EGY MONDAT A ZSARNOKSÁGRÓL

Hol zsarnokság van,
ott zsarnokság van

/folyt/

nemcsak a börtönökben, nemcsak a vallató szobákban,
nemcsak az éjszakában
kiáltó őr szavában,
ott zsarnokság van
nemcsak a füst-sötéten
lobogó vádbeszédben,
beismerésben,
rabok fal morse-jében,
nemcsak a bíró hűvös
ítéletében: bűnös!
ott zsarnokság van,
nemcsak a katonásan
pattogtatott "vigyázz!"-ban,
"tűz!"-ben, a dobolásban,
s abban, ahogy a hullát
gödörbe húzzák,
nemcsak a titkon
félignyílt ajtón
ijedten
besuttogott hírekben,
a száj elé hulltan
pisszt jelző ujjban,
ott zsarnokság van
nemcsak a rács-szilárdan
fölrakott arcvonásban
s e rácsban már szótlan
vergődő jajsikolyban,
a csöndet
növelő néma könnyek
zuhatagában,
kimeredt szembogárban,
ott zsarnokság van
nemcsak a talpraálltan
harsogott éljenekben,
hurráhkban, énekekben,
hol zsarnokság van,
ott zsarnokság van
nemcsak az ernyedetlen
tapsoló tenyerekben,
kürtben, az operában,
épp oly hazug-harsányan
zengő szoborkövekben,
színekben, képteremben,
külön minden keretben,
már az ecsetben;
nemcsak az éjben halkan
sikló gépkocsizajban
s abban,
megállt a kapualjban;
hol zsarnokság van, ott van
jelenvalóan
mindenekben,
ahogy rég istened sem;
ott zsarnokság van
az óvodákban,
az apai tanácsban,
az anya mosolyában,
abban, ahogy a gyermek
idegennek felelget;
nemcsak a szögesdrótban,
nemcsak a könyvsorokban
szögesdrótnál jobban
butító szólamokban;
az ott van
a búcsúcsókban,
ahogy így szól a hitves:
mikor jössz haza, kedves;
az utcán oly szokottan
ismételt hogy-vagy-okban
a hirtelen puhábban
szorított kézfogásban,
ahogy egyszercsak
szerelmed arca megfagy,
mert ott van
a légyottban,
nemcsak a vallatásban,
ott van a vallomásban,
az édes szó-mámorában,
mint légy a borban,
mert álmaidban
sem vagy magadban,
ott van a nászi ágyban,
előtte már a vágyban,
mert szépnek csak azt véled
mi egyszer már övé lett;
vele hevertél,
ha azt hitted, szerettél,
tányérban és pohárban,
az van az orrban, szájban,
hidegben és homályban,
szabadban és szobádban,
mintha nyitva az ablak
s bedől a dögszag,
mintha a házban
valahol gázfolyás van,
ha magadban beszélgetsz,
ő, a zsarnokság kérdez,
képzeletedben
se vagy független,

