Legjobb lenne elfeledni téged
Nem is tudni azt, hogy létezel
Tűzbe dobni megmaradt fényképed
Eltávozni, hogy ha érkezel.
Legjobb volna elfeledni téged
Igen ám de kissé komplikált
Hozzád fűznek a gyönyörű emlékek
Nagyon nehéz nem gondolni rád.
Az ember bizony emlékezik mindig
Nem parancsol érzelmeinek
Meg nem történtnek tenni
Megtörtént dolgokat nem lehet
Legjobb lenne elfeledni téged
Úgy tenni ahhogy te teszel
De ennél mindíg külömb voltam,
Hazudtam de nem feledlek el

Azt mondod szerelem, én gyűlöllek érte
Sok mindent mondasz, de csak azt értem: VÉGE!
Bár érzem, hogy hibáztam nem mutatom
Pedig ha tudnád, hogy szeretlek másként lenne, tudom
Újra és újra bennem él az a pillanat,
Mikor szívedből egy sóhaj kiszakadt
Álltunk mindketten mozdulatlanul
És mindig egymásra néztünk, akaratlanul
Túlzott büszkeségünk nem engedett szólni,
Pedig kerestük a szót a hangot
Ki akartuk mondani!
De valahol bennrekedt, megakadt
És ölelés helyett jött hideg fuvallat!
Elmondtam volna, el én ha tudom:
Már régóta te vagy az egyetlen gondolatom!
Láttam megpróbálod kimondani, elfeledni a bajt,
Könnyebbet választottál, egy egyszerű gúnykacajt.
Éreztem, nem ez indult lelkedből,
Csak nem látam a könnyektől.
Próbáltuk, megpróbáltuk mi is, mit annyian
A történetet átírni, s élni gondtalan
De én újraolvasom a díszes könyvet
S nem bánok semmit, nem változtatom
a történetet, egy pillanat múlva megváltozik minden,s egy utolsó, reményvesztett kiálltással tűnik majd el a SEMMIBEN!

megtettem amire kértél:hű rabszolgád,nóci

"... nem az az Igazi, akivel le tudod élni az életed, hanem az, aki nélkül nem tudsz élni"
A legdrágább kő mindent karcol, de maga nem tűr karcolást. A legdrágább szív inkább vérzik, de nem sebez meg soha mást.
A féltékenység mindig együtt születik a szerelemmel; de nem mindig hal meg vele.
A szerelem a férfi erőfeszítése, hogy egyetlen asszonnyal megelégedjék.
A szerelem csak fokozódik a visszautasítás fájdalma miatt.
A szerelem gyönyörűséges virág, ám bátornak kell lennünk, hogy irtózatos szakadék szélén szedjük.
A szerelem inkább elviseli a távollétet vagy halált, mint a kétkedést és az árulást.
A szerelem még a bölcseket is elvakítja.
A szerelem minden, és minden más: semmi..
A szerelem mindent pótol, a szerelmet nem pótolja semmi.
A szerelem olyan lövedék, ami a szívet találja el, de az agyat roncsolja szét.
A szerelem sebét az gyógyítja meg, aki ejtette.
A szerelem titka nagyobb, mint a halál titka. A szerelem minden.
A szerelemben az a bosszantó, hogy olyan bűn, amit nem követhetünk el cinkostárs nélkül.
A szerelemben mindig küzd egymással a szenvedés és az öröm.
A szerelemnek még a bolondsága is nagyobb bölcsesség, mint a filozófusok minden tudománya.
A szerelemre vágyás még nem szerelem. De a szerelemtől való félelem már az.
A szerelmet és a tüsszentést nem lehet eltitkolni.
A tapasztalat bizonyítja, hogy nem az a szeretet, ha két ember egymás szemébe néz, hanem az, amikor mindketten ugyanabba az irányba néznek.
Aki barát, az szeret, de aki szeret, az nem mindig barát.
Akit feledni akarunk, mindig arra gondolunk.
Akit nem érintett meg a szeretet, az sötétben sétál.
Akit szeretünk, azt egészen boldoggá, vagy ha ez nem lehetséges, egészen boldogtalanná akarjuk tenni.
Akit szeretünk, azt soha nem ismerjük meg igazán. Nem azért, mert kiismerhetetlenebb, mint más, hanem azért, mert többet akarunk tudni róla.
Amit szeretsz, szabadon kell engedni. Ha visszajön hozzád, a Tiéd, ha nem jön vissza, akkor sohasem volt a Tiéd.
Az az ember, akit bennem szeretsz, természetesen jobb nálam: én nem olyan vagyok. De te szeress, és én majd igyekszem, hogy jobb legyek önmagamnál.
Az igaz barát az, aki alaposan ismer téged, de ennek ellenére szeret.
Az igazi szerelemben egyik fél sem parancsol, mindkettő engedelmeskedik.
Az igazit elhagyjuk a többiért. A többit az igazi miatt.
Az öregség nem véd a szerelemtől, a szerelem megvéd az öregségtől.
Azt mondják; a szerelem vak. Talán ezért olyan aktívak a férfiak a kezükkel.
Fájni kell a szívnek, ha igazán szeret, mert fájdalom nélkül szeretni nem lehet!
Ha meg tudod magyarázni, miért szeretsz egy nőt, nem is szereted igazán.
Legszebb emlék a szeretet, amit mások szívében hagyunk magunk után.
Másként illatozik a széna a szerelmeseknek és másként a lónak.
Nem akaratunktól függ, hogy örökké szeressünk valakit, mint ahogy az sem függött akaratunktól, hogy ne szeressük

