egyet értek..... függővel

Szabó László Dezső

Október 23.

Egy bomba robbant a szívemben:
Tüntetés lesz, testvér, tüntetünk!
Forró szívvel, és mit se várva
Egy eszme indult el velünk.
Az idő ősködéből pattant,
És telt vele a csillogó este:
Ezrek és ezrek az utcákon,
Nem lehet ráismerni Pestre.
Az égen száz csillag hunyorgott,
Lenézett egy-két vörös fényre;
Csattant, kiáltott a jelszó:
A rabságnak már legyen vége!
Egy autó oldalán fityegtem,
És alig hittem a szememnek:
Rendőr sehol, s házak tövéből
Asszonyok, lányok integetnek.
„Ruszkik haza!” - dörren az orkán,
„Sztálint ledöntjük!” dübörögtek;
ömlött a nép, torok kiáltott,
a jelszavak meg mennydörögtek
Százfejű szörnyek mesévé váltak,
A provokátort meg kikacagták.
A szobor előtt a nagy téren
Régi világuk megtagadták.
Kemény csapás volt mindazokra,
Akik előtt tapsoltak egykor!
Álltak és néztek várakozva,
Ezer és ezer, százezer sor.
Diadal szállt végig a téren,
S mint tűzvész, orkán ült a tájra:
A magasságban zúgni kezdett
Hegesztőpisztoly kékes lángja.
Motorok zúgtak, erőlködtek,
Megingott végre a Gyalázat:
„Ledöntöttük a Sztálin szobrot!”
Verték, döngették a vázat.
„
2


A Rádióhoz, stúdióba!”
„Vesszen Gerő, a gaz áruló!”
A forró éjszakában indult
Véres útjára száz golyó.
Én is rohantam, és jött Csepel,
Katonák, lányok, asszonyok,
Rendőrök, munkások, ezren, ezren,
Igaz és bátor magyarok.
És sztrájk is indult. Árva népünk
Kezébe vette végre sorsát.
Másnap már vérben fürdött minden,
De feltámadott Magyarország!
Aranybetűkkel, vérrel írva,
Új, nagy fejezetet nyitottunk
Ország-világ történetében:
Szabadságunkat marokra fogtuk!
Új eszme ragyog fenn az égen,
Dátum született a világon,
Mely tűzbe hoz ma minden szívet:
Szabad október 23!

Hangulat

Nem akar a nap kisütni,
Fénysugarát reám szórni.
Talán érzi hangulatom,
Bánatom, szomorúságom.
Együttérzését mutatja,
Sugarait nem szórhatja.
Felhők mögé elbújik,
Míg rossz kedven elmúlik.
Megpróbálok vidám lenni,
A napot előcsalogatni.
Ne érezze azt mindenki,
Szívem szomorúság gyötri.
Vidám leszek nem sokára,
Ha elém toppansz valahára!

Engedd meg...

Ha úgy érzed, hogy egyedül vagy,
Engedd meg, hogy melletted legyek.
Fejed a vállamra hajthatod,
Bánatodat nálam kisírhatod.

Engedd meg, hogy szeresselek!
Két karommal ölelhesselek,
Angyali hangodat hallhassam,
Ragyogó szemedet nézhessem.

Szeretve szeretni valakit,
Álomszép utakon baktatni,
Hajnalunknak gyönyörűsége,
Szerelmünknek elmélyülése.

Én szeretnélek, de nem lehet,
Nevettetnélek, de távol vagy.
Gondolataid messze járnak,
Hiányát érzik vonzalomnak.

Engedd meg, hogy hozzád forduljak,
Ha bánatok nyomják szívemet.
Engedd meg, hogy megvédhesselek,
Ha bántanak téged emberek.

Ha úgy érzed, hogy egyedül vagy,
S mindenki csak távolodik,
Engedd meg, hogy közelebb lépjek,
Engedd, hogy szeresselek téged.

Még egy vers

Megölnek?!De miért is pont engemet?
Mert azt mondtam többször szeretet?!
Haragszanak valamiért erre a szóra,,
Mikor nem is én vagyok az oka!

Tudom,sok dologban hibát követtem el,
Kezdhetnék valamit a érzelmeimmel?
Elmondani nem is lehet mit érzek,
Akkor meg,mi a fenének élek!

Most lehet,kapok még egy hetet!
El sem mondhatom,mennyire szenvedek!
Sokszor mondanám ki a tiltott szavakat,
Szívem,hidd el,el nem hallgathat!!!

Ezért kaptam igaztalan büntetésem,
Melyből már három napot leültem,
De ma is azt írtam SZERETEM!
Meg is kapom,szerintem a plusz egy hetem!

/Szerelmes001/

Október 6.