/ folyt/

/folyt/
fönt a Tejút is már más:
határsáv, hol a fény pásztáz,
aknamező; a csillag:
kémlelő ablak,
a nyüzsgő égi sátor:
egyetlen munkatábor;
mert zsarnokság szól
lázból, harangozásból,
a papból, kinek gyónol,
a prédikációból,
templom, parlament, kínpad:
megannyi színpad;
húnyod-nyitod a pillád,
mind az tekint rád;
mint a betegség,
veled megy, mint az emlék;
vonat kereke, hallod,
rab vagy, rab, erre kattog;
hegyen és tenger mellett
be ezt lehelled;
cikáz a villám, az van
minden váratlan
zörejben, fényben,
a szív-hökkenésben;
a nyugalomban,
e bilincs-unalomban,
a zápor zuhogásban,
az égigérő rácsban,
a cellafal-fehéren
bezáró hóesésben;
az néz rád
kutyád szemén át,
s mert minden célban ott van,
ott van a holnapodban,
gondolatodban,
minden mozdulatodban;
mint víz a medret
követed és teremted;
kémlelődsz ki e körből?
ő néz rád a tükörből,
ő les, hiába futnál,
fogoly vagy, s egyben foglár;
dohányod zamatába,
ruháid anyagába,
beivódik, evődik
velődig;
eszmélnél, de eszme
csak övé jut eszedbe,
néznél, de csak azt látod,
mit ő eléd varázsolt,
s már körbe lángol
erdőtűz gyufaszálból,
mert amikor ledobtad,
el nem tiportad;
s így rád is ő vigyáz már,
gyárban, mezőn, a háznál,
s nem érzed már, mi élni,
hús és kenyér mi,
mi szeretni, kívánni,
karod kitárni,
bilincseit a szolga
maga így gyártja s hordja;
ha eszel, őt növeszted,
gyermeked neki nemzed,
hol zsarnokság van,
mindenki szem a láncban;
belőled bűzlik, árad,
magad is zsarnokság vagy;
vakondként napsütésben,
így járunk vaksötétben,
s feszengünk kamarában,
akár a Szaharában;
mert ahol zsarnokság van,
minden hiában,
a dal is, az ilyen hű,
akármilyen mű,
mert ott áll
eleve sírodnál,
ő mondja meg, ki voltál,
porod is neki szolgál

Illyés Gyula

EGY MONDAT A ZSARNOKSÁGRÓL
Hol zsarnokság van,
ott zsarnokság van
nemcsak a puskacsőben,
nemcsak a börtönökben,
nemcsak a vallató szobákban,
nemcsak az éjszakában
kiáltó őr szavában,
ott zsarnokság van
nemcsak a füst-sötéten
lobogó vádbeszédben,
beismerésben,
rabok fal morse-jében,
nemcsak a bíró hűvös
ítéletében: bűnös!
ott zsarnokság van,
nemcsak a katonásan
pattogtatott "vigyázz!"-ban,
"tűz!"-ben, a dobolásban,
s abban, ahogy a hullát
gödörbe húzzák,
nemcsak a titkon
félignyílt ajtón
ijedten
besuttogott hírekben,
a száj elé hulltan
pisszt jelző ujjban,
ott zsarnokság van
nemcsak a rács-szilárdan
fölrakott arcvonásban
s e rácsban már szótlan
vergődő jajsikolyban,
a csöndet
növelő néma könnyek
zuhatagában,
kimeredt szembogárban,
ott zsarnokság van
nemcsak a talpraálltan
harsogott éljenekben,
hurráhkban, énekekben,
hol zsarnokság van,
ott zsarnokság van
nemcsak az ernyedetlen
tapsoló tenyerekben,
kürtben, az operában,
épp oly hazug-harsányan
zengő szoborkövekben,
színekben, képteremben,
külön minden keretben,
már az ecsetben;
nemcsak az éjben halkan
sikló gépkocsizajban
s abban,
megállt a kapualjban;
hol zsarnokság van, ott van
jelenvalóan
mindenekben,
ahogy rég istened sem;
ott zsarnokság van
az óvodákban,
az apai tanácsban,
az anya mosolyában,
abban, ahogy a gyermek
idegennek felelget;
nemcsak a szögesdrótban,
nemcsak a könyvsorokban
szögesdrótnál jobban
butító szólamokban;
az ott van
a búcsúcsókban,
ahogy így szól a hitves:
mikor jössz haza, kedves;
az utcán oly szokottan
ismételt hogy-vagy-okban
a hirtelen puhábban
szorított kézfogásban,
ahogy egyszercsak
szerelmed arca megfagy,
mert ott van
a légyottban,
nemcsak a vallatásban,
ott van a vallomásban,
az édes szó-mámorában,
mint légy a borban,
mert álmaidban
sem vagy magadban,
ott van a nászi ágyban,
előtte már a vágyban,
mert szépnek csak azt véled
mi egyszer már övé lett;
vele hevertél,
ha azt hitted, szerettél,
tányérban és pohárban,
az van az orrban, szájban,
hidegben és homályban,
szabadban és szobádban,
mintha nyitva az ablak
s bedől a dögszag,
mintha a házban
valahol gázfolyás van,
ha magadban beszélgetsz,
ő, a zsarnokság kérdez,
képzeletedben
se vagy függetl

Hegedűs Géza - Két szonett a türelemről

I.

