A Két bugyisnak!

Pogány Géza
Barátok

Úgy tűnt mindig csak csalódok az emberekben,
beléjük vetett hitem szinte már elvesztettem.
Senki nem volt ki kedvelt, ki szerettem,
társaságukat szinte már nem is kerestem.

Ám jöttél te és mindent megváltoztattál,
annyi jóságot és kedvességet adtál.
Köszönöm a legfontosabbat, mit adhattál nekem,
barátságot, mely mindig itt marad velem.

A világ és lassan mindenki megváltozik kit ismertünk,
mi azonban ugyanolyanok maradunk, kit egykor megkedveltünk.
Érzéseink, gondolataink őszinték tudtak maradni,
hibáinkat egymás előtt soha nem kellett tagadni.

Őszintén remélem, maradunk mindig ilyenek,
egymással szemben jók, önzetlenek, kedvesek.
Akkor is ha ellenünk fordulna az egész világ,
egymás ellen fordulni minket soha senki nem lát.

Petőfi Sándor: Ha férfi vagy, légy FÉRFI...

Ha férfi vagy, légy férfi,
S ne hitvány gyönge báb,
Mit kény és kedv szerint lök
A sors idébb-odább.
Félénk eb a sors, csak csahol;
A bátraktól szalad,
Kik szembeszállanak vele...
Azért ne hagyd magad!

Ha férfi vagy, légy férfi,
S ne szád hirdesse ezt,
Minden Demosthenesnél
Szebben beszél a tett.
Építs vagy ronts, mint a vihar,
S hallgass, ha műved kész,
Mint a vihar, ha megtevé
Munkáját, elenyész.

Ha férfi vagy, légy férfi,
Legyen elved, hited,
És ezt kimondd, ha mindjárt
Véreddel fizeted.
Százszorta inkább éltedet
Tagadd meg, mint magad;
Hadd vesszen el az élet, ha
A becsület marad.

Ha férfi vagy, légy férfi,
Függetlenségedet
A nagyvilág kincséért
Árúba ne ereszd.
Vesd meg, kik egy jobb falatért
Eladják magokat.
"Koldusbot és függetlenség!"
Ez légyen jelszavad.

Ha férfi vagy, légy férfi,
Erős, bátor, szilárd.
Akkor, hidd, hogy sem ember
Sem sors könnyen nem árt.
Légy tölgyfa, mit a fergeteg
Ki képes dönteni,
De méltóságos derekát
Meg nem görbítheti.

Shakespeare: Kisasszonyok, ne sírjatok!

Kisasszonyok, ne sírjatok!
A férfi mind kalandor,
Fél lába itt, a másik ott,
Csak gondtalan csatangol.
Ne sírj, leány, a férfiért,
légy hetyke, fürge, pörge,
Csak vállat vonj, ha bánat ért -
Hej, táncra, körbe - körbe!

Ne nyújtsd a jajt, ne nyögd a bajt,
Ha kínja olykor elfog!
Míg nyár virít, míg lomb kihajt,
A férfi úgyse lesz jobb.
Ne sírj leány a férfiért,
Légy hetyke, fürge, pörge,
Csak vállat vonj, ha bánat ért -
Hej, táncra, körbe - körbe!

(Sok hűhó semmiért, II 3.)

