IV.rész
. Nem gondolta volna, hogy néhány nap alatt így megváltozik ez a lány, igényli a szexnek ezt a formáját, és nem csak hogy kényszeríteni nem kell, de inkább ezt választja, mint az egyszerű kielégülést. Évike még így kikötözve is olyan csábosan, kihívóan nézett a mesterre, hogy semmi kétsége nem volt affelől, hogy már alig várja, hogy hozzáérjen, akár örömet, akár fájdalmat okozva neki. Tudta, hogy a mestert is izgatja az ő föltárúlkozott testének a látványa, és csalódást okozott neki, amikor a mester távozott. Nem kellett rá sokat várni, azonnal vissza is jött, kezében egy kis ládát hozva. Letette Évike mellé az ágyra, és sorban mindent kipakolt belőlle, úgy, hogy Évike is láthassa. Volt benne néhány különböző méretű vibrátor, sok kisebb-nagyobb csipesz, és olyan eszközök is, amit még soha sem látott, és nem is tudta mire való. A ládát eltette, majd elővett egy keményre tömött párnát, és fölpockolta vele Évike fejét, hogy láthassa a saját testét. Minden készen állt, a mester az ágy végénél, Évike lába között helyezkedett el. Föléhajolt, hosszan szájon csókolta, és ő közben érezte a nadrágon keresztűl is, a testéhez nyomuló kemény férfiasságát. A mester szája egyre lejjebb vándorolt, érintésére Évike már amúgy is kemény mellbimbói szinte fölágaskodtak. Mozdulatlanúl tűrte a csókokat, csak néhány halk sóhaj árúlta el mennyire föl van izgúlva. A mester fölemelkedett, és kezeit Évike melleire helyezte. Simogatta, maszírozta gyöngéden, a bimbókat két ujja közé fogta, és úgy izgatta tovább. Évike teljesen átadta magát a finom érzésnek, szemét behúnyta, a kötelékeiről teljesen meg is feledkezett. Egyszer a mester ujjai megálltak egy pillanatra a mellbimbóin, és mindkettőn gyorsan fokozódó szorítást érzett. Egészen addig erősödött a szorítás, amíg halkan föl nem sikoltott, és megfeledkezve a kötelekről, megpróbált odakapni a kezével. A mester még egy másodpercig tartotta Évike mellbimbóit az ujjai között, miután megrándúlt a teste, majd elengedte, és mitha misem történt volna, folytatta tovább a simogatást. Évikét nagyon váratlanúl érte a dolog. Szép lassan emelkedett benne a kéj érzése, amikor a váratlan fájdalom okozta reflex hatására kezeivel ellenkezni próbált, de a kötelek nem engedték. A fájdalom nem volt túl erős, csak nem számított rá, és azonnal meg is szünt. Hirtelen kellett rádöbbennie, hogy képtelen a védekezésre, és ez olyan heves kéjérzetet váltott ki, hogy majdnem elélvezett. A mester gyöngéden folytatta tovább a simogatást végig a hasán, egészen a puncijáig.. Kinyitotta a kis rózsaszín szirmokat, a csiklót nem kellett sokat keresgélni, mert az már alaposan kiemelkedett a környezetéből. Teljesen nedves volt az egész, ujjai könnyedén csúsztak rajta. Évike már annyira felfokozott izgalmi állapotban volt, és annyira hiányzott neki a kielégülés, hogy amint punciján érezte a mester kezét, néhány másodperc után elélvezett.
. Nem gondolta volna, hogy néhány nap alatt így megváltozik ez a lány, igényli a szexnek ezt a formáját, és nem csak hogy kényszeríteni nem kell, de inkább ezt választja, mint az egyszerű kielégülést. Évike még így kikötözve is olyan csábosan, kihívóan nézett a mesterre, hogy semmi kétsége nem volt affelől, hogy már alig várja, hogy hozzáérjen, akár örömet, akár fájdalmat okozva neki. Tudta, hogy a mestert is izgatja az ő föltárúlkozott testének a látványa, és csalódást okozott neki, amikor a mester távozott. Nem kellett rá sokat várni, azonnal vissza is jött, kezében egy kis ládát hozva. Letette Évike mellé az ágyra, és sorban mindent kipakolt belőlle, úgy, hogy Évike is láthassa. Volt benne néhány különböző méretű vibrátor, sok kisebb-nagyobb csipesz, és olyan eszközök is, amit még soha sem látott, és nem is tudta mire való. A ládát eltette, majd elővett egy keményre tömött párnát, és fölpockolta vele Évike fejét, hogy láthassa a saját testét. Minden készen állt, a mester az ágy végénél, Évike lába között helyezkedett el. Föléhajolt, hosszan szájon csókolta, és ő közben érezte a nadrágon keresztűl is, a testéhez nyomuló kemény férfiasságát. A mester szája egyre lejjebb vándorolt, érintésére Évike már amúgy is kemény mellbimbói szinte fölágaskodtak. Mozdulatlanúl tűrte a csókokat, csak néhány halk sóhaj árúlta el mennyire föl van izgúlva. A mester fölemelkedett, és kezeit Évike melleire helyezte. Simogatta, maszírozta gyöngéden, a bimbókat két ujja közé fogta, és úgy izgatta tovább. Évike teljesen átadta magát a finom érzésnek, szemét behúnyta, a kötelékeiről teljesen meg is feledkezett. Egyszer a mester ujjai megálltak egy pillanatra a mellbimbóin, és mindkettőn gyorsan fokozódó szorítást érzett. Egészen addig erősödött a szorítás, amíg halkan föl nem sikoltott, és megfeledkezve a kötelekről, megpróbált odakapni a kezével. A mester még egy másodpercig tartotta Évike mellbimbóit az ujjai között, miután megrándúlt a teste, majd elengedte, és mitha misem történt volna, folytatta tovább a simogatást. Évikét nagyon váratlanúl érte a dolog. Szép lassan emelkedett benne a kéj érzése, amikor a váratlan fájdalom okozta reflex hatására kezeivel ellenkezni próbált, de a kötelek nem engedték. A fájdalom nem volt túl erős, csak nem számított rá, és azonnal meg is szünt. Hirtelen kellett rádöbbennie, hogy képtelen a védekezésre, és ez olyan heves kéjérzetet váltott ki, hogy majdnem elélvezett. A mester gyöngéden folytatta tovább a simogatást végig a hasán, egészen a puncijáig.. Kinyitotta a kis rózsaszín szirmokat, a csiklót nem kellett sokat keresgélni, mert az már alaposan kiemelkedett a környezetéből. Teljesen nedves volt az egész, ujjai könnyedén csúsztak rajta. Évike már annyira felfokozott izgalmi állapotban volt, és annyira hiányzott neki a kielégülés, hogy amint punciján érezte a mester kezét, néhány másodperc után elélvezett.
III.rész
Egy kicsit még hagyta magát kényeztetni, majd kibontakozott az öleléséből.
- Tudom, most azt akarod, hogy nekem legyen jó, de én valami másra vágyom. Azt szeretném, ha megkötöznél, érezni akarom a hatalmadat. Szeretem ha ki vagyok szolgáltatva, és azt csinálsz velem amit akarsz.
- Rendben van, ha ez a kívánságod, én nagyon szívesen teljesítem. Van a szekrényben néhány bilincs, és kötél, azokat hozdd ide nekem.
Évike rögtön teljesítette a parancsot. Négy bilincst talált, és több kötelet. Az egészet a mesterhez vitte, és letette az ágyra. Megállt az ágy előtt, és várta a további utasítást. A mester is fölállt, és elgondolkozva Évikét nézte. Úgy tett, mint aki azon gondolkodik, mit is fog vele csinálni. Hirtelen két kézzel megragadta a csípőjét, és leültette az ágy szélére. Bilincseket kapcsolt a csuklóira, a másik kettőt pedig közvetlenűl a térde fölé, a lábára. Évikén jóleső borzongás futott végig. Mindegyik bilincshez egy kötelet erősített. Amikor ezzel is kész volt, megfogta a vállát, és hanyat döntötte. A térdénél fogva egy kicsit lejjebb húzta, az ágy széle felé, úgy hogy a feneke csak félig volt már az ágyon. Közben nem szólt egy szót sem, nem adott parancsokat Évikének, hogy mit kell tennie, határozottan megragadta a testét, és abba a helyzetbe kényszerítette, ahogy jónak látta. Évike közben egyfolytában borzongott, egyre jobban fokozódott benne az izgalom, és beleegyezően tűrte, amit a mester csinált vele. A kezeit két oldalra helyezte kinyújtva, és a köteleket rögzítette, valahol az ágy oldalánál alúl. A combjait fölhúzta, és oldalra, széles terpeszbe kényszerítette. A lábait tartó köteleket is valahova oda kötötte, ahová a kezei voltak kikötve, a franciaágy oldalához alúl. Így most a feneke egészen az ágy szélénél volt, egy kicsit le is lógott róla, a combjai, pedig széttárva, és fölhúzva, sem leengedni, sem összezárni nem tudta a lábait. Egyedűl az alsó lábszárait tudta mozgatni. Évike közben egyre inkább élvezte a helyzetét. A mester kezeinek erőteljes határozott mozdulatai, amivel a testét irányította, és a kiszolgáltatottság, meghozták számára azt az érzést, amire vágyott. Most először történt mindez az ő kívánságára. Ő akarta, hogy így legyen, mert amit az elmúlt napokban megismert, izgatónak találta, olyannyira, hogy már hiányzott neki. Tudta azt is, hogy ezzel a mesternek is hatalmas örömet okoz. A kötelei nem voltak szorosak a kezén, és a lábát sem feszítették erősen, csak tartották abban a helyzetben, amit magától is fölvett volna, hogy a punciját odakínálja a mesternek. Egészen kényelmesen feküdt, csak kitárúlkozó testhelyzetét nem tudta megváltoztatni, de nem is akarta, várta, hogy a mester mit fog vele csinálni. Ő nem csinált semmit, csak csodálta a művét, legeltette a szemét Évike csodálatos kéjre váró testén.
Egy kicsit még hagyta magát kényeztetni, majd kibontakozott az öleléséből.
- Tudom, most azt akarod, hogy nekem legyen jó, de én valami másra vágyom. Azt szeretném, ha megkötöznél, érezni akarom a hatalmadat. Szeretem ha ki vagyok szolgáltatva, és azt csinálsz velem amit akarsz.
- Rendben van, ha ez a kívánságod, én nagyon szívesen teljesítem. Van a szekrényben néhány bilincs, és kötél, azokat hozdd ide nekem.
Évike rögtön teljesítette a parancsot. Négy bilincst talált, és több kötelet. Az egészet a mesterhez vitte, és letette az ágyra. Megállt az ágy előtt, és várta a további utasítást. A mester is fölállt, és elgondolkozva Évikét nézte. Úgy tett, mint aki azon gondolkodik, mit is fog vele csinálni. Hirtelen két kézzel megragadta a csípőjét, és leültette az ágy szélére. Bilincseket kapcsolt a csuklóira, a másik kettőt pedig közvetlenűl a térde fölé, a lábára. Évikén jóleső borzongás futott végig. Mindegyik bilincshez egy kötelet erősített. Amikor ezzel is kész volt, megfogta a vállát, és hanyat döntötte. A térdénél fogva egy kicsit lejjebb húzta, az ágy széle felé, úgy hogy a feneke csak félig volt már az ágyon. Közben nem szólt egy szót sem, nem adott parancsokat Évikének, hogy mit kell tennie, határozottan megragadta a testét, és abba a helyzetbe kényszerítette, ahogy jónak látta. Évike közben egyfolytában borzongott, egyre jobban fokozódott benne az izgalom, és beleegyezően tűrte, amit a mester csinált vele. A kezeit két oldalra helyezte kinyújtva, és a köteleket rögzítette, valahol az ágy oldalánál alúl. A combjait fölhúzta, és oldalra, széles terpeszbe kényszerítette. A lábait tartó köteleket is valahova oda kötötte, ahová a kezei voltak kikötve, a franciaágy oldalához alúl. Így most a feneke egészen az ágy szélénél volt, egy kicsit le is lógott róla, a combjai, pedig széttárva, és fölhúzva, sem leengedni, sem összezárni nem tudta a lábait. Egyedűl az alsó lábszárait tudta mozgatni. Évike közben egyre inkább élvezte a helyzetét. A mester kezeinek erőteljes határozott mozdulatai, amivel a testét irányította, és a kiszolgáltatottság, meghozták számára azt az érzést, amire vágyott. Most először történt mindez az ő kívánságára. Ő akarta, hogy így legyen, mert amit az elmúlt napokban megismert, izgatónak találta, olyannyira, hogy már hiányzott neki. Tudta azt is, hogy ezzel a mesternek is hatalmas örömet okoz. A kötelei nem voltak szorosak a kezén, és a lábát sem feszítették erősen, csak tartották abban a helyzetben, amit magától is fölvett volna, hogy a punciját odakínálja a mesternek. Egészen kényelmesen feküdt, csak kitárúlkozó testhelyzetét nem tudta megváltoztatni, de nem is akarta, várta, hogy a mester mit fog vele csinálni. Ő nem csinált semmit, csak csodálta a művét, legeltette a szemét Évike csodálatos kéjre váró testén.
II.rész
Úgy érezte, nem néhány nap, hanem egy-két hét is eltelt amióta itt van, mert annyira sűrűn, követték egymást az élmények, hogy fölgyorsúlt számára az idő múlása. Tudta, hogy kapcsolatuk nem szakad meg, csak sokkal hétköznapibb formába terelődik, ritkábban, és rövidebb ideig fognak találkozni.
Befejezték a vacsorát, és Évike pillanatok alatt rendet csinált, hogy kihasználva az időt, minél hamarabb a mester mellett lehessen. Ő közben kiment a kertbe, egy napozóágyon ült a sötétben, és nézte a csillagokat. Leült mellé, egészen közel, hozzásimúlt egész testével amenyire csak tudott. A mester átölelte, és magához szorította. Évike érezte újból a nagy kezeket magán, a vékony ruha ami rajta volt mintha ott se lett volna. Nagyon szerette a mester kezeit a testén, mindig erősek, határozottak voltak, magabiztosan érintették meg, és neki ettől olyan érzése támadt, hogy át kell adnia magát, engedelmeskedni az akaratának, bármit is csinál vele. Jó érzés volt rábízni a testét, engedni, hogy irányitsa. Tudni azt, hogy ezzel is örömet szerez a mesterének. Évike teljesen elengedte magát, a mester tartotta a karjaiban. Egy váratlan mozdulattal a térde alá nyúlt, ölbe vette, és vitte befelé a házba. Évike karjaival a nyakába kapaszkodott, de a feje hátrabicsaklott, és egy pillanatig lefelé fejjel látta a világot. Ettől kicsit megszédűlt, inkább behúnyta a szemét, és élvezte a nem mindennapi utazást. Csak akkor nyitotta ki a szemét újból, amikor már valami szilárdat érzett a háta alatt. A mester szobájában voltak, és ő a nagy franciaágyon feküdt. A ruhája fölcsúszott, majdnem a derekáig, de ő a lábát szemérmesen összezárva, és kissé fölhúzva tartotta. A mester fölötte állt, és Évike látta az arcán, hogy csöppet sem közömbös számára a látvány amit ő nyújt. Ettől fölbátorodott, fölült az ágyon, és lassan, kihívóan húzta le meztelen bőréről a ruhát. Ledobta az ágy mellé, hosszú barna haját megrázta, kezeivel megtámaszkodott a háta mögött,egyik térdét fölhúzta, és várta mi lesz a mester reakciója. Valójában nagyot csalódott volna ha nem ül oda mellé azonnal, de ő odaült, tenyerébe vette a mellét, és csókokkal borította el. Szája végiglátogatta a nyakát, arcát, szemeit. Közben nagy tenyereivel simogatta a testét, amit Évike annyira szeretett. Gyöngéden figyelmesen simogatta, Évike majd elolvadt a boldogságtól, igyekezett úgy helyezkedni, hogy mindenhol hozzáférjen. Nagyon hiányzott már neki ez a kényeztetés, teljesen elernyedt, és átadta magát az édes érzésnek. Végignyúlt az ágyon, és élvezte ahogy a mester végtelenűl gyöngéden, simogatja, és csókolgatja a testét. Mégis valami hiányérzet motoszkált benne, most ő akart örömet szerezni a mesternek, nem törődve saját magával, holott éppen az ellenkezője történt.