Az aradi 13 vértanú


Tudja-e minden magyar,

Hogy Aulich Lajos mit akart?

Azt akarta, mit Damjanich János,

Hogy soha ne jöjjön el "Világos"

Mit Nagy-Sándor József is akart!

Hogy "Ne bántsd a magyart!"

"Ne bántsd a magyart!"

Mit gróf Vécsey Károly, hogy

Szabadság legyen a Világon!

Amiért Török Ignác harcolt, hogy

Lerázza a Habsburg sarcot

Lahner György is küzdött bátran, hogy

Függetlenség lengjen-e hazában.

Knézics Károly hősi énje,

Nem szállt feledhetően az égre.

Nem feledünk és esküszünk!

Mindőtökhöz hűek leszünk.

Pöltenberg Ernő is meghalt értünk,

Minden Tábornok a mi vérünk.

Gróf Leininger Westerburg Károly sem mondta: Kár volt,

De sújtsa átok, ki gyalázatot vitt Reánk, Reátok!

Kiss Ernő nagy volt a hazáért,

Mindőnkért, a múltért, a máért

Schweidel József is hőssé lett,

Magyarok hogyan feledhetnének?

Dessewffy Arisztid emléke is áll,

Amíg magyarok bírnak magyar hazát.

Lázár Vilmos is hősünk marad,

Ha kap szobrot, avagy nem kap Arad!

És nem felejtünk senki mást,

Ki szolgálta, védte-e hazát,

Aki érettünk hős vérét adta.

Nézzünk Aradra; nézzünk Aradra!


Mosonyi György

(sajnos 1 nap késéssel:()

Vers,mely szívemből jön!


Láncra verték,kérges kicsi kezem,
Azért,ide kell írnom szomorú versem,
De a lelkemet,nem hagyom soha,
Ő is legyen,kiszolgáltatott rabszolga?

Egyszerű szóért kaptam büntetésem,
A kis szó,nem más,mint,"Szeretem".
Mondhatnám azt is,"Ki nem állom"!
Akkor hazug szó jönne ki a számon!

Mivel nekem nincs más kincsem,
Meg kell védenem azt,a becsületem,
Hosszú egy hét,majd csak elszáll!
Szememből, ha látnád,könny csordogál!

Szomjazó számba,száddal vizet spricceltél bele,
Akkor már tudtam,szívemet találtad telibe!
És mikor azt mondtad,"Ötszázért szopok"!
Gondoltam,az örömtől,rögvest meghalok!

Műkönny nem kell kék szemeinknek,
Mert,ha rád gondolok,mindig nedvesek!
Vagy azért,mert boldogság önti el szívem,
Az is lehet,feltéptünk,egy be nem gyógyult sebet!

/Szerelmes001/

Álomszövő

Én vagyok az álom,
karomban ringatlak,
mámor édes útján
bánattól megóvlak.

Én leszek a fényed,
tisztán beragyoglak,
az árny is én vagyok,
ha kell betakarlak.

Én vagyok a múltad,
s én leszek a jövő,
virágzó estéken
új álmokat szövő.

Könnyed is én leszek,
mely tisztítja lelked,
csillogva mossa el,
ami fájna benned.

Én leszek a vágy is,
csak téged akarlak,
forró éjszakákon
magadra nem hagylak.

Én vagyok az öröm,
s én leszek a bánat...
Ha eldobod lelkem,
s rád többé nem várhat.



/ Ismeretlen /

Nem...

Én se tudom már hol tartok
Magamba minden bánatot bezárok
Nem adom ki másokon ha bajom van
De egy kedves barátnak mindig elmondom ha baj van

Persze most más, mert nem látom arcukat
Nem hallom, mit akkor tőlük mindig is hallottam
Nem az a helyzet mit akkor kialakítottam
Elszakadtam és érzem egyre csak távolodnak

Nem tudom nekik milyen nehéz
De nekem nélkülük magamból hiányzik egy fél egész rész
Hisz mellettem voltak jóban, rosszban
S most szinte elidegenült bennük minden gondolat

Hogy hová tartok magam se tudok
Remélem kitart és örökké vele maradok
Bár kétségek azok amik mindig is lesznek
Szívem szeret, de a gondolat mindig rest s figyelmeztet

Hisz nehéz belevágni bármibe is
Magam mögött hagyni az emlékek határait
Messze kerülni, hol majd 2 évtizedet laktam
Új emberek közé kik nem tudom mire hallgatnak

Csak azt látom, hogy itt veled élek s mások kerülnek
Mert az emberek furák s nem értem meg itt őket
Félek, mert egy barát mindig... kell... kik akkor voltak
Hogy most vannak, voltak... egy biztos... mellettem sokan voltak