Reggel nem tudott enni, mert olyan szerelmes volt, délben nem tudott enni, mert olyan szerelmes volt, este nem tudott aludni, mert olyan éhes volt.
Száz csók nem ér fel azzal a gyönyörrel, mit az igaz szerelem egyetlen kézszorítása nyúj
Szerelemmel múlik az idő, idővel a szerelem
Te most a világnak csak egy valaki vagy, de valakinek te leszel az egész világ.
Valakit megszeretni egy perc is elég, valakit elfelejteni egy élet is kevés.
Van, akit azért gyűlölsz, mert szeretni is tudnád.

Mint egy marék üvegszilánk
Úgy zuhant a földre szívünk
Nem tudtuk, hogy mi a hibánk
De mégis elítéltettünk

Nézem az arcod, nézem a szád,
csókolni vágyom egész éjjen át.
Szeretni akarlak mindig és mindig,
vad vággyal ölelni reggeltől reggelig.
Testedbe veszni, meghalni kicsit,
majd életre kelni és szeretni megint.
Ölelni, csókolni, szeretni, szeretni,
S hajnalban sírva ébredni.
Keresni kezed, keresni szád,
keresni tested finom illatát.
De reggel van megint,
te nem vagy már sehol,
egy gyűrött lepedő a tanú,
hogy valóság volt.

Amikor tudod, hogy nem jön, de mégis várod,
Amikor tudod, hogy kár volt, mégse bánod,
Amikor érzed, hogy hevesebben dobog a szived,
Amikor érzed, hogy érte remeg két kezed,
Amikor várod, hogy eljöjjön a pillanat,
Amikor várod, hogy oadadhasd önmagad,
Amikor vágyod hangját és szavait,
Amikor néznéd mosolyát és két szemét,
Amikor néznéd ahogy nyujtaja két kezét,
Amikor nem birod már kibuggyannak a szavak,
Amokir nem birod már türtőztetni magad,
Amikor elhiszed, hogy erre volt szükséged,
Amikor elhiszed, hogy ő is eleped érted,
Amikor megijedsz mert rossz lenne nélküle,
Amikor már aludnál és ébrednél mellette,
Amikor már őnmagaddal harcolsz ellene,
Amikor rájössz, hogy mit sem ér a józan ész,
Amikor rájössz, hogy miért is ne, egyszer élsz,
Amikor világossá válik, hogy ez jó neked,
Amikor világossá válik, hogy megteszed,
Akkor vedd tudomásul, hogy igenis szereted!