Úgy érezte, nem néhány nap, hanem egy-két hét is eltelt amióta itt van, mert annyira sűrűn, követték egymást az élmények, hogy fölgyorsúlt számára az idő múlása. Tudta, hogy kapcsolatuk nem szakad meg, csak sokkal hétköznapibb formába terelődik, ritkábban, és rövidebb ideig fognak találkozni.
Befejezték a vacsorát, és Évike pillanatok alatt rendet csinált, hogy kihasználva az időt, minél hamarabb a mester mellett lehessen. Ő közben kiment a kertbe, egy napozóágyon ült a sötétben, és nézte a csillagokat. Leült mellé, egészen közel, hozzásimúlt egész testével amenyire csak tudott. A mester átölelte, és magához szorította. Évike érezte újból a nagy kezeket magán, a vékony ruha ami rajta volt mintha ott se lett volna. Nagyon szerette a mester kezeit a testén, mindig erősek, határozottak voltak, magabiztosan érintették meg, és neki ettől olyan érzése támadt, hogy át kell adnia magát, engedelmeskedni az akaratának, bármit is csinál vele. Jó érzés volt rábízni a testét, engedni, hogy irányitsa. Tudni azt, hogy ezzel is örömet szerez a mesterének. Évike teljesen elengedte magát, a mester tartotta a karjaiban. Egy váratlan mozdulattal a térde alá nyúlt, ölbe vette, és vitte befelé a házba. Évike karjaival a nyakába kapaszkodott, de a feje hátrabicsaklott, és egy pillanatig lefelé fejjel látta a világot. Ettől kicsit megszédűlt, inkább behúnyta a szemét, és élvezte a nem mindennapi utazást. Csak akkor nyitotta ki a szemét újból, amikor már valami szilárdat érzett a háta alatt. A mester szobájában voltak, és ő a nagy franciaágyon feküdt. A ruhája fölcsúszott, majdnem a derekáig, de ő a lábát szemérmesen összezárva, és kissé fölhúzva tartotta. A mester fölötte állt, és Évike látta az arcán, hogy csöppet sem közömbös számára a látvány amit ő nyújt. Ettől fölbátorodott, fölült az ágyon, és lassan, kihívóan húzta le meztelen bőréről a ruhát. Ledobta az ágy mellé, hosszú barna haját megrázta, kezeivel megtámaszkodott a háta mögött,egyik térdét fölhúzta, és várta mi lesz a mester reakciója. Valójában nagyot csalódott volna ha nem ül oda mellé azonnal, de ő odaült, tenyerébe vette a mellét, és csókokkal borította el. Szája végiglátogatta a nyakát, arcát, szemeit. Közben nagy tenyereivel simogatta a testét, amit Évike annyira szeretett. Gyöngéden figyelmesen simogatta, Évike majd elolvadt a boldogságtól, igyekezett úgy helyezkedni, hogy mindenhol hozzáférjen. Nagyon hiányzott már neki ez a kényeztetés, teljesen elernyedt, és átadta magát az édes érzésnek. Végignyúlt az ágyon, és élvezte ahogy a mester végtelenűl gyöngéden, simogatja, és csókolgatja a testét. Mégis valami hiányérzet motoszkált benne, most ő akart örömet szerezni a mesternek, nem törődve saját magával, holott éppen az ellenkezője történt.
XII.fejezet
I.rész
Évike sokáig várt a cellájában, ő sem tudta, hogy mire, de nem tudott elaludni. Közben kint már besötétedett, a mélyfekete égen csillagok ragyogtak. Teljes csend volt, még egy légy zümmögését sem lehetett hallani, ezért könnyen észrevette, hogy a folyosó távoli végéből lépések közelednek. Nyilt az ajtó, és a mester lépett be. Föl akart állni a jelenlétére, de ő leült mellé az ágyra, és átkarolta a derekát.
- Már először láttam rajtad, hogy te egy különleges lány vagy, de most már tudom, hogy nem csak én tudok neked meglepetést okozni, hanem te is nekem. Mindenesetere, ha tőled meglepő módszerrel is, de egyértelműen a tudtomra adtad, hogy én állok számodra az első helyen, és ez nagyon jól esett. Sokat változtál néhány nap alatt, olyan irányba ami nekem kifejezetten tetszik. Most azonban már elég későre jár, biztosan nagyon éhes lehetsz. Gyere, Csilla készített egy kis harapnivalót, talán még maradt nekünk is.
Évike először boldogan itta magába a mester szavait, majd kiugrott a bőréből a dícséret hallatán. Eddig eszébe sem jutott, hogy éhes, csak most kezdte érezni, hogy mennyire korog már a gyomra. Mégsem volt kedve a többiekkel vacsorázni, örűlt, hogy kettesben van a mesterrel, és maradt volna inkább éhes, csak vele maradhasson továbbra is. Azért amikor fölállt, engedelmesen követte. Az ebédlő üres volt amikor beléptek. Az asztalon két teríték volt, és valamilyen hidegtál, átlátszó üvegbúrával letakarva.
- Úgy látom Andrásék már vagy megvacsoráztak, vagy elvonúltak a szobájába, és kettesben akarnak maradni. - Állapította meg a mester a tényállást.
Évike kifejezetten örűlt ennek, mert ez azt jelentette, hogy a mester most vele marad, csak vele, és minden figyelme az övé. Mindegy volt neki hogy mit csinálnak, elég volt a jelenléte. Vacsora közben sok mindenről beszélt, elmondta, hogy a délutáni eseményeket előre megbeszélték Andrással, és egy részébe Csilla is be volt avatva. Azt nem tudta, hogy meg kell vesszőznie Évikét, de azt igen, hogy Évikének kell lefogni őt. Évát ez már nem kavarta föl túlzottan, neki ez már megoldott, lerendezett problémának számított. A mester elmondta azt is, hogy ez a nap volt az utólsó amit itt töltöttek, holnap reggel mindketten visszatérnek régi megszokott életükhöz, de ha Évike is beleegyezik, lesz még alkalom meglátogatni ezt a helyet. Ez nagyon érzékenyen érintette, hiszen amióta itt voltak, ő nem gondolkodott előre, nem érdekelte az idő múlása, mindig csak a mának, a pillanatnak élt. Nem csak pozitív élményeket élt át, mégis most nagyon sajnálta, hogy vége. Már megszokta ezt az életformát, és eszébe sem jutott, hogy nem tarthat örökké. Élvezte, hogy mindig valami újat tapasztalhat, nagyon izgalmasnak találta ezt a néhány napot.
I.rész
Évike sokáig várt a cellájában, ő sem tudta, hogy mire, de nem tudott elaludni. Közben kint már besötétedett, a mélyfekete égen csillagok ragyogtak. Teljes csend volt, még egy légy zümmögését sem lehetett hallani, ezért könnyen észrevette, hogy a folyosó távoli végéből lépések közelednek. Nyilt az ajtó, és a mester lépett be. Föl akart állni a jelenlétére, de ő leült mellé az ágyra, és átkarolta a derekát.
- Már először láttam rajtad, hogy te egy különleges lány vagy, de most már tudom, hogy nem csak én tudok neked meglepetést okozni, hanem te is nekem. Mindenesetere, ha tőled meglepő módszerrel is, de egyértelműen a tudtomra adtad, hogy én állok számodra az első helyen, és ez nagyon jól esett. Sokat változtál néhány nap alatt, olyan irányba ami nekem kifejezetten tetszik. Most azonban már elég későre jár, biztosan nagyon éhes lehetsz. Gyere, Csilla készített egy kis harapnivalót, talán még maradt nekünk is.
Évike először boldogan itta magába a mester szavait, majd kiugrott a bőréből a dícséret hallatán. Eddig eszébe sem jutott, hogy éhes, csak most kezdte érezni, hogy mennyire korog már a gyomra. Mégsem volt kedve a többiekkel vacsorázni, örűlt, hogy kettesben van a mesterrel, és maradt volna inkább éhes, csak vele maradhasson továbbra is. Azért amikor fölállt, engedelmesen követte. Az ebédlő üres volt amikor beléptek. Az asztalon két teríték volt, és valamilyen hidegtál, átlátszó üvegbúrával letakarva.
- Úgy látom Andrásék már vagy megvacsoráztak, vagy elvonúltak a szobájába, és kettesben akarnak maradni. - Állapította meg a mester a tényállást.
Évike kifejezetten örűlt ennek, mert ez azt jelentette, hogy a mester most vele marad, csak vele, és minden figyelme az övé. Mindegy volt neki hogy mit csinálnak, elég volt a jelenléte. Vacsora közben sok mindenről beszélt, elmondta, hogy a délutáni eseményeket előre megbeszélték Andrással, és egy részébe Csilla is be volt avatva. Azt nem tudta, hogy meg kell vesszőznie Évikét, de azt igen, hogy Évikének kell lefogni őt. Évát ez már nem kavarta föl túlzottan, neki ez már megoldott, lerendezett problémának számított. A mester elmondta azt is, hogy ez a nap volt az utólsó amit itt töltöttek, holnap reggel mindketten visszatérnek régi megszokott életükhöz, de ha Évike is beleegyezik, lesz még alkalom meglátogatni ezt a helyet. Ez nagyon érzékenyen érintette, hiszen amióta itt voltak, ő nem gondolkodott előre, nem érdekelte az idő múlása, mindig csak a mának, a pillanatnak élt. Nem csak pozitív élményeket élt át, mégis most nagyon sajnálta, hogy vége. Már megszokta ezt az életformát, és eszébe sem jutott, hogy nem tarthat örökké. Élvezte, hogy mindig valami újat tapasztalhat, nagyon izgalmasnak találta ezt a néhány napot.
IV.rész
- Azt hiszem most legjobb lesz ha mindketten a cellátokba mentek.
Évike egy pillanatot sem várva, gyors erőteljes léptekkel megindúlt kifelé. Csilla lassan, tétova mozdulatokkal követte. Évike bement a cellájába, becsapta maga mögött az ajtót, és az ágyra vetette magát. Fáradt, de ugyanakkor megelégedett volt. Úgy érezte ő megtette amit az adott pillanatban jónak látott. Nem mérlegelte helyes volt-e vagy sem, ezt majd a mester eldönti. Erőt és magabiztosságot érzett. Most már nem haragudott Csillára, nem mintha az események meg nem történtté váltak volna, hanem átformálódtak az érzései vele szemben. Megértette, hogy Csillának is, és neki is a mesterük áll az első helyen, egymás iránt érzett vonzalmuk csak másodrendű, alárendelt szerepet játszhat. Hajlandó lett volna Csillával felujjítani a kapcsolatot, akár azonnal is, de csak kölcsönös alapon, nyilt lapokkal játszva.
- Azt hiszem most legjobb lesz ha mindketten a cellátokba mentek.
Évike egy pillanatot sem várva, gyors erőteljes léptekkel megindúlt kifelé. Csilla lassan, tétova mozdulatokkal követte. Évike bement a cellájába, becsapta maga mögött az ajtót, és az ágyra vetette magát. Fáradt, de ugyanakkor megelégedett volt. Úgy érezte ő megtette amit az adott pillanatban jónak látott. Nem mérlegelte helyes volt-e vagy sem, ezt majd a mester eldönti. Erőt és magabiztosságot érzett. Most már nem haragudott Csillára, nem mintha az események meg nem történtté váltak volna, hanem átformálódtak az érzései vele szemben. Megértette, hogy Csillának is, és neki is a mesterük áll az első helyen, egymás iránt érzett vonzalmuk csak másodrendű, alárendelt szerepet játszhat. Hajlandó lett volna Csillával felujjítani a kapcsolatot, akár azonnal is, de csak kölcsönös alapon, nyilt lapokkal játszva.
III.rész
Bármit megtett volna, hogy megkímélje tőle. Most azonban nyoma sem volt benne a sajnálatnak, kéjt érzett amikor a korbács szíjjai Csilla fenekére csapódtak. Eltelt néhány másodperc amíg feldolgozta magában, de aztán megint lendítette a korbácsot, és ujjúlt erővel csapott le. Csilla hangosabban nyögött föl, és a lábát fölrántotta az ütés nyomán. Évike nem tartott szünetet, egymás után mérte ki a csapásokat. Élvezte a hatalmat, látta Csilla hogyan vergődik, a lábait emelgeti, de nem tud ellene semmit tenni. Csodálatos érzés volt a korbácsnak ezen a végén lenni. Szinte erőszakot kellett tennie magán, hogy ne veszítse el a realitásérzékét, és ne fokozza az ütések erejét egyre jobban. Csilla teste teljesen a kezein függött, és minden erejével azon volt, hogy kitérjen az ütések elől, de hiába. Évike látta, hogy kibuggyan a könnye, és lefolyik az arcán. Letette a korbácsot, és mindkét kezével megsimogatta Csilla pirosra vált fenekét. Ő először félve próbált elhúzódni előlle, de látta hogy nem akarja már bántani, és megadóan tűrte a simogatást. Évike keze a fenekéről följebb vándorolt, és a melleit kezdte simogatni. Közben halkan odasúgta neki:
- A nehezén már túl vagy, ezt fogd fel úgy, hogy a mester iránti tiszteletem kifejezése miatt kellett elviselned. A következőt azt tőlem kapod, hogy kvittek legyünk.
Évike a vesszőt vette a kezébe, és Csilla cicijére helyezte. A mellbimbóit birizgálta vele, egyre jobban növelve a félelmét. A kis bimbók majd ki csattantak, úgy feszűltek már. Hirtelen mozdulattal lecsapott, Csilla pedig fölsikoltott a meglepetéstől. Ujjból izgatta a vesszővel a melleit, majd megint hirtelen csapott le rá. Élvezte, ahogy Csilla nézi a mellein mozgó vesszőt, egész közelről látja amint lesujt rá, de a sikoltozáson, és a vonagláson kívűl semmit nem tud tenni ellene. Meggyorsította a csapásokat, de nem ütött nagyokat. Csilla az első két csapás kivételével nem jajgatott, csak a mellei mozgása vette föl a vessző ritmusát. Évike úgy gondolta már elég lesz, és abbahagyta. Letette a vesszőt a kis asztalkára, és leengedte a kötelet, ami Csilla kezét tartotta. Ő már hozzászokott, hogy a kötelek tartják a súlyát, és a lába először ki akart bicsaklani alólla, alig tudott megállni. A kezei szinte élettelenűl zuhantak le, és Évike leakasztotta róluk a köteleket. Még mindig nagyon határozottan viselkedett, bátran nézett Csilla szemébe, a megbánásnak, vagy sajnálatnak minden jele nélkűl.Ő pedig továbbra is zavartan pislogott, mint a bűnös, aki éppen megkapta méltó büntetését, de beletörődik, mert tudja, hogy rászolgált. Évike befejezte amit akart, eloldozta Csillát, és most mindketten mozdulatlanúl álltak. Csilla zavartan, nem tudta most mit kell tennie, Évike pedig valami utasítást vagy véleményt várva a mester részéről. Végűl a mester törte meg a kínos csendet.
