Ma ez a Zorán-dal jutott eszembe, fantasztikusan szép, meg egy ráadás kép is jött:
Zorán : Szeretlek
Szeretlek, s nem mondtam el jól sosem
Szeretlek, s úgy tűnt néhanap, hogy nem
Szeretlek másban is
Szeretlek végleg s ártatlanul
Szeretlek annyi szerelmen túl
Szeretlek akkor is, ha mást hiszek
Szeretlek akkor is, ha más szeret
Szeretlek szótlanul
Ahogy a béke hozzám simul
S mikor a reggel a szívembe szúr
Szeretlek, bárhogy nem lehet
Szeretlek önmagam helyett
Örökös változásban is
Örökös halkulásban is
Örökös távolságban is
Szeretlek, már csak ezt adom, kevés
Szeretlek, s várok rád nagyon, ne késs
Ha másképp nem lehet
Az álmok festenek új mosolyt
Ami néha nekem szólt
Szeretlek, bárhogy nem lehet
Szeretlek önmagam helyett
Szeretlek változóban is
Szeretlek halkulóban is
Szeretlek búcsúzóban is...
---------------------------------------------
Zorán : Szeretlek
Szeretlek, s nem mondtam el jól sosem
Szeretlek, s úgy tűnt néhanap, hogy nem
Szeretlek másban is
Szeretlek végleg s ártatlanul
Szeretlek annyi szerelmen túl
Szeretlek akkor is, ha mást hiszek
Szeretlek akkor is, ha más szeret
Szeretlek szótlanul
Ahogy a béke hozzám simul
S mikor a reggel a szívembe szúr
Szeretlek, bárhogy nem lehet
Szeretlek önmagam helyett
Örökös változásban is
Örökös halkulásban is
Örökös távolságban is
Szeretlek, már csak ezt adom, kevés
Szeretlek, s várok rád nagyon, ne késs
Ha másképp nem lehet
Az álmok festenek új mosolyt
Ami néha nekem szólt
Szeretlek, bárhogy nem lehet
Szeretlek önmagam helyett
Szeretlek változóban is
Szeretlek halkulóban is
Szeretlek búcsúzóban is...
---------------------------------------------
"A szerelem sötét verem!" 
..pláne,hogyha reménytelen(és plátói)...
..pláne,hogyha reménytelen(és plátói)...
Elmúltak a szép tavaszi esték
Elmúltak a szép tavaszi esték,
Elmúltak a csókos éjszakák.
Elmerengve gondolok magára,
Most is látom dús, barna haját,
Most is látom két szemét ragyogni,
Ahogy felém nyújtja a kezét,
Most is látom gúnyosan kacagni,
Mint mikor a szívem tépte szét.
Nem igaz, hogy szeretem, minek is van szerelem,
Nem szaladok én maga után:
Nem igaz, hogy akarom, én még azt is tagadom,
Hogy a szívem csak magáért fáj!
Arra kérem péntek este, hatkor,
Bármerre jár, godoljon reám!
Ha tudná, hogy mi történik akkor,
Esküvőm lesz odahaza tán,
Idegenek nézik majd az esküt,
S azt hiszik, hogy boldog vagyok tán...
Könnyes szemmel kell majd mosolyogni,
Mert a szívem csak magáért fáj.
Maga is csak olyan, mint a többi,
Maga is hazudta, hogy szeret,
Fog még maga énutánam sírni,
De már akkor késő, elmegyek.
Tudja meg, hogy mást szeretek én is,
Tudja meg, hogy másé a szívem,
De ha egyszer visszajönne mégis,
Fellángol a régi szerelem...
Elmúltak a szép tavaszi esték,
Elmúltak a csókos éjszakák.
Elmerengve gondolok magára,
Most is látom dús, barna haját,
Most is látom két szemét ragyogni,
Ahogy felém nyújtja a kezét,
Most is látom gúnyosan kacagni,
Mint mikor a szívem tépte szét.
Nem igaz, hogy szeretem, minek is van szerelem,
Nem szaladok én maga után:
Nem igaz, hogy akarom, én még azt is tagadom,
Hogy a szívem csak magáért fáj!
Arra kérem péntek este, hatkor,
Bármerre jár, godoljon reám!
Ha tudná, hogy mi történik akkor,
Esküvőm lesz odahaza tán,
Idegenek nézik majd az esküt,
S azt hiszik, hogy boldog vagyok tán...
Könnyes szemmel kell majd mosolyogni,
Mert a szívem csak magáért fáj.
Maga is csak olyan, mint a többi,
Maga is hazudta, hogy szeret,
Fog még maga énutánam sírni,
De már akkor késő, elmegyek.
Tudja meg, hogy mást szeretek én is,
Tudja meg, hogy másé a szívem,
De ha egyszer visszajönne mégis,
Fellángol a régi szerelem...