Hajnal Anna : Szerelem

Minek is kérded, neked hiúság,
csak mosolyogsz, ha elpirulni látsz,
s oly távol vagy, hogy kíváncsi szemed
szégyentől reszketteti szívemet,
hogy didereg, mint meztelen halott,
lámpának, szemnek kiszolgáltatott,
hogy jeges szégyenében majd elég,
mit kérdezed, hogy szeretlek-e még?
Nem tudom. Szívem csupa lázadás.
Szeretni kín, megtör és megaláz
s a fojtott láng, az el-eltemetett,
füstösen csap fel, mint a gyűlölet.
Gyűlöllek, mar a védtelen harag,
elfordulok, hogy meg ne lássalak,
félek, fagyok, borzongok, engedek,
fogam megkoccan nehogy kérjelek:
szeress, ölelj, megöl a szomjúság,
kezdődjön újra bennünk a világ,
az ősi ködben két felhőgomoly
egymás felé húz, borulj rám, omolj,
összecsapásunk villám, néma csók,
csak te! csak én! borulók, lázadók,
belőlünk szülessen a csóvás fény,
mindenben te és mindig újra én.
Mert te voltál az első, akiért
testem és lelkem egyszerre megért,
hogy ezer íz és ezer édesség
pezsgése, lángja hajtott tefeléd.
Hogyan köszönjem, mi lenne elég,
hogy tűzfény lettél, melyben föld és ég
fellángolt, égett, újjászületett,
mint a szívem, mely feléd reszketett,
haldokolt, mint a láng és dadogott,
új nyelven szólt, hogy az áhitatot,
amely betöltött, vakult fiatalt,
feléd ragyogja, édes diadalt…

Szabó Lörinc : Semmiért egészen

Hogy rettenetes, elhiszem,
De így igaz.
Ha szeretsz, életed legyen
Öngyilkosság, vagy majdnem az.
Mit bánom én, hogy a modernek
Vagy a törvény mit követelnek;
Bent maga ura, aki rab
Volt odakint,
Én nem tudok örülni csak
A magam törvénye szerint.

Nem vagy enyém, míg magadé vagy:
Még nem szeretsz.
Míg cserébe a magadénak
Szeretnél, teher is lehetsz.
Alku, ha szent is, alku; nékem
Más kell már: Semmiért Egészen!
Két önzés titkos párbaja
Minden egyéb;
Én többet kérek: azt, hogy a
Sorsomnak alkatrésze légy.

Félek mindenkitől, beteg
S fáradt vagyok;
Kívánlak így is, meglehet,
De a hitem rég elhagyott.
Hogy minden irtózó gyanakvást
Elcsittithass, már nem tudok mást:
Mutasd meg a teljes alázat
És áldozat
Örömét és hogy a világnak
Kedvemért ellentéte vagy.

Mert míg kell csak egy árva perc,
Külön; neked,
Míg magadra gondolni mersz,
Míg sajnálod az életed,
Míg nem vagy, mint egy tárgy, olyan
Halott és akarattalan:
Addig nem vagy a többieknél
Se jobb, se több,
Addig idegen is lehetnél,
Addig énhozzám nincs közöd.

Kit törvény véd, felebarátnak
Még jó lehet;
Törvényen kívűl, mint az állat,
Olyan légy, hogy szeresselek.
Mint lámpa, ha lecsavarom,
Ne élj, mikor nem akarom;
Ne szólj, ne sírj, e bonthatatlan
Börtönt ne lásd;
És én majd elvégzem magamban,
Hogy zsarnokságom megbocsásd.

Ég veled, barátom

Ég veled, barátom, isten áldjon,
elviszem szívemben képedet.
Kiszabatott: el kell tőled válnom,
egyszer még találkozom veled.

Isten áldjon, engedj némán elköszönnöm.
Ne horgaszd a fejedet, hiszen
nem új dolog meghalni a Földön,
és nem újabb, persze, élni sem.

/ Szergej Jeszenyin /


Puszi Mindenkinek...

Sárba zuhan a nap


A tegnap is elment, a holnap is elmegy,
az öröm is elment, a bánat is elmegy -
Udvarunkon a cseresznyefa
minden tavasszal kivirágzik.

Csókot is adtam, erőt is adtam.
Sokért cserébe keveset kaptam.
Egy gazdátlan burnusz üget
a forró Szaharán.

Agyvelőt tépnek, ideget falnak
örökös csaták, új forradalmak,
de kedvesem szájszéle égő,
piros, mint a vér.

Harangok szólnak, engem temetnek,
nedves sírokban holtak nevetnek;
bizony mondom, egy szép napon
sárba zuhan a nap.