Bármit megtett volna, hogy megkímélje tőle. Most azonban nyoma sem volt benne a sajnálatnak, kéjt érzett amikor a korbács szíjjai Csilla fenekére csapódtak. Eltelt néhány másodperc amíg feldolgozta magában, de aztán megint lendítette a korbácsot, és ujjúlt erővel csapott le. Csilla hangosabban nyögött föl, és a lábát fölrántotta az ütés nyomán. Évike nem tartott szünetet, egymás után mérte ki a csapásokat. Élvezte a hatalmat, látta Csilla hogyan vergődik, a lábait emelgeti, de nem tud ellene semmit tenni. Csodálatos érzés volt a korbácsnak ezen a végén lenni. Szinte erőszakot kellett tennie magán, hogy ne veszítse el a realitásérzékét, és ne fokozza az ütések erejét egyre jobban. Csilla teste teljesen a kezein függött, és minden erejével azon volt, hogy kitérjen az ütések elől, de hiába. Évike látta, hogy kibuggyan a könnye, és lefolyik az arcán. Letette a korbácsot, és mindkét kezével megsimogatta Csilla pirosra vált fenekét. Ő először félve próbált elhúzódni előlle, de látta hogy nem akarja már bántani, és megadóan tűrte a simogatást. Évike keze a fenekéről följebb vándorolt, és a melleit kezdte simogatni. Közben halkan odasúgta neki:
- A nehezén már túl vagy, ezt fogd fel úgy, hogy a mester iránti tiszteletem kifejezése miatt kellett elviselned. A következőt azt tőlem kapod, hogy kvittek legyünk.
Évike a vesszőt vette a kezébe, és Csilla cicijére helyezte. A mellbimbóit birizgálta vele, egyre jobban növelve a félelmét. A kis bimbók majd ki csattantak, úgy feszűltek már. Hirtelen mozdulattal lecsapott, Csilla pedig fölsikoltott a meglepetéstől. Ujjból izgatta a vesszővel a melleit, majd megint hirtelen csapott le rá. Élvezte, ahogy Csilla nézi a mellein mozgó vesszőt, egész közelről látja amint lesujt rá, de a sikoltozáson, és a vonagláson kívűl semmit nem tud tenni ellene. Meggyorsította a csapásokat, de nem ütött nagyokat. Csilla az első két csapás kivételével nem jajgatott, csak a mellei mozgása vette föl a vessző ritmusát. Évike úgy gondolta már elég lesz, és abbahagyta. Letette a vesszőt a kis asztalkára, és leengedte a kötelet, ami Csilla kezét tartotta. Ő már hozzászokott, hogy a kötelek tartják a súlyát, és a lába először ki akart bicsaklani alólla, alig tudott megállni. A kezei szinte élettelenűl zuhantak le, és Évike leakasztotta róluk a köteleket. Még mindig nagyon határozottan viselkedett, bátran nézett Csilla szemébe, a megbánásnak, vagy sajnálatnak minden jele nélkűl.Ő pedig továbbra is zavartan pislogott, mint a bűnös, aki éppen megkapta méltó büntetését, de beletörődik, mert tudja, hogy rászolgált. Évike befejezte amit akart, eloldozta Csillát, és most mindketten mozdulatlanúl álltak. Csilla zavartan, nem tudta most mit kell tennie, Évike pedig valami utasítást vagy véleményt várva a mester részéről. Végűl a mester törte meg a kínos csendet.
II.rész
- Azért jöttem vissza, mert az előbb helytelenűl viselkedtem, és most szeretném kijavítani a hibámat.
Mivel senki nem válaszolt, ezért hát nem várt tovább, a közelben álló kerekes asztalkáról fölvett egy pár csuklóbilincset, és Csillához lépett vele. A mozdulatai határozottak voltak. Nem kerűlte már Csilla tekintetét, egyenesen a szemébe nézett, és azt vette észre, hogy most már ő süti le a szemét zavartan. Megfogta a csuklóját, és rácsatolta a bilincset mindkettőre egymás után. Erősen megszorította a csatokat, a kíméletnek a legkisebb jelét sem mutatva. Amikor készen volt a karjánál fogva oda vezette ahol nemrégen ő állt kifeszítve. Csilla nem tiltakozott, meglepődve tűrte amit Évike csinált vele. A magasból két kötél lógott le derékmagasságig, rákapcsolta a bilincseire. Csilla szinte nem is tudta mi történik vele, csak meglepetten tekintett saját kezeire, amint a kötelek végén lógnak. Évike a kötelek másik végéhez lépett, és erős rántással a magasba emelte Csilla karjait. Ő a durva, határozott mozdulattól összerezzent, de a kezeit már kifeszítve, a feje fölött tartották a kötelek. Évike még húzott rajta egy kicsit, Csilla egész teste megfeszűlt, szinte a köteleken lógott, de a lábai nem emelkedtek el a talajról. Ruhája a felemelt karjai, és a megnyujtott testhelyzet miatt fölhúzódott, alig takarta el elől a szeméremdombját. Az arcára most kezdett kiülni a rémület, mert látta, hogy ez az Éva már nem ugyanaz, aki kéjesen simogatta nem is olyan régen. Feszűlt csend volt a teremben, senki nem szólt. A férfiak komoly arcal figyelték az eseményeket, de közbeavatkozni egyikük sem akart. Évike Csillához lépett. Egészen közel állt hozzá, és halkan mondta neki:
- Kérlek bocsáss meg nekem. Amit most akarok tenni az nem ellened irányúl, csak azt akarom kifejezni vele, hogy a mester még tőled is fontosabb a számomra.
Csillát ez úgy látszott nem nyugtatta meg, de Évike nem törődött vele. Mindkét kezével megragadta a ruháját elől a nyakánál, és nagy lendülettel megrántotta lefelé. A vékony anyag hangos reccsenéssel szétszakadt, és a ruha cafatjai Évike kezébe maradtak. Ledobta a földre, Csilla pedig teljesen meztelenűl maradt a kötelek végén lógva. A közelben hevert egy sokágú szíjjkorbács, Évike ezt vette a kezébe. Elhelyezkedett mellette , és nagy lendületet véve lesúlytott a fenekére. Csilla felnyögött a fájdalomtól, teste meglendűlt a kötélen, fenekét behúzva előre homorított. Évike leírhatatlan gyönyört érzett. Úgy érezte hatalma van fölötte, ő csikarta ki a fájdalmas nyögését, és ezt ujjból és ujjból megteheti. Diadalittasan nézte Csilla vergődését, mégis tudta, nem a saját gyönyörűségére cselekszik, hanem ez csak egy eszköz, amivel a mester iránti lojalitását fejezi ki. Az imént, amikor András vesszőzte Csillát, és neki le kellett fognia, minden egyes elszenvedett csapás szinte neki is ugyanúgy fájt, annyira sajnálta.
- Azért jöttem vissza, mert az előbb helytelenűl viselkedtem, és most szeretném kijavítani a hibámat.
Mivel senki nem válaszolt, ezért hát nem várt tovább, a közelben álló kerekes asztalkáról fölvett egy pár csuklóbilincset, és Csillához lépett vele. A mozdulatai határozottak voltak. Nem kerűlte már Csilla tekintetét, egyenesen a szemébe nézett, és azt vette észre, hogy most már ő süti le a szemét zavartan. Megfogta a csuklóját, és rácsatolta a bilincset mindkettőre egymás után. Erősen megszorította a csatokat, a kíméletnek a legkisebb jelét sem mutatva. Amikor készen volt a karjánál fogva oda vezette ahol nemrégen ő állt kifeszítve. Csilla nem tiltakozott, meglepődve tűrte amit Évike csinált vele. A magasból két kötél lógott le derékmagasságig, rákapcsolta a bilincseire. Csilla szinte nem is tudta mi történik vele, csak meglepetten tekintett saját kezeire, amint a kötelek végén lógnak. Évike a kötelek másik végéhez lépett, és erős rántással a magasba emelte Csilla karjait. Ő a durva, határozott mozdulattól összerezzent, de a kezeit már kifeszítve, a feje fölött tartották a kötelek. Évike még húzott rajta egy kicsit, Csilla egész teste megfeszűlt, szinte a köteleken lógott, de a lábai nem emelkedtek el a talajról. Ruhája a felemelt karjai, és a megnyujtott testhelyzet miatt fölhúzódott, alig takarta el elől a szeméremdombját. Az arcára most kezdett kiülni a rémület, mert látta, hogy ez az Éva már nem ugyanaz, aki kéjesen simogatta nem is olyan régen. Feszűlt csend volt a teremben, senki nem szólt. A férfiak komoly arcal figyelték az eseményeket, de közbeavatkozni egyikük sem akart. Évike Csillához lépett. Egészen közel állt hozzá, és halkan mondta neki:
- Kérlek bocsáss meg nekem. Amit most akarok tenni az nem ellened irányúl, csak azt akarom kifejezni vele, hogy a mester még tőled is fontosabb a számomra.
Csillát ez úgy látszott nem nyugtatta meg, de Évike nem törődött vele. Mindkét kezével megragadta a ruháját elől a nyakánál, és nagy lendülettel megrántotta lefelé. A vékony anyag hangos reccsenéssel szétszakadt, és a ruha cafatjai Évike kezébe maradtak. Ledobta a földre, Csilla pedig teljesen meztelenűl maradt a kötelek végén lógva. A közelben hevert egy sokágú szíjjkorbács, Évike ezt vette a kezébe. Elhelyezkedett mellette , és nagy lendületet véve lesúlytott a fenekére. Csilla felnyögött a fájdalomtól, teste meglendűlt a kötélen, fenekét behúzva előre homorított. Évike leírhatatlan gyönyört érzett. Úgy érezte hatalma van fölötte, ő csikarta ki a fájdalmas nyögését, és ezt ujjból és ujjból megteheti. Diadalittasan nézte Csilla vergődését, mégis tudta, nem a saját gyönyörűségére cselekszik, hanem ez csak egy eszköz, amivel a mester iránti lojalitását fejezi ki. Az imént, amikor András vesszőzte Csillát, és neki le kellett fognia, minden egyes elszenvedett csapás szinte neki is ugyanúgy fájt, annyira sajnálta.
XI.fejezet
I.rész
Évike azt kívánta bárcsak ne mutatták volna meg neki a felvételt. Akkor megmaradt volna abban a tudatban, hogy a mestertől szenvedte el a vesszőzést, és még megelégedettséget is érzett volna, mert örömet szerzett vele a mesternek. Csilla is megmaradt volna számára az aki addig volt, a ideális nő. Mindenkinek jobb lett volna így.
Most senki nem kereste fel Évikét a cellájában, neki kellett megoldania a problémáját. Nyugodtan gondolkozhatott, de egyedűl volt, senkire nem hagyatkozhatott, pedig nehéz helyzetekben hajlamos volt arra, hogy saját maga helyett, mástól várja a segítséget. Nagyon szomorú volt, és úgy érezte az egész világ ellene fordúlt. Szüksége volt egy lökésre, ami megmutatja, merre indúljon el. Észrevette, hogy a kezdeti érzelmi sokk után, kezd logikusan gondolkozni, és rájött, hogy ez jelenti a kiutat az elkeseredettségéből. A mester szavai jutottak eszébe, amit a felvétel lejátszása előtt mondott. A lojalitásáról akart meggyőződni, azt akarta tudni, ő vagy Csilla fontosabb Évike számára. A válasz nem volt kétséges. A mester mindig is fontosabb volt neki, mint bárki más, függetlenűl attól, hogy Csillához éppen hogyan viszonyúlt. Amikor a vesszőzés előtt, még istenítette Csillát, a mester akkor is első volt neki, még ha egy kicsit meg is feledkezett róla, az izgalmas új kapcsolat felfedezése, megismerése közben. Azt azonban nagyon sajnálta, hogy ezt képtelen volt kimutatni a mester számára, így most joggal gondolhatja az ellenkezőjét. Egyébként is, Csillát állította példaképként neki, mert ő egyértelműen bebizonyította, hogy András akaratát, minden más fölé helyezi. Évike szomorúsága lassan, észrevétlenűl elszállt, és bizonyítási vágy lépett a helyébe. Úgy érezte meg kell mutatnia a mesternek, hogy ő, csakis ő a legfontosabb a számára, bármi áron is. Csillát ahogy lassan megismerte, látta milyen határozott ha akar valamit, és nem érdekli, hogy ki mit gondol róla, más helyesli-e, vagy sem. Ha már úgyis Csilla volt a példakép, Évike is ilyen akart lenni, úgy érezte, ő sem rosszabb tőle. Úgy érezte, valahogy sürgősen be kell bizonyítania a mesternek, hogy méltó a bizalmára. Hatalmas erőt érzett magában, még nem tudta mit fog tenni, de fölugrott, és elindúlt kifelé a cellájából. Még szerencse, hogy az ajtót nem csapta be maga után amikor bejött, mert akkor most várnia kellene, amíg érte nem jön valaki. Magabiztosan lépkedett végig a folyosón, és szinte berontott a nagyterembe, ahol még mind a hárman ott voltak. Valamiről beszélgettek amikor belépett, de abban a pillanatban abbahagyták, és minden szem rászegeződött. Évike a mesterre nézett, és megszólalt, de úgy érezte nem is ő az aki beszél, hanem valaki irányítja a szavait.
I.rész
Évike azt kívánta bárcsak ne mutatták volna meg neki a felvételt. Akkor megmaradt volna abban a tudatban, hogy a mestertől szenvedte el a vesszőzést, és még megelégedettséget is érzett volna, mert örömet szerzett vele a mesternek. Csilla is megmaradt volna számára az aki addig volt, a ideális nő. Mindenkinek jobb lett volna így.