Ahhoz, hogy egy csók igazán jó legyen, jelentenie kell valamit. Azzal kell megtörténnie, akit nem tudsz kiverni a fejedből, hogy mikor az ajkaitok összeérnek, egész testeddel érezd. Olyan heves és mély kell legyen, hogy ne akarj többé levegőt venni. Nem szabad az első csókkal csalni, hidd el, nem érné meg, mert ha megtalálod az igazit, az első csók sokat jelent.
JUHÁSZ GYULA
Szerelem?
Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,
Elrévedezni némely szavadon,
Mint alkonyég felhőjén, mely ragyog
És rajta túl derengő csillagok.
Én nem tudom, mi ez, de édes ez,
Egy pillantásod hogyha megkeres,
Mint napsugár ha villan a tetőn,
Holott borongón már az este jön.
Én nem tudom, mi ez, de érezem,
Hogy megszépült megint az életem,
Szavaid selyme szíven símogat,
Mint márciusi szél a sírokat!
Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,
Fájása édes, hadd fájjon, hagyom.
Ha balgaság, ha tévedés, legyen,
Ha szerelem, bocsásd ezt meg nekem!
Szerelem?
Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,
Elrévedezni némely szavadon,
Mint alkonyég felhőjén, mely ragyog
És rajta túl derengő csillagok.
Én nem tudom, mi ez, de édes ez,
Egy pillantásod hogyha megkeres,
Mint napsugár ha villan a tetőn,
Holott borongón már az este jön.
Én nem tudom, mi ez, de érezem,
Hogy megszépült megint az életem,
Szavaid selyme szíven símogat,
Mint márciusi szél a sírokat!
Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,
Fájása édes, hadd fájjon, hagyom.
Ha balgaság, ha tévedés, legyen,
Ha szerelem, bocsásd ezt meg nekem!
Egy Goethe idézettel űzennék neked:
"Csalódnunk kell,hogy boldogok lehessünk.
Gyűlölni kell,hogy újból szeressünk!
Kell tudni nevetni,kacagni és sirni.
Valakit megunni s újból vissza hivni.
Csalódni kell százszszor,csalódni ezerszer,
Hogy boldogok lehessünk"EGYETLENEGYSZER". (Ez egy válasz X üzenetére (2007. 12. 16. vasárnap 09:59), amit ide kattintva olvashatsz)
"Csalódnunk kell,hogy boldogok lehessünk.
Gyűlölni kell,hogy újból szeressünk!
Kell tudni nevetni,kacagni és sirni.
Valakit megunni s újból vissza hivni.
Csalódni kell százszszor,csalódni ezerszer,
Hogy boldogok lehessünk"EGYETLENEGYSZER". (Ez egy válasz X üzenetére (2007. 12. 16. vasárnap 09:59), amit ide kattintva olvashatsz)
Törölt felhasználó (7767)
2007. 12. 16. vasárnap 09:59
Elizabeth Barrett-Browning:
RÁD GONDOLOK!
Rád gondolok! - Úgy indázlak közül
gondolattal, mint vadszőlő a fát:
nagy levelek, s a szem semmit se lát
a zöldön túl, amely a törzsre ül.
De értsd meg, pálmám: vágyam nem hevül
gondolatért - a szebb valót magát
kívánom: Téged! Jössze-, jössze-hát
hozzám, de tüstént?! Mezítelenül
álljon derekad, s minden ágadat
zúgasd, erős fa, s lombos köteled
szaggasd el s dobd a földre, mert e vad
örömben: - látlak, hallak s új leget
kortyol tüdőm friss árnyékod alatt! -
nem gondolok Rád - itt vagyok veled.
(fordította: Kardos László)
RÁD GONDOLOK!
Rád gondolok! - Úgy indázlak közül
gondolattal, mint vadszőlő a fát:
nagy levelek, s a szem semmit se lát
a zöldön túl, amely a törzsre ül.
De értsd meg, pálmám: vágyam nem hevül
gondolatért - a szebb valót magát
kívánom: Téged! Jössze-, jössze-hát
hozzám, de tüstént?! Mezítelenül
álljon derekad, s minden ágadat
zúgasd, erős fa, s lombos köteled
szaggasd el s dobd a földre, mert e vad
örömben: - látlak, hallak s új leget
kortyol tüdőm friss árnyékod alatt! -
nem gondolok Rád - itt vagyok veled.
(fordította: Kardos László)
Elizabeth Barrett-Browning:
RÁD GONDOLOK!
Rád gondolok! - Úgy indázlak közül
gondolattal, mint vadszőlő a fát:
nagy levelek, s a szem semmit se lát
a zöldön túl, amely a törzsre ül.
De értsd meg, pálmám: vágyam nem hevül
gondolatért - a szebb valót magát
kívánom: Téged! Jössze-, jössze-hát
hozzám, de tüstént?! Mezítelenül
álljon derekad, s minden ágadat
zúgasd, erős fa, s lombos köteled
szaggasd el s dobd a földre, mert e vad
örömben: - látlak, hallak s új leget
kortyol tüdőm friss árnyékod alatt! -
nem gondolok Rád - itt vagyok veled.
