzz el, úgyis látlak!
Rád csukom a szempillámat.
Benn zörömbölsz a szívemben,
s elsimulsz a tenyeremben,
s elsimulsz az arcom bőrén,
mint vadvízen a verőfény.
Nagyon jó vagy, jó meleg vagy,
nagyon jó így, hogy velem vagy.
Mindenekben megtalállak,
s öröm markol meg, ha látlak.
Nézz rám, szólok a szemednek,
ne fuss el, nagyon szeretlek!
Szeretném, ha egyszer az lehetnék,
Ami leginkább lenni akarok.
Ha egyszer azt mondaná valaki:
Megsajnáltam a bánatodat,
Hitetlenségedet, háborgásodat,
S neked adom, mi legdrágább neked:
A sorsodat, az önéletedet.
Neked adom a teremtésedet.
Wass Albert
Ami leginkább lenni akarok.
Ha egyszer azt mondaná valaki:
Megsajnáltam a bánatodat,
Hitetlenségedet, háborgásodat,
S neked adom, mi legdrágább neked:
A sorsodat, az önéletedet.
Neked adom a teremtésedet.
Wass Albert
Reményik Sándor: "Tündérfok"
Az életednek van egy titkos csúcsa,
Mely rejtve őrzi boldogságod,
Egy sziklafok, ahonnan Te az élet
Töretlen teljességét látod,
Hol imádkoznál hosszan, térdenállva,
Mert onnan végtelen a panoráma.
Az életednek van egy titkos csúcsa
Köröskörül őserdő, ősbozót -
Keresztül-kasul vágtató csapások,
A sok hamistól nem látni a jót,
Isten előre ment, a csúcson vár be -
Csak az a kérdés, hogy odatalálsz-e?
Az életednek van egy titkos csúcsa,
Hová a mélyből kibukkan fejed
S a szépség minden gazdagsága, fénye
Megáldja két csodálkozó szemed,
Hol tiszta vagy, mint kristálypatakok
S megnyitod szíved, mint egy ablakot.
Az életednek van egy titkos csúcsa,
Vezetnek hozzá szent véletlenek,
Jaj, hogy leszállni kell, jaj, hogy nem adhatsz
A pillanatnak örökéletet!
S botlasz újra sok rögös, buta úton. -
De mindegy. Egyszer fenn voltál a csúcson.
Az életednek van egy titkos csúcsa,
Mely rejtve őrzi boldogságod,
Egy sziklafok, ahonnan Te az élet
Töretlen teljességét látod,
Hol imádkoznál hosszan, térdenállva,
Mert onnan végtelen a panoráma.
Az életednek van egy titkos csúcsa
Köröskörül őserdő, ősbozót -
Keresztül-kasul vágtató csapások,
A sok hamistól nem látni a jót,
Isten előre ment, a csúcson vár be -
Csak az a kérdés, hogy odatalálsz-e?
Az életednek van egy titkos csúcsa,
Hová a mélyből kibukkan fejed
S a szépség minden gazdagsága, fénye
Megáldja két csodálkozó szemed,
Hol tiszta vagy, mint kristálypatakok
S megnyitod szíved, mint egy ablakot.
Az életednek van egy titkos csúcsa,
Vezetnek hozzá szent véletlenek,
Jaj, hogy leszállni kell, jaj, hogy nem adhatsz
A pillanatnak örökéletet!
S botlasz újra sok rögös, buta úton. -
De mindegy. Egyszer fenn voltál a csúcson.
SEX
Kéz a kézben,
kéz a szájban,
kéz a másban,
más a szájban,
más a másban
Kéz a kézben,
kéz a szájban,
kéz a másban,
más a szájban,
más a másban
Szeretni úgyis lehet.........
" Szeretni úgyis lehet,hogy nem mutatod meg,
szeretni úgyis lehet,hogy lábad megremeg.
Szeretni úgyis lehet,hogy csókolni nem mered,
szeretni úgyis lehet,hogy könnyed megered. "
/ Ismeretlen szerző /
" Szeretni úgyis lehet,hogy nem mutatod meg,
szeretni úgyis lehet,hogy lábad megremeg.