Most senki nem kereste fel Évikét a cellájában, neki kellett megoldania a problémáját. Nyugodtan gondolkozhatott, de egyedűl volt, senkire nem hagyatkozhatott, pedig nehéz helyzetekben hajlamos volt arra, hogy saját maga helyett, mástól várja a segítséget. Nagyon szomorú volt, és úgy érezte az egész világ ellene fordúlt. Szüksége volt egy lökésre, ami megmutatja, merre indúljon el. Észrevette, hogy a kezdeti érzelmi sokk után, kezd logikusan gondolkozni, és rájött, hogy ez jelenti a kiutat az elkeseredettségéből. A mester szavai jutottak eszébe, amit a felvétel lejátszása előtt mondott. A lojalitásáról akart meggyőződni, azt akarta tudni, ő vagy Csilla fontosabb Évike számára. A válasz nem volt kétséges. A mester mindig is fontosabb volt neki, mint bárki más, függetlenűl attól, hogy Csillához éppen hogyan viszonyúlt. Amikor a vesszőzés előtt, még istenítette Csillát, a mester akkor is első volt neki, még ha egy kicsit meg is feledkezett róla, az izgalmas új kapcsolat felfedezése, megismerése közben. Azt azonban nagyon sajnálta, hogy ezt képtelen volt kimutatni a mester számára, így most joggal gondolhatja az ellenkezőjét. Egyébként is, Csillát állította példaképként neki, mert ő egyértelműen bebizonyította, hogy András akaratát, minden más fölé helyezi. Évike szomorúsága lassan, észrevétlenűl elszállt, és bizonyítási vágy lépett a helyébe. Úgy érezte meg kell mutatnia a mesternek, hogy ő, csakis ő a legfontosabb a számára, bármi áron is. Csillát ahogy lassan megismerte, látta milyen határozott ha akar valamit, és nem érdekli, hogy ki mit gondol róla, más helyesli-e, vagy sem. Ha már úgyis Csilla volt a példakép, Évike is ilyen akart lenni, úgy érezte, ő sem rosszabb tőle. Úgy érezte, valahogy sürgősen be kell bizonyítania a mesternek, hogy méltó a bizalmára. Hatalmas erőt érzett magában, még nem tudta mit fog tenni, de fölugrott, és elindúlt kifelé a cellájából. Még szerencse, hogy az ajtót nem csapta be maga után amikor bejött, mert akkor most várnia kellene, amíg érte nem jön valaki. Magabiztosan lépkedett végig a folyosón, és szinte berontott a nagyterembe, ahol még mind a hárman ott voltak. Valamiről beszélgettek amikor belépett, de abban a pillanatban abbahagyták, és minden szem rászegeződött. Évike a mesterre nézett, és megszólalt, de úgy érezte nem is ő az aki beszél, hanem valaki irányítja a szavait.
XIII.rész
Nem az ütések fájtak neki, hanem az, hogy úgy látta Csillának nem okozott különösebb nehézséget az ő megkínzása, ő viszont úgy érezte belehal, amikor hasonló dologra kényszerítették. Eszébe jutott, hogy a mester kezétől kész bármilyen fájdalmat elviselni, mégsem érezte úgy soha, hogy csalódott benne, pedig ez a dolog is az ő kívánságára történt. Most is Csillára neheztelt olyan tett miatt, ami miatt a mesterre kellene haragudnia. A mester azonban érinthetetlen volt a szemében, soha nem kérdőjelezte meg egyetlen cselekedetét sem, nem mérlegelte, hogy az vajon helyes-e vagy sem. A mester volt az etalon, az egyetlen létező igazság számára. Évike nem bánta hogy a gondolatai zavarosak, és ellentmondóak, most számára Csilla bűnbak volt. Ha a mestertől szenvedte el a fájdalmat azt teljesen természetes volt, és ugyanúgy rajongott érte, de Csillához más érzelmek fűzték, tőle gyengédséget és gyönyört várt, mert úgy érezte ő is azt adott, vagy szándékozik adni neki. Szomorú és csalódott volt. Fölállt, és földre szegezett tekintettel kibotorkált a helyiségből. A cellájába ment. Ez olyan volt már a számára, mint sebzett vadnak a barlangja, ott keresett menedéket.
Nem az ütések fájtak neki, hanem az, hogy úgy látta Csillának nem okozott különösebb nehézséget az ő megkínzása, ő viszont úgy érezte belehal, amikor hasonló dologra kényszerítették. Eszébe jutott, hogy a mester kezétől kész bármilyen fájdalmat elviselni, mégsem érezte úgy soha, hogy csalódott benne, pedig ez a dolog is az ő kívánságára történt. Most is Csillára neheztelt olyan tett miatt, ami miatt a mesterre kellene haragudnia. A mester azonban érinthetetlen volt a szemében, soha nem kérdőjelezte meg egyetlen cselekedetét sem, nem mérlegelte, hogy az vajon helyes-e vagy sem. A mester volt az etalon, az egyetlen létező igazság számára. Évike nem bánta hogy a gondolatai zavarosak, és ellentmondóak, most számára Csilla bűnbak volt. Ha a mestertől szenvedte el a fájdalmat azt teljesen természetes volt, és ugyanúgy rajongott érte, de Csillához más érzelmek fűzték, tőle gyengédséget és gyönyört várt, mert úgy érezte ő is azt adott, vagy szándékozik adni neki. Szomorú és csalódott volt. Fölállt, és földre szegezett tekintettel kibotorkált a helyiségből. A cellájába ment. Ez olyan volt már a számára, mint sebzett vadnak a barlangja, ott keresett menedéket.
XII.rész
A mester eltávolította a csipeszeket, ugyanolyan hirtelen, és váratlanúl, mint ahogy föltette őket. Ujjból ugrott a kép, és a mester már mellette állt egy vékony, hosszú vesszővel. A kamerába nézett, hogy készen áll-e, és elkezdte vesszőzni a melleit. Szaporán mérte ki az ütéseket, és Évike sikoltásai a tévé hangszórójából megint betöltötték a helyiséget. A mester hirtelen abbahagyta, és az látszott, hogy kezével intve magához hív valakit. A kép abba az irányba fordúlt, távolabb Csilla állt a falnak támaszkodva, és értetlen arccal, kérdőn magára mutatott, majd elindúlt a kamera felé. Az egész felvételen egyetlen szó nem hangzott el, és semilyen más zaj nem hallatszott Évike sikolyait kivéve. Ezt valószínűleg előre megbeszélték, hogy a füldugók mögött ne halljon semmit. Ezért intett a mester Csillának, amikor magához hívta, és ő sem válaszolt, csak jelekkel. Csilla Évike és a mester mellé ért, megállt, és kérdően nézett rá. Ő megfogta a jobb kezét, és belenyomta a vesszőt, majd Évike cicijére mutatott. Teljesen egyértelmű volt, hogy mit akar tőle. Azt akarta, vesszőzze meg ő is. Csilla kérdően nézett a kamerába, és itt ugrott a kép. A következő kockában Csilla már Évike mellett állt, készen arra, hogy elkezdje a vesszőzést. Évike döbbenten nézte a tévét, és nem akart hinni a szemének. Csilla lecsapott a pálcával, Évike pedig fölsikoltott. A vessző szaporán járt Csilla kezében, Évike mellei pedig az ütések ritmusában mozogtak. Körűlbelűl annyi ideig vesszőzte mint a mester, majd odament hozzá, és visszaadta neki a pálcát. Ezzel a felvétel befejeződött, Évike mégis megbabonázva nézte tovább az üres képernyőt. Néhány másodperc alatt átértékelődött benne Csilla személye. Nem akarta elhinni, hogy ő mérte ki az ütéseket a pálcával. Úgy érezte csalódott benne. Az eszével felfogta, hogy a mester kívánságára tette, mégis a szíve tiltakozott ellene.
A mester eltávolította a csipeszeket, ugyanolyan hirtelen, és váratlanúl, mint ahogy föltette őket. Ujjból ugrott a kép, és a mester már mellette állt egy vékony, hosszú vesszővel. A kamerába nézett, hogy készen áll-e, és elkezdte vesszőzni a melleit. Szaporán mérte ki az ütéseket, és Évike sikoltásai a tévé hangszórójából megint betöltötték a helyiséget. A mester hirtelen abbahagyta, és az látszott, hogy kezével intve magához hív valakit. A kép abba az irányba fordúlt, távolabb Csilla állt a falnak támaszkodva, és értetlen arccal, kérdőn magára mutatott, majd elindúlt a kamera felé. Az egész felvételen egyetlen szó nem hangzott el, és semilyen más zaj nem hallatszott Évike sikolyait kivéve. Ezt valószínűleg előre megbeszélték, hogy a füldugók mögött ne halljon semmit. Ezért intett a mester Csillának, amikor magához hívta, és ő sem válaszolt, csak jelekkel. Csilla Évike és a mester mellé ért, megállt, és kérdően nézett rá. Ő megfogta a jobb kezét, és belenyomta a vesszőt, majd Évike cicijére mutatott. Teljesen egyértelmű volt, hogy mit akar tőle. Azt akarta, vesszőzze meg ő is. Csilla kérdően nézett a kamerába, és itt ugrott a kép. A következő kockában Csilla már Évike mellett állt, készen arra, hogy elkezdje a vesszőzést. Évike döbbenten nézte a tévét, és nem akart hinni a szemének. Csilla lecsapott a pálcával, Évike pedig fölsikoltott. A vessző szaporán járt Csilla kezében, Évike mellei pedig az ütések ritmusában mozogtak. Körűlbelűl annyi ideig vesszőzte mint a mester, majd odament hozzá, és visszaadta neki a pálcát. Ezzel a felvétel befejeződött, Évike mégis megbabonázva nézte tovább az üres képernyőt. Néhány másodperc alatt átértékelődött benne Csilla személye. Nem akarta elhinni, hogy ő mérte ki az ütéseket a pálcával. Úgy érezte csalódott benne. Az eszével felfogta, hogy a mester kívánságára tette, mégis a szíve tiltakozott ellene.
XI.rész
Pontosabban az emlékezetében nem is képek voltak, csak érzések, és ez okozta a nehézséget. A műsor folytatódott. A mester lekapcsolta róla a pórázt, és ő csak állt mozdulatlanúl. Nemsokára visszatért a mester a látómezőbe, egy kicsit odébb vezette, ahol kötelek lógtak le, és ráakasztotta a köteleket a csuklóbilincseire. Most megint kilépett a képből, a köteleket fölhúzni, és a kezei emelkedtek is fölfelé. Ismét visszatért, legugolva Évike lábait rakta terpeszbe, és a padlón lévő karikákhoz kötözte. Végűl azt látta, hogy szétett lábakkal, és felemelt kézzel áll, a csuklóit a kötelek kicsit még följebb emelik, a teste pedig megfeszűl. A teste olyan volt mint egy rongybabáé, a kötelek ide-oda rángatták, mint egy élettelen bábot. A mester mellé lépett, és simogatta. Évike tisztán látta a saját arcát, amint hátraveti a fejét, és átadja magát a kellemes érzésnek. Amikor a mester keze a lába közé ért, még a száját is eltátotta, úgy sóhajtozott. A mester abbahagyta, és hátrébb lépett. A kamera körbejárt Évike körűl, látszott a mester mellette, majd Csilla is a háttérben. Most már tudta, hogy a kamerát András kezelte. Itt ugrott a kép, amíg ő kikötözve várakozott, és nem történt semmi, azt nem vették föl. Most a mester kezét látta egészen közelről, amint fölemeli a csipeszeket, és az ő melle előtt, a bimbóitól néhány centiméterre megtartja. András kicsit hátrébb léphetett a kamerával, mert az arca is, és a melle is benne volt a képben. Az arca gyanútlan volt, csak néha fordította oldalra. Évike próbált visszaemlékezni, de senkinek a jelenlétét nem érzékelte maga mellett, pedig a mester ott állt tőle néhány centire. Lassan közelítette a csipeszeket a melléhez, majd hirtelen mind a kettőt rátette, és elengedte. Az arca eltorzúlt a fájdalomtól, és éles sikolyt lehetett hallani. Évike megréműlt tőle, mert a felvételnek eddig is volt ugyan hangja, de csak halk neszeket lehetett hallani, most azonban nagy hangerővel hasított bele a csendbe a saját ordítása. Eddig mozdulatlan volt, de most rángatta a köteleket, rázta oldalra a melleit, mintha a csipeszeket akarná lerázni, és egyfolytában sikoltozott. Lassan alábbhagyott a sikoltozása, és a rángatózása is, és egy időre mozdulatlanságba dermedt, majd ujjból mocorgott egy kicsit. Végig fölvették a szenvedését, egészen közelről, az arcának minden rezdülését látni lehetett. A kép távolodott, a mester ostorral a kezében állt mellette. Kétszer csapott le, az egyik, majd a másik combjára. Évike látta, ahogy a teste megrándúlt mindkét ütés után, de csak halk nyögéseket lehetett hallani. A mester várt egy kicsit, meglendítette az ostort, és a mellkasára is lesújtott. Megint összerándúlt a teste, a mellei megremegtek a csipeszekkel együtt. A kép közelített, és végigpásztázta szinte az egész testét. Különösen a melleit a csipeszekkel, és az arcát mutatta sokáig.
Pontosabban az emlékezetében nem is képek voltak, csak érzések, és ez okozta a nehézséget. A műsor folytatódott. A mester lekapcsolta róla a pórázt, és ő csak állt mozdulatlanúl. Nemsokára visszatért a mester a látómezőbe, egy kicsit odébb vezette, ahol kötelek lógtak le, és ráakasztotta a köteleket a csuklóbilincseire. Most megint kilépett a képből, a köteleket fölhúzni, és a kezei emelkedtek is fölfelé. Ismét visszatért, legugolva Évike lábait rakta terpeszbe, és a padlón lévő karikákhoz kötözte. Végűl azt látta, hogy szétett lábakkal, és felemelt kézzel áll, a csuklóit a kötelek kicsit még följebb emelik, a teste pedig megfeszűl. A teste olyan volt mint egy rongybabáé, a kötelek ide-oda rángatták, mint egy élettelen bábot. A mester mellé lépett, és simogatta. Évike tisztán látta a saját arcát, amint hátraveti a fejét, és átadja magát a kellemes érzésnek. Amikor a mester keze a lába közé ért, még a száját is eltátotta, úgy sóhajtozott. A mester abbahagyta, és hátrébb lépett. A kamera körbejárt Évike körűl, látszott a mester mellette, majd Csilla is a háttérben. Most már tudta, hogy a kamerát András kezelte. Itt ugrott a kép, amíg ő kikötözve várakozott, és nem történt semmi, azt nem vették föl. Most a mester kezét látta egészen közelről, amint fölemeli a csipeszeket, és az ő melle előtt, a bimbóitól néhány centiméterre megtartja. András kicsit hátrébb léphetett a kamerával, mert az arca is, és a melle is benne volt a képben. Az arca gyanútlan volt, csak néha fordította oldalra. Évike próbált visszaemlékezni, de senkinek a jelenlétét nem érzékelte maga mellett, pedig a mester ott állt tőle néhány centire. Lassan közelítette a csipeszeket a melléhez, majd hirtelen mind a kettőt rátette, és elengedte. Az arca eltorzúlt a fájdalomtól, és éles sikolyt lehetett hallani. Évike megréműlt tőle, mert a felvételnek eddig is volt ugyan hangja, de csak halk neszeket lehetett hallani, most azonban nagy hangerővel hasított bele a csendbe a saját ordítása. Eddig mozdulatlan volt, de most rángatta a köteleket, rázta oldalra a melleit, mintha a csipeszeket akarná lerázni, és egyfolytában sikoltozott. Lassan alábbhagyott a sikoltozása, és a rángatózása is, és egy időre mozdulatlanságba dermedt, majd ujjból mocorgott egy kicsit. Végig fölvették a szenvedését, egészen közelről, az arcának minden rezdülését látni lehetett. A kép távolodott, a mester ostorral a kezében állt mellette. Kétszer csapott le, az egyik, majd a másik combjára. Évike látta, ahogy a teste megrándúlt mindkét ütés után, de csak halk nyögéseket lehetett hallani. A mester várt egy kicsit, meglendítette az ostort, és a mellkasára is lesújtott. Megint összerándúlt a teste, a mellei megremegtek a csipeszekkel együtt. A kép közelített, és végigpásztázta szinte az egész testét. Különösen a melleit a csipeszekkel, és az arcát mutatta sokáig.