(fordította: Kardos László)
RÁD GONDOLOK!
Rád gondolok! - Úgy indázlak közül
gondolattal, mint vadszőlő a fát:
nagy levelek, s a szem semmit se lát
a zöldön túl, amely a törzsre ül.
De értsd meg, pálmám: vágyam nem hevül
gondolatért - a szebb valót magát
kívánom: Téged! Jössze-, jössze-hát
hozzám, de tüstént?! Mezítelenül
álljon derekad, s minden ágadat
zúgasd, erős fa, s lombos köteled
szaggasd el s dobd a földre, mert e vad
örömben: - látlak, hallak s új leget
kortyol tüdőm friss árnyékod alatt! -
nem gondolok Rád - itt vagyok veled.
(fordította: Kardos László)
Kaffka Margit - Vallomás
Habos párnákon vívódik egy asszony.
Szemére halkan, reszketőn suhan
A végső árnyék. Lenn, az ágy fejénél
Virraszt a férfi sápadt komoran.
Már alighogy zihál,
A szívverése halkabb lesz, eláll.
A végső percben megmozdul az ajka,
Vonagló szókban, töredezve, rajta
Egy élet kínja, vádja ott remeg:
"Hazugság volt! Soh'sem szerettelek!
Valaki egyszer szívem összetörte,
Elhagyva, árván jártam a világon.
Te akkor boldogságot kértél tőlem,
Én hittem, hogy a békét megtalálom..."
De ezt a hangot fül nem hallja már,
Hullámot nem ver, visszhangja se kél,
A szók értelme elhal születetlen...
S hűlő kezére ráborul a férj.
Habos párnákon vívódik egy asszony.
Szemére halkan, reszketőn suhan
A végső árnyék. Lenn, az ágy fejénél
Virraszt a férfi sápadt komoran.
Már alighogy zihál,
A szívverése halkabb lesz, eláll.
A végső percben megmozdul az ajka,
Vonagló szókban, töredezve, rajta
Egy élet kínja, vádja ott remeg:
"Hazugság volt! Soh'sem szerettelek!
Valaki egyszer szívem összetörte,
Elhagyva, árván jártam a világon.
Te akkor boldogságot kértél tőlem,
Én hittem, hogy a békét megtalálom..."
De ezt a hangot fül nem hallja már,
Hullámot nem ver, visszhangja se kél,
A szók értelme elhal születetlen...
S hűlő kezére ráborul a férj.
Nagyon lassan tudtam csak elolvasni, mert folyamatosan törölnöm kellett a szememből ömlő könnyeket.
A többit tudod. (Ez egy válasz X üzenetére (2007. 11. 15. csütörtök 11:37), amit ide kattintva olvashatsz)
A többit tudod. (Ez egy válasz X üzenetére (2007. 11. 15. csütörtök 11:37), amit ide kattintva olvashatsz)
Törölt felhasználó (94621)
VIP
2007. 11. 15. csütörtök 11:37
BEVEZETŐ
Ez a történet a szerelemről szól, egy kitalált történet.
Bárminemű hasonlóság csak a véletlen műve lehet.
A múlt évszázad második felében történt egy dunántúli megyében, a hely nem
érdekes, máshol is megtörténhetett volna. Abban az időben még mások voltak
az erkölcsi normák, az elvárások. Élt még az emberekben az a mára már
túlhaladott elvárás, hogy a házasulandó felek legalább hasonló anyagiakkal
rendelkezzenek.
Történetünk hőse Péter, elvált szülők gyerekeként nevelkedett fiútestvérével.
Édesanyjuk egyedül nevelte őket, tanítatta mindkét gyermekét sok lemondás árán.
Az idősebb fiútestvér tanító, majd tanár lett. A kisebbik, Péter, ekkor egy dunántúli
város technikumában végezte el a második osztályt, és éppen nyári szüneten
tartózkodott otthon a falujukban. Ez a falu amúgy híres volt arról, hogy sok
volt benne a németajkú lakós, akiknek a gyermekei általában maguk között házasodtak.
Élt a faluban egy jómódú család, az apa egy bizonyos cég helyi kirendeltség
vezetője volt, és volt neki egy lánya, a történetünk leányhőse. A lányt nevezzük
Ágnesnek, aki ebben az évben fejezte be az általános iskola 8. osztályát.
Ez a történet a szerelemről szól, egy kitalált történet.
Bárminemű hasonlóság csak a véletlen műve lehet.
A múlt évszázad második felében történt egy dunántúli megyében, a hely nem
érdekes, máshol is megtörténhetett volna. Abban az időben még mások voltak
az erkölcsi normák, az elvárások. Élt még az emberekben az a mára már
túlhaladott elvárás, hogy a házasulandó felek legalább hasonló anyagiakkal
rendelkezzenek.