Apám is meghal, fiam is meghal,
a színek ordító rendje is meghal
s görnyedt háttal a kusza vonalak
értelmét keresem.

/ Dsida Jenő /

Megbocsátod-é?

Szél vagyok.
Megbocsátod-é,
hogy port híntettem égszínkék szemedbe?

Nap vagyok.
Megbocsátod-é,
hogy leperzseltem hófehér karod?

Ősz vagyok.
Megbocsátod-é,
hogy ingválladra tört levelet szórtam?

Fű vagyok.
Megbocsátod-é,
hogy megcsiklandtam rámtipró bokádat?

Víz vagyok.
Megbocsátod-é,
hogy áztattalak forró könnyesőben?

Árny vagyok.
Megbocsátod-é,
hogy véletlenül arcodra vetődtem?..........

Nincs többé ember

Egyedül maradtam a földön.
Házak, sürgönyoszlopok,
toronycsúcsok merednek ki
a magányosság homoktengeréből.

Az ember hangos beszédét,
dalolását, kétségbeejtő titkait
beitták a kövek,
hogy soha tovább ne adják.

Ha jól számítok, kalendárium szerint
most vasárnap délután van.
Fölmegyek egy síricsendű ház
márványlépcsőzetén.

Az élet fölfedezett titkára gondolok,
szeretném elmondani valakinek, -
de ásítnak a szobros folyosók
és tompán konganak.

Nincs többé ember.
Jéghideg ablaküvegre szorítom
homlokomat. Kibámulok.
Ha kiáltanék, se hallaná senki.

/ Dsida Jenő /

.

Antoine de Saint-Exupéry: Fohász


Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak
erőt kérek a hétköznapokhoz.Taníts meg a kis lépések művészetére!
Tégy leleményessé és ötletessé, hogy a napok sokféleségében és
forgatagában idejében rögzítsem a számomra fontos felismeréseket és
tapasztalatokat!
Segíts engem a helyes időbeosztásban!

Ajándékozz biztos érzéket a dolgok fontossági sorrendjében, elsőrangú
vagy csak másodrangú fontosságának megítéléséhez!
Erőt kérek a fegyelmezettséghez és mértéktartáshoz, hogy ne csak
átfussak az életen, de értelmesen osszam be napjaimat, észleljem
a váratlan örömöket és magaslatokat!

Őrizz meg attól a naiv hittől, hogy az életben mindennek simán kell
mennie!
Ajándékozz meg azzal a józan felismeréssel, hogy a nehézségek,
kudarcok, sikertelenségek, visszaesések az élet magától adódó
ráadásai, amelyek révén növekedünk és érlelődünk!

Küldd el hozzám a kellő pillanatban azt, akinek van elegendő bátorsága és
szeretete az igazság kimondásához!
Az igazságot az ember nem magának mondja meg, azt mások
mondják meg nekünk.

Tudom, hogy sok probléma éppen úgy oldódik meg, hogy nem teszünk semmit.
Kérlek, segíts, hogy tudjak várni!
Te tudod, hogy milyen nagy szükségünk van a bátorságra.

Add, hogy az élet legszebb, legnehezebb, legkockázatosabb
és legtörékenyebb ajándékára méltók lehessünk!

Ajándékozz elegendő fantáziát ahhoz, hogy a kellő pillanatban és
a megfelelő helyen - szavakkal vagy szavak nélkül - egy kis jóságot
közvetíthessek!

Őrizz meg az élet elszalasztásának félelmétől!
Ne azt add nekem, amit kívánok, hanem azt, amire szükségem van!
Taníts meg a kis lépések művészetére!

Holdvilág.

Ha a nap leszállva eltűnt,
Mint egy fényes képzelet,
S a sötét éj fátyolával,
Elterűl a föld felett:

Szívesen andalgok akkor
A harmattelt réteken,
És a hallgató természet
Nyugodalmat ád nekem.