Hajad puha selyme, örök szép remény,
szemed tiszta tükre földöntúli fény.
Kezed meleg bársony, szelíd, mint az éj,
csókod édes álom, repíti a szél.
Szerelmed forró vágy szíved rejtekén,
égjen lángja bennem, legyen az enyém.

Megpróbáltalak elfeledni,
de nem sikerült
Nyomasztó képek s álmok sorozata,
ezt már nem bírom tovább.
Tűnj el kérlek haggyj békén,
nem kellesz már nekem.
Lelkem mélyén még szeretlek,
de igazán szívből gyűlöllek

nincsen szerelmi bánatom ájjunkmármeg:) csak ezek jönnek és az ilyen verseket szeretem nyugi:)

Mikor megkérdezted mit választenék TÉGED
vagy az Életet,
Azt feleltem az Életet!
És te elmentél anélkül , hogy tudtad volna hogy TE
vagy az Életem!

Engem nem érdekel már semmi,
Engem nem érdekel már senki,
Nem érdekel, hogy mi lesz velem,
Mit tesz velem az én Istenem.

Engem nem érdekel már semmi,
Engem nem érdekel már senki,
Nem érdekel, hogy mi a dolgom,
Mit kell nekem még megtanulnom.

Ha nem érdekel, mért kell tennem,
Mit parancsolnak még én nekem?
Ha elvégeztem feladatom,
Jutalmamat miért nem kapom?

Mondd meg Istenem, mit kell tennem,
Hogy jutalmamat elnyerhessem?
Nem kell Neked csak egyszer szólnod,
S rögtön hű szolgáddá válok.

Úgysem tudom Őt elfeledni.
És egyszer úgyis el fog jönni,
Felnyúl értem rideg kaszával,
S a pokolba ránt magával.

Halál borús karján megnyugszom,
Ez nekem a végső jutalom.
Nincs már más vágyam, csak meghalni,
Erről a Földről elballagni.

Nincs már kedvem az életemhez,
Értsd meg szívem, most el kell mennem,
Téged feledni lehetetlen,
Életemet így nem élhetem.

Engem nem érdekel már semmi,
Engem nem érdekel már senki,
Nem érdekel, hogy mi a dolgom,
Nekem már csak egy a fontos.

Engem nem érdekel már semmi,
Engem nem érdekel már senki,
Nem érdekel, hogy mit kell tennem,
Szívem, nekem most el kell mennem!

Eljött az utolsó nap, amikor még láthatlak Téged.
Kevés az idő és utána elveszítelek végleg.
A remény még egy darabig mellettem marad,
de az égető vágy, már nemsokára lankad.

A végső órákat széppé szerettem volna tenni,
De Te olyat tettél, mit soha nem fogok feledni.
Megaláztál. Megbántottál és összetörtél.
Viselkedéseddel, szavaiddal megöltél.

Minden egyes szavad kés szúrásként érte szívem.
Kímélet nélkül romba döntöttél bennem mindent.
Meggyanúsítottál olyannal, miről nem is tudtam,
és mind a mai napig azt hiszed, hogy hazudtam.

Pedig soha nem hazudtam volna Neked,
de mégsem voltál képes hinni nekem.
Nagyon zokogtam, de Te csak kegyetlenül kinevettél,
láttad Teérted hulló könnyeim, mégsem hitegettél.

Arcod egyenesen utálatot, undort tükrözött,
mindezek ellenére csak az életet gyűlölöm.
De tudom, hogy a remény hal meg utoljára,
még akkor is, ha már nincs más csak a bánat.

Leromboltad azt, mit keserves munkával építettem,
mert ártatlan, fájó szívemet örökre elítélted.
Börtönbe zártad tiszta szívemet, lelkemet,
nem haragszom, pedig mindez mélyen megsebzett.

Nem tudsz olyat tenni, miért megharagszom.
Ígérem holtomig melletted maradok.
Soha nem feledlek, örökké emlékeimbe zárlak,
még akkor is, ha a múlt emlékei ennyire fájnak.

A lemenő nap utolsó sugarait is szívembe zárom,
hiszen még abban is, a Te gyönyörű arcodat látom.
Így legalább itt fogsz élni örökké a szívemben, én velem,
és senki nem fogja tudni, hogy egy életen át SZERETTELEK.

