Az eddigi hozzászólások

Megkaptam, privátban válaszoltam :-) (Ez egy válasz mia w. üzenetére (2006. 09. 14. csütörtök 14:00), amit ide kattintva olvashatsz)

szia charlotte!!

írtam neekd privátba egy üzenetet..mivel kicsit nehezen boldogulok itt..nem tudom megkaptad-e...

(Ez egy válasz mia w. üzenetére (2006. 09. 14. csütörtök 13:56), amit ide kattintva olvashatsz)

mit viselne a vaginád? csipkés franciabugyit
mit mondana a vaginád? ugye ilyen jóra még te sem számítottál?


és erről eszembe jutott egy másik könyv (tövismadarak) ahol az egyik vörös hajú nőt először látta a párja meztelenül és nagyon meglepődött a "színén" mire a főszereplő visszakérdezett (bár voltaképp a vaginája is kérdezhette volna): miért mire számítottál? lila tollakra?
(Ez egy válasz X üzenetére (2006. 09. 11. hétfő 19:41), amit ide kattintva olvashatsz)

amikor elbúcsúztunk, azonnal hazajöttem és lefeküdtem. ahogy beburkolóztam a takaróba, a fülemülém rögvest késztetést érzett rá, hogy visszarepüljön hozzád. vissza kellett fognom. azt akartam, hogy legalább reggelig maradjon nyugton. de hiába próbáltam romiili grófnő "kis" pocakjáról fantáziálni, fülemülém visszautasította eme rémképeket. inkább kielégülést akart. elhiszed-e, hogy arról is meggyőzött, te parancsoltad meg neki, hogy ne hagyjon aludni, ha nem elégítem ki minden vágyát? végül persze megköszönte fáradozásomat, és nagylelkűnek bizonyult. elégedettségének bizonyítékát kívánta adni ezen a papírlapon, hogy aztán a legelső adandó alkalommal bebizonyíthassam, vakon engedelmeskedek minden óhajodnak.

Nem hagyom, hogy a feledés homályába merüljön a topic és a kérdésem. Lááááányok, ide-ide!!!

Na jó, elkezdem én a válaszadást, hátha kedvet csinálok:
Mit viselne?
Tejszínhabot.
Mit mondana?
Gyere közelebb! Nem harapok. Vagy ha mégis, azt is élvezni fogod.

Na, lányok, elő a fantáziával!!!
(Ez egy válasz X üzenetére (2006. 09. 10. vasárnap 20:42), amit ide kattintva olvashatsz)

Lányok, akik betévedtetek ide és elolvastátok a 48-as és 49-es hsz-t, ha van kedvetek válaszoljatok a két kérdésre:
Mit viselne a vaginád?
Mit mondana a vaginád?

Ez pedig a 48-as hsz-ben lévő idézet eleje:

Elhatároztam, hogy beszélni fogok a nőkkel a vaginájukról, hogy vagina-interjúkat készítek. Ezekből lettek a vagina-monológok. Több mint kétszáz nővel készítettem interjút.

Beszéltem idős nőkkel, fiatal nőkkel, férjezett nőkkel, egyedülálló nőkkel, leszbikusokkal, egyetemi professzorokkal, színésznőkkel, üzletasszonyokkal, kurvákkal, fekete bőrű nőkkel, spanyol nőkkel, ázsiai nőkkel és amerikai nőkkel, indián nőkkel, fehér nőkkel, zsidó nőkkel.
Az elején nehezen ment, a nők nem nagyon akartak erről a témáról beszélni, szemérmesek voltak. De ha egyszer belekezdtek, le sem lehetett többé állítani őket. A nők maguknak sem vallják be, de imádnak a vaginájukról beszélni. Izgatja őket a dolog, talán pont azért, mert eddig soha senki nem kérdezte őket erről.
(Ez egy válasz X üzenetére (2006. 09. 10. vasárnap 20:36), amit ide kattintva olvashatsz)

Igen, a Vagina monológok egy baromi jó könyv. Minden nőnek el kéne olvasnia.

Íme egy újabb idézet belőle:


Van néhány kérdés, amit minden nőnek feltettem, és aztán kiválogattam a kedvenc válaszaimat. Bár, he kell vallanom, hogy nem volt közöttük olyan válasz, amit ne szerettem volna. Megkérdeztem például a nőktől, hogy:


"Mit viselne a vaginád, ha felöltözne?"