Történetünk hőse Péter, elvált szülők gyerekeként nevelkedett fiútestvérével.
Édesanyjuk egyedül nevelte őket, tanítatta mindkét gyermekét sok lemondás árán.
Az idősebb fiútestvér tanító, majd tanár lett. A kisebbik, Péter, ekkor egy dunántúli
város technikumában végezte el a második osztályt, és éppen nyári szüneten
tartózkodott otthon a falujukban. Ez a falu amúgy híres volt arról, hogy sok
volt benne a németajkú lakós, akiknek a gyermekei általában maguk között házasodtak.
Élt a faluban egy jómódú család, az apa egy bizonyos cég helyi kirendeltség
vezetője volt, és volt neki egy lánya, a történetünk leányhőse. A lányt nevezzük
Ágnesnek, aki ebben az évben fejezte be az általános iskola 8. osztályát.
Surdikám, Te nem értesz Engemet! 
Paradoxonok!
Sokszor az a legegyszerűbb, ami a legnehezebb!
És fordítva!
Magas
Ja, és az nem tesz "Boldoggá", ha sikerül egy jót WC-znem!
(Ez egy válasz surdapapa üzenetére (2007. 11. 15. csütörtök 16:35), amit ide kattintva olvashatsz)
Paradoxonok!
Sokszor az a legegyszerűbb, ami a legnehezebb!
És fordítva!
Magas
Ja, és az nem tesz "Boldoggá", ha sikerül egy jót WC-znem!
(Ez egy válasz surdapapa üzenetére (2007. 11. 15. csütörtök 16:35), amit ide kattintva olvashatsz)
2007. 11. 15. csütörtök 16:35
jó jó boldogság!
de ez mit jelent?
ha nagyon kell és nem találsz WC-t és ugyan percek teltek el, de óráknak érzed akkor az is boldogság ha végre rátalálsz a WC-re és rendesen kiszarhatod magad!
sorry, ha illúzióromboló voltam ezután a gyönyörű történet után, de a boldogság annyira relatív dolog!!! és felbosszantottál, h annyira egyszerűnek tekinted ezt! mikor egyáltalán nem az!!!
de ez mit jelent?
ha nagyon kell és nem találsz WC-t és ugyan percek teltek el, de óráknak érzed akkor az is boldogság ha végre rátalálsz a WC-re és rendesen kiszarhatod magad!
sorry, ha illúzióromboló voltam ezután a gyönyörű történet után, de a boldogság annyira relatív dolog!!! és felbosszantottál, h annyira egyszerűnek tekinted ezt! mikor egyáltalán nem az!!!
jó jó boldogság!
de ez mit jelent?
ha nagyon kell és nem találsz WC-t és ugyan percek teltek el, de óráknak érzed akkor az is boldogság ha végre rátalálsz a WC-re és rendesen kiszarhatod magad!
sorry, ha illúzióromboló voltam ezután a gyönyörű történet után, de a boldogság annyira relatív dolog!!! és felbosszantottál, h annyira egyszerűnek tekinted ezt! mikor egyáltalán nem az!!! (Ez egy válasz zelli üzenetére (2007. 11. 15. csütörtök 15:07), amit ide kattintva olvashatsz)
de ez mit jelent?
ha nagyon kell és nem találsz WC-t és ugyan percek teltek el, de óráknak érzed akkor az is boldogság ha végre rátalálsz a WC-re és rendesen kiszarhatod magad!
sorry, ha illúzióromboló voltam ezután a gyönyörű történet után, de a boldogság annyira relatív dolog!!! és felbosszantottál, h annyira egyszerűnek tekinted ezt! mikor egyáltalán nem az!!! (Ez egy válasz zelli üzenetére (2007. 11. 15. csütörtök 15:07), amit ide kattintva olvashatsz)
2007. 11. 15. csütörtök 15:07
Az élet nagy forgatókönyvíró!
Szerintem az élet egyetlen értelme, hogy az ember megtalálja a Boldogságot!
Szerintem az élet egyetlen értelme, hogy az ember megtalálja a Boldogságot!
az írójának el kellene gondolkodnia, h komolyan foglalatoskodjon történetek írásával!!!
(Ez egy válasz X üzenetére (2007. 11. 15. csütörtök 11:37), amit ide kattintva olvashatsz)
Törölt felhasználó (94621)
VIP
2007. 11. 15. csütörtök 11:37
BEVEZETŐ
Ez a történet a szerelemről szól, egy kitalált történet.
Bárminemű hasonlóság csak a véletlen műve lehet.
A múlt évszázad második felében történt egy dunántúli megyében, a hely nem
érdekes, máshol is megtörténhetett volna. Abban az időben még mások voltak
az erkölcsi normák, az elvárások. Élt még az emberekben az a mára már
túlhaladott elvárás, hogy a házasulandó felek legalább hasonló anyagiakkal
rendelkezzenek.