Szeretni úgyis lehet,hogy csókolni nem mered,
szeretni úgyis lehet,hogy könnyed megered. "
/ Ismeretlen szerző /
Juhász Gyula: Szerelem
Én nem tudom mi ez, de jó
nagyon.
Elrévedezni némely szavadon,
Mint alkony ég felhőjén, mely
ragyog,
És rajta dúl derngő csillagok.
Én nem tudom, mi ez, de édes ez,
Egy pillantásod, hogyha megkeres,
Mint napsugár, ha villan a tetőn,
Holott borongós, már az este jön.
Én nem tudom mi ez, de érzem,
Hogy megszépült megint az életem,
Szavaid selyme szíven simogat,
Mint márciusi szél a sírokat.
Én nem tudom mi ez, de jó nagyon.
Fájása édes, hadd fájjon hagyom.
Ha balgaság,ha tévedés, legyen,
Ha szerelem, bocsásd ezt meg nekem.
......................
Posts:
Joined: 2008-07-21
OfflineRadnóti Miklós: Két
Radnóti Miklós: Két karodban
Két karodban ringatózom
csöndesen.
Két karomban ringatózol
csöndesen.
Két karodban gyermek vagyok,
hallgatag.
Két karomban gyermek vagy te,
hallgatlak.
Két karoddal átölelsz te
ha félek.
Két karommal átölellek
s nem félek.
Két karodban nem ijeszt majd
a halál nagy
csöndje sem.
Két karodban a halálon,
mint egy álmon
átesem.
.................
Reményik Sándor: Egymás helyett
Van egy barátom, végzetesen más,
És végzetesen mégis egy velem.
Én végigálmodom az álmait,
Ő végigéli az én életem.
Ő helyettem is él, szenved, szeret,
Lángol, lendül, hevül, harcol, nevet,
Gyermek is, bajnok is, ember is a gáton.
Én benne eltemetett vágyaim
Hazajáró lobogását látom.
De néha őt kísérti egy - egy álom:
Mennybe törő és földbe temetett,
Álom, amelynek folytatása
Csak bennem, az én lelkemben lehet.
Azt én nevelem, azt a gyökeret.
Titkos virágként világra hozom,
Nap felé fordítom a szirmait,
S égre festem egy halvány hajnalon.
Van egy barátom, végzetesen más,
És végzetesen mégis egy velem,
Barátságunkban épp ez a varázs.
Én benne élem égig magamat,
Ő bennem álmodja magát az égig.
Ha találkozunk egy más csillagon:
Szerepeinket talán kicserélik.
Én nem tudom mi ez, de jó
nagyon.
Elrévedezni némely szavadon,
Mint alkony ég felhőjén, mely
ragyog,
És rajta dúl derngő csillagok.
Én nem tudom, mi ez, de édes ez,
Egy pillantásod, hogyha megkeres,
Mint napsugár, ha villan a tetőn,
Holott borongós, már az este jön.
Én nem tudom mi ez, de érzem,
Hogy megszépült megint az életem,
Szavaid selyme szíven simogat,
Mint márciusi szél a sírokat.
Én nem tudom mi ez, de jó nagyon.
Fájása édes, hadd fájjon hagyom.
Ha balgaság,ha tévedés, legyen,
Ha szerelem, bocsásd ezt meg nekem.
......................
Posts:
Joined: 2008-07-21
OfflineRadnóti Miklós: Két
Radnóti Miklós: Két karodban
Két karodban ringatózom
csöndesen.
Két karomban ringatózol
csöndesen.
Két karodban gyermek vagyok,
hallgatag.
Két karomban gyermek vagy te,
hallgatlak.
Két karoddal átölelsz te
ha félek.
Két karommal átölellek
s nem félek.
Két karodban nem ijeszt majd
a halál nagy
csöndje sem.
Két karodban a halálon,
mint egy álmon
átesem.