Sapkát.
Bőrdzsekit.
Selyemharisnyát.
Nercbundát.
Rózsaszín boát.
Szmokingot.
Farmernadrágot.
Szűk szoknyát.
Smaragdokat.
Nagyestélyit.
Flittert.
Balettszoknyát.
Áttetsző fekete csipke-bugyit.
Tafota báli ruhát.
Valami praktikusat, mosógépben moshatót.
Álarcot.
Bíbor bársonypizsamát.
Angórát.
Vérvörös csokornyakkendőt.
Hermelint és gyöngyöket.
Nagy virágos kalapot.
Fátyolból függönyt.
Selyemkimonót.
Szemüveget.
Mackónadrágot.
Tetovált képeket.
Szögesdrótkerítést.
Körömcipőt.
Csipkét és bakancsot.
Bíborszín tollakat, kagylót és gallyakat.
Vattát.
Kötényt.
Bikinit.
Átlátszó esőköpenyt.


*

"Mit mondana a vaginád, ha beszélni tudna?"

Lassabban.
Te vagy az?
Etess meg!
Akarom.
Finom, ez finom.
Ez az, igen.
Elölről! Kezdjük újra!
Nem, arra.
Nyalj meg.
Maradj.
Ez igen!
Jól gondold meg.
Még. Kérlek, még.
Ölelj!
Játsszunk még!
Ne hagyd abba.
Még, még, még.
Emlékszel rám?
Kerülj beljebb.
Még ne.
Jaj, anyám!
Igen, igen.
Ringass el!
Belépés csak saját felelősségedre.
Ó, Istenem.
Köszönöm, Uram.
Itt vagyok.
Gyerünk.
Gyerünk.
Találj meg.
Köszönöm.
Bonjour.
Túl kemény.
Ne csüggedj!
Hol van Jancsika?
Na, így már jobb.
Igen, ott. Ott.

(Ez egy válasz mia w. üzenetére (2006. 09. 10. vasárnap 11:53), amit ide kattintva olvashatsz)

ezek nagyon jók votlak charotte!! lehetne még folytatást kérni?

Eve Ensler: A VAGINA MONOLÓGOK


M E R T S Z E R E T T E N É Z N I

Hogyan szerettem meg a vaginámat? Szokatlan, zavarba ejtő történet. Tudom, hogy egy kádban kellett volna megtörténnie, drága holttengeri fürdősó illata és kellemes zene élvezete közben, saját magammal játszadozva. Mindannyian ismerjük ezt a lemezt. A vagina gyönyörű. A nők hamis öngyűlölete abból fakad, hogy elhiszik a férfikultúra propagandaszövegét, elfogadják az elnyomást és a rájuk osztott kisebbrendűség szerepét. Lázadjunk fel ez ellen asszonyok! Világ Vaginái, Egyesüljetek! Kívülről tudom az egészet.
Ha olyan helyen nőttünk volna fel, ahol a vastag comb a divat, akkor most édes süteményeket falnánk hanyatt fekve naphosszat, és türelmetlenül várnánk, hogy hízzon már a combunk minél gyorsabban, minél dagadtabbra. De nem ilyen helyen nőttünk fel. Én például gyűlöltem a párnás combomat és még jobban gyűlöltem a vaginámat. Azt gondoltam, hogy iszonyú ronda. Azok közé tartoztam, akik megnézték milyen, de aztán egy életen át azt kívánták, bárcsak ne tették volna. Hányingerem lett tőle. Mindenkit sajnáltam, akinek valami dolga volt vele.
Hogy kibírjam ezt az undort, azt játszottam, mintha nem is a vaginám, hanem valami egészen más volna a lábaim között. Bútorok. Bútorokat képzeltem oda. Puha díszpárnákkal bélelt pamlagot, kockás mintájú plüsstakaróval, leopárd-mintás szőnyegecskével. Vagy éppenséggel csinos tárgyakat: tisztaselyem zsebkendőt, horgolt faliszőnyeget, hímzett asztalterítőt. Esetleg miniatűr tájképeket: kristálytiszta tóról, vagy ködös ír vidékről. Annyira hozzászoktam ehhez a képzeletbeli játékhoz, hogy egy idő után már képes voltam teljesen elfelejteni a vaginámat. Amikor például egy férfi közösült velem, nem bennem, nem a vaginámban volt, hanem egy szőrmével bélelt muffban, vagy egy vörös rózsa szirmai közt vagy egy finom kínai porcelánban.
És akkor találkoztam Bobbal. Bob hétköznapi ember volt, sovány és magas és jellegtelen és szürke, mint a ruhái. Nem szerette a fűszeres ételeket és a diszkó zenét. Nem izgatta a szexi fehérnemű. Nyáron az árnyékba húzódott. Nem beszélt az érzéseiről. Nem voltak problémái és nem képviselt ügyeket, még csak alkoholista sem volt. Nem volt igazán humoros vagy ékesszóló, vagy titokzatos. Nem volt goromba, sem visszautasító. Nem volt magába forduló, se feltűnő. Nem vezetett gyorsan. Nem lehetett felvágni rá. Nem nagyon kedveltem Bobot. Talán meg sem ismerkedtünk volna, ha nem veszi fel az aprópénzt, amit leejtettem. Amikor visszaadta, a keze véletlenül a kezemhez ért, és akkor történt valami közöttünk. Lefeküdtem vele. És megesett a csoda.

