Az eddigi hozzászólások

Az jó.Majd írok egy privit.Vagyis a privit már megírtam, el is küldtem volna, de nem lehet.Úgyhogy majd később valamikor elküldöm valahogy. (Ez egy válasz Szoni üzenetére (2007. 10. 09. kedd 15:14), amit ide kattintva olvashatsz)

Tamaskan kivül asszem mindenki,az utolso ket-harom oldalrol.. (Ez egy válasz f1ck0 üzenetére (2007. 10. 09. kedd 13:42), amit ide kattintva olvashatsz)

Helló valaki, mindenki!
Él itt valaki erdélyben, vagy hosszabb ideig élt már?

Emlékezz, "vazzeg"! Hát az nem úgy vagyon nálunkfelé! Akkor emlékeztetlek: jelen GG-rovat #1747. számú hezzaszólása szól a tényrűl!
És hidd el, yanek77-nek én örülök legjobban, háthiszen földi, netalántán még ösmerősöm es....
Azt meg, hogy örülnöm kellene, ha valaki leskelődik vagy "csak leskelődik", majd meghányom-vetem én magam "segéccség" nélkül es, hidd el becsszóra!
És örülök, hogy a száműzött önkéntes és nem valahol, tőle függetlenül, döntenek státusáról mások a vélekedések kancsaltőzeges talaján!
És yanek77 után bizonyosság, hogy "én igy értem hogy erdélyről kell beszélni és képeket rakni ide be." Ehhez tartsd Te is magadat!Szép napokat-heteket-hónapokat-ÉLETET Nektek!
(Ez egy válasz tom1019 üzenetére (2007. 10. 05. péntek 17:32), amit ide kattintva olvashatsz)

Szeretem ezt a poros ,göröngyös utat.....

Nem is útállak...
(Ez egy válasz X üzenetére (2007. 10. 04. csütörtök 16:18), amit ide kattintva olvashatsz)

nem kell (nem is emlékszem, hogy mi volt az)
szerintem örülj yanek77-nek
és annak, hogy "csak" leskelődök! (komment nem kell hozzá)
maradj tündérkertben önkéntes száműzöttként!
"én igy értem hogy erdélyről kell beszélni és képeket rakni ide be." (Ez egy válasz X üzenetére (2007. 10. 05. péntek 13:02), amit ide kattintva olvashatsz)

bocsesz ez kimaradt
lajta csúcs

(Ez egy válasz yanek77 üzenetére (2007. 10. 05. péntek 12:55), amit ide kattintva olvashatsz)

Megismételjem a kérésemet, kedves Tom?

(Ez egy válasz tom1019 üzenetére (2007. 10. 05. péntek 09:16), amit ide kattintva olvashatsz)

nem válasz ez ez eggy kép a fogarasi havasokból a zerge-tóról én igy értem hogy erdélyről kell beszélni és képeket rakni ide be.nem leskelődni kell ezeket hanem nézni
még eggy a zerge tóról:



és transzfogaras:

pont ezt a választ vártam, nagyon szép...vagy...

tom a tündérkertben leskelődik:

(Ez egy válasz yanek77 üzenetére (2007. 10. 05. péntek 06:26), amit ide kattintva olvashatsz)

senkit nem utáltam ki, saját magadat a viselkedésed által jegelted (helyesen)... ...és most éppen egy másik nicnévvel pedálozol a fórumozók kegyeiért...csak van aki átlát rajtad...(mert önmagadat nem tudod "megkerülni" és engem sem)...

Ha "katicika" annyira szép volt, talán nem kellett volna kiutálni a fórumról! (Ez egy válasz tom1019 üzenetére (2007. 10. 04. csütörtök 10:54), amit ide kattintva olvashatsz)

szép volt "katicika"! (Ez egy válasz yanek77 üzenetére (2007. 10. 03. szerda 18:49), amit ide kattintva olvashatsz)

"További virágok a Tündérkertből


A Szerelemvirág, amely természetesen piros.

A Fény-virágok az est lámpásai.

A Fésű-virággal fésülködnek a Tündérlányok, amikor a Tündér-bálba készülnek és nagyon szépek akarnak lenni. A Fésű-virágban varázserő rejlik, ettől a szépek még szebbek lesznek, a boldogok még boldogabbak, és aki szomorú, remény költözik a szívébe. Ennek ellenére a Fésű-virágot a Tündér-konyhákban néha üvegmosónak is használják.

A Bambuszkönnyek


a világban bolyongó Tündérlelkekre emlékeznek."

(ŐRI ISTVÁN: A TÜNDÉRKERT VIRÁGAI)

"S amikor visszaérkeznek - most már Egyként - a Csend-sarokba, leülnek a padra és nézik az örök élet vizét csipegető Tündér-madarakat.

Amikor felébred álmából, akit kísértek, valakinek a kezét érzi a kezében. Ismerős, meleg kezet, amely eddig csak az emlékeiben és vágyaiban létezett. A kéz gyengéden megszorítja az övét, s ő ránéz arra, akit álmában megtalált és ide hozott.