X.rész
Csilla arra is kitért, hogy egyáltalán nem haragszik azért, mert Évike közreműködött a melle megvesszőzésénél, hiszen András, és a mester kívánságára tette. Teljesen természetes, hogy a mestere akaratát fölé helyezi minden másnak, hasonló helyzetben ő is így cselekedne. Nem tartja azonban helyesnek, azt, hogy föllázadt, és nem teljesítette a kiszabott feladatot, még akkor sem, ha gyöngéd érzelmeket táplál iránta.
Évike először megdöbbenve halgatta Csilla szavait, és rá kellett jönnie, milyen naiv volt, amikor azt hitte titokban tudja tartani az érzelmeit. Nagyon örűlt annak, hogy mindezt ő mondta el, és nem neki kell bevallania a vonzódását. Örűlt annak is, hogy nem utasította, el és bízott benne, az idő majd meghozza Csilla vonzalmát is. Úgy érezte új oldaláról ismerte meg. Eddig a vonzódás elvakította, és hajlamos volt angyalt látni benne, de most látta, mennyire határozott, a végsőkig ragaszkodik az elveihez, és bármire hajlandó András, a szerelme kedvéért. Csodálta, és írigyelte azért, mert képes volt az ő számára kényes témákról is bármikor kertelés nélkűl beszélni.
Csilla amikor bejött Évike cellájába, magával hozta a ruháját, amit a kertben hagyott. Ezt nyújtotta most neki, hogy bújjon bele, és megkérte, menjenek vissza a mesterhez, mert tartogat még valami meglepetést. Évike rosszat sejtett, az utóbbi időben nem szerette a meglepetéseket. Mindenesetre követte Csillát, és mindketten visszamentek a nagy terembe. A mester és András még mindig ott voltak, és András a televízió alatt matatott valamit. Évike látta, hogy nyitva van a szekrényke ajtaja, amin a TV van, és alatta egy videomagnót is rejt a szekrény. A megérkezésükkor András egy kazettát kezdett visszacsévélni. A mester magához hívta Évikét.
- Látom nagyon érzékenyen érintett, hogy fájdalmat kellett okoznod Csillának. Én egyáltalán nem neheztelek rád ezért. Én csak azt szeretném, ha letisztúlnának benned az érzelmek, és külön tudnád választani a Csilla, és az én irántam táplált érzéseidet. Tudnod kell egyiket a másik fölé helyezni, mint ahogyan Csilla tette. Ha erre képes vagy, nem kerűlhetsz többé olyan nehéz és kínos helyzetbe, mint az imént. Az előbb amikor be volt kötve a szemed, mindent ami történt fölvettünk videóra. Ezt a felvételt szeretném megmutatni most neked.
András már visszacsévélte a kazettát, és mindnyájan leültek a TV elé. Évike most értette meg mi szükség van a televízióra. Meglepődött mert nem gondolta, hogy amíg ő bekötött szemmel ki volt kötözve, minden mozdulatát rögzítették.Elindúlt a videó, és Évike látta a mestert belépni az ajtón, kezében egy pórázzal, és a póráz végén saját magát látta, amint bekötött szemmel, határozatlan mozdulatokkal követi. Az első pillanatban furcsa volt, szinte meglepődött hogy magát látja, pedig tudta mi fog történni. Idegen volt számára, úgy érezte egy idegen lányt lát. Emlékezett minden mozdulatra, mégis nehéz volt összekapcsolni a tévében látottakat az emlékezetében élő képpel.
Csilla arra is kitért, hogy egyáltalán nem haragszik azért, mert Évike közreműködött a melle megvesszőzésénél, hiszen András, és a mester kívánságára tette. Teljesen természetes, hogy a mestere akaratát fölé helyezi minden másnak, hasonló helyzetben ő is így cselekedne. Nem tartja azonban helyesnek, azt, hogy föllázadt, és nem teljesítette a kiszabott feladatot, még akkor sem, ha gyöngéd érzelmeket táplál iránta.
Évike először megdöbbenve halgatta Csilla szavait, és rá kellett jönnie, milyen naiv volt, amikor azt hitte titokban tudja tartani az érzelmeit. Nagyon örűlt annak, hogy mindezt ő mondta el, és nem neki kell bevallania a vonzódását. Örűlt annak is, hogy nem utasította, el és bízott benne, az idő majd meghozza Csilla vonzalmát is. Úgy érezte új oldaláról ismerte meg. Eddig a vonzódás elvakította, és hajlamos volt angyalt látni benne, de most látta, mennyire határozott, a végsőkig ragaszkodik az elveihez, és bármire hajlandó András, a szerelme kedvéért. Csodálta, és írigyelte azért, mert képes volt az ő számára kényes témákról is bármikor kertelés nélkűl beszélni.
Csilla amikor bejött Évike cellájába, magával hozta a ruháját, amit a kertben hagyott. Ezt nyújtotta most neki, hogy bújjon bele, és megkérte, menjenek vissza a mesterhez, mert tartogat még valami meglepetést. Évike rosszat sejtett, az utóbbi időben nem szerette a meglepetéseket. Mindenesetre követte Csillát, és mindketten visszamentek a nagy terembe. A mester és András még mindig ott voltak, és András a televízió alatt matatott valamit. Évike látta, hogy nyitva van a szekrényke ajtaja, amin a TV van, és alatta egy videomagnót is rejt a szekrény. A megérkezésükkor András egy kazettát kezdett visszacsévélni. A mester magához hívta Évikét.
- Látom nagyon érzékenyen érintett, hogy fájdalmat kellett okoznod Csillának. Én egyáltalán nem neheztelek rád ezért. Én csak azt szeretném, ha letisztúlnának benned az érzelmek, és külön tudnád választani a Csilla, és az én irántam táplált érzéseidet. Tudnod kell egyiket a másik fölé helyezni, mint ahogyan Csilla tette. Ha erre képes vagy, nem kerűlhetsz többé olyan nehéz és kínos helyzetbe, mint az imént. Az előbb amikor be volt kötve a szemed, mindent ami történt fölvettünk videóra. Ezt a felvételt szeretném megmutatni most neked.
András már visszacsévélte a kazettát, és mindnyájan leültek a TV elé. Évike most értette meg mi szükség van a televízióra. Meglepődött mert nem gondolta, hogy amíg ő bekötött szemmel ki volt kötözve, minden mozdulatát rögzítették.Elindúlt a videó, és Évike látta a mestert belépni az ajtón, kezében egy pórázzal, és a póráz végén saját magát látta, amint bekötött szemmel, határozatlan mozdulatokkal követi. Az első pillanatban furcsa volt, szinte meglepődött hogy magát látja, pedig tudta mi fog történni. Idegen volt számára, úgy érezte egy idegen lányt lát. Emlékezett minden mozdulatra, mégis nehéz volt összekapcsolni a tévében látottakat az emlékezetében élő képpel.
IX.rész
. A mester először megkötözte, és meggyötörte a testét. Akkor érezte hogy a testével kedvére rendelkezik. Utána az következett, hogy a fájdalom ellenére is föl tudta izgatni, az akarata ellenére, és nem engedte elélvezni. Akkor érezte, hogy az ösztönei is a hatalmában vannak. Most pedig olyat kívánt tőle, amit semmiképpen sem tudott úgy teljesíteni, hogy saját maga, a mester, és Csilla számára is megfelelő legyen. Ezzel a lelkét, és az önbecsülését gyötörték meg. Kétségbe volt esve, nem tudta mi következhet még ezek után. A zokogása nem csillapodott, és nem akart találkozni senkivel. Hamarosan azonban nyílt az ajtó, és Csilla lépett be. Nem volt meztelen, a délelőtti strandruhát viselte, és a bilincsek sem voltak már rajta. Leült Évike mellé az ágyra, és nem szólt egy szót sem. Az arca komoly volt. Évike nem tudta örűljön-e vagy sem, a jelenlétének, mert úgy érezte őt is megcsalta. Bizalmatlanúl pillantott rá, mégjobban behúzódott a sarokba, és összegömbölyödött. Csilla azonban megfogta a kezét, és gyöngéden simogatta. Egy puha kendővel megtörölgette az arcát, és a fejét is az ölébe vette. Évike nem ellenkezett, elfogadta Csilla gyöngéd közeledését. Szüksége volt most valakire aki vígasztalja. Nem értette miért pont ő jött, hiszen segédkezett a megkínzásában, azt gondolta, most haragszik, de legalább is neheztel rá. Csilla azonban egyáltalán nem úgy viselkedett, inkább anyáskodóan vígasztalta, mintha ő is hibásnak érezné magát amiért ilyen helyzetbe kerűlt. Sokáig babusgatta, simogatta, amíg a sírása alábbhagyott, és már nem folytak patakként a könnyei. Évike egy idő után már bújt hozzá, megkönnyebbülést okozott neki a közelsége. Puha, meleg női testet érzett símogató kezekkel, ettől előbb-utóbb mindenki megnyugszik. Az anyja vígasztalta így régen, kislány korában. Csilla halkan becézgette, de ahogy Évike megnyugodott, komolyan kezdett beszélni hozzá. Megkérdezte, hajlandó-e meghalgatni a mondanivalóját, ő pedig apró bólogatásokkal jelezte, hogy igen.
- Úgy gondolom mindkettőnk számára fontos dolog, amit el szeretnék mondani neked. Amióta megismerkedtünk volt egy olyan érzésem, hogy te a megszokottól jobban vonzódsz hozzám. Ez az érzés egyre inkább erősödött, és amikor a napozás előtt bedörzsölted a testemet, már teljesen biztos voltam benne, hogy nem csak egyszerű barátságról van szó. Nekem teljesen új ez a vonzalom, de bevallom egyáltalán nem esett rosszúl a közeledésed. Kezdettől fogva rokonszenves voltál nekem, mégis arra kérlek adj még egy kis időt, amíg feldolgozom magamban ezt az egészet. Túl gyorsan történt minden, és nagyon váratlanúl ért. Csilla elmondta még azt is, hogy a mester is észrevette Évike közeledését, de nem neheztel érte, szerinte semmi kivetnivaló nincs abban, ha két bájos fiatal lány örömet szerez egymásnak. Ezt András, és a mester beszélgetéséből hámozta ki, amikor Évike nem volt jelen.
. A mester először megkötözte, és meggyötörte a testét. Akkor érezte hogy a testével kedvére rendelkezik. Utána az következett, hogy a fájdalom ellenére is föl tudta izgatni, az akarata ellenére, és nem engedte elélvezni. Akkor érezte, hogy az ösztönei is a hatalmában vannak. Most pedig olyat kívánt tőle, amit semmiképpen sem tudott úgy teljesíteni, hogy saját maga, a mester, és Csilla számára is megfelelő legyen. Ezzel a lelkét, és az önbecsülését gyötörték meg. Kétségbe volt esve, nem tudta mi következhet még ezek után. A zokogása nem csillapodott, és nem akart találkozni senkivel. Hamarosan azonban nyílt az ajtó, és Csilla lépett be. Nem volt meztelen, a délelőtti strandruhát viselte, és a bilincsek sem voltak már rajta. Leült Évike mellé az ágyra, és nem szólt egy szót sem. Az arca komoly volt. Évike nem tudta örűljön-e vagy sem, a jelenlétének, mert úgy érezte őt is megcsalta. Bizalmatlanúl pillantott rá, mégjobban behúzódott a sarokba, és összegömbölyödött. Csilla azonban megfogta a kezét, és gyöngéden simogatta. Egy puha kendővel megtörölgette az arcát, és a fejét is az ölébe vette. Évike nem ellenkezett, elfogadta Csilla gyöngéd közeledését. Szüksége volt most valakire aki vígasztalja. Nem értette miért pont ő jött, hiszen segédkezett a megkínzásában, azt gondolta, most haragszik, de legalább is neheztel rá. Csilla azonban egyáltalán nem úgy viselkedett, inkább anyáskodóan vígasztalta, mintha ő is hibásnak érezné magát amiért ilyen helyzetbe kerűlt. Sokáig babusgatta, simogatta, amíg a sírása alábbhagyott, és már nem folytak patakként a könnyei. Évike egy idő után már bújt hozzá, megkönnyebbülést okozott neki a közelsége. Puha, meleg női testet érzett símogató kezekkel, ettől előbb-utóbb mindenki megnyugszik. Az anyja vígasztalta így régen, kislány korában. Csilla halkan becézgette, de ahogy Évike megnyugodott, komolyan kezdett beszélni hozzá. Megkérdezte, hajlandó-e meghalgatni a mondanivalóját, ő pedig apró bólogatásokkal jelezte, hogy igen.
- Úgy gondolom mindkettőnk számára fontos dolog, amit el szeretnék mondani neked. Amióta megismerkedtünk volt egy olyan érzésem, hogy te a megszokottól jobban vonzódsz hozzám. Ez az érzés egyre inkább erősödött, és amikor a napozás előtt bedörzsölted a testemet, már teljesen biztos voltam benne, hogy nem csak egyszerű barátságról van szó. Nekem teljesen új ez a vonzalom, de bevallom egyáltalán nem esett rosszúl a közeledésed. Kezdettől fogva rokonszenves voltál nekem, mégis arra kérlek adj még egy kis időt, amíg feldolgozom magamban ezt az egészet. Túl gyorsan történt minden, és nagyon váratlanúl ért. Csilla elmondta még azt is, hogy a mester is észrevette Évike közeledését, de nem neheztel érte, szerinte semmi kivetnivaló nincs abban, ha két bájos fiatal lány örömet szerez egymásnak. Ezt András, és a mester beszélgetéséből hámozta ki, amikor Évike nem volt jelen.