Történetünk hőse Péter, elvált szülők gyerekeként nevelkedett fiútestvérével.
Édesanyjuk egyedül nevelte őket, tanítatta mindkét gyermekét sok lemondás árán.
Az idősebb fiútestvér tanító, majd tanár lett. A kisebbik, Péter, ekkor egy dunántúli
város technikumában végezte el a második osztályt, és éppen nyári szüneten
tartózkodott otthon a falujukban. Ez a falu amúgy híres volt arról, hogy sok
volt benne a németajkú lakós, akiknek a gyermekei általában maguk között házasodtak.
Élt a faluban egy jómódú család, az apa egy bizonyos cég helyi kirendeltség
vezetője volt, és volt neki egy lánya, a történetünk leányhőse. A lányt nevezzük
Ágnesnek, aki ebben az évben fejezte be az általános iskola 8. osztályát.
Ez a történet a szerelemről szól, egy kitalált történet.
Bárminemű hasonlóság csak a véletlen műve lehet.
A múlt évszázad második felében történt egy dunántúli megyében, a hely nem
érdekes, máshol is megtörténhetett volna. Abban az időben még mások voltak
az erkölcsi normák, az elvárások. Élt még az emberekben az a mára már
túlhaladott elvárás, hogy a házasulandó felek legalább hasonló anyagiakkal
rendelkezzenek.
Történetünk hőse Péter, elvált szülők gyerekeként nevelkedett fiútestvérével.
Édesanyjuk egyedül nevelte őket, tanítatta mindkét gyermekét sok lemondás árán.
Az idősebb fiútestvér tanító, majd tanár lett. A kisebbik, Péter, ekkor egy dunántúli
város technikumában végezte el a második osztályt, és éppen nyári szüneten
tartózkodott otthon a falujukban. Ez a falu amúgy híres volt arról, hogy sok
volt benne a németajkú lakós, akiknek a gyermekei általában maguk között házasodtak.
Élt a faluban egy jómódú család, az apa egy bizonyos cég helyi kirendeltség
vezetője volt, és volt neki egy lánya, a történetünk leányhőse. A lányt nevezzük
Ágnesnek, aki ebben az évben fejezte be az általános iskola 8. osztályát.
Az élet nagy forgatókönyvíró!
Szerintem az élet egyetlen értelme, hogy az ember megtalálja a Boldogságot!
(Ez egy válasz X üzenetére (2007. 11. 15. csütörtök 11:31), amit ide kattintva olvashatsz)
Szerintem az élet egyetlen értelme, hogy az ember megtalálja a Boldogságot!
(Ez egy válasz X üzenetére (2007. 11. 15. csütörtök 11:31), amit ide kattintva olvashatsz)
Törölt felhasználó (94621)
VIP
2007. 11. 15. csütörtök 11:31
BEFEJEZÉS?
Itt tulajdonképpen a kitalált történet nem állt meg. Péternek egyik napról a másikra
megromlott a házassága. Mostanra, hogy majdnem mindent elért amit szeretett volna,
családi háza van, két éve másik autót vett, tulajdonképpen révbe ért. Nyugdíjba ment, van egy szép unokája, mégsem tudott örülni az életnek. A napjai egyhangúan teltek, a hobbiját sem űzi már
úgy ahogy régen. Nem találta a helyét. Nem találta meg azt amire mindig vágyott a boldogságot.
Valahogy mindig elkerülte az életében. Nemrég, hónapokkal ezelőtt megismerkedett
valakivel, akit megszeretett. Ezt az érzést, már rég nem érezte, összezavarodott.
Az ő korában nem biztos, hogy van értelme egy másik életet kezdeni. Komoly problémái lettek az egészségével is, a nyolcvanas években a túlhajszoltság miatt kapott egy szívinfarktust. Most újra
rendetlenkedik a szíve. Megtalálja-e a boldogságot hősünk, aki egész életében arra vágyott?
Nem tudhatjuk, az már egy másik történet lesz, és azt már az élet írja. (írja?)
Itt tulajdonképpen a kitalált történet nem állt meg. Péternek egyik napról a másikra
megromlott a házassága. Mostanra, hogy majdnem mindent elért amit szeretett volna,
családi háza van, két éve másik autót vett, tulajdonképpen révbe ért. Nyugdíjba ment, van egy szép unokája, mégsem tudott örülni az életnek. A napjai egyhangúan teltek, a hobbiját sem űzi már
úgy ahogy régen. Nem találta a helyét. Nem találta meg azt amire mindig vágyott a boldogságot.
Valahogy mindig elkerülte az életében. Nemrég, hónapokkal ezelőtt megismerkedett
valakivel, akit megszeretett. Ezt az érzést, már rég nem érezte, összezavarodott.
