Tündérkert: Erdély

jóregg!

MINDENNAPOK ÉS ÍZES SZÉKELY BESZÉD,KATT!
_______________________________
-újkori seherezádé smile

tündérek mosolya smile

Azt feleled: - Ez nincsen egészen így.
- Semmi sincsen egészen úgy - válaszolom.
- Lehet, hogy minden, amit mondani tudok tizenöt szempontból érvényes, de neked épp a tizenhatodik a legfontosabb. Akkor hát megbuktam nálad.

/Füst Milán/

Céép vagy... wink

Ede....es kedves is.

wave

Reményik Sándor - Csipkerózsa

A vártoronyban szűzi csend,
A pergő rokka elpihent,
Áll az idő s nincs benne óra,
Királyfi, átkozott kezed
A tüskerácsra mér' teszed?
Most boldog Csipkerózsa.

Százévig nőtt a lángsövény,
Mögötte nincs könny, vágy, remény,
Semmi, csak boldog álom,
A gonosz tündér jót akart,
Herceg, ez álmot ne zavard,
Ne lássanak e tájon!

Alszik, tán rólad álmodik,
Lovag, van bátorságod itt
Álmához mérni rongy-magad?
Az Élet vagy, te átkozott,
A bűnt, a bajt, a jajt hozod
S kezedhez szenny tapad

S ha vágynál mégis törni át,
Találj szemben ezer halált,
Szívedbe tüske törjön,
Vérzőn szakítsd a lángfalat
És úgy maradj a vár alatt,
És szomjúság gyötörjön.

S Te csak aludj, kis Csipkerózsa,
Áll az idő, nincs benne óra,
Sorsod nem mostoha,
Az álmod szent,
A rokka elpihent,
Aludj, ne ébredj fel soha!

tündérkert aranyhangú tündérkéje smile

Dancs Annamari

Ady Endre
A HALOTTAK ÉLÉN

Most a Mezőn mindenki veszt
S vér-felhők futnak szabadon
S hű csapatomat most leltem meg,
Most leltem meg a csapatom,
Az Életből kikényszerültet.

Életes, drága jó fiúk,
Óh, halottakként ébredők,
Be szeretőn rántom ki kardom
Árnyas, szent rangotok előtt
S benneteket meg most talállak.

Nem voltak hősibb társaim
Soha, mint a mostaniak,
Fejükön az éjféli holdfény
Eget-verő, fényes sisak,
S fejüket friss sírból hozták föl.

Be sokáig várakozék
Én, árvult, társtalan Kain
S ím, hirtelen érkeztek hozzám
A társaim, a társaim,
Levitézlettjei a kedvnek.

Mit néztek, hajh, ők valaha,
Mint járták velem a Mezőt,
Szegény hozzám-testvérisültek,
Jámbor élet-levetkezők
S ím, meredt szemmel mosolyognak.

Mert mind az Életé valánk
S ha lelkünk meg-megütközött:
Csak az Élet áradt túl bennünk
S ugye, most a sirok fölött
Szeretjük egymás tarka célját?

Be szép, kisértetes világ,
Be jó nekem, be szép nekem:
Most az igazi halaványak
Táborában vezérkedem,
Hogy az Életre mosolyogjunk

Reményik Sándor

Halottak napja

Halottak napja van. Az első,
Mióta döngve hullott Rá a hant.
A Sír tövében egy-egy fénybogár
Csillog. Különben sötét a határ,
S hosszú az éj alant.

Szívek, tilos a nagy világítás,
S virág sincs annyi már,
Elpazaroltuk régi ünnepen;
Egy-egy szálat visz némán, könnyesen,
Ki ma este a temetőbe' jár.
Hiába, virág sincsen annyi már.

De egy-egy szálat letenni szabad.
S hallatni tompán, fojtottan szavunk,
És aztán: kezet fogni halkan, loppal,
Egyik halott a másik halottal:
Ó, hisz' mi itt mind halottak vagyunk.

Kolozsvár, 1920 november 1

2.

Gyógyítsátok meg drága gyermekemet!
Fényes, nagy teremben orvosok sorjába
Bámulnak egy kislány viaszszín arcába.
Híres professzor leteszi a kését.
Haldoklik, nincs mentség, járja már a végét.
Még egyszer felnyílik elkékült kis szája,
Szenvedő Áginak van egy kívánsága:
- Én látom az Istent, és örömmel megyek,
Édes nagymamámmal egy sírba tegyetek.

Fehér márványkőbe szépen be van vésve:
ťItt nyugszik Ágota. Élt 14 évet.Ť
Ott a legszebb helyen a nagy temetőben,
Sírján rózsák illatoznak a csikorgó télben.
Szebbnél-szebb virágot visznek a sírjára,
És mégis úgy érzi nincsen édes álma.
A bús csillagász az eget bámulja,
Lelke a világűrt százszor beszáguldja.
Az esze elborult, nyugodalma nincsen,
Mégsem jön ki az ajkán, hogy ťBocsásson meg az Isten.Ť
Hideg szívű asszony már a haját tépi,
Mind beszélhetnek már nagy csodákat néki.
Megőrült, vége van, megbomlott az esze.
Mégsem kulcsolódik imára két keze.
Nappal is, éjjel is a temetőt járja,
Porladó kislányát most is haza várja.