Mint ha aggnak homlokára
Hint ezüstöt az idő,
S nyugodalmat nyer végtére
A sokáig szenvedő:

Úgy talál e föld nyugalmat,
Ha a nap lement,
És a holdvilág magasról
Rá ezüstöt önt.

/ Eötvös József /

Az erdő és a tó

Színesre festem lombruhám neked,
lesz rajtam narancs, vörös és arany,
sárga fátylammal igézem szemed -
ősz van újra, s én - nézd, virágtalan.

Fénylő hajammal játszik még a szél,
de már érzem bús ködök sóhaját,
mosolyom lassan sírásba alél,
s tán zokognék is, ha nem hallanád.

Kék szemed mélyén elolvad a múlt,
s az eget híven tükrözöd felém -
végül ágam a vizedre simult,
marad tán rajta egy csöppnyi remény.

Hűs bőröd, kérlek, hagyd érintenem,
susogok érte ámító mesét,
kopott díszeim öledbe teszem,
s hallgatom halkan csobbanó zenéd.

Tudom, Kedves, hogy elillan a dal,
lelkünkben mégis itt marad velünk,
s mikor vár ránk a zord fagyravatal,
mi majd akkor is egymásért leszünk.

Manapság

Az évek, mint az évszakok telnek, múlnak,
De vannak dolgok mik örökké maradnak.
Jönnek-mennek emberek és barátok,
A reményben élek, hogy egy helyes utat találok.

Nincs még semmim mivel kilógnék a sorból,
Mégis büszkén állok, s majd kilépek a porból.
Nincsen sok barátom, de nincs is rájuk szükségem,
Van egy-kettő kiktől segítséget kértem.

Nem fájlalja szívem azokat kiket nem is érdemes,
Megteszek én bármit neked, ha kicsit is szívleled.
Szívleled mit írok, amit érzek,
Míg élek csinálom, s tán soha sem végzek.

Nem várok el semmit és keveset is kérek,
Világunkban így megy már, ezek csak a tények.
Minden ember csak a saját hibáiból tanul,
Ezt tartsd szem előtt és ne járjál el gazul.

Tudni fogja...kinek szól..Szeretettel..

Nem tudom Neked adni a napot,
De tudok adni egy pillanatot.
Mikor megállíthatod a rohanó időt,
Kiszakítva belőle minden erőt.
Nem tudom a napot Neked adni,
Sugarával meleget árasztani.
De elküldöm Neked szívem melegét,
Áldásként küldöm, legyen Tiéd.

Hogy boldogan, emlékezz azokra,
Kik valaha szerettek, és melletted voltak
Felidézed kedvesed arcát, egy csillagfényű éjszakán
Akivel valaha egy mesés világról álmodtál
Szemedből egy apró könny, csordogál
Szíved halkan dúdolja az emlékek dalát,
Nevét suttogva nézel az ég felé
Lelkedben ringatod fájó emlékét,
Az üveghegyeken túl mereng képzeleted
Vajon angyali ruhába öltözött kedvesed,
Szerelmes sóhajod nem csendesedik
Fájó szíved, még mindig Őt keresi,
Csak más ruhája van, kit annyira szerettél,
Akit lelked bársonyával cirógattál, melengettél
Ne légy szomorú, csak nézd az égbolt vonulatát
A hófehér szárnyak kecses mozdulatát
Mely lágy szellőként arcodnak simogatás
Vigaszként ott fénylik, majd neked... egy angyali ragyogás

Ady Endre

Halottak napján

Halottja van mindannyiunknak,
Hisz percről-percre temetünk,
Vesztett remény mindenik percünk
És gyászmenet az életünk.
Sírhantolunk, gyászolunk mindig,
Temetkező szolgák vagyunk!
-- Dobjuk el a tettető álcát:
Ma gyásznap van, ma sírhatunk!

Annyi nyomor, annyi szenny, vétek
Undorít meg e sárgolyón...
Hulló levélt hányszor feledtet
A megváltó, a gyilkos ón!...
Óh, hányszor kell a sírra néznünk,
Hogy vigasztaljuk önmagunk --
-- Dobjuk el a tettető álcát:
Ma ünnep van, ma sírhatunk!...