Elhagytam őket és érzem így elszakadtak
Szívemben legbelül ők részükről kirángattak
Én fájdallom... ők nem tudom, hogy mit éreznek
Nekem egy hatalmas űr, hiány amit legbelül míg élek érzek

Bár nem tudom, mert barátok jönnek mennek
Magam mellé csak pár embert engedek
Bizalmamba kerülni sose volt nehéz
De a szívembe helyet foglalni csak pár ember bírt s az kevés

Szeretlek életem tudd meg!!! IMÁDLAK!!!
De barátaimat ugyanúgy a szívembe zártam
S hogy most nincsenek velem tátong a Lyuk, mely elnyelni akar, késztet
Hogy omoljak össze, törjek meg örökké, s legyőzzön végleg

De nem fogok, mert te Szerelmem mellettem vagy!!!
Érzéseimre, szívemre hallgatok nem érdekel mit súg a Gondolat
Lehet, hogy nehéz így, de nem érdekel senki sem
Csak, hogy veled élhessem le, s boldoggá tehessem hátralévő életünket.

Kis virág

Amikor elfojtott érzések
Szabadon lángoltak érted tomboló lelkemben,
Amikor szívem számtalant vert
S repdesve várta jöveteled,
Amikor az idő állt, reménnyel
Az eljövendő percek kecsegtettek,
Akkor sebtében szakított akácvirággal
Üzentél titkon szívemnek.

Hittem csodát, szerelemmel dédelgettem
A félbetépett virágvallomást.
Némán távozott a bódult nyár,
S mint annyi éve már
Bolond szívem beteg, fáj,
Láztól perzselődik, Neked ajtót tár.
Talán az akácvirág illatos emléke
Ha rést üt szívembe, elhoz hozzám.

/ Ismeretlen /

Vers egy gyönyörű Nőhöz!

Tenger vizét felkorbácsoltam neked,
Más vitorlájába fújtam bele a szelet,
De hiszen,ez a természet rendje,
Hiába,én öleltelek,duzzadó keblemre.

Boldogságod, vágyad,magam is akarom,
Ezért ölelt mohón, hevesen két karom,
És csókolt szám pironkodva édesen,
Vagy netalán,rosszul képzelem?

Éreztem én is rajtad a mohó vágyat,
Csak nem tudtam,másnak vetek ágyat,
Remélem,azért,nem maradok ki a jóból,
Nem járok úgy mint hóember a hóból!

Jő a tavasz,mi elolvasztja a havat,
S pici szívemen,meg csak seb marad,
Mit Ámor hegyes nyila sebzett halálra,
Értem meg imát mondanak a kápolnába!

Bízom benned,és lelked hatalmába,
Hogy nem kerülök ilyen csúnya csapdába,
Barátokat nem illik lapátra tenni,
Akkor ,ha megjelenik egy sokkal szebb pasi!

/Szerelmes001/

Talán...

Szótlanodik kint a város, az árnyak
háztömbök karosszékébe ülnek,
egyedüllétem órája egy helyben járva
a valóság kanapéjára csügged.

Illúzióra képtelen már a csend,
érzelmek törvénye előtt térdre rogy,
retinám tudatára könny-szeget ver...
Parázsként hűl ki az alkony, lélekfolt

marad csak szeder-aranyából szobám
merengés-függönyzött ablakán, hol még
ott csüng a tegnap, elfeslő szívfonál...
Nézem, miként csillaghintázik az éj,

perceim szemében szilánkokra hasadt
vágyak... s a párkányon kopogó szél,
mint gyászmadár, koporsószárnyain takar
a bánat hantja alá... otthonra tér

nálam a fekete angyal, szeretet-ruhát
sosem viselt koldus, délceg ősmagány,
úgy őriz, mint fegyverét a huszár,
félek, kezem sosem engedi el talán.....

Te

Mit mondjak néked, rólad el?
Hogy kenyér vagy ? Búza?
Barna rozs cipó,
Miből maszatos képű
Kisgyermek enni kér?

Mit mondjak néked, rólad el?
Hogy víz vagy, puha kristály?
Egy forrás, amely odakint vár,
S csacsog, de soha nem felel?

Mit mondjak néked, rólad el?
Hogy te vagy az a Szó?
A Szerelmes és Megátkozó,
Megnyugtató és mindig Változó?

Mit mondjak néked, rólad el?
Csak annyit: jó, hogy létezel....

/ Egry Artúr /

Eszencia

Álmok völgyében,
Lótusz kelyhében.
Zamatos élet,
Felforr a véred.

Éget a lázad,
Mormolsz imákat.
Lázrózsa nyílik,
Ember csak bízik.

Kavicsos úton,
Göröngyös múlton.
Léptedet hallod,
Vívod a harcod.

