nekem elég volt 1* megégetni magam!
majdnem oda lett a házasságom!

nem nem belém! csak barát, aki történetesen nő!

nekem Ő tabu egy jóbarát miatt!

miből gondolod, h az élete párjába szerelmes???

Shakespeare

Az vagy nekem

Az vagy nekem, mi testnek a kenyér
s tavaszi zápor fűszere a földnek;
lelkem miattad örök harcban él,
mint a fösvény, kit pénze gondja öl meg;
csupa fény és boldogság büszke elmém,
majd fél: az idő ellop, eltemet;
csak az enyém légy, néha azt szeretném,
majd, hogy a világ lássa kincsemet;
arcod varázsa csordultig betölt,
s egy pillantásodért is sorvadok;
nincs más, nem is akarok más gyönyört,
csak amit tőled kaptam s még kapok.

Koldus-szegény királyi gazdagon,
részeg vagyok és mindig szomjazom.

előre hozom már ezt a topicot!

Barátom ez annyira igaz rám is!

Mi van? el vagy tűnve a nappaliból is! (Ez egy válasz cuncus üzenetére (2007. 01. 23. kedd 22:43), amit ide kattintva olvashatsz)

Fantasztikus az 1920 és az 1886-os vers.A lelkem veletek.

Neved

Kiáltani szeretném, s nem lehet,
még súgni se szabad a nevedet,
még gondolni se, - jaj, elárulom,
pedig belül csak azt visszhangozom,
a hangos titkot, mely életem
úgy édesíti, édes nevedet:
nevedet, édes, a pár szótagot,
mely tündéri burkoddá változott,
röpítő kőzegeddé, nevedet,
mely körém gyújtja az emlékedet,
fűszerként csendít a nappalon át
s beillatosítja az éjszakát,
s úgy tapad a számba,tüdőmbe, hogy
már majdnem Te vagy, amit beszívok,
már majdnem Te: minden lélegzetem
veled itat és zsongat édesen:
édes neved betölti szívemet
s csak titka, te, vagy nála édesebb.



Szabo Lorinc

Eltagadom, hogyha kérdik:
>>Elmúlt minden, nem szeretlek!

Én a szívemet...


Én a szívemet szétszakítottam:
Ahány darabja, annyifele van.

Én azt gondoltam, hogy ezt így lehet,
És csorbát nem szenved a szeretet.

Hittem, hogy minden darab új egész,
S akit szeret, azért mindenre kész.

Mindenre kész, - de ah, - erőtelen
E balga, szétforgácsolt szerelem.

Ez a tudat éget, mint a kereszt,
Én Istenem, nem így akartam ezt.

Nem így: kapni más lelke aranyát,
S cserébe tarka rongyot adni át.

Arany lélekkapun menni által,
S fizetni pár színes szóvirággal.

Egyformának lenni mindenkihez:
Emberfeletti nagy szív kell ehhez.

Én a szívemet szétszakítottam,
Ahány darabja, annyifele van.

Pár rongydarab jutott mindenkinek, -
És nem jutott az egész senkinek.

(Remenyik Sandor)

Mert minden földi lélek
valakibe
átszáll, mint illat, ének,
láng vagy zene;

mert minden élet annak,
amit szeret,
rózsákat mindig ad, vagy
töviseket;

mert április a lombnak
víg zajokat
saz alvó éj a gondnak
nyugalmat ad;

mert vizet a virágnak
az ébredő
hajnal, cinkét a fáknak
levegő,

s mert a keserű hullám
ha partra hág;
a földnek, rásimulván,
csókokat ád;

és; csüggve karjaidban
az ajkadon,
a legjobbat amim van,
neked adom!

Gondolatom fogadd hát -
csak sírni tud,
ha nincs veled s tehozzád
zokogva fut!

Vágyaim vándorolnak
Mindig feléd!
Fogadd minden napomnak
árnyát, tüzét!