.................
Reményik Sándor: Egymás helyett
Van egy barátom, végzetesen más,
És végzetesen mégis egy velem.
Én végigálmodom az álmait,
Ő végigéli az én életem.
Ő helyettem is él, szenved, szeret,
Lángol, lendül, hevül, harcol, nevet,
Gyermek is, bajnok is, ember is a gáton.
Én benne eltemetett vágyaim
Hazajáró lobogását látom.
De néha őt kísérti egy - egy álom:
Mennybe törő és földbe temetett,
Álom, amelynek folytatása
Csak bennem, az én lelkemben lehet.
Azt én nevelem, azt a gyökeret.
Titkos virágként világra hozom,
Nap felé fordítom a szirmait,
S égre festem egy halvány hajnalon.
Van egy barátom, végzetesen más,
És végzetesen mégis egy velem,
Barátságunkban épp ez a varázs.
Én benne élem égig magamat,
Ő bennem álmodja magát az égig.
Ha találkozunk egy más csillagon:
Szerepeinket talán kicserélik.
Ady Endre: Az Isten-kereső lárma
Neved sem értem, Istenem,
De van két árva, nagy szemem
S annyi bolondot látok,
Hogy e sok bolondságból
Nagy ijedelmemben,
Uram, hozzád kiáltok.
Próbáltam sokféle mesét,
De, hajh, egyik se volt elég:
Szívemben, idegimben
Kiabáló, nagy lárma
Téged keres, Fölség,
Isten, a tied minden.
Neved sem értem, Istenem,
De van két árva, nagy szemem
S annyi bolondot látok,
Hogy e sok bolondságból
Nagy ijedelmemben,
Uram, hozzád kiáltok.
Próbáltam sokféle mesét,
De, hajh, egyik se volt elég:
Szívemben, idegimben
Kiabáló, nagy lárma
Téged keres, Fölség,
Isten, a tied minden.
Ady Endre: Az Úr érkezése
Mikor elhagytak,
Mikor a lelkem roskadozva vittem.
Csöndesen és váratlanul átkarolt az Isten.
Nem harsonával,
Hanem jött néma igaz öleléssel,
Nem jött szép tüzes nappalon, de háborús éjjel.
És megvakultak
Hiú szemeim: Meghalt ifjúságom,
De Őt a fényes nagyszerűt,
Mindörökre látom.
Mikor elhagytak,
Mikor a lelkem roskadozva vittem.
Csöndesen és váratlanul átkarolt az Isten.
Nem harsonával,
Hanem jött néma igaz öleléssel,
Nem jött szép tüzes nappalon, de háborús éjjel.
És megvakultak
Hiú szemeim: Meghalt ifjúságom,
De Őt a fényes nagyszerűt,
Mindörökre látom.
Seress Rezső
Szomorú vasárnap
Szomorú vasárnap
száz fehér virággal
vártalak kedvesem
templomi imával.
Álmokat kergető
vasárnap délelött,
bánatom hintaja
nélküled visszajött.
Azóta szomorú
mindig a vasárnap,
Könny csak az italom,
kenyerem a bánat. Szomorú vasárnap.
Utolsó vasárnap
kedvesem gyere el,
pap is lesz, koporsó,
ravatal, gyászlepel.
Akkor is virág vár,
virág és -koporsó,
Virágos fák alatt
utam az utolsó.
Nyitva lesz szemem,hogy
még egyszer lássalak.
Ne félj a szememtől,
holtan is áldalak...
Utolsó vasárnap.
Szomorú vasárnap
Szomorú vasárnap
száz fehér virággal
vártalak kedvesem
templomi imával.
Álmokat kergető
vasárnap délelött,
bánatom hintaja
nélküled visszajött.
Azóta szomorú
mindig a vasárnap,
Könny csak az italom,
kenyerem a bánat. Szomorú vasárnap.
Utolsó vasárnap
kedvesem gyere el,
pap is lesz, koporsó,
ravatal, gyászlepel.