Az ő korában nem biztos, hogy van értelme egy másik életet kezdeni. Komoly problémái lettek az egészségével is, a nyolcvanas években a túlhajszoltság miatt kapott egy szívinfarktust. Most újra
rendetlenkedik a szíve. Megtalálja-e a boldogságot hősünk, aki egész életében arra vágyott?
Nem tudhatjuk, az már egy másik történet lesz, és azt már az élet írja. (írja?)
szép és romantikus történet,
de kisértetiesen hasonlít az egyik netes barátom élettörténetére...
(Ez egy válasz X üzenetére (2007. 11. 15. csütörtök 11:37), amit ide kattintva olvashatsz)
de kisértetiesen hasonlít az egyik netes barátom élettörténetére...
(Ez egy válasz X üzenetére (2007. 11. 15. csütörtök 11:37), amit ide kattintva olvashatsz)
Törölt felhasználó (94621)
VIP
2007. 11. 15. csütörtök 11:37
BEVEZETŐ
Ez a történet a szerelemről szól, egy kitalált történet.
Bárminemű hasonlóság csak a véletlen műve lehet.
A múlt évszázad második felében történt egy dunántúli megyében, a hely nem
érdekes, máshol is megtörténhetett volna. Abban az időben még mások voltak
az erkölcsi normák, az elvárások. Élt még az emberekben az a mára már
túlhaladott elvárás, hogy a házasulandó felek legalább hasonló anyagiakkal
rendelkezzenek.
Történetünk hőse Péter, elvált szülők gyerekeként nevelkedett fiútestvérével.
Édesanyjuk egyedül nevelte őket, tanítatta mindkét gyermekét sok lemondás árán.
Az idősebb fiútestvér tanító, majd tanár lett. A kisebbik, Péter, ekkor egy dunántúli
város technikumában végezte el a második osztályt, és éppen nyári szüneten
tartózkodott otthon a falujukban. Ez a falu amúgy híres volt arról, hogy sok
volt benne a németajkú lakós, akiknek a gyermekei általában maguk között házasodtak.
Élt a faluban egy jómódú család, az apa egy bizonyos cég helyi kirendeltség
vezetője volt, és volt neki egy lánya, a történetünk leányhőse. A lányt nevezzük
Ágnesnek, aki ebben az évben fejezte be az általános iskola 8. osztályát.
Ez a történet a szerelemről szól, egy kitalált történet.
Bárminemű hasonlóság csak a véletlen műve lehet.
A múlt évszázad második felében történt egy dunántúli megyében, a hely nem
érdekes, máshol is megtörténhetett volna. Abban az időben még mások voltak
az erkölcsi normák, az elvárások. Élt még az emberekben az a mára már
túlhaladott elvárás, hogy a házasulandó felek legalább hasonló anyagiakkal
rendelkezzenek.
Történetünk hőse Péter, elvált szülők gyerekeként nevelkedett fiútestvérével.
Édesanyjuk egyedül nevelte őket, tanítatta mindkét gyermekét sok lemondás árán.
Az idősebb fiútestvér tanító, majd tanár lett. A kisebbik, Péter, ekkor egy dunántúli
város technikumában végezte el a második osztályt, és éppen nyári szüneten
tartózkodott otthon a falujukban. Ez a falu amúgy híres volt arról, hogy sok
volt benne a németajkú lakós, akiknek a gyermekei általában maguk között házasodtak.
Élt a faluban egy jómódú család, az apa egy bizonyos cég helyi kirendeltség
vezetője volt, és volt neki egy lánya, a történetünk leányhőse. A lányt nevezzük
Ágnesnek, aki ebben az évben fejezte be az általános iskola 8. osztályát.
(Ez egy válasz X üzenetére (2007. 11. 15. csütörtök 11:33), amit ide kattintva olvashatsz)
Törölt felhasználó (94621)
VIP
2007. 11. 15. csütörtök 11:33
A TELEFON I.
Pétert a kilencvenes évek végén egy alkalommal, vidékre szólította a munkája.
Egy dunaparti városban töltött pár napot, és szállodában lakott.
Egy este, pár sört megivott a bárban, utána felment a szobájába, de nem tudott
elaludni. Lefeküdt az ágyra, gondolkodott, majd ránézett a telefonra, ami az ágy mellett
az asztalon állt. Nézte, és hirtelen ötlettől vezérelve felvette a kagylót. A portának
mondta, hogy kit kapcsoljanak. Már tizenegy óra volt, de nem érdekelte.
A telefon kicsöngött és rögtön megismerte Ágnes hangját. Ki az? Kérdezte álmos hangon.
Szervusz, Péter vagyok. Döbbent csend. Majd kis idő múlva, Péter te?
Igen, valamiért úgy éreztem fel kell, hogy hívjalak. Csend, a kagylóban lehetett hallani,
hogy Ágnes sír, zokog. Péter te.. aztán megint csak a sírás.