Űzöd a vágyad,
Illata árad.
Íze oly édes,
Dallama kéjes.

Bűnödet bánod,
Szétfolyik álmod.
Élet csodája,
Reménynek fája.

Álmokat érlel,
Dacol a téllel.
Éden imája,
Eszenciája.

Illatos alma,
Kígyó jutalma.
Isten kertjében,
Álmok csendjében.

/ Ismeretlen /

Ez tetszik, nagyon...

Szemembe szelídülsz

Míg hangodra simul sóhajom,
tépázott szavam tenyeredbe
suttogom.

Ne halld, számba visszacsókolom
és finom erezetén benned
utazom.

Valami varázs kellene még,
esti imám kagylóhéj neved
toldja meg.

Talán ha derekamra fonnád
- míg csendesen belém szelídülsz -
a kezed.

/ Zajácz Edina /

Szabó Lőrinc: Egy kis értelmet a reménynek!


Nem boldogságot, csak hitet, csak
egy kis értelmet a reménynek,
adj, Istenem,
emberi sorsot a szegénynek!

Nézd, gyönyörű volna az élet,
van pénz, nő, fény, expressz, vasárnap,
és milliók
rabjai a nyomoruságnak.

Nézd, hogy tesz tönkre milliókat
ezerféle ravasz gonoszság,
pedig erős
nép nélkül elpusztul az ország.

Nektárral és ambróziával
csordul a Föld, s nem jut kenyér se, –
mondd, Istenem,
törvény az ember szenvedése?

Mondd, látsz minket? Voltál te éhes?
Fáztál valaha? Ugye, fáztál?
Szidtad magad,
mikor téli esőben áztál?

Ha nem éheztél, dideregtél,
nem szólok hozzád soha többet,
úgyse tudod,
mit gondol a szegény előtted;

de ha tudod, mi a csalódás,
ha gazdag vagy, de vagy szegény is,
akkor, uram,
hozzád küldöm imámat én is:

– Ne bántsd a pénzes nyomorultat,
ki közönyével megtiport,
de add nekem
ajkáról a biztos mosolyt,

a hitet, erőt! Adj új lelket
a sok-sok hitetlen szegénynek,
adj, Istenem,
egy kis értelmet a reménynek!

Weöres: Rongyszőnyeg


Holdfényt vetettem,
nincs aratásom,
ködöt sütöttem,
nincsen kalácsom,

falnak beszéltem,
nincsen barátom,
felhőt szerettem,
nincs hites-párom.

a leget ettem,
nincs földi kincsem,
verset nemzettem,
gyermekem sincsen,

szobor leszek hát,
mely messze látszik,
szétveti lábát
és hadonászik.

Angela Labonte: Egy jó barát

Egy jó barát belülről lát,
Ha a külsődet szemléli is.
Egy jó barát mindent megbocsát,
Nem mutat tükröt bűnöknek.
Egy jó barát felsegít,
Minduntalan lelkesít.
Egy jó barát sírni kölcsönzi vállát,
Elhúzni nem tudja.
Egy jó barát céljaid elérésében segít,
Gátolni nem tudna.
Egy jó barát a legmélyebb éned után kutat,
Nem felejti egyetlen elhangzott szavadat.
Egy jó barát segítő kezet ad,
Téged támogat, nem másokat.
Őrült kis világunkban
Ugye milyen jó, ha egy barát velünk van?

Szamármese

Csömörön élt az öreg dőre Göre Döme, annak volt
egy csengeri csengős pörgeszőrű göndör csődöre.
De bármilyen pörgeszőrű göndör csődör volt
Csömörön az öreg dőre Göre Döme csengeri
csengős csődöre, nem szerzett neki virgonc,
kenceficés kancát időre az örökkön ődöngő-lődörgő
dőre öreg.
Így hát csurig csorgatta csöbörbe könnyeit
és csúfos csődörcsődöt mondott az örökké ődöngő-
lődörgő öreg dőre Göre Döme csengeri csengős
pörgeszőrű göndör csődöre.
Szomszédságban élt a fösvény Szemere,
annak volt egy nőstény szamara.
A szamárnál szamarabb Szemere sem szerzett
hamarabb szamárfi szamarat szomorú szamara
számára, ezért sok szemérmes szamárkönny
szemerkélt a szamárnál szamarabb Szemere szomorú
szamara szemére.
Ámde mit csinált egy szép napon az örökkön
ődöngő-lődörgő öreg dőre Göre Döme csengeri
csengős pörgeszőrű göndör csődöre és a szamárnál
szamarabb Szemere szemérmes szamárkönnyet
szemerkélő szomorú szamara? Na mit csinált?
Öszvért!


Romhányi József