VIII.rész
Olyan ijedt arcot vágott, mint akinek a halálos ítéletét olvassák föl, ellentétben Csillával, aki nyugodt volt, és semmi félelem nem látszott rajta. Inkább egy halvány mosoly suhant át rajta, amikor Évike ijedtségét meglátta. Ő körbepillantott, a mestertől várt valamilyen sgítséget, de a tekintetéből csak várakozást tudott kiolvasni. A lábai a bak felé vitték, és szinte önkívületben volt amikor elhelyezkedett Csilla mögött. András megmutatta pontosan mit is kíván tőle. Csilla hátrabilincselt karja, és a háta közé kellett oldalról benyúlnia, a karjait a saját testéhez szorítani, és közben a hátát nyomni előre. Így Csilla melle kidomborodott, még jobb célpontot nyújtva a vessző számára. Évike egész testében remegett, amit Csillánk is éreznie kellett. András elhelyezkedett mellettük, és a vesszőt Csilla egyik mellére helyezte. Hirtelen meglendítette, és lecsapott a mellbimbó fölé. Csilla sem számított rá, felszisszent, és kissé megrándúlt az ütéstől. Nem volt nagy csak váratlanúl érte. Évike hátúl tökéletesen érezte a teste minden apró rezdülését. A következő ütés kicsit nagyobb volt, és Évike most is érezte Csilla rándulását. Szinte neki is belenyilallt a testébe a fájdalom, amikor látta a vesszőt lecsapni, és rögtön érezte is Csilla reflexét. A szemei megteltek könnyel, ami lefolyt az arcán két oldalt. Az ütések mindig erősödtek egy kicsit, Csilla egyre jobban felnyögött mindegyik után. Évikének kellett volna tartani a testét, ehelyett ő egyre inkább elgyengűlt, ahogy a válla fölött látta a pálca csapásai után megrezdülő melleit. Szinte csak kapaszkodott a karjaiba, és Csillának kellett tartania őt is, mert különben lezuhant volna oldalra a bakról. András a másik mellét is célba vette, és egyszer sikerűlt a mellbimbóját úgy eltalálni, hogy Csilla hangosan felsikoltott, és erősen megrándúlt a teste. Évike úgy érezte nem bírja tovább, kirángatta a karjait Csilla karja mögűl, leugrott a bakról, és sírva kirohant az ajtón. Egyenesen a cellájába futott, becsapta az ajtót, és az ágyra vetette magát. Teljesen behúzódott a sarokba, fölhúzta a térdeit, és hangosan zokogott tovább. A könnyei lefolytak, és összemaszatolt vele mindent. Most már nem érdekelte, hogy kitudódik a titka, azon sem gondolkodott hogyan fogja elmondani Csillának, és a mesternek, csak sírt megállíthatatlanúl. Úgy érezte ujjból kudarcot vallott, megszégyenűlt mindenki előtt. Annyira összekeveredtek benne az érzések, nem tudta melyik cselekedetével kit is hagyott cserben. Azért is megvetette magát, mert képes volt Csillát megbilincselni, és lefogni, de azért is mert nem tudta a mester András által adott parancsát teljesíteni. Nem bánta, hogy a kettő kizárja egymást, mindenért magát tartotta bűnösnek. Inkább elviselt volna bármilyen kemény kínzást, mint ezt. A kiszolgáltatottságnak újabb dimenziója nyílt meg előtte.
Olyan ijedt arcot vágott, mint akinek a halálos ítéletét olvassák föl, ellentétben Csillával, aki nyugodt volt, és semmi félelem nem látszott rajta. Inkább egy halvány mosoly suhant át rajta, amikor Évike ijedtségét meglátta. Ő körbepillantott, a mestertől várt valamilyen sgítséget, de a tekintetéből csak várakozást tudott kiolvasni. A lábai a bak felé vitték, és szinte önkívületben volt amikor elhelyezkedett Csilla mögött. András megmutatta pontosan mit is kíván tőle. Csilla hátrabilincselt karja, és a háta közé kellett oldalról benyúlnia, a karjait a saját testéhez szorítani, és közben a hátát nyomni előre. Így Csilla melle kidomborodott, még jobb célpontot nyújtva a vessző számára. Évike egész testében remegett, amit Csillánk is éreznie kellett. András elhelyezkedett mellettük, és a vesszőt Csilla egyik mellére helyezte. Hirtelen meglendítette, és lecsapott a mellbimbó fölé. Csilla sem számított rá, felszisszent, és kissé megrándúlt az ütéstől. Nem volt nagy csak váratlanúl érte. Évike hátúl tökéletesen érezte a teste minden apró rezdülését. A következő ütés kicsit nagyobb volt, és Évike most is érezte Csilla rándulását. Szinte neki is belenyilallt a testébe a fájdalom, amikor látta a vesszőt lecsapni, és rögtön érezte is Csilla reflexét. A szemei megteltek könnyel, ami lefolyt az arcán két oldalt. Az ütések mindig erősödtek egy kicsit, Csilla egyre jobban felnyögött mindegyik után. Évikének kellett volna tartani a testét, ehelyett ő egyre inkább elgyengűlt, ahogy a válla fölött látta a pálca csapásai után megrezdülő melleit. Szinte csak kapaszkodott a karjaiba, és Csillának kellett tartania őt is, mert különben lezuhant volna oldalra a bakról. András a másik mellét is célba vette, és egyszer sikerűlt a mellbimbóját úgy eltalálni, hogy Csilla hangosan felsikoltott, és erősen megrándúlt a teste. Évike úgy érezte nem bírja tovább, kirángatta a karjait Csilla karja mögűl, leugrott a bakról, és sírva kirohant az ajtón. Egyenesen a cellájába futott, becsapta az ajtót, és az ágyra vetette magát. Teljesen behúzódott a sarokba, fölhúzta a térdeit, és hangosan zokogott tovább. A könnyei lefolytak, és összemaszatolt vele mindent. Most már nem érdekelte, hogy kitudódik a titka, azon sem gondolkodott hogyan fogja elmondani Csillának, és a mesternek, csak sírt megállíthatatlanúl. Úgy érezte ujjból kudarcot vallott, megszégyenűlt mindenki előtt. Annyira összekeveredtek benne az érzések, nem tudta melyik cselekedetével kit is hagyott cserben. Azért is megvetette magát, mert képes volt Csillát megbilincselni, és lefogni, de azért is mert nem tudta a mester András által adott parancsát teljesíteni. Nem bánta, hogy a kettő kizárja egymást, mindenért magát tartotta bűnösnek. Inkább elviselt volna bármilyen kemény kínzást, mint ezt. A kiszolgáltatottságnak újabb dimenziója nyílt meg előtte.
VII.rész
- Menj csak, segíts Andrásnak, csináld amit mond. - utasította a mester.
András az ujján lógó bilincset nyújtotta felé.
- Ezeket csatold rá a csuklójára, és kapcsold össze a háta mögött.
Évike értetlenűl nézett, hiszen olyat kért tőle András, amit neki kellett volna megcsinálni. Nem értette miért tőle kéri mindezt. Megréműlt magában, mert úgy érezte valamilyen csapda rejtőzik a háttérben. Átvette a bilincseket, és lassan Csillához lépett. Ő már nyújtotta a kezeit felé, és nyíltan, majdnem mosolyogva tekintett rá. Évike nem állta a tekintetét, lesütötte a szemét, és csak a kezeire mert nézni. Eddig eszébe sem jutott, hogyan fog ahhoz viszonyúlni, ha Csillának fájdalmat okoznak, de erre aztán végképp nem gondolt, hogy még neki kell segédkeznie. Teljes mértékben akarata ellenére cselekedett, de nem mert ellenszegűlni, mert a mester, és András kifejezetten megkérték. Egyik kezével megfogta Csilla csuklóját, a bőre úgy égette a kezét mintha parázsból lenne. Ráhelyezte a bőrbilincset, és lassan becsatolta. Titokban abban bízott, hogy Csilla ellenkezni fog, és akkor lesz valami kibúvója a feladat végrehajtása alól. Neki azonban esze ágában sem volt ellenkezni, inkább készségesen nyújtotta oda a kezét. Évike nem mert csak a kezére pillantani, kerűlte a tekintetét. Úgy érezte, Csillához nem való a bilincs, nem illik hozzá a fájdalom, el sem tudta képzelni, hogy az ő szájából halljon fájdalmas sikolyokat. El akarta mondani neki, hogy ő ezt nem akarja csinálni, ő csak örömet, és gyönyört akar okozni neki, nem fájdalmat. Ha nem Csilla, hanem egy másik lány lett volna ott, nem nehézséget, hanem hatalmas kéjt okozott volna a kérés teljesítése. Mégis csinálta a dolgát lesütött szemmel. Mindkét bilincset fölhelyezte a csuklóira, és várt. András nem elégedett meg ennyivel, felszólította, hogy rögzítse egymáshoz a bilincseit a háta mögött. Csilla magától a hátra tette a kezeit, Évikének csak össze kellett kapcsolni egy apró karabinerrel. Azt hitte ezzel végzett, túl van a dolgon. András azonban nem így gondolta. Egy vékony, hosszú, hajlékony pálcát vett a kezébe, és Évikének mutatta.
- Látod, ezzel fogom Csilla csodás melleit megvesszőzni, és szeretném, ha te is segítenél.
Közben a pálcával Évike melleit cirógatta. Az érintésére felidéződött benne az előbbi fájdalom, és a melle bőrén ujjból érezte a csípő érzést. Nem akarta hogy ezt most Csilla is kipróbálja, inkább elviselte volna ő még egyszer, ha ezzel Csillát megkímélhette volna.Hiába a lelke lázadt ellene, mégsem szólt, nem ellenkezett egy szóval sem, mert tudta, hogy azzal elárúlta volna Csilla iránt érzett érzelmeit.
- Azt szeretném, ha Csillát nem kellene jobban megkötözni, ezért a te feladatod az lesz, hogy ide ülsz a háta mögé szorosan, és tartod a testét. - Hallotta András szájából.
Évike majdnem elájúlt ettől a felszólítástól, úgy gondolta képtelen lesz megtenni.
- Menj csak, segíts Andrásnak, csináld amit mond. - utasította a mester.
András az ujján lógó bilincset nyújtotta felé.
- Ezeket csatold rá a csuklójára, és kapcsold össze a háta mögött.
Évike értetlenűl nézett, hiszen olyat kért tőle András, amit neki kellett volna megcsinálni. Nem értette miért tőle kéri mindezt. Megréműlt magában, mert úgy érezte valamilyen csapda rejtőzik a háttérben. Átvette a bilincseket, és lassan Csillához lépett. Ő már nyújtotta a kezeit felé, és nyíltan, majdnem mosolyogva tekintett rá. Évike nem állta a tekintetét, lesütötte a szemét, és csak a kezeire mert nézni. Eddig eszébe sem jutott, hogyan fog ahhoz viszonyúlni, ha Csillának fájdalmat okoznak, de erre aztán végképp nem gondolt, hogy még neki kell segédkeznie. Teljes mértékben akarata ellenére cselekedett, de nem mert ellenszegűlni, mert a mester, és András kifejezetten megkérték. Egyik kezével megfogta Csilla csuklóját, a bőre úgy égette a kezét mintha parázsból lenne. Ráhelyezte a bőrbilincset, és lassan becsatolta. Titokban abban bízott, hogy Csilla ellenkezni fog, és akkor lesz valami kibúvója a feladat végrehajtása alól. Neki azonban esze ágában sem volt ellenkezni, inkább készségesen nyújtotta oda a kezét. Évike nem mert csak a kezére pillantani, kerűlte a tekintetét. Úgy érezte, Csillához nem való a bilincs, nem illik hozzá a fájdalom, el sem tudta képzelni, hogy az ő szájából halljon fájdalmas sikolyokat. El akarta mondani neki, hogy ő ezt nem akarja csinálni, ő csak örömet, és gyönyört akar okozni neki, nem fájdalmat. Ha nem Csilla, hanem egy másik lány lett volna ott, nem nehézséget, hanem hatalmas kéjt okozott volna a kérés teljesítése. Mégis csinálta a dolgát lesütött szemmel. Mindkét bilincset fölhelyezte a csuklóira, és várt. András nem elégedett meg ennyivel, felszólította, hogy rögzítse egymáshoz a bilincseit a háta mögött. Csilla magától a hátra tette a kezeit, Évikének csak össze kellett kapcsolni egy apró karabinerrel. Azt hitte ezzel végzett, túl van a dolgon. András azonban nem így gondolta. Egy vékony, hosszú, hajlékony pálcát vett a kezébe, és Évikének mutatta.
- Látod, ezzel fogom Csilla csodás melleit megvesszőzni, és szeretném, ha te is segítenél.
Közben a pálcával Évike melleit cirógatta. Az érintésére felidéződött benne az előbbi fájdalom, és a melle bőrén ujjból érezte a csípő érzést. Nem akarta hogy ezt most Csilla is kipróbálja, inkább elviselte volna ő még egyszer, ha ezzel Csillát megkímélhette volna.Hiába a lelke lázadt ellene, mégsem szólt, nem ellenkezett egy szóval sem, mert tudta, hogy azzal elárúlta volna Csilla iránt érzett érzelmeit.
- Azt szeretném, ha Csillát nem kellene jobban megkötözni, ezért a te feladatod az lesz, hogy ide ülsz a háta mögé szorosan, és tartod a testét. - Hallotta András szájából.
Évike majdnem elájúlt ettől a felszólítástól, úgy gondolta képtelen lesz megtenni.
VI.rész
A szobában semmi rendkívüli nem volt, minden pont olyan volt mint eddig. Azaz mégsem, mert Évike egy új bútordarabot fedezett föl, amit még nem látott. Egy kis szekrény állt nem messze tőle, a fal mellett, és egy televízió volt rajta. Hamar napirendre tért fölötte, és nem tulajdonított neki túl nagy jelentőséget. Azért sem, mert a mester gyöngéden simogatni, és maszírozni kezdte a melleit. Pont úgy, ahogy a csipeszek levétele után szerette volna. Nagyon jól esett neki, mert egy kicsit még mindig érezte a pálca csípését rajta, és a bimbók sem heverték még ki teljesen a csipeszek hegyes fogai okozta szorítást. A mester másik keze közben a hasán kalandozott egyre lejjebb, amíg el nem ért a combjai tövéig. Évike hátával nekidőlt a mester mellkasának, a combjait szétnyitotta, hogy jobban hozzáférjen a puncijához, és átadta magát a simogatás édes érzésének. Szemét lehúnyta, és úgy érezte visszazuhan abba a világba, ahol előbb járt, csak most az ingerek voltak egészen másfélék. Annyira felizgúlt, hogy már nagyon hiányzott neki a kielégülés. András és Csilla jelenléte sem zavarta, ők is láthatták mit érez. Attól azonban visszatartotta a jelenlétük, hogy kezdeményezni kezdjen. Ha csak kettesben lettek volna a mesterrel, egészen biztos, hogy nem csak passzív félként élvezte volna a simogatásokat. A mester azonban mindig tudta Évike mit érez, és most még nem engedélyezte számára a kielégülést, ezért lassan abbahagyta a simogatását. Pedig borzasztóan vágyott rá, de már rájött, hogy ez is hozzátartozik a teste gyötréséhez. Meg fogja kapni amit kíván, de nem most, hanem majd akkor amikor a mester jónak látja. Elengedte Évikét, ő pedig kicsit távolabb ült, a combjait összeszorította, és látszott rajta ahogy megremeg a teste.
András elengedte Csilla derekát, és fölállt. Gyöngéden megfogta Csilla ujjai hegyét, és őt is fölállította.
- Azt hiszem itt az ideje, hogy mi is megpróbáljunk valamit.
Közben a mester is fölállt, és oldalról középre húzta azt a bakot, amelyen Csilla fenekét korbácsolta meg András néhány napja olyan keményen. Évike rosszat sejtett, arra gondolt, ezt akarják most megismételni. Hiába nézett azonban Csillára, az arcán a félelemnek még a nyoma sem mutatkozott. András a kezét a bak felső párnázott részének a végére helyezte, és Csillára nézett.
- Gyere ülj ide, kérlek!
Csilla odament, és elhelyezkedett ahol mutatta, a bak végén lovagló ülésben. András közben két vékonyabb csuklóbilincset vett elő, és a mutatóujján lógatva Évikéhez fordúlt. - Szeretném, ha segítenél egy kicsit.
Évike nagyon meglepődött a kérésen, hiszen azt gondolta, hogy ő már túl van a rá kiszabott fájdalmakon, és az András és Csilla dolgába neki semilyen beleszólása nem lehet. Féltette ugyan Csillát, de nem régen éppen ő mondta neki, hogy most már tökéletesen megbízik Andrásban. Nem értette, hogy neki vajon miben kell segíteni. Felállt a helyéről, de közben hátrafordúlva kérdően a mester tekintetét kereste.