Türelmes légy: mások komoly hitét
lábbal ne gázold. Gondold néha félve,
hogy az igazság talán más hitébe
rejtőzik el. Hisz; nagy titok a lét...

S az igazságnak tömérdek színét
tükrözte már a múltak tenger éve.
Mit magad vallasz, tudjad bár betéve,
s harcolni kelsz, hogy tűnjék a sötét -

mégis derengjen halvány lángú fénnyel
a lelked mélyén bölcs és enyhe kétely,
hogy másutt is tán igazság terem.

Megértést kérve hirdetett hitednek,
hallgasd meg azt is, mások mit felelnek.
Türelmes légy, hogy békesség legyen.

II.

Ne légy türelmes, hogyha megaláznak,
igaz hitedet védd, ahogy tudod.
Ha vérre szomjas jelszavakra lázad,
gyűlöld az önkényt és erőszakot.

Ki embert ölni biztatja az embert,
ki szavaidra börtönnel felel,
ki mást igázni húzza ki a fegyvert;
a fegyver által ő pusztuljon el.

A kegyetlen ne várjon kegyelemre.
Te résen állj: vigyázz az emberekre,
s ha tenni kell, ne késlekedj sokat.

Ne légy türelmes: mitsem ér a béke,
ha megaláznak - embernek se véve -
akár téged, vagy akár másokat.

go trabi go: csillagok
A csillagok suttognak,
szelíden és nagyon halkan.
Engem így befolyásolnak.
Fényük gyengéden kíséri
Sápadt léptem , ahogy ott fenn ragyognak.
Nincs az a tudat,
melyet egy csillag is békén hagy.
Üzen nekem és üzen neked.
Üzen lágy hangján mindenkinek.
A lángoló fény a híd,
mely a nyugtalan éjbe hív.
Megérint az, mi nem hagy aludni.
Valami szívszorító, mely látja a hajnalt felvillanni.
Engem, téged , őket összetart a láthatatlan szál.
Nincs erő mely széttudná tépni.
Ez a remény amit az ég ott lát minden szemben csillogni.
És a vágy,
ami melegen és puhán ölel át.
Megélem és mélyen átérzem.
Átérzed te és átérzik ők.
Akik ábrándosak és a távolba merengők.
Akik meghallják az éj és a szív minden szavát.

Weöres Sándor: A kő és az ember


Rejtőzködnöm nem lehet.
Rejtőzködnöm nem lehet.
Elmentem a kősziklához,
hogy elrejtsem képemet.
Szólt a szikla:
soha el nem rejtelek!
Ó, szólt a szikla:
soha el nem rejtelek!
Rejtőzködnöm nem lehet.
Szólt a szikla: megindulok,
eltiporlak, tágulj tőlem,
megindulok, eltiporlak,
tágulj tőlem, szólt a szikla.
Rejtőzködnöm nem lehet.
Elmentem a kősziklához,
ráhullattam könnyemet.
Szólt a szikla:
én is égek, szenvedek!
Ó, szólt a szikla:
én is égek, szenvedek!
Rejtőzködnöm nem lehet.
Szólt a szikla: én is mennybe
mennék, mint te, én is égek.
Én is mennybe mennék, mint te,
én is égek, szólt a szikla.
Rejtőzködnöm nem lehet.

Teréz anya: Az élet himnusza

Az élet egyetlen – ezért vedd komolyan!
Az élet szép – csodáld meg!
Az élet boldogság – ízleld!
Az élet álom – tedd valósággá!
Az élet kihívás – fogadd el!
Az élet kötelesség – teljesítsd!
Az élet játék – játszd!