Mosoly lát mosolyt, szemek látnak szemeket, ajkak érintenek ajkakat, kezek fonódnak össze, mert a Tündérkertben a legkisebb lakó is tudja, hogy

öt meg öt az tíz
tíz meg tíz az húsz
húsz pedig
EGY
Mi!

S amikor eltelik egy szakasz az időtlen időből, kéz a kézben végigmennek az erdei ösvényen ki a fényre, melegre, táncra, énekre - a soha véget nem érő boldog Életre. S most már ők is kísérőkké válnak, szolgálva a szomorúk kifogyhatatlan áradatát."

Azután mindannyian felállnak a Tűz mellől, kézenfogják a szomorút és azt mondják neki:

- Most pedig menjünk el a Csend-sarokba és pihenjünk.

Kéz a kézben elindulnak a fák alá, a bokrok alá, a Kristálypatak partjára. Útközben virágot szednek és odaadják annak, akit kísérnek, hogy amikor leül a Csend Padjára, tegye maga mellé és beszélgessen velük. Amikor az erdő sűrűsödni kezd, és már csak egy keskeny ösvényt hagy szabadon a varázslat, a többiek hátramaradnak, és akit kísértek, egyedül indul tovább.

A Csend-sarok a magányosság helye, ide a madarak is ritkán tévednek; csak néha-néha szállnak le a kis tisztás közepén az ős-tündéridőben felállított faragott kőmedence szélére, szomjukat oltani. A medence soha ki nem fogyó hűs vize új erőt ad a szárnyaknak, a kedves lények tovaszállnak, s marad a csend, a tiszta szellő és a magány.

Akit kísértek, lassan odaballag a medence melletti durván faragott fapadhoz, leül, becsukja a szemét és álmodik.

Álma egészen valószerű, mert a Tündérálmokban erő van, amelyet az ősök és a Kert ereje ad nekik. Az erő segítségével az álmodó tovaszáll, ki a világba, be a szürke massza közé, olyan közel annak részeihez, hogy már kivehetők lesznek az egyes tárgyak, színek, zajok, arcok. Az erő fénybe borítja az emlékezést is, mert a keresőnek emlékezni kell arra a pillanatra, amikor lelkének másik fele elment tőle. Mindenre emlékeznie kell, hogy újra megtalálja Őt! Az erő találékonyságot ad, hogy merre induljon, s hogyan lépjen túl a nehézségeken. S az erő erőt is ad, hogy bárhol is találja lelkének felét, bármilyen körülmények között, magasan vagy mélyen, Mennyországban vagy a pokol fenekén, ne rendüljön meg, hanem boldogság töltse el, mert megvan az, aki hiányzik! Az erő határozottságot is ad, hogy amikor rálelt, egyetlen mozdulattal kiragadja világi börtönéből, magához ölelje és azt mondja neki:

- Itt vagyok, tiéd vagyok újra, s te az enyém! Menjünk, ne nézzünk hátra, mert ami mögöttünk van, az a volt, ami előttünk: az a most és a lesz. A miénk - örökre.

A Tündérkert ereje szárnyakat ad, hogy szállni tudjanak, könnyedén, gyorsan, észrevétlenül, legyőzve minden akadályt, amit a világ állít eléjük a visszaútjukon, Átrepülve a legmagasabb hegyeken, a legzordabb vidékeken, nem törődve az utánuk kapó vad karmokkal, az ocsmány üvöltésekkel, az igazságokkal, a hazugságokkal, a vádakkal, az ítéletekkel. Nem törődve senkivel és semmivel, csak egymással. Mert most már csak ez számít, hiszen ez az Élet, ez a teljesség, ez a gyógyulás, mert a kettőből újra létrejött az Egy. Ami valaha szétszakadt, most összeforrt, a végtelen seb eltűnt a test hibátlan puha bársony, a lélek ujjongó fény, mert a kettőből Egy lett.

"Amiről a Csend-sarok mesél

Amikor a Tündérkert lakói elfáradnak az örök táncban, az örök kacagásban és az örök boldogságban, vagy szomorúak lesznek, mert hosszabb-rövidebb időre kedvesük kimegy a világba megsimogatni azokat, akik náluk is szomorúbbak és bánatosabbak, szóval, akikkel mindezek történnek, elmennek a Tündérkert egy távoli, rejtett zugába, ahol csend van, békesség és nyugalom. Elmennek az árnyékos fák alá, hogy megpihenjenek, hogy távollévő kedvesükkel beszélgessenek, hogy hallgassák a fák susogását, a madarak varázslaton átszűrt énekét és saját lelkük hangjait.

Akármennyien mennek is egyszerre a Csend-sarokba


, ott mindig egyedül lesznek, mert a Kertnek ez a legvarázslatosabb része. Aki ide jön, csak a körülötte lévő természetet látja, mert a Kertet alapító Első Tündérek így teremtették ezt a sarkot.