Üdvöm gyanútlanul és
Mámorosan
Hizelgő dalra gyúl és
Hozzád suhan!

Lelkem vitorla nélkül
Száll tétova,
S csak te vagy végül
a csillaga!

Vedd múzsámat, kit álma
házadba visz
s ki sírni kezd, ha látja,
hogy sírsz te is!

S vedd - égi szent varázskincs! -
vedd a szívem,
amelyben semmi más nincs,
csak szerelem!

/Victor Hugo/

Olyan vagy nekem, mint a sivatagba
Egy árnyékot adó fa,
Vagy egy csorgadozó patak,
Ki szomját oltja a fáradt vándornak,
Mint madárnak a szárnya,
S hívogató ég, ahol szabadon szállhat.

Érzem Te vagy a mindenem,
A szerelmem, a tengerem,
Ki nekem mutatja tengerszíneit,
Habos, simogató, fodrozódó hullámait.

A pacsirta, ki zengi dallamos énekit,
S hallatán az emberek kinyitják szíveik.

Te vagy akiért létezem és élek,
Te vagy a mindenem, s Veled az évek
Csodás órák s percek, s ahová lépsz,
A lábad nyomában virágok nyílnak.

A neved is és az egész éned
Nyarat idéz a szürke kemény télnek,
S megtelik melegséggel, ragyogással
AZ ÉLET.

/Fodor Emese/

B orongós napok tűnjetek tova
O kkal szomorú ne legyél soha
L épteid kísérje töretlen szerencse
D erűs percek rajzoljanak mosolyt a szemedre
O szoljanak el az óévnek sötét árnyai
G úzsból szabaduljanak a képzelet szárnyai

Ú j évet hozzon a nesztelen iramló idő
J öjjön már a rég várt, csodálatos jövő

É vek ha múltok, ha elszálltok napok
V idámságot, örömet számolatlan adjatok
E lfusson most az óévnek malaca
T öbbé ne legyen senkinek panasza

K erüljön betegség, bánat messzire
Í rmagjuk is vesszen mind a semmibe
V ágyaid sorra valóra váljanak
Á lnok szavak többé ne bántsanak
N övekedjen az igaz barátok tábora
O kosan élj, ne legyél ostoba
K ívánom neked, legyen 365 szép ünneped!

Ballag már az esztendő, vissza-visszanézve,
nyomában az öccse jő, vígan fütyörészve.

Beéri az öreget s válláról a terhet
legényesen leveszi, pedig még csak gyermek.

Lépegetnek szótlanul, s mikor éjfél eljő,
férfiasan kezet fog Múlttal a Jövendő.

BOLDOG ÚJ ESZTENDŐT KIVÁNOK

"Ne nézz rám, mert szemed is hazug!
Élteti a reményt, hogy szeretsz!
Hozzámérsz, és észre sem veszed,
Egymásnak csak mi ketten vagyunk.

Bennem élsz, én pedig meghalok.
Nem váltják az éjt nappalok.
Csak hulló zápor a könnyem,
Ebbe temetem vérző szívem.

Így válik szivárvánnyá a szív árnya,
Örömmé a bánat imádsága.
Mert csak sírni, s fohászkodni tudok.
De nem... már azt sem. Erőm elhagyott."

"Minden szívből szóló karácsonyi énekben,
A kandalló ropogásában és melegében,
Az ünnepi ebéd közben,
a beszélgetésben és nevetésben,
Minden képeslapban amit egy barát,
vagy a család küldött,
Minden amit ebből meghallunk,
és ami elgondolkodtat bennünket...
az maga a szeretet."
Noreen Braman

A néni fát vett,
egy apró, zöld fenyőt
Úgy vitte karjában,
mint egy csecsemőt

Feldíszítette, tett rá
almát, diót
s hogy zene is szóljon,
bekapcsolta a Petőfi Rádiót

Ez az utolsó Karácsony egyedül,
hogy külön ünnepelünk
Jövőre biztosan sikerül
és majd újra együtt leszünk

Megterített egy személyre
a csupasz asztalon
Ma kivételesen két fogás volt,
hisz' ez nagy alkalom

A fotelban ült,
kezében a bácsi fényképe
mióta elment, sokadszor,
most is megígérte, hogy

Ez az utolsó Karácsony egyedül.
hogy külön ünnepelünk
Jövőre biztosan sikerül
és majd együtt ünnepelünk
ott fenn...