Akkor is virág vár,
virág és -koporsó,
Virágos fák alatt
utam az utolsó.
Nyitva lesz szemem,hogy
még egyszer lássalak.
Ne félj a szememtől,
holtan is áldalak...
Utolsó vasárnap.
József Attila: SZERELMES VERS
Hegyes fogakkal mard az ajkam,
Nagy, nyíló rózsát csókolj rajtam,
Szörnyű gyönyört a nagy vágyaknak.
Harapj, harapj, vagy én haraplak.
Ha nem gyötörsz, én meggyötörlek,
Csak szép játék vagy, összetörlek,
Fényét veszem nagy, szép szemednek.
- Ó nem tudom. Nagyon szeretlek.
Úgy kéne sírni s zúg a vérem,
Hiába minden álszemérem,
Hiába minden. Ölbe kaplak:
Harapj, harapj, vagy én haraplak!
1923. jan. 1.
Hegyes fogakkal mard az ajkam,
Nagy, nyíló rózsát csókolj rajtam,
Szörnyű gyönyört a nagy vágyaknak.
Harapj, harapj, vagy én haraplak.
Ha nem gyötörsz, én meggyötörlek,
Csak szép játék vagy, összetörlek,
Fényét veszem nagy, szép szemednek.
- Ó nem tudom. Nagyon szeretlek.
Úgy kéne sírni s zúg a vérem,
Hiába minden álszemérem,
Hiába minden. Ölbe kaplak:
Harapj, harapj, vagy én haraplak!
1923. jan. 1.
Gámentzy Eduárd: Legyél te!
Legyél te sóhaj....
S én vigasz...!
Vagy görcsberándult...torz grimasz!
Hogy én lehessek majd a kéz,
Ki érintésével becéz...
Legyél Te mosoly,
Én a könny...!
S ha jönne öngyilkos közöny,
Keress a szívembe helyet!
Ne hagyd, hogy elveszítselek!
Legyél te gyertya...
Én a tűz...!
Kit olthatatlan vágya űz...
Két végén égő...szörnyű... tánc...
-Kegyetlen...gyönyörű románc...
Legyél te sóhaj....
S én vigasz...!
Vagy görcsberándult...torz grimasz!
Hogy én lehessek majd a kéz,
Ki érintésével becéz...
Legyél Te mosoly,
Én a könny...!
S ha jönne öngyilkos közöny,
Keress a szívembe helyet!
Ne hagyd, hogy elveszítselek!
Legyél te gyertya...
Én a tűz...!
Kit olthatatlan vágya űz...
Két végén égő...szörnyű... tánc...
-Kegyetlen...gyönyörű románc...
Ady Endre: Elindult egy leány
Ma elindult elébem valaki
S ma indulok vont derékkal elébe:
Üdvözlégy, te hajnalos, szűz leány,
Nyűtt alkonyom selymes vászoncselédje.
Zeng a világ, szeretni készülök
S gügyög egy lyány, aki sohase látott,
Óh, szédülő, óh, udvaras szemű
Ismeretlen, áldott a te lyányságod.
Ifjú testét, ím, hozza ringatón,
Csipőire, szent áldozat-hozókra,
Irigy örömmel ragyog a szemem:
Itt egy leány s én tanítom a csókra.
Nyög az este, kinyújtom két karom,
Ajkam marom, mert mindjárt kikiáltom:
Világ, világ olyan ágyat vetek,
Milyen csókos nem volt még a világon.
Holnap éjjel elérek valakit,
Holnap éjjel elfelejtem a multam,
Holnap éjjel mese lesz a világ
S én mesélek testemben megindultan.
Olyan-olyan nagy csókot áhitok,
Olyan-olyan friss lyány indult elébem,
Hogy illatos balzsamot izzadok
S forró lázban földig olvad a térdem.
Nagyon fogok szeretni valakit,
Mondjátok meg neki, jöjjön, rohanjon,
Hogy holnap mint hálálkodó kutya
Csókolja a kezemet egy új asszony.