Nem kell sokat menni, hogy a fáradtak és a szomorúak elérjék a nyughelyet, mert a Kertben nem lépkednek, hanem gondolat-szárnyon szállnak a lakók, melyhez a hajtóerőt a szív dobbanásai és a világból hozott emlékek adják. Ezért szép mindig a Tündérkert füve. Senki nem tapossa le, még akkor sem, ha estre kelve vidám énekszóval körbeülik a Tüzet és megidézik belőle a gondolataikat.
A Tűz belőlük fakad, s nemcsak tündér-fénye és bolyhos-melege van, hanem énekel és táncol is a fűszőnyeg felett. Igaziak a lángjai, mert a lelkek lángban égnek: a szerelem, az akarás, a küzdelem, a sóhaj, a vágy és a múlt lángjai táplálják szüntelen a Tündérek lelkét is, hogy azok ki ne aludjanak.

A lángok tánca néha könnyed és játékos, mert boldogok a tűz körül ülők, néha hirtelen feltör, majd alig pislákol, mert van közöttük, akinek elveszett a fele lelke s most - mindig - kétségbeesetten keresi, mert nélküle nem lehet élni. Szeretne az égig törni, túllátni a Kerten, ki a világba, hátha megpillantja Őt, akivel egyszer már egyek voltak, vagy egyek szerettek volna lenni. Szeretne átnyúlni a Falon, lerombolni a Kaput, hogy jöjjön be ide az egész világ, mert azzal együtt biztosan Ő is bejön. De amikor kinéz a világba, sötét homályt lát, értelmetlen zajokat hall, durva üvöltéseket, egyetlen masszává gyúrt arctalan emberek és anyagok szürke tömegét. S hiába próbálja szétválasztani az arcokat, hogy meglelje Őt, nem képes rá. Ekkor lelkének lángja apróvá válik, majdnem kihuny.

Ezt látva, a mellette ülők gyengéden körbefogják, megérintik az arcát és csendesen énekelnek neki. Így a halni készülő lélek ismét erőre kap, mert érzi: nincs egyedül, s feltámad benne, a legeslegmélyében egy alig hallható, de szikla-erős gondolat: Hátha...

Ezt meghallják a többiek is, mert Tündérországban mindenki hall mindent. Ott nincs titkolni való, mert a Kert lakói jók és szépek. S amint meghallják a remény hangját, elmosolyodnak és kórusban elismétlik azt. Az ezernyi "Hátha..." és "Igen!" bűvös dallama szárnyra kel a Tűz körül, körtáncba kezd a szomorú körül."

De te mész tovább az utadon; napvilágnál: ahova kell, éjjel: ahova vágysz, hozzá, a teljeshez, az erőshöz, a szabadítóhoz, a kedveshez. A vágyaidhoz. S akkor már nem fogsz annyit sírni, mint régen, mert találtál valakit. Nem fog olyan gyakran fájni a szíved, mint régen, mert valaki meghallgat. Nem érzed annyira rabnak magad, mert messze szállhatsz. És nem fogsz annyira félni attól, ami az élet után jön, mert a Rózsa megmutatja azt neked. Megmutatja az igazi Életet, ahol ott lesz ő is és még sokan, akiket szerettél, akik után vágytál, akiket nem érinthettél, akiket nem szólíthattál. Ott lesz mindenki, aki kedves neked, s ott egyek lesztek. Az Éjjel Nyíló Rózsa pedig illatával betölti a lelkedet és puha szirmaival örök simogatásba ringatja fáradt arcodat.

Vele minden perc álom lesz és a perceknek nem lesz vége, mert a Rózsa közelében az idő megszűnik, az anyag feloldódik az éjszaka fényeiben, s már semminek sem lesz jelentősége, csak a vele együtt létezésnek. Nem lesz kívánság, nem lesz hiány, nem lesz szükség, mert a Rózsa mindent odaad, amire szükséged van, hiszen ő minden. S ami itt kínos erőfeszítés volt, ott könnyű tánc lesz, ami rekedt sóhaj, ott tündér-ének, ami itt olthatatlan tűz volt, ott eggyéválás lesz. Ott nem kell kérdezned százszor, ezerszer, végtelenszer: "Hol vagy?", mert ott lesz, akit egy életen át hívtál, akire egy életen át vártál. Ott lesz, megfogja kezed, rád mosolyog és azt mondja: "Itt vagyok! Örökre! Menjünk a mi otthonunkba, ültessünk rózsát a kertünkbe, olyat, amelyik éjszaka virágzik. S ha szárba szökken, bimbói virággá pattannak, látogassuk meg, érintsük meg a bűvös szirmokat és beszélgessünk vele, mert mi az ő gyermekei vagyunk! Menjünk, mert vár az otthon és vár a kert, ahol minden éjjel kibontja szirmait az Éjjel Nyíló Rózsa."