A szobában semmi rendkívüli nem volt, minden pont olyan volt mint eddig. Azaz mégsem, mert Évike egy új bútordarabot fedezett föl, amit még nem látott. Egy kis szekrény állt nem messze tőle, a fal mellett, és egy televízió volt rajta. Hamar napirendre tért fölötte, és nem tulajdonított neki túl nagy jelentőséget. Azért sem, mert a mester gyöngéden simogatni, és maszírozni kezdte a melleit. Pont úgy, ahogy a csipeszek levétele után szerette volna. Nagyon jól esett neki, mert egy kicsit még mindig érezte a pálca csípését rajta, és a bimbók sem heverték még ki teljesen a csipeszek hegyes fogai okozta szorítást. A mester másik keze közben a hasán kalandozott egyre lejjebb, amíg el nem ért a combjai tövéig. Évike hátával nekidőlt a mester mellkasának, a combjait szétnyitotta, hogy jobban hozzáférjen a puncijához, és átadta magát a simogatás édes érzésének. Szemét lehúnyta, és úgy érezte visszazuhan abba a világba, ahol előbb járt, csak most az ingerek voltak egészen másfélék. Annyira felizgúlt, hogy már nagyon hiányzott neki a kielégülés. András és Csilla jelenléte sem zavarta, ők is láthatták mit érez. Attól azonban visszatartotta a jelenlétük, hogy kezdeményezni kezdjen. Ha csak kettesben lettek volna a mesterrel, egészen biztos, hogy nem csak passzív félként élvezte volna a simogatásokat. A mester azonban mindig tudta Évike mit érez, és most még nem engedélyezte számára a kielégülést, ezért lassan abbahagyta a simogatását. Pedig borzasztóan vágyott rá, de már rájött, hogy ez is hozzátartozik a teste gyötréséhez. Meg fogja kapni amit kíván, de nem most, hanem majd akkor amikor a mester jónak látja. Elengedte Évikét, ő pedig kicsit távolabb ült, a combjait összeszorította, és látszott rajta ahogy megremeg a teste.
András elengedte Csilla derekát, és fölállt. Gyöngéden megfogta Csilla ujjai hegyét, és őt is fölállította.
- Azt hiszem itt az ideje, hogy mi is megpróbáljunk valamit.
Közben a mester is fölállt, és oldalról középre húzta azt a bakot, amelyen Csilla fenekét korbácsolta meg András néhány napja olyan keményen. Évike rosszat sejtett, arra gondolt, ezt akarják most megismételni. Hiába nézett azonban Csillára, az arcán a félelemnek még a nyoma sem mutatkozott. András a kezét a bak felső párnázott részének a végére helyezte, és Csillára nézett.
- Gyere ülj ide, kérlek!
Csilla odament, és elhelyezkedett ahol mutatta, a bak végén lovagló ülésben. András közben két vékonyabb csuklóbilincset vett elő, és a mutatóujján lógatva Évikéhez fordúlt. - Szeretném, ha segítenél egy kicsit.
Évike nagyon meglepődött a kérésen, hiszen azt gondolta, hogy ő már túl van a rá kiszabott fájdalmakon, és az András és Csilla dolgába neki semilyen beleszólása nem lehet. Féltette ugyan Csillát, de nem régen éppen ő mondta neki, hogy most már tökéletesen megbízik Andrásban. Nem értette, hogy neki vajon miben kell segíteni. Felállt a helyéről, de közben hátrafordúlva kérdően a mester tekintetét kereste.
V.rész
Az egész nem tartott tovább néhány másodpercnél, utána megint semmi. Amikor vége lett, beindult az agya, és rögtön rájött, hogy ez nem az előbbi ostor volt, hanem valami merevebb, keményebb dolog, valamilyen bot, vagy pálca. Attól azonban sokkal könnyebb, és kíméletesebb volt, mint amivel tegnap a fenekére kapott néhány ütést. Úgy gondolta ennek most vége, a cicijét talán nem gyötrik tovább. A fenekét eddig még kihagyták a játékból, ezután biztosan az következik. Nem az következett. Ujjból a mellébe hasított a fájdalom, ugyan úgy mint előbb. Az ütések most is egymást követték, de Évike csak az elsőnél sikoltott föl a meglepetéstől, a többinél már nem, mert jóval gyengébbek voltak. Előbb erős, határozott ütéseket érzett, amelyek szándékosan megkímélték a mellbimbóit. Most azonban gyengébbek is voltak az ütések, és mintha jobban elkalandoztak volna, nem mindig a cici elejét érték. Ez sem tartott tovább néhány másodpercnél, és Évike kibírta néhány halk nyögéssel. Most már nem mert következtetni magában, hogy vajon mi fog történni. Teljesen beletörődött a helyzetébe, és érezte a mester hatalmát maga fölött. Nem kellett nagy fájdalmakat elviselnie, mégis annyira kiszolgáltatottnak érezte magát, mint még eddig egyszer sem. A várakozás, és a bizonytalanság tette ezt. A mester mindig tudott neki meglepetéssel szolgálni, mint ahogy most is. Érezte, hogy a lábbilincseiről leakasztják a karabinert, és már össze tudja zárni a lábát. Azonnal élt is a lehetőséggel, mert nagyon kellemetlen volt neki hosszú ideig széles terpeszben állni. Ahogy a lábait összezárta, a kezei sem feszültek már annyira, kicsit lazábban érezte magát. Titokban azonban még most is valami meglepetésre számított, csak akkor lélegzett föl, amikor érezte, hogy a kezeit is lekapcsolja valaki a kötélről. A szemén azonban még mindig rajta volt az ellenző, ezért csak állt egy helyben, és nem mert tenni egyetlen lépést sem. Egy nagy erős kéz karonfogta, és elkezdte vezetni előre. Évike érezte, hogy ez csak a mester lehet, és örűlt, hogy érzi a közelségét. Néhány lépés után megálltak, a mester megfordította, és leültette. A heverő szélén ült, ami a szoba sarkában volt. A mester kicsatolta a feje hátsó részénél rögzített szemellenzőt, és az lehullott a földre. Évike csak pislogott az erős fénytől, szeme a sötétséghez volt hozzászokva.- Vedd ki a füldugódat is.
Ezt a mester mondta, és Évike tompán, alig érthetően hallotta. A vékony zsinegek segítségével eltávolította mind a kettőt. Kicsit pattogott a füle, és furcsa volt, hogy minden neszt ujjból rendesen hall. A látása is visszatért, megszokta a világosságot. Szétnézett, a mester ült mellette, és mosolygott rá. Kicsit távolabb András ült egy fotelban, és átölelte Csilla derekát, aki a fotel karfáján foglalt helyet. Mindannyian őt nézték. Ő pedig úgy érezte magát, mint aki egy hosszú útról, egy másik idegen világból tért vissza, és most ismerkedik a környezettel.
Az egész nem tartott tovább néhány másodpercnél, utána megint semmi. Amikor vége lett, beindult az agya, és rögtön rájött, hogy ez nem az előbbi ostor volt, hanem valami merevebb, keményebb dolog, valamilyen bot, vagy pálca. Attól azonban sokkal könnyebb, és kíméletesebb volt, mint amivel tegnap a fenekére kapott néhány ütést. Úgy gondolta ennek most vége, a cicijét talán nem gyötrik tovább. A fenekét eddig még kihagyták a játékból, ezután biztosan az következik. Nem az következett. Ujjból a mellébe hasított a fájdalom, ugyan úgy mint előbb. Az ütések most is egymást követték, de Évike csak az elsőnél sikoltott föl a meglepetéstől, a többinél már nem, mert jóval gyengébbek voltak. Előbb erős, határozott ütéseket érzett, amelyek szándékosan megkímélték a mellbimbóit. Most azonban gyengébbek is voltak az ütések, és mintha jobban elkalandoztak volna, nem mindig a cici elejét érték. Ez sem tartott tovább néhány másodpercnél, és Évike kibírta néhány halk nyögéssel. Most már nem mert következtetni magában, hogy vajon mi fog történni. Teljesen beletörődött a helyzetébe, és érezte a mester hatalmát maga fölött. Nem kellett nagy fájdalmakat elviselnie, mégis annyira kiszolgáltatottnak érezte magát, mint még eddig egyszer sem. A várakozás, és a bizonytalanság tette ezt. A mester mindig tudott neki meglepetéssel szolgálni, mint ahogy most is. Érezte, hogy a lábbilincseiről leakasztják a karabinert, és már össze tudja zárni a lábát. Azonnal élt is a lehetőséggel, mert nagyon kellemetlen volt neki hosszú ideig széles terpeszben állni. Ahogy a lábait összezárta, a kezei sem feszültek már annyira, kicsit lazábban érezte magát. Titokban azonban még most is valami meglepetésre számított, csak akkor lélegzett föl, amikor érezte, hogy a kezeit is lekapcsolja valaki a kötélről. A szemén azonban még mindig rajta volt az ellenző, ezért csak állt egy helyben, és nem mert tenni egyetlen lépést sem. Egy nagy erős kéz karonfogta, és elkezdte vezetni előre. Évike érezte, hogy ez csak a mester lehet, és örűlt, hogy érzi a közelségét. Néhány lépés után megálltak, a mester megfordította, és leültette. A heverő szélén ült, ami a szoba sarkában volt. A mester kicsatolta a feje hátsó részénél rögzített szemellenzőt, és az lehullott a földre. Évike csak pislogott az erős fénytől, szeme a sötétséghez volt hozzászokva.- Vedd ki a füldugódat is.
Ezt a mester mondta, és Évike tompán, alig érthetően hallotta. A vékony zsinegek segítségével eltávolította mind a kettőt. Kicsit pattogott a füle, és furcsa volt, hogy minden neszt ujjból rendesen hall. A látása is visszatért, megszokta a világosságot. Szétnézett, a mester ült mellette, és mosolygott rá. Kicsit távolabb András ült egy fotelban, és átölelte Csilla derekát, aki a fotel karfáján foglalt helyet. Mindannyian őt nézték. Ő pedig úgy érezte magát, mint aki egy hosszú útról, egy másik idegen világból tért vissza, és most ismerkedik a környezettel.
IV.rész
Az agya először csak a fájdalmat érzékelte, egy kis időnek el kellett telnie, amíg rájött hogy mi ez. Két hegyes fogú csipeszt kapott a cicijeire. Könyörtelenűl szorították a mellbimbóit, nem akart csillapodni a fájdalom. Várta, hogy a mester leveszi róla, mert úgy érezte nem tudja elviselni. De az idő csak telt, és nem akart megszűnni a fájdalom. Olyan volt mint amikor egyedűl hagyják, nem érzékelte, hogy bárki is lenne a közelében. Amikor fölkerűltek a csipeszek, azt sem úgy élte meg, hogy elképzelte ahogy a mester ráteszi azokat, hanem csak belűlről érezte a fájdalmat, teljesen személytelenűl. Hiába rángatta a köteleket, csak nem akart érkezni a segítség. Kétségbe volt esve, hogy vajon meddig kell még ezt elviselnie, mert minden másodpercben úgy érezte, hogy már nem bírja tovább. El volt foglalva a csipeszekkel, mikor az egyik combja elülső felébe égető fájdalom hatolt, majd rögtön utána a másik oldalra is. Ez is teljesen váratlanúl érte, még a csipeszeket is elfelejtette egy pillanatra. A combján ahogy csillapodott az égető érzés, a mellbimbóin visszatért ujjból. Rádöbbent, hogy a csipeszeket nem fogják levenni, és közben még ostorcsapásokat is el kell viselnie. Lassan kezdte megszokni a mellbimbóiba hatoló fájdalmat, és közben az egész testét célpontnak érezte, de nem tudta mikor és hol éri újabb csapás. Nem sokat gondolkozhatott rajta, mert a mellei alatt keresztben nyilallt bele az égető érzés. Utána megint sokáig semmi. A csipeszekről már majdnem meg is feledkezett, minden idegszálával arra koncentrált, hogy kitalálja valahogy, hová kapja a következő ütést. Már a teste egész felületét felkészítette gondolatban a fájdalom elviselésére, de hiába várt nem történt semmi. A mellbimbóján megint jobban érezte a szorítást, mert más fájdalom nem nyomta el azt. Úgy érezte végtelen ideje áll már ott kikötözve, számára teljes sötétségben. A néhány csapás amit kapott, szinte semmiség volt a régebben elszenvedett kínzásokhoz képest, mégis úgy érezte sokkal kiszolgáltatottabb mint eddig. Teljes csend, és sötétség vette körű, számára a testén túl levő világ megszűnt létezni. Nem tudta kik vannak ott, és mit csinálnak, mire készülnek. Nem érzékelte, hogy bárki is lenne a közelébe, és egyszer mégis, váratlanul megszűnt a cicijén levő csipeszek szorítása. Már beletörődött, hogy el kell viselnie ezt a fájdalmat, nem is érezte már annyira kínzónak mint az első percekben.. A mellbimbói fölágaskodtak a nem várt megkönnyebbüléstől, nagyon hiányzott nekik egy kis simogatás, maszírozás. Hiába várta azonban, ezt az örömet nem kapta meg most a mestertől. Helyette egészen mást érzett a mellén. Keresztben kemény csípős fájdalmat, egyszerre mindkettőn. Föl kellett sikoltania a meglepetéstől, de még el sem ült a csípő érzés már jött is a következő, de csak az egyik mellére, majd a másikra, módszeresen. Nem gondolkozhatott rajta, hogy mi lehet ez, mert egymást követték az ütések, ő pedig sikoltozva rángatta a köteleit.
Az agya először csak a fájdalmat érzékelte, egy kis időnek el kellett telnie, amíg rájött hogy mi ez. Két hegyes fogú csipeszt kapott a cicijeire. Könyörtelenűl szorították a mellbimbóit, nem akart csillapodni a fájdalom. Várta, hogy a mester leveszi róla, mert úgy érezte nem tudja elviselni. De az idő csak telt, és nem akart megszűnni a fájdalom. Olyan volt mint amikor egyedűl hagyják, nem érzékelte, hogy bárki is lenne a közelében. Amikor fölkerűltek a csipeszek, azt sem úgy élte meg, hogy elképzelte ahogy a mester ráteszi azokat, hanem csak belűlről érezte a fájdalmat, teljesen személytelenűl. Hiába rángatta a köteleket, csak nem akart érkezni a segítség. Kétségbe volt esve, hogy vajon meddig kell még ezt elviselnie, mert minden másodpercben úgy érezte, hogy már nem bírja tovább. El volt foglalva a csipeszekkel, mikor az egyik combja elülső felébe égető fájdalom hatolt, majd rögtön utána a másik oldalra is. Ez is teljesen váratlanúl érte, még a csipeszeket is elfelejtette egy pillanatra. A combján ahogy csillapodott az égető érzés, a mellbimbóin visszatért ujjból. Rádöbbent, hogy a csipeszeket nem fogják levenni, és közben még ostorcsapásokat is el kell viselnie. Lassan kezdte megszokni a mellbimbóiba hatoló fájdalmat, és közben az egész testét célpontnak érezte, de nem tudta mikor és hol éri újabb csapás. Nem sokat gondolkozhatott rajta, mert a mellei alatt keresztben nyilallt bele az égető érzés. Utána megint sokáig semmi. A csipeszekről már majdnem meg is feledkezett, minden idegszálával arra koncentrált, hogy kitalálja valahogy, hová kapja a következő ütést. Már a teste egész felületét felkészítette gondolatban a fájdalom elviselésére, de hiába várt nem történt semmi. A mellbimbóján megint jobban érezte a szorítást, mert más fájdalom nem nyomta el azt. Úgy érezte végtelen ideje áll már ott kikötözve, számára teljes sötétségben. A néhány csapás amit kapott, szinte semmiség volt a régebben elszenvedett kínzásokhoz képest, mégis úgy érezte sokkal kiszolgáltatottabb mint eddig. Teljes csend, és sötétség vette körű, számára a testén túl levő világ megszűnt létezni. Nem tudta kik vannak ott, és mit csinálnak, mire készülnek. Nem érzékelte, hogy bárki is lenne a közelébe, és egyszer mégis, váratlanul megszűnt a cicijén levő csipeszek szorítása. Már beletörődött, hogy el kell viselnie ezt a fájdalmat, nem is érezte már annyira kínzónak mint az első percekben.. A mellbimbói fölágaskodtak a nem várt megkönnyebbüléstől, nagyon hiányzott nekik egy kis simogatás, maszírozás. Hiába várta azonban, ezt az örömet nem kapta meg most a mestertől. Helyette egészen mást érzett a mellén. Keresztben kemény csípős fájdalmat, egyszerre mindkettőn. Föl kellett sikoltania a meglepetéstől, de még el sem ült a csípő érzés már jött is a következő, de csak az egyik mellére, majd a másikra, módszeresen. Nem gondolkozhatott rajta, hogy mi lehet ez, mert egymást követték az ütések, ő pedig sikoltozva rángatta a köteleit.