/Pierrot/

"Karácsonykor fényesek a felhők,
csillagokból horgol a tél kendőt.
Ráteríti hegyek tetejére,
fenyőágnak jégrojtos a vége.

Karácsonykor mindenki varázsol,
meglepetés bújik ki a zsákból.
Szekrényeknek titkos rejtekéből,
édesapám legmélyebb zsebéből.

Karácsonyra kalácsot is sütnek,
nincsen ennél izgalmasabb ünnep!
Ajándékot én is készítettem,
amíg készült majdnem tündér lettem!"

"...Felszikráznak fölöttünk a téli csillagok, csupa sziporka, csupa ragyogás a konyha mennyezete. A hideg most is csontig ható, szegényember szívéről nagy koppanással mégis lehullik egy jégcsap. Hát emlékszik rá! Tavaly télen nézte Télapó és szegényember együtt a téli csillagokat. Mert télen a legcsodálatosabb a tiszta, csillagos ég. Csak kevesen tudják, mert kinek van érkezése nagy hidegben csillagos eget bámulni? Télapó meg a szegényember tudják. Igen ám, de akkor füles sapkában voltunk, bundás csizmában és télikabátban. Úgy könnyű!..." Lázár Ervin emlékére...

még jó, hogy aznap nem hivtalak! (Ez egy válasz MmePrune üzenetére (2006. 12. 14. csütörtök 11:36), amit ide kattintva olvashatsz)

Mikor a hold ezüstös fénye hull,
Mikor ezernyi csillagocska kigyúl
A földön mit aprócska fényes csillagok
Sok ezernyi szerelmi láng felragyog.

Mikor a pajkos apró angyalok tánca,
Körbe-körbe karikába
Telve élettel, vidámsággal,
Nesztelen lépteik nyomában,
Szivárványt hintenek a világra!

Mikor a hold és a csillagok
Ölelése arcodra ragyog,
Hogy boldogságot és a szeretetet.
Közvetítsék teneked.

Az angyalok halk zenét küldenek felétek,
Hogy az élet minden búját feledjétek,
A szívetekben egy kis láng felragyog,
S ez a SZERETET, mi szunnyad ott!!

Ma éjjel mindenki szívében legyen béke,
Így térjen az éjjeli nyughelyére.
Melegséggel, és megbocsátással a szívében
Karácsony reggelére frissen ébredjen!

Őrizzétek ezt a lángot,
Mely már alig pislákol.
Mert ha ez a kis láng kihal,
A földön minden szeretet oda van!

Ady Endre

BETEG SZÍVEMET HALLGATOD



Téged keresve útján, harcán,
Milyen bátor, eros szivem volt,
Milyen muzsikás, milyen harsány.



Milyen beteg most, milyen vásott:
Dobbanását nem tartja más, csak
Te nagy, szerelmes akarásod.



Ha még egyszer vadul fölzengne,
Himnusza a kíné s a kéjé,
Himnusza a himnuszod lenne.



Himnusz, hogy mégis rád találtam,
Nagy vétkekkel, nagy kerülokkel,
De élve és nem a halálban.



S mindent megér, ha csak egy óra
Dalolta el dalát melletted
S nem nyílhat a szám átok-szóra.



Beteg szívvel, istenes ember,
Vallok neked, ím, kicsi párom,
Áhitatos, bús szerelemmel:



Ne hallgasd rossz, beteg zenéjét,
Jó a szivem, mert benne vagy te
S sziveink az órákat éljék.