Harcos Katalin:Láng leszek
Láng leszek,látod?Neked lobogok.
Tüzem felhevit,fényem rád ragyog.
Imbolygó,biborló csodát váró,
Szertelen,szerelmes táncot járó.

Láng leszek önmagát emésztő,
Lobogó lázában érted égő.
Nézd fényem világit a sötétben,
Rád kacagok komor éj sűrűjében.

Láng vagyok,lelkedben tüzetgyújtó,
Éledő tüzedhet odabújó.
Körülölellek melegemmel,
Betakargatlak szerelmemmel.

ez a nap is eljött
25 év áll hátad mögött
át éltél már sok mindent
s ez a gondolat megrettent
de nem félj a kortól
mert nincs miért
ezzel fizetsz a bölcsességért

Ha újrakezdeném, ha újrakezdhetném.....újrakezdeném
P.Mobil

Űlünk egymás mellett

Űlünk egymás mellett a padon.
Űlünk egymás mellett némán,hallgatagon.
Ő nem szól hozzám,és én se szólok néki.
-Mért kell a csüggetnek búsan-mégis élni?-
Nem szólok hozzá,bár tudom,hogy szerelme,
Hallgatok mellette,bár tudom,hogy a lelke,
A lelke-szerelme csupán értem ég,
S azt is tudom,hogy meg fog siratni még.

József Attila 1921.szeptember 24.

Lemaradtál.... +érkezett Akit annyira vártam

Ember, ne szégyeld kimondani: SZERETLEK,
Ne csak dajkádnak, kedvesednek mondd, szeretlek. . .
De mondd a Holdnak, a Napnak is, hogy szeretlek,
És mondd a szélnek, a fellegeknek, szeretlek, szeretlek!

Mondd a forrásnak, a csermelynek, szeretlek,
A tavaknak és a tengereknek, szeretlek. . .
Mondd a hegyeknek, a fenyveseknek, szeretlek,
És a virágoknak, a mezőknek, szeretlek, szeretlek!

Mondd a delfinnek, a kismadárnak, szeretlek,
A pillangóknak, az őzikéknek, szeretlek. . .
Mondd a Földnek, Égnek, csillagoknak, hogy szeretlek,
Minden népnek, összes gyermekének, szeretlek, szeretlek!

Ám, ha szégyellnéd kimondani, hogy szeretlek,
Hát kiáltsák világgá tetteid, szeretlek. . .
E szócskától megszépül a világ, szeretlek,
És akkor meglátod, visszakiált, szeretlek, szeretlek!

Meglátod, visszakiált.

(Vass János)

Ady Endre:
Párisban járt az Ősz

Párisba tegnap beszökött az Ősz.
Szent Mihály útján suhant nesztelen,
Kánikulában, halk lombok alatt
S találkozott velem.

Ballagtam éppen a Szajna felé
S égtek lelkemben kis rőzse-dalok:
Füstösek, furcsák, búsak, bíborak,
Arról, hogy meghalok.

Elért az Ősz és súgott valamit,
Szent Mihály útja beleremegett,
Züm, züm: röpködtek végig az uton
Tréfás falevelek.

Egy perc: a Nyár meg sem hőkölt belé
S Párisból az Ősz kacagva szaladt.
Itt járt s hogy itt járt, én tudom csupán
Nyögő lombok alatt.

Kányádi Sándor: Elment a nyár

Elment a nyár,
itt az ősz,
reggelente párát lehel
a kis őz.

Elment a nyár, megjött az ősz,
fosztogat,
gyéríti a sápadozó
lombokat.

Reszket a lomb, remeg az őz:
fél, de fél:
pedig nem jár vad erre más
csak az őszi szél.

"Honnét e vágy, mely ily későn elragad?
mely testemben vibrál, nyugton nem marad
ölembe dugja fejét a szenvedély
lelkem rezdül, testem kéjesen mesél.

Csábító szavad izgatón megzavar
érzéki csókod édesen felkavar
forró ölelésed felhevít hamar
féktelen kíváncsiságod kitakar.

Melleim domborán kezed elakad
ajkad mohósága szinte elragad
éledő vágyam már semmit nem tagad.

Hullámzó tajtéka mélységből fakad
ívében megemel, majd kettészakad
lágyan elterülve part felé halad."

Poharamon ajkad íze éget
Tüzes csókod kortyonként feléled
Pezsgő sem űzi el az illatod
Mit esti ölelésed itt hagyott.

Habjában látom csillogó szemed
Számhoz emelve szemhéjam remeg
Pattogó buborék orromba száll
Édes nedűtől kedélyem helyreáll.

Lassú percek közt jöttödet várom
S amíg szobám ablakát kitárom
halk sóhaj, s vágyódva elképzelem
Amint csókolva eggyé válsz velem.

Várlak este és várlak reggel
Várlak mikor feljön a hold
Várlak mikor a nap eltakarja arcomat
Várlak mikor elborít mindent
A magány!

Várlak! Várlak!
Várom hogy újra itt legyél velem
És én csak Várlak! Várlak!
Várom hogy újra szállj velem
Messzire el.

Várlak mikor feljön a hold
Levegőt venni a sötét alól
Várlak mikor úgy hiányzol nekem
Várlak mikor a látszat újra
A látszat újra játszik velem.

Várlak! Várlak!
Várom hogy újra itt legyél velem
És én csak Várlak! Várlak!
Várom hogy újra szállj velem
Messzire el.