Ne sírj Ágnes, de Péter is a könnyeivel küszködött. Sokáig nem szóltak semmit, csak a
zokogás hallatszott. Ekkor már Péternek is hullottak a könnyei, az egész élete,
lezajlott előtte, és az a perc, amikor utoljára elváltak. Ágnes szólalt meg elsőnek,
a sírással küszködve kérdezte, tudod mi történt? Igen mindent tudok, mondta.
Sajnálom. Elkezdtek beszélgetni, szaggatottan indult, majd sok szép emlék került
szóba. Péter, arra válaszolj, akkor amikor otthagytál, miért mentél el? Többször is
utánad szóltam, hogy ne menj el, ne hagyj itt . Nem hallottam, mondta Péter, csak
egyszer, utána már nem hallottam semmit. Mit kellett volna tennem? Én nem dönthettem
helyetted. Meg kellett volna fognod a karomat, és vittél volna magaddal. Lehet, utólag
sokat gondolkodtam rajta, és azt hiszem az lett volna a helyes. Eljöttél volna velem?
Igen, a világ végére is. Újabb csend és lehetett hallani, hogy Ágnest rázza a sírás.
Pétert a kilencvenes évek végén egy alkalommal, vidékre szólította a munkája.
Egy dunaparti városban töltött pár napot, és szállodában lakott.
Egy este, pár sört megivott a bárban, utána felment a szobájába, de nem tudott
elaludni. Lefeküdt az ágyra, gondolkodott, majd ránézett a telefonra, ami az ágy mellett
az asztalon állt. Nézte, és hirtelen ötlettől vezérelve felvette a kagylót. A portának
mondta, hogy kit kapcsoljanak. Már tizenegy óra volt, de nem érdekelte.
A telefon kicsöngött és rögtön megismerte Ágnes hangját. Ki az? Kérdezte álmos hangon.
Szervusz, Péter vagyok. Döbbent csend. Majd kis idő múlva, Péter te?
Igen, valamiért úgy éreztem fel kell, hogy hívjalak. Csend, a kagylóban lehetett hallani,
hogy Ágnes sír, zokog. Péter te.. aztán megint csak a sírás.
Ne sírj Ágnes, de Péter is a könnyeivel küszködött. Sokáig nem szóltak semmit, csak a
zokogás hallatszott. Ekkor már Péternek is hullottak a könnyei, az egész élete,
lezajlott előtte, és az a perc, amikor utoljára elváltak. Ágnes szólalt meg elsőnek,
a sírással küszködve kérdezte, tudod mi történt? Igen mindent tudok, mondta.
Sajnálom. Elkezdtek beszélgetni, szaggatottan indult, majd sok szép emlék került
szóba. Péter, arra válaszolj, akkor amikor otthagytál, miért mentél el? Többször is
utánad szóltam, hogy ne menj el, ne hagyj itt . Nem hallottam, mondta Péter, csak
egyszer, utána már nem hallottam semmit. Mit kellett volna tennem? Én nem dönthettem
helyetted. Meg kellett volna fognod a karomat, és vittél volna magaddal. Lehet, utólag
sokat gondolkodtam rajta, és azt hiszem az lett volna a helyes. Eljöttél volna velem?
Igen, a világ végére is. Újabb csend és lehetett hallani, hogy Ágnest rázza a sírás.
BEVEZETŐ
Ez a történet a szerelemről szól, egy kitalált történet.
Bárminemű hasonlóság csak a véletlen műve lehet.
A múlt évszázad második felében történt egy dunántúli megyében, a hely nem
érdekes, máshol is megtörténhetett volna. Abban az időben még mások voltak
az erkölcsi normák, az elvárások. Élt még az emberekben az a mára már
túlhaladott elvárás, hogy a házasulandó felek legalább hasonló anyagiakkal
rendelkezzenek.
Történetünk hőse Péter, elvált szülők gyerekeként nevelkedett fiútestvérével.
Édesanyjuk egyedül nevelte őket, tanítatta mindkét gyermekét sok lemondás árán.
Az idősebb fiútestvér tanító, majd tanár lett. A kisebbik, Péter, ekkor egy dunántúli
város technikumában végezte el a második osztályt, és éppen nyári szüneten
tartózkodott otthon a falujukban. Ez a falu amúgy híres volt arról, hogy sok
volt benne a németajkú lakós, akiknek a gyermekei általában maguk között házasodtak.
Élt a faluban egy jómódú család, az apa egy bizonyos cég helyi kirendeltség
vezetője volt, és volt neki egy lánya, a történetünk leányhőse. A lányt nevezzük
Ágnesnek, aki ebben az évben fejezte be az általános iskola 8. osztályát.
Ez a történet a szerelemről szól, egy kitalált történet.
Bárminemű hasonlóság csak a véletlen műve lehet.
A múlt évszázad második felében történt egy dunántúli megyében, a hely nem
érdekes, máshol is megtörténhetett volna. Abban az időben még mások voltak
az erkölcsi normák, az elvárások. Élt még az emberekben az a mára már
túlhaladott elvárás, hogy a házasulandó felek legalább hasonló anyagiakkal
rendelkezzenek.