Az élet vagyon – használd fel!
Az élet szeretet – add át magad!
Az élet titok – fejtsd meg!
Az élet ígéret – teljesítsd!
Az élet szomorúság – győzd le!
Az élet dal – énekeld!
Az élet küzdelem – harcold meg!
Az élet kaland – vállald!
Az élet jutalom – érdemeld ki!
Az élet élet – éljed!

hozzászólás pirostangához
Én még
Én még sohasem voltam a szárazföldön te előtted.
A keserűség óceánjába voltam nekifeledkezve elmerülve.
Csak levegőért bukkantam fel,
Néha.
De azt sem találtam.
Mert nem lebegtél az óceán felett.
Sötét volt bennem és körülöttem.
Aztán kinyújtóztál a fényből és megvilágítottál.
Kiterjedtél mint a megtestesült fény,
s magadba fogadtál.
Sziget lettél melyre kiúszhattam.
Levegő lettél melyet belélegezhettem.
Életem tragédia volt s a csend tette az ujját ajkamra.
Elárasztott minden baj árnyszele.
De partodon friss pázsitot találtam, s ezer fekete
piros
tulipánban gyönyörködtem.

hozzászólás pirostangához
Én még
Én még sohasem voltam a szárazföldön te előtted.
A keserűség óceánjába voltam nekifeledkezve elmerülve.
Csak levegőért bukkantam fel,
Néha.
De azt sem találtam.
Mert nem lebegtél az óceán felett.
Sötét volt bennem és körülöttem.
Aztán kinyújtóztál a fényből és megvilágítottál.
Kiterjedtél mint a megtestesült fény,
s magadba fogadtál.
Sziget lettél melyre kiúszhattam.
Levegő lettél melyet belélegezhettem.
Életem tragédia volt s a csend tette az ujját ajkamra.
Elárasztott minden baj árnyszele.
De partodon friss pázsitot találtam, s ezer fekete
piros
tulipánban gyönyörködtem.

Váci Mihály: Még nem elég

Nem elég megborzongni,
De lelkesedni kell!
Nem elég fellobogni,
De mindig égni kell!
És nem elég csak égni:
Fagyot is bírjon el,
Ki acél akar lenni,
Suhogni élivel.

Nem elég álmodozni!
Egy nagy-nagy álom kell!
Nem elég megérezni,
de felismerni kell,
Nem elég sejteni,
hogy milyen kor jön el,
Jövőnket – tudni kell!

Nem elég a célt látni,
járható útja kell!
Nem elég útra lelni,
az úton menni kell!
Egyedül is! – Elsőnek,
elől indulni el!
Nem elég elindulni,
de mást is hívni kell!
S csak az hívjon magával,
aki vezetni mer.
Nem elég a jóra vágyni,
a jót akarni kell!
És nem elég akarni,
De tenni, tenni kell:
A jószándék kevés!
Több kell – az értelem!
Mit ér a hűvös ész?!
Több kell – az érzelem!
Ám nem csak holmi érzés,
de seb és szenvedély
keresni, hogy miért élj,
szeress, szenvedj, remélj!

Nem elég – a Világért!
Több kell – a nemzetért!
Nem elég – a Hazáért!
Több kell most – a népedért!
Nem elég – Igazságért!
Küzdj azok igazáért,
kiké a szabadság rég,
csak nem látják még,
hogy nem elég!
Még nem elég!

Bugyisajimnak

Pogány Géza
Egy jó barát

Köszönöm neked a sok sok derűs percet,
mely minden gondomat feledtet,
arra az időre míg együtt vagyunk,
minden bánatot mögöttünk hagyunk.

Csupa boldogság és derű,
az élet soha nem ilyen egyszerű,
gondjaink soha sem csak ennyi,
de egymást mindig boldoggá tudjuk tenni.

Ezért vagyunk mi ilyen jó barátok,
és nem érdekel mit gondolnak mások,
mindig te leszel a legfontosabb nekem,
remélem még sokáig itt leszel velem.