Ma elindult elébem valaki
S ma indulok vont derékkal elébe:
Üdvözlégy, te hajnalos, szűz leány,
Nyűtt alkonyom selymes vászoncselédje.
Zeng a világ, szeretni készülök
S gügyög egy lyány, aki sohase látott,
Óh, szédülő, óh, udvaras szemű
Ismeretlen, áldott a te lyányságod.
Ifjú testét, ím, hozza ringatón,
Csipőire, szent áldozat-hozókra,
Irigy örömmel ragyog a szemem:
Itt egy leány s én tanítom a csókra.
Nyög az este, kinyújtom két karom,
Ajkam marom, mert mindjárt kikiáltom:
Világ, világ olyan ágyat vetek,
Milyen csókos nem volt még a világon.
Holnap éjjel elérek valakit,
Holnap éjjel elfelejtem a multam,
Holnap éjjel mese lesz a világ
S én mesélek testemben megindultan.
Olyan-olyan nagy csókot áhitok,
Olyan-olyan friss lyány indult elébem,
Hogy illatos balzsamot izzadok
S forró lázban földig olvad a térdem.
Nagyon fogok szeretni valakit,
Mondjátok meg neki, jöjjön, rohanjon,
Hogy holnap mint hálálkodó kutya
Csókolja a kezemet egy új asszony.
Jobbágy Károly : Tanítás
Aki szeret, annak varrd fel a szakadt gombját,
Mert könnyen meglehet, hogy felvarrja más.
Aki szeret, annak hallgasd meg a szavát,
Mert könnyen lehet, hogy meghallgatja más.
Aki szeret, azzal sose légy morc, goromba,
Mert könnyen lehet, hogy rámosolyog más.
Aki szeret, szeresd! Öleld naponta,
Mert könnyen lehet, hogy megöleli más.
És akkor - hidd el - nem ő a hibás!
Aki szeret, annak varrd fel a szakadt gombját,
Mert könnyen meglehet, hogy felvarrja más.
Aki szeret, annak hallgasd meg a szavát,
Mert könnyen lehet, hogy meghallgatja más.
Aki szeret, azzal sose légy morc, goromba,
Mert könnyen lehet, hogy rámosolyog más.
Aki szeret, szeresd! Öleld naponta,
Mert könnyen lehet, hogy megöleli más.
És akkor - hidd el - nem ő a hibás!
Somlyó György: Mese arról ki hogyan szeret
Va, aki azt hiszi, tehet amit akar,
hisz szeretik.
Van, aki azt hiszi, tehet amit akar,
hiszen szeret.
Van, aki úgy érzi, minden tettére vigyáznia
kell, éppen mert szeret.
Van, aki úgy érzi, minden tettére vigyáznia
kell, éppen mert szeretik.
Van, aki számára a szerelem
határos a gyűlölettel.
Van, akinek a szerelem
határos a szeretettel.
De van olyan is, aki a szerelmet összetéveszti
a szeretettel,
s nem érti, hogy mások feleletül a
gyűlölettel tévesztik össze a szerelmet.
Van, aki úgy szeret, mint az országútra
tévedt nyúl,
amely a fénycsóvák csapdájába esett.
Van, aki úgy, mint az oroszlán, amely széttépi
azt, amit szeret.
Van, aki úgy szeret, mint pilóta a várost,
amelyre bombáit ledobja.
Van, aki úgy, mint radar, amely a repülők
útját vezeti a levegőben.
Van, aki békésen szeret, mint a kecske, amely hagyja,
hogy megszopja az éhező kisgyerek.
Van, aki vakon, mint a másikat alaktalanságba
nyelő amőba.
Van, aki eszetlenül, mint az éjszakai lepke
a lángot.
Van, aki bölcsen, mint medve a téli álmot.
Van, aki önmagát szereti másban,
s van, aki önmagában azt a másikat,
akivé maga is válik általa.
Va, aki azt hiszi, tehet amit akar,
hisz szeretik.
Van, aki azt hiszi, tehet amit akar,
hiszen szeret.