A hold az égben csöndesen várt reánk
Könnyes arcában égett a tiszta láng
Csöndesen néztük őt, s úgy éreztük
Enyhült a hangos világ.
Várlak! Várlak! Várlak! Várlak én!

Várlak! Várlak!
Várom hogy újra itt legyél velem
És én csak Várlak! Várlak!
Várom hogy újra szállj velem
Messzire el.

szertetlek beneteket

Rád gondolok, ha nap fényét füröszti
a tengerár;
rád gondolok, forrás vizét ha festi
a holdsugár.

Téged látlak, ha szél porozza távol
az utakat;
s éjjel, ha ing a kis palló a vándor
lába alatt.

Téged hallak, ha tompán zúg a hullám
és partra döng;
a ligetben ha néma csönd borul rám,
téged köszönt.

Lelkünk egymástól bármi messze válva
összetalál.
A nap lemegy, csillag gyúl nemsokára.
Óh, jössz-e már?

(Johann Wolfgang Goethe)

Én sem volnék, ha nem volnál,
ha te hozzám nem hajolnál,
te sem volnál, ha nem volnék,
ha én hozzád nem hajolnék.

Osztódom én, osztódol te,
Só vagy az én kenyeremben,
mosoly vagy a bajuszomon,
könny vagyok a két szemedben.

Köt a véred, köt a vérem:
szeretőm vagy és testvérem.
Köt a vérem, köt a véred:
szeretőd vagyok s testvéred.

Szellőm vagy, ki megsimogatsz,
viharom, ki szerteszaggatsz,
szellőd vagyok, ki simogat,
viharod, ki szétszaggatlak.

Ha nem volnék, te sem volnál,
én sem volnék, ha nem volnál.
Vagyunk ketten két szép nyárfa,
s búvunk egymás árnyékába.

(Kányádi Sándor)

Rómeó vérzik, pisztollyal játszott,
Azt hitte egyszerű lesz, ilyennek látszott.
Ő van most a szarban, senkit nem bántott,
Könnyen jött a pénz, ennyit nem látott.

Elhitte Júliának kétszerre hozza,
Bármilyen szemét a nő, őt mégis vonza.
Ez lett belőle bármilyen furcsa,
Ne higyj Júliának, csak a bajt vonzza.

Rómeó ugorj jumpot a mélybe,
Júlia nem rakhat jégre.
Hiába van az áru nála,
Befér még egy ólom a tárba

Nem számít, hogy egy vagy kettő,
A helyzeted, hogy nincs megmentő.
Lehetőséged lesz majd végre,
Júlia téged is elérhet.

Rómeó vérzik, pisztollyal játszott,
Azt hitte egyszerű lesz, ilyennek látszott.
Kimászott már a szarból, mert jobbat látott,
Júlia nyakán egy nagyot rántott.

Rómeó, ugorj jumpot a mélybe,
Júlia nem rakhat jégre.
Hiába van az áru nála,
Befér még egy ólom a tárba.

Fekszel a fűben,
s bámulod az eget,
belemeredsz a végtelenbe,
s úgy érzed,nem leled helyed.

Csak nézed a csillagokat,
és nem szólsz semmit,
Lehet,nem itt a helyed,ezen a világon,
de el kell fogadnod,
hogy nem tehetsz semmit.

Mindig van valami baj,
ez a világ rendje,
sosem érezheted magad teljesen boldognak,
csalódni,csalódást okozni,...szenvedni kell...

A világot megérteni nem fogod,
csak töredéke,mit tudsz,
s mit tudni fogsz...

De legalább azt megérted,
hogy létezni,s élni életed néha nehéz,
s elfogadod,hogy ez az amit neked szánt az Ég!

Szeretlek Drága, ha remeg is a hangom,
Érted dobban szívem ha a hangod hallom.

Talán ölelésem majd többet is elárul,
S szerető szívem titka mind elébed tárul.

Bocsásd meg habogásom, te teszed ezt velem,
Ajkaimról ellopja a szót a bűvös Szerelem!

Bizonyság gyanánt majd szívemet kérdezd,
Hajtsd reá fejed, hogy jobban érezd!

Minden dobbanás rólad szól s nem másról,
Boldogságom nem is lelném sehol máshol.

Ha nem volnál nékem, a szörnyű félelemtől
Megválnék én sivár, szürke életemtől.

Szeretlek Drága, mint senkit e világon
Simogatnálak, mint harmat a virágot.

Hát bocsásd meg ha e száj csak hebeg-habog,
Szerelmem töretlen, csak én vagyok ki dadog!

Érzed-e még azt a vágyat,
Ami testemben szétárad?
Csókolni a forró szádat,
Szétdobálni a ruhákat.

Újraélni szenvedéllyel,
Ismét feltöltődni kéjjel.
Feltörjenek rejtett vágyak
Ma nem hagyjuk el az ágyat.

Túl a csúcson megnyugodva,
Visszatérünk a hétköznapba.
Vágy megmarad, az idő halad,
Megint eljön majd ez a nap.

Gyűrött lepedő az ágyon
Szanaszét heverő párnák
Nem uralkodok a vágyon
Hisz te sem azt várnád..

Oly ritka az alkalom
Ne hagyjuk elveszni
Újra átölel a karom
Ne zavarjon semmi.

Kedves szavak
Puha érintések
Nedves ajkak
Vad szeretkezések.

Karon fogva a kéjjel
Hárman bulizunk ma éjjel
Messze van még a reggel
Csókolj szenvedéllyel.