(A vagina monológok - folytatás)

Kiderült, hogy Bob imádja a vaginákat. Igazi műértő volt. Imádta a tapintásukat, az ízűket, a szagukat, de leginkább nézni imádta őket. Amikor először szeretkeztünk, azt mondta:
- Nézni akarlak.
- Itt vagyok - mondtam.
- Sötét van - mondta, - nem látlak.
- Hát kapcsold fel a villanyt - mondtam.
Felkapcsolta a villanyt. És akkor azt mondta:
- Na, jó, akkor hadd lássalak.
- Itt vagyok - integettem, - itt vagyok az orrod előtt.
Vetkőztetni kezdett.
- Mit csinálsz, Bob? - kérdeztem riadtan.
- Muszáj, hogy lássalak - válaszolta.
- Fölösleges - mondtam. - Csak csináljuk, rajta!
- Előbb látni akarlak - mondta.
- Biztosan láttál már vörös bőrdíványt - mondtam, de Bob nem válaszolt, csak folytatta a vetkőztést. Hányingerem lett, és legszívesebben meghaltam volna.
- Ez szörnyű - mondtam. - Nem lehetne inkább elkezdeni?
- Nem - mondta. - Meg kell, hogy nézzelek.
Visszafojtottam a lélegzetemet. Bob csak nézett és nézett. Szaporán vette a levegőt és mosolygott és bámult és felnyögött. Zihálni kezdett és megváltozott az arca. Egyáltalán nem volt már hétköznapi. Olyan volt, mint egy gyönyörű, éhes vadállat.
- Csodaszép vagy - mondta. - Elegáns vagy és mély és ártatlan és vad.
- Ezt látod ott? - kérdeztem, és ő mintha a lelkemből olvasott volna.
- Igen, ezt látom itt - mondta, - és még többet, sokkal de sokkal többet.
Mintha egy térképet tanulmányozna, vagy a holdat vizsgálná, vagy a szemembe feledkezne, de ő a vaginámat nézte így, csaknem egy egész órán át. Néztem a fényben, ahogy néz engem, és láttam, hogy milyen őszintén izgatott, békés és boldog. Nedves lettem és izgatott. Kezdtem az ő szemével látni magam, gyönyörűnek és kívánatosnak, mint egy híres festményt vagy egy vízesést. Bobnak tetszett, amit látott, nem undorodott tőle, és nem volt csalódott. Duzzadni kezdtem és büszkeség töltött el. Elkezdtem szeretni a vaginámat. És Bob alámerült bennem, és én is ott voltam vele, ott voltam a vaginámban, együtt mentünk el, és együtt érkeztünk meg.

és ne feledjük Weöres Sándor Pajzán verseit sem!

"...éreztem, hogyan borzolódnak sípcsontja mentén a parányi pihék kutakodó ujjbegyem alatt. Elvesztem a perzselő, de egészséges forróságban, mely nyári páraként párállott fölötte....Teste megfeszült, hogy befalt almájának csumáját a kandallórács mögé hajítsa. És ekkor fiatal súlya, ártatlan-szégyentelen lábszára és feszes feneke....ölembe siklott...." Nabokov: Lolita
de az igazat megvallva a jeremy irons-ba szerettem bele a film után

nagyon szívesen:):):):):)

köszönet :)

Liu Teh-Zsen - Hárfáslánnyal a fogadóban

Dereng már. Őszi eső kopogtat.
A hárfáslány szeme lecsuklik.
- Fáradt vagyok - suttogja -, drágám.
Itt piheg most mellettem. Oly forró a párnás ágy!
Dunyhánk alatt szelíden pengetem hárfácskáját.

" üvölt a love you more gerogia vacak hangszórójából. olyan hangos és gyors a dal, hogy alig kezdődik el, már vége is van. kétségbeejtően hirtelen és szomorúan. lent van a nadrágom a bokámnál, az ő ruhája meg fönt a nyakánál, és olyan lapos a melle, mint az enyém. hangosan, túl hangosan a fülébe mondom, hogy túlkiabáljam a zenét: és most? bólint, és hirtelen..." p. marber:peter shelley

köszönöm az ajánlót, és az író nevét is !!!! remélem lesznek akik kedvet kapnak hozzá