Ohh jó Uram, Jézus mondá: kardtól vész, ki karddal él,
De két tűz között válaszúton békét csak bolond remél.
Mondd, mennyit ér az ember, ha bűntelen, de gyenge!
Mondd, mennyit ér, ha készül véres győzelemre.

Ohh jó Uram nem tudom már, hűséges kihez legyek.
Törvényedre sújt le kardom, ha ölnöm kell, hogy védjelek.
Mondd, mennyit ér az ember, ha bűntelen, de gyenge!
Mondd, mennyit ér, ha készül véres győzelemre.

Oly távol vagy tőlem, és mégis közel,
Nem érthetlek téged s nem érhetlek el.
Oly távol vagy tőlem és mégis közel,
Te hallgatsz, s én érzem a szívem felel.

Ohh jó uram, tőled kaptam a lelkem és a helyzetem.
(Édes uram, oh nézz le reám!)
Ellenségeim állnak mellém, s népem támad ellenem.
(Nyíló virág kerted alján.)

Mondd, mennyit ér az ember, ha bűntelen, de gyenge!
(Szívem szakad, ha rád gondolok,)
Mondd, mennyit ér, ha készül véres győzelemre
(Nélküled már elhervadok.)

Oly távol vagy tőlem, és mégis közel,
Nem érthetlek téged s nem érhetlek el.
Oly távol vagy tőlem, és mégis közel,
Te hallgatsz, s én érzem a szívem felel.

Édes uram, oh nézz le reám!
Nyíló virág kerted alján.
Szívem szakad, ha rád gondolok,
Nélküled már elhervadok......

Szeresd addig ameddig csak lehet!
Add meg neki mind azt, amit keres.
Tedd szebbé neki az egész életet.
Ne szabjon határt a képzelet!
Repítsd el innen egy álomvilágba.
Hol nem küzd az ember hiába.
Megtalálja az eltűntnek hitt világot.
Rózsának lát, egy elhervadt virágot.
Mosoly övezi minden egyes napját.
Így szebbé teszed élete elsárgult lapját.
Ha az élet mindig ilyen volna.
Az élet sötét tolla kevesebbszer fogna.
De álomvilágban felnőni nem lehet.
Vállalni kell a kegyetlen végzetet.
Ne gondold, hogy semmit nem tehetsz érte.
Mert ő ezt Tőled soha nem kérte!
De Te ott vagy, és vigyázod utolsó perceit.
Mosolyogva fogod reszkető kezeit.
Pedig belül kínoz a határtalan bánat.
Az élet ilyen jó emberrel, hogyan bánhat?
Alkonyodik, az est lassan elcsöndesül.
S az ágyat síró barátok veszik körül.
Meggyötört lelke elhagyta gyenge testét.
Esős reggel köszönti a szomorú estét.
Hazaindulsz fáradtan, egyedül.
De a boldogság messze elkerül.
Ne sírj tovább, gondolj szépeket.
Az a csoda, hogy Ő létezett!! ♥♥♥♥♥
/ismeretlen/

Halottak napjára...

Emlékezz ma mindenkire, kiket szerettél, s már nincsenek,
De azokra is gondolj, kik itt vannak még veled.
Gyújts gyertyát az elhunytnak, s az élőnek egyaránt,
Hadd lobogjon mindenkiért egy aprócska gyertya láng.

Lobogjon a gyertya, a harcban elhunyt lelkekért,
Kik meghaltak az én s te létedért,
Kik családjukat vesztették el, kik egyedül maradtak,
Kik értem, érted s értünk mindent feladtak.

Végül emlékezz azokra, kik nem lehetnek már veled,
S egy perc erejéig, csendben hajtsd le a fejed,
Majd gyújts gyertyát az elhunytnak, s az élőnek egyaránt,
Hadd lobogjon mindenkiért egy aprócska gyertya láng.

/ Ismeretlen/