Mindig is hű, jó barátom voltál,
hibáimért engem soha meg nem szóltál.
Őszintén tisztellek, becsüllek téged,
remélem ezt te is tudod, érzed.

Köszönöm azt, hogy mindig kiálltál mellettem,
ezt neked én soha el nem felejtem.
Remélem, hogy sokat találkozunk még,
hisz közös perceink minden pillanata szép.

Remélem, hogy soha nem kell bocsánatot kérnünk majd,
és barátságunk mindörökké tart.
Melletted minden gondomat elfelejtem,
és vidáman telik el minden percem.

Eme kapcsolat megédesíti hétköznapjaim,
és elfelejtem egy pillanatra gondjaim.
Egy jó barát ki tartja bennem a lelket,
nem adhatna senki ennél szebbet.

Szavakkal el nem mondható,
az érzés mely annyira megnyugtató,
annak tudata, hogy valakinek számítok,
soha nem kívánhatnék jobb barátot.

Egy barát ki tartja bennem a lelket,
egy barát ki minden rosszat feledtet.
Ki mindig vissza vár engem,
mindig ezt az érzést kerestem.

Ki érezteti velem, hogy fontos vagyok,
hogy van valaki akihez tartozok.
Kívánom, hogy ez mindig így legyen,
soha ne kelljen téged elveszítenem.

Kívánom, hogy barátságunk mindörökké tartson,
jóban rosszban felhőtlen maradjon.
Barátságunk végétől ne kelljen félnünk,
bocsánatot egymástól soha ne kérjünk.

Ismeretlen ...

Ha bánat dúlja lelkedet
és a szíved sajogva ég,
Ne panaszold el senkinek.
Mosoly lebegjen ajkadon
Míg vérzik a szíved,
Hogy ne lásson át fátyladon
A kíváncsi tömeg.
Ne tudja meg soha, senki,
Ne tudják meg az emberek,
Hogy a szívnek megszakadni
Mosolyogva is lehet."

Radnóti Miklós : Bájoló

Rebbenő szemmel
ülök a fényben,
rózsafa ugrik
át a sövényen,
ugrik a fény is,
gyűlik a felleg,
surran a villám,
s már feleselget
fenn a magasban
dörgedelem
vad dörgedelemmel.

Kékje lehervad
lenn a tavaknak,
s tükre megárad.
Jöjj be a házba,
vesd le ruhádat,
már esik is kint,
vesd le az inged.
Mossa az eső
össze szívünket.

Szép ez a vers!

Tóthárpád Ferenc: A Hírhozó

Mikor Jézus megszületett,
tiszta volt az ég.
Aprócska kis csillagtüzek
égtek szerteszét.

Köztük egy, a legfényesebb,
mindig arra várt,
hogy a jó hírt megtudhassa
szerte a világ.

Fényes csillag, vándor csillag
- három bölcs fölött -
reményt hozott, s reményt adott,
amíg őrködött.

Aztán fénye elhalványult,
de ha akarod,
minden évben, decemberben,
újra felragyog!

Ady Endre:

Karácsony – Ma tán a béke...

Ma tán a béke ünnepelne,
A Messiásnak volna napja,
Ma mennyé kén' a földnek válni,
Hogy megváltóját béfogadja.
Ma úgy kén', hogy egymást öleljék
Szívükre mind az emberek –
De nincs itt hála, nincs itt béke:
Beteg a világ, nagy beteg…

Kihült a szív, elszállt a lélek,
A vágy, a láng csupán a testé;
Heródes minden földi nagyság,
S minden igazság a kereszté…
Elvesztette magát az ember,
Mert lencsén nézi az eget,
Megátkozza világra jöttét –
Beteg a világ, nagy beteg…

Ember ember ellen csatázik,
Mi egyesítsen, nincsen eszme,
Rommá dőlt a Messiás háza,
Tanítása, erkölcse veszve…
Oh, de hogy állattá süllyedjen,
Kinek lelke volt, nem lehet!…
Hatalmas Ég, új Messiást küldj:
Beteg a világ, nagy beteg!…


Áldott karácsonyt Mindenkinek!