III.rész
Arról azonban fogalma sem volt, hogy kettesben vannak-e vagy Andrásék is jelen vannak, pedig ez igazán érdekelte volna. Nem volt ideje tovább gondolkozni, mert valaki megfogta a karját, és néhány lépéssel odébb vezette. Aztán rögtön köteleket akasztottak a csuklóbilincseibe, és a keze már emelkedett is fölfelé. A lábait is megfogták, és széles terpeszbe kényszerítették. A bokáit is rögzítették, hogy ne tudja összezárni a lábát. Évike úgy gondolta biztosan csak a mester lehetett, mert először is senki másnak nem engedné, hogy hozzányúljon, még Andrásnak sem, másodsorban pedig megismerte a kezét, a mozdulatait. A fogása gyöngéd volt, mégis határozott, és ellenszegülést nem tűrő. A kezein levő köteleket egy kicsit még megfeszítették, így a teste szabályos X alakot vett föl. Ujjból érezte a mester simogató kezeit a testén, hozzásimúlt, és végigsimogatta mindenhol, a szétfeszített combjai közé is benyúlt. Megkereste a már amúgy is ágaskodó csiklóját, rövid ideig simogatta, majd minden abbamaradt. Várta, hogy történjen valami, de mintha megfeledkeztek volna róla. Furcsa érzés kezdett kialakúlni benne, mivel nem tudott ránézni a saját testére, nem is tudta kívülről elképzelni azt. Viszont felerősödve érezte a teste határait, a bőrét, és belülről sötétnek, és üresnek látta. Olyan volt mintha őt bezárták volna ebbe a börtönbe, amit a saját teste jelentett, és a külvilágot nem tudta érzékelni körülötte. Eddig is érezte a kiszolgáltatottságot, amikor megkötözték, és azt hitte, hogy azt már nem lehet fokozni amit a kötelek jelentenek. Akkor azonban látta mi történik körülötte, és ha elkerűlni nem is volt képes, de tudta mikor mi várható. Most azonban nem csak a kötelek által kerűlt tökéletesen kiszolgáltatott helyzetbe, de az érzékszerveitől is megfosztották. Ez az egész nagyon mély benyomást tett rá, már csupán ettől kezdett fölizgúlni. Ez volt az az érzés ami miatt beleegyezett az egészbe ami itt az utóbbi napokban történt vele. Még mindig érezte a mester kezeinek emlékét a testén, főleg a lába között. Mivel le volt takarva a szeme, próbált volna a fülére hagyatkozni, de erősebb hangokat nem hallott, a gyengéket meg elnyomta a füldugó. Ez a két legfontosabb érzékszerve nem működött, automatikusan a bőre lépett az első helyre. Próbált minden apró légáramlatot érzékelni, és abból következtetéseket levonni, hogy van-e valaki a közelében. Ez azonban nem sokat jelentett, mert amit érzett, az kevés volt ahhoz, hogy ezt megállapítsa. A bőre emiatt egészen felfokozott érzékenységi állapotba kerűlt. Már nagyon régóta várt kikötözve, és meg volt győződve róla, hogy senki nincs a közelében, valamiért biztos elment a mester, és ő nagyon várta már, hogy visszajöjjön. Teljesen gyanútlanúl állt, a gondolataiba mélyedve, amikor hirtelen, számára teljesen váratlanúl éles fájdalom hasított a mellbimbóiba. Mind a kettőbe egyszerre. Hatalmasat sikoltott, és vadúl rángatni kezdte a kötelékeit.
Arról azonban fogalma sem volt, hogy kettesben vannak-e vagy Andrásék is jelen vannak, pedig ez igazán érdekelte volna. Nem volt ideje tovább gondolkozni, mert valaki megfogta a karját, és néhány lépéssel odébb vezette. Aztán rögtön köteleket akasztottak a csuklóbilincseibe, és a keze már emelkedett is fölfelé. A lábait is megfogták, és széles terpeszbe kényszerítették. A bokáit is rögzítették, hogy ne tudja összezárni a lábát. Évike úgy gondolta biztosan csak a mester lehetett, mert először is senki másnak nem engedné, hogy hozzányúljon, még Andrásnak sem, másodsorban pedig megismerte a kezét, a mozdulatait. A fogása gyöngéd volt, mégis határozott, és ellenszegülést nem tűrő. A kezein levő köteleket egy kicsit még megfeszítették, így a teste szabályos X alakot vett föl. Ujjból érezte a mester simogató kezeit a testén, hozzásimúlt, és végigsimogatta mindenhol, a szétfeszített combjai közé is benyúlt. Megkereste a már amúgy is ágaskodó csiklóját, rövid ideig simogatta, majd minden abbamaradt. Várta, hogy történjen valami, de mintha megfeledkeztek volna róla. Furcsa érzés kezdett kialakúlni benne, mivel nem tudott ránézni a saját testére, nem is tudta kívülről elképzelni azt. Viszont felerősödve érezte a teste határait, a bőrét, és belülről sötétnek, és üresnek látta. Olyan volt mintha őt bezárták volna ebbe a börtönbe, amit a saját teste jelentett, és a külvilágot nem tudta érzékelni körülötte. Eddig is érezte a kiszolgáltatottságot, amikor megkötözték, és azt hitte, hogy azt már nem lehet fokozni amit a kötelek jelentenek. Akkor azonban látta mi történik körülötte, és ha elkerűlni nem is volt képes, de tudta mikor mi várható. Most azonban nem csak a kötelek által kerűlt tökéletesen kiszolgáltatott helyzetbe, de az érzékszerveitől is megfosztották. Ez az egész nagyon mély benyomást tett rá, már csupán ettől kezdett fölizgúlni. Ez volt az az érzés ami miatt beleegyezett az egészbe ami itt az utóbbi napokban történt vele. Még mindig érezte a mester kezeinek emlékét a testén, főleg a lába között. Mivel le volt takarva a szeme, próbált volna a fülére hagyatkozni, de erősebb hangokat nem hallott, a gyengéket meg elnyomta a füldugó. Ez a két legfontosabb érzékszerve nem működött, automatikusan a bőre lépett az első helyre. Próbált minden apró légáramlatot érzékelni, és abból következtetéseket levonni, hogy van-e valaki a közelében. Ez azonban nem sokat jelentett, mert amit érzett, az kevés volt ahhoz, hogy ezt megállapítsa. A bőre emiatt egészen felfokozott érzékenységi állapotba kerűlt. Már nagyon régóta várt kikötözve, és meg volt győződve róla, hogy senki nincs a közelében, valamiért biztos elment a mester, és ő nagyon várta már, hogy visszajöjjön. Teljesen gyanútlanúl állt, a gondolataiba mélyedve, amikor hirtelen, számára teljesen váratlanúl éles fájdalom hasított a mellbimbóiba. Mind a kettőbe egyszerre. Hatalmasat sikoltott, és vadúl rángatni kezdte a kötelékeit.
II.rész
Most azonban ujjból a nagy erős kezek kényeztették, és tudta hogy csak a mesterhez tartozik, ő számára az első, és legfontosabb jelenleg. Most Csillát is csak apró érzelmi kitérőnek, gyönyörű játéknak látta.
- Menj vissza a celládba, vedd föl a bilincseket, és várjál rám.
Ezt még mindig halkan súgta a fülébe a mester. Évikén ujjból végigfutott a borzongás, úgy érezte valami elkezdődött. Kibontakozott a mester karjaiból, és lassan fölállt. Bizonytalanúl hátranézett, de a mester tekintetében csak bíztatást, sürgetést vélt látni, ezért lassú léptekkel elindúlt a ház felé, majd megszaporázta a lépteit, és sietve haladt tovább. Bement a cellájába, magára zárta az ajtót, és kezdte fölcsatolni a bilincseket. Még alig végzett a művelettel, már nyílt is az ajtó, és a mester jelent meg. A póráz a vállára volt akasztva, és a kezében hozott valamit.
- Nézd csak, két új dolgot akarok mutatni neked. Ez egy pár füldugó, ezzel pedig a szemedet lehet letakarni.
A füldugókat a kezébe adta, és megkérte, hogy helyezze be a fülébe. Évike először megvizsgálta hogy néz ki, majd megtette amit a mester kért. Ő ellenőrizte, és beljebb nyomta mind a kettőt. Puha gumiból készűltek, és egy kis zsinór lógott le róluk, annak a segítségével lehetett eltávolítani. A másik eszközt a mester helyezte föl. Évikének nem is volt ideje megnézni tüzetesen, de egy jókora szemüvegre emlékeztetett a formája, és valamilyen fekete színű puha anyagból, talán bársonyból készűlt. A mester a szemére helyezte, és hátul a fején összekapcsolta a pántjait. Ezek rugalmasak voltak, és nem engedték lecsúszni. Évike előtt elsötétűlt a világ. Sehol, még egy kicsit sem látott ki mellette. Nagyon furcsa érzés fogta el. Önkéntelenűl fordította a fejét jobbra- balra, mintha szét akarna nézni, de a sötétség nem változott. Néhány másodperc múlva érezte a mester kezeit a testén, és a száját, ahogy csókokat lehel a mellére, és a hasára. Aztán már csak azt érezte, hogy rákapcsolja a nyakörvére a pórázt, és indúlnia kell amerre az húzza. A látás képességének az elvesztése annyira érzékenyen érintette, hogy a füldugók csak akkor jutottak az eszébe, amikor kiléptek a cellából, és tompán hallotta az ajtó becsapódásának megszokott a hangját. Nem tette teljesen süketté, az erősebb hangokat hallotta, csak sokkal fojtottabban. Az apró neszek, zörejek azonban nem jutottak el hozzá, a lépések zaját sem hallotta. Évike haladt amerre a mester vezette, egy ajtónál egy pillanatra meg kellett állni, beléptek a helyiségbe, ott is tett még néhány lépést majd megállt, már nem húzta tovább a póráz. Évike tudta, hogy a szokott helyre, abba a terembe mentek, ahol a kínzások eddig is folytak. Ennyire már sikerűlt megismernie a házat. A mester lekapcsolta róla a pórázt, és ő csak állt mozdulatlanúl lehajtott fejjel. Semmi nem történt, így néhány gondolat futott át az agyán. Azt tudta, hogy hol van. Azt is, hogy a mesternek is itt kell lennie, hiszen ő vezette ide.
Most azonban ujjból a nagy erős kezek kényeztették, és tudta hogy csak a mesterhez tartozik, ő számára az első, és legfontosabb jelenleg. Most Csillát is csak apró érzelmi kitérőnek, gyönyörű játéknak látta.
- Menj vissza a celládba, vedd föl a bilincseket, és várjál rám.
Ezt még mindig halkan súgta a fülébe a mester. Évikén ujjból végigfutott a borzongás, úgy érezte valami elkezdődött. Kibontakozott a mester karjaiból, és lassan fölállt. Bizonytalanúl hátranézett, de a mester tekintetében csak bíztatást, sürgetést vélt látni, ezért lassú léptekkel elindúlt a ház felé, majd megszaporázta a lépteit, és sietve haladt tovább. Bement a cellájába, magára zárta az ajtót, és kezdte fölcsatolni a bilincseket. Még alig végzett a művelettel, már nyílt is az ajtó, és a mester jelent meg. A póráz a vállára volt akasztva, és a kezében hozott valamit.
- Nézd csak, két új dolgot akarok mutatni neked. Ez egy pár füldugó, ezzel pedig a szemedet lehet letakarni.
A füldugókat a kezébe adta, és megkérte, hogy helyezze be a fülébe. Évike először megvizsgálta hogy néz ki, majd megtette amit a mester kért. Ő ellenőrizte, és beljebb nyomta mind a kettőt. Puha gumiból készűltek, és egy kis zsinór lógott le róluk, annak a segítségével lehetett eltávolítani. A másik eszközt a mester helyezte föl. Évikének nem is volt ideje megnézni tüzetesen, de egy jókora szemüvegre emlékeztetett a formája, és valamilyen fekete színű puha anyagból, talán bársonyból készűlt. A mester a szemére helyezte, és hátul a fején összekapcsolta a pántjait. Ezek rugalmasak voltak, és nem engedték lecsúszni. Évike előtt elsötétűlt a világ. Sehol, még egy kicsit sem látott ki mellette. Nagyon furcsa érzés fogta el. Önkéntelenűl fordította a fejét jobbra- balra, mintha szét akarna nézni, de a sötétség nem változott. Néhány másodperc múlva érezte a mester kezeit a testén, és a száját, ahogy csókokat lehel a mellére, és a hasára. Aztán már csak azt érezte, hogy rákapcsolja a nyakörvére a pórázt, és indúlnia kell amerre az húzza. A látás képességének az elvesztése annyira érzékenyen érintette, hogy a füldugók csak akkor jutottak az eszébe, amikor kiléptek a cellából, és tompán hallotta az ajtó becsapódásának megszokott a hangját. Nem tette teljesen süketté, az erősebb hangokat hallotta, csak sokkal fojtottabban. Az apró neszek, zörejek azonban nem jutottak el hozzá, a lépések zaját sem hallotta. Évike haladt amerre a mester vezette, egy ajtónál egy pillanatra meg kellett állni, beléptek a helyiségbe, ott is tett még néhány lépést majd megállt, már nem húzta tovább a póráz. Évike tudta, hogy a szokott helyre, abba a terembe mentek, ahol a kínzások eddig is folytak. Ennyire már sikerűlt megismernie a házat. A mester lekapcsolta róla a pórázt, és ő csak állt mozdulatlanúl lehajtott fejjel. Semmi nem történt, így néhány gondolat futott át az agyán. Azt tudta, hogy hol van. Azt is, hogy a mesternek is itt kell lennie, hiszen ő vezette ide.