Elvesztettem a legjobb barátnőmet,
aki bánatomban mindig megölelt.
Sokáig nagyon jóban voltunk,
most mindenért egymást okoljuk.

Sokban hasonlítottunk egymásra,
még a rosszban is mellette álltam.
Együtt nagyokat nevettünk,
mondhatnám egy tányérból ettünk.

De Ő cserben hagyott engem,
lelökött a mélybe, majd elment.
Mindezt nevetve csinálta végig,
addig rúgott míg meghaltam mégis.

Ezt azért csinálta, mert boldognak látott,
szerelmes lettem és félt, hogy tőle elválok.
Pedig SOHA nem hagytam volna el,
de Ő elhagyott engem. Irigy lett.

Elválasztott engem a barátomtól,
elintézte, hogy ott hagyjam magamtól.
Közénk állt, és ezt tudom örömmel tette,
hogy lássa nem maradok mással, csak vele.

Fájdalmat okozott. Sírtam.
Összeomlottam. Tovább nem bírtam.
Öngyilkos akartam lenni.
Megálltam. Nem akartam tovább menni.

De tudtam, hogy erősnek kell maradnom,
hogy tovább menjek, azt kellett akarnom.
Bánattal teli szívvel föltápászkodtam,
minden éjjel Istenhez fohászkodtam.

Tovább ballagtam a rögös úton,
szememből a könny egyre csak hullott.
Valamit mindmáig nem feledtem el.
Hogy akkor..., ott... MINDENEM ELVESZTETTEM!!!

Megláttalak és rögtön megszerettelek.
Bármit megtettem volna, hogy megszerezzelek.
De sajnos nem tehettem semmit Érted,
mert Te más voltál és emiatt féltem.

Megbántottál. Visszautasítottál.
Ezzel szívembe nagy kést hajítottál.
Mind e közben csak nevettél,
és csak hamar elfelejtettél.

El mondtál mindennek, megátkoztál,
és ezzel nagyon-nagyon megbántottál.
Csak lehajtott fejjel sírtam,
szívem tovább már nem bírta.

Levetettem magam a mélységbe,
hisz odáig üldözött szépséged.
Azt reméltem, hogy lejössz segíteni nekem,
eszedbe sem jutottam. Nem foglalkoztál velem.

Vártalak, de nem jöttél le értem,
hiába mondtam - SZERETLEK Téged!
Láttam, hogy nagyon büszke vagy saját magadra,
amiért engedted, hogy egyedül maradjak.

Hidd el, örültem boldogságodnak.
csak elszomorított, hogy gonosz vagy.
Azt hittem kedvelsz engem.
Most már tudom, hogy tévedtem.

Nem akartam Neked rosszat,
bár csak a bánatot hoztad.
Megbocsátok Neked, persze nem haragudtam,
és nem is fogok, bármit szemebe hazudhatsz.

Tönkretehetsz. Meglophatsz. Utálhatsz.
Akkor is rohanni fogok utánad.
Bármit teszel sZeretni foglak.
és siratni fogom bánatodat.

Örökké imádni fogom két szemed,
még akkor is, ha Te elfeledsz.
Hiába vártad már nagyon a halálom,
reménykedtem, hogy még szívedre találok.

Hideg vérrel megtiltottad, hogy szeresselek.
Megparancsoltad, hogy Téged elfeledjelek.
Boldog voltál, mert láttad szememben a fajdalmat,
ezért én ÉLETEMET A HALÁLNAK ÖRÖMMEL ÁTADTAM.

Életem azóta teljesen reménytelen,
mióta nem látom két gyönyörű szemed.
Az idő nagyon hamar elrobog,
szívem mégis mindig Érted zokog.

Miért élek, ha nem vagy velem?
Azért, hogy fájdalmat okozz nekem?
Mert, ha igen akkor jól csinálod,
és mondd csak, egy kicsit sem bánod?

Nem becsülöd, hogy tiszta szívből szeretlek?
Érdekel egyáltalán, hogy miattad szenvedek?
Nem baj, ha nem. Nem haragszom.