Van, aki úgy érzi, minden tettére vigyáznia
kell, éppen mert szeret.
Van, aki úgy érzi, minden tettére vigyáznia
kell, éppen mert szeretik.
Van, aki számára a szerelem
határos a gyűlölettel.
Van, akinek a szerelem
határos a szeretettel.
De van olyan is, aki a szerelmet összetéveszti
a szeretettel,
s nem érti, hogy mások feleletül a
gyűlölettel tévesztik össze a szerelmet.
Van, aki úgy szeret, mint az országútra
tévedt nyúl,
amely a fénycsóvák csapdájába esett.
Van, aki úgy, mint az oroszlán, amely széttépi
azt, amit szeret.
Van, aki úgy szeret, mint pilóta a várost,
amelyre bombáit ledobja.
Van, aki úgy, mint radar, amely a repülők
útját vezeti a levegőben.
Van, aki békésen szeret, mint a kecske, amely hagyja,
hogy megszopja az éhező kisgyerek.
Van, aki vakon, mint a másikat alaktalanságba
nyelő amőba.
Van, aki eszetlenül, mint az éjszakai lepke
a lángot.
Van, aki bölcsen, mint medve a téli álmot.
Van, aki önmagát szereti másban,
s van, aki önmagában azt a másikat,
akivé maga is válik általa.
Dsida Jenő:
Hálaadás
Köszönöm Istenem az édesanyámat!
Amíg ő véd engem, nem ér semmi bánat!
Körülvesz virrasztó áldó szeretettel.
Értem éjjel-nappal dolgozni nem restel.
Áldott teste, lelke csak érettem fárad.
Köszönöm, Istenem az édesanyámat.
Köszönöm a lelkét, melyből reggel, este
imádság száll Hozzád, gyermekéért esdve.
Köszönöm a szívét, mely csak értem dobban
– itt e földön senki sem szerethet jobban! –
Köszönöm a szemét, melyből jóság árad,
Istenem, köszönöm az édesanyámat.
Te tudod, Istenem – milyen sok az árva,
Aki oltalmadat, vigaszodat várja.
Leborulva kérlek: gondod legyen rájuk,
Hiszen szegényeknek nincsen édesanyjuk!
Vigasztald meg őket áldó kegyelmeddel,
Nagy-nagy bánatukat takard el, temesd el!
Áldd meg édesanyám járását-kelését,
Áldd meg könnyhullatását, áldd meg szenvedését!
Áldd meg imádságát, melyben el nem fárad,
Áldd meg két kezeddel az Édesanyámat!
Halld meg jó Istenem, legbuzgóbb imámat:
Köszönöm, köszönöm az édesanyámat!!!
Hálaadás
Köszönöm Istenem az édesanyámat!
Amíg ő véd engem, nem ér semmi bánat!
Körülvesz virrasztó áldó szeretettel.
Értem éjjel-nappal dolgozni nem restel.
Áldott teste, lelke csak érettem fárad.
Köszönöm, Istenem az édesanyámat.
Köszönöm a lelkét, melyből reggel, este
imádság száll Hozzád, gyermekéért esdve.
Köszönöm a szívét, mely csak értem dobban
– itt e földön senki sem szerethet jobban! –
Köszönöm a szemét, melyből jóság árad,
Istenem, köszönöm az édesanyámat.
Te tudod, Istenem – milyen sok az árva,
Aki oltalmadat, vigaszodat várja.
Leborulva kérlek: gondod legyen rájuk,
Hiszen szegényeknek nincsen édesanyjuk!
Vigasztald meg őket áldó kegyelmeddel,
Nagy-nagy bánatukat takard el, temesd el!
Áldd meg édesanyám járását-kelését,
Áldd meg könnyhullatását, áldd meg szenvedését!
Áldd meg imádságát, melyben el nem fárad,
Áldd meg két kezeddel az Édesanyámat!
Halld meg jó Istenem, legbuzgóbb imámat:
Köszönöm, köszönöm az édesanyámat!!!