Esti harangszókor, csendes alkonyatban,
Egy elfáradt ember tér be a faluba.
Csillag fénye mellett csak az Isten tudja,
Néma temetőbe viszi őt az útja.
Nem messze, a szélén térdre hull egy síron
ťAnyám, a szenvedést már tovább nem bíromŤ
Búsan bólogatnak a tarka virágok.
Egy porladó anya üzen a fiához.
ťHogyha a lelkednek nyugodalma nincsen,
Fiam, édes fiam keresd meg az Istent.Ť

1.

Keresd meg az Istent!

Székely evangelizáló költemény

Híres, nagy ember lett Faluvégi Ákos,
Sokat beszél róla a falu és a város.
Végre beteljesült diákkori álma:
Ő lett az ország legjobb csillagásza.
Örül a rokonság hogyha néha-néha
Ákos megérkezik a piciny faluba.
Szép felesége van, aranyos kislánya,
Ők az özvegyasszony minden boldogsága.
De egy idő óta olyan ritkán jönnek.
Írják, hogy majd télen.
Akkor majd ráérnek.
Írják, hogy majd nyáron.
Akkor szép a falu.
Most már nem jöhetnek, mert Ági tanul.

A nagy világűrben a csillagok között
Nem lakik az Isten, onnan elköltözött.
Faluvégi Ákos sehol sem találja
Oly nagyra fejlődött az ő tudománya.
És a templom helyett csak a mozit járják,
Mert ott a világnak nagyobb táját látják.
Kicsi Ágotának nincs karácsonyfája,
Ráfagy a mosoly pici ajakára.
Nincs angyal, nincs Isten, csak emberek vannak,
Azok ajándékot bármikor adhatnak.
Így él a nagy tudós a város zajában,
Elérkezik a hír kicsiny falujába.
- Nem hiszi az Istent - mondogatják róla.
Szegény özvegyasszony könnye hull azóta.
De nem panaszkodik az egész világért,
Ő csak imádkozik tévelygő fiáért.

Az idő gyorsan száll, rohannak az évek,
A bús öregasszony súlyos beteg lesz.
Utána is üzent elköltözött párja:
Térjen pihenőre, mert már nagyon várja.

Levél érkezett a székely falucskából,
A nagy, híres tudós szülőfalujából.
Idegen a levél, nem ismerős az írás,
De a levél végén oly sürgős a hívás.
A szomszédok írják, hogy beteg a jó anyja,
És a híres tudóst ezért hívják haza.
Látni vágyik menyét, Ági unokáját,
Egyetlen jó fiát, az egész családját.
Írják: gyorsan jöjjön, mert már napok óta
Égető lázasan sokat beszél róla.
Lehet, ha nem siet, nem is kapja élve.
Még haldokolva is imádkozik érte.
Óh, az Ágit hozzák, hogy még egyszer lássa!
Szép nagyra nőhetett Ági unokája...
A levél kisiklik a tudós kezéből.
Ez a szó - négy év - nem megy ki fejéből.
Négy kerek év óta óh de sokszor hívta...
Mindegyik levelét fájó szívvel írta.
Gőgös menyének is sírva üzen érte.
Utoljára ennyit tegyen meg érte.
De a menye nem hajlik a könyörgő szóra.
Leinti a férjét, ne beszéljen róla.

Fúj már az őszi szél, a levelek hullnak,
Székely temetőben egy asszonyt hantolnak.
Pompás, nagy koszorúk ékeskednek rajta
Egy Istent feledő, tudós ember hozta.
Hideg, fagyos szívvel nem hullat egy könnyet,
Nem azért olvasott annyi híres könyvet.
Belenyugszik abba, hogy ennyi az élet.
Ajka nem suttogja: Isten legyen véled.

Ott messze már a nagyváros zajában,
Egy szőke kislány hánykolódik ágyában.
Lázálmai vannak, össze-vissza mondja:
- Ki ültet virágot nagymama sírjára?
Isten nyugosztalja édes nagymamámat!
Anyám, édesanyám ne fogd be a számat!
Milyen szép ott minden, nagymama kis háza,
Az a kicsi falu, az ablakokon zsalu...
Orgona illatú fából kicsi templom,
Milyen jó volt ülni mellette a padon...
Isten nyugosztalja drága nagymamámat!
Apám, édesapám ne fogd be a számat!
Hideg szívű asszony tördeli a kezét,
Zokogó szemekkel bámulja gyermekét.
Hívjatok orvost! Vajon mi baja lehet?

Mikor a túlvilág az életbe lép
A tudatos életről beszélni, azt magamban megerősíteni soha nem oly aktuális, mint éppen halottak napján. Ha máskor nem, hát ezen a napon mindenképpen magamba kell néznem, hogy mit vinnék át, s mit hagynék magam után, ha a következő pillanatban esedékes lenne e világból való távozásom.