Történetünk hőse Péter, elvált szülők gyerekeként nevelkedett fiútestvérével.
Édesanyjuk egyedül nevelte őket, tanítatta mindkét gyermekét sok lemondás árán.
Az idősebb fiútestvér tanító, majd tanár lett. A kisebbik, Péter, ekkor egy dunántúli
város technikumában végezte el a második osztályt, és éppen nyári szüneten
tartózkodott otthon a falujukban. Ez a falu amúgy híres volt arról, hogy sok
volt benne a németajkú lakós, akiknek a gyermekei általában maguk között házasodtak.
Élt a faluban egy jómódú család, az apa egy bizonyos cég helyi kirendeltség
vezetője volt, és volt neki egy lánya, a történetünk leányhőse. A lányt nevezzük
Ágnesnek, aki ebben az évben fejezte be az általános iskola 8. osztályát.
A KEZDET
Péter ezen a napon a közeli megyeszékhelyre akart utazni, és a buszmegállóban
várakozott. Tőle pár méterre két csitri lány viháncolt, ismerte őket még az
iskolából, nem sokat törődött velük. A busz késett, és néha odapislantott a két
viháncoló lányra. Jobban megnézte őket, és akkor látta, hogy mindketten
kezdenek gömbölyödni, és a magasabbiknak Ágnesnek már feltűnő női
domborulatai vannak. Szép barna, vállig érő haja, és meleg barna szemei
voltak. Közelebb lépett hozzájuk, és néven köszöntötte őket. A lányok viszonozták,
és zavarukban elcsendesedtek. Ágnes lesütötte a szemét, csak lopva mert a
fiúra nézni. Volt valami zavar a tekintetében, Péter nem tudta az okát, ellentétben
a barátnőjével Marikával, aki állta a tekintetét, sőt mosolyogva nézett rá.
Jobban szemügyre vette a lányokat és meglepetve látta, hogy a két év alatt,
amióta elkerült, a lányok nagylányok lettek. Ágnes közel olyan magas lett mint ő,
formás lábai, karcsú dereka lett, és a blúza alatt telt dombocskák gömbölyödtek.
Beszédbe elegyedett velük, hogy vagytok, látom nagylányok lettetek, és
rákérdezett, mennek-e középiskolába, ha igen hova. Marika a cserfesebb
rögtön válaszolt Ágnes helyett is, és Péter hamar megtudta, hogy Marika
a közeli megyeszékhelyen a gimnáziumban, Ágnes pedig egy jóval távolabbi
nagyváros technikumában fog továbbtanulni.
Ezután a lányok kérdezték, mi újság van abban a városban ahol Péter tanul,
szeret-e oda járni, és mik a tervei az iskola után. Még pár percet beszélgettek,
majd a beérkező buszra felszállva még látta, hogy a lányok továbbra is
ott állnak és nézik a távolodó járművet.
Péter ezen a napon a közeli megyeszékhelyre akart utazni, és a buszmegállóban
várakozott. Tőle pár méterre két csitri lány viháncolt, ismerte őket még az
iskolából, nem sokat törődött velük. A busz késett, és néha odapislantott a két
viháncoló lányra. Jobban megnézte őket, és akkor látta, hogy mindketten
kezdenek gömbölyödni, és a magasabbiknak Ágnesnek már feltűnő női
domborulatai vannak. Szép barna, vállig érő haja, és meleg barna szemei
voltak. Közelebb lépett hozzájuk, és néven köszöntötte őket. A lányok viszonozták,
és zavarukban elcsendesedtek. Ágnes lesütötte a szemét, csak lopva mert a
fiúra nézni. Volt valami zavar a tekintetében, Péter nem tudta az okát, ellentétben
a barátnőjével Marikával, aki állta a tekintetét, sőt mosolyogva nézett rá.
Jobban szemügyre vette a lányokat és meglepetve látta, hogy a két év alatt,
amióta elkerült, a lányok nagylányok lettek. Ágnes közel olyan magas lett mint ő,
formás lábai, karcsú dereka lett, és a blúza alatt telt dombocskák gömbölyödtek.
Beszédbe elegyedett velük, hogy vagytok, látom nagylányok lettetek, és
rákérdezett, mennek-e középiskolába, ha igen hova. Marika a cserfesebb
rögtön válaszolt Ágnes helyett is, és Péter hamar megtudta, hogy Marika
a közeli megyeszékhelyen a gimnáziumban, Ágnes pedig egy jóval távolabbi
nagyváros technikumában fog továbbtanulni.
Ezután a lányok kérdezték, mi újság van abban a városban ahol Péter tanul,
szeret-e oda járni, és mik a tervei az iskola után. Még pár percet beszélgettek,
majd a beérkező buszra felszállva még látta, hogy a lányok továbbra is
ott állnak és nézik a távolodó járművet.