Áldott karácsonyt Mindenkinek...


Wass Albert:
Karácsonyi versek II.
II.

Elindul újra a mese!
Fényt porzik gyémánt szekere!
Minden csillag egy kereke!
Ezeregy angyal száll vele!
Jön, emberek, jön, jön az égből
Isten szekerén a mese!

Karácsony készűl, emberek!
Szépek és tiszták legyetek!
Súroljátok föl lelketek,
csillogtassátok kedvetek,
legyetek ujra gyermekek
hogy emberek lehessetek!

Vigyázzatok! Ez a mese
már nem is egészen mese.
Belőle az Isten szeme
tekint a földre lefele.
Vigyázzatok hát emberek,
Titeket keres a szeme!

Olyan jó néha angyalt lesni
s angyalt lesve a csillagok közt
Isten szekerét megkeresni.
Ünneplőben elébe menni,
mesék tavában megferedni
s mesék tavában mélyen, mélyen
ezt a világot elfeledni.

Mert rút a világ, fekete.
Vak gyűlölettől fekete.
Vak, mint az emberek szeme:
az égig sem látnak vele.
Pedig az égből lefele
porzik már Isten szekere!

Minden csillag egy kereke,
ezeregy angyal száll vele,
az Isten maga száll vele
és csillagtükröt nyujt felénk,
mesetükröt, a keze.

Szent tükrébe végre egyszer
Pillantsatok tiszta szemmel,
tiszta szemmel, Istenszemmel
milyen szép is minden ember!
Minden ember szépségtenger
s mint a tenger csillagszemmel
telve vagytok szeretettel…!

Tagadjátok…? Restellitek…?
Elfordulnak fejeitek…?
Megvakultak szemeitek…?
Szépségteket, jóságtokat
nem érzitek, nem hiszitek…?
Csillaggyertyák fénye mellett
Isten elé nem viszitek…?

Akkor bizony rútak vagytok,
szégenyek és vakok vagytok,
ha szépek lenni nem akartok.
De még így is, szegényen is,
rútan, vakon, mégis, mégis
Isten gyermekei vagytok!

Rátok süti fényes szemét,
elindítja fényszekerét,
jó emberek játékszerét.
Milyen kár, hogy áldó kezét
nem érzitek, nem nézitek
s nem hiszitek már a mesét.

A rút világnak gondja van,
minden embernek gondja van,
a sok angyalnak mind gondja van
s az Istennek is gondja van,
mert mindenekre gondja van.
S így múlik el a szép s a jó
az ember mellől, nyomtalan.

Angela Labonte:Egy jó barát

Egy jó barát belülről lát
Ha a külsődet szemléli is
Egy jó barát mindent megbocsát
Nem mutat tükröt bűnöknek
Egy jó barát felsegít
Minduntalan lelkesít
Egy jó barát sírni kölcsönzi vállát
Elhúzni nem tudja
Egy jó barát céljaid elérésében segít
Gátolni nem tudna
Egy jó barát a legmélyebb éned után kutat
Nem felejti egyetlen elhangzott szavadat
Egy jó barát segítő kezet ad
Téged támogat, nem másokat
Őrült kis világunkban
Ugye milyen jó, ha egy barát velünk van?

(Ez egy válasz PIROSTANGA üzenetére (2011. 12. 21. szerda 18:14), amit ide kattintva olvashatsz)

Menyus Barátomnak...


Török László - Egy igaz barát

Egy igaz barát megérti szavad,
Ha rosszul döntesz új esélyt ad,
Ha támasz kell, ő segít neked,
Mindenhova elmegy veled,
Ha a barátság nagyszerű,
Megköszönni egyszerű.
Ha legközelebb neked köszön,
Mondd azt neki hogy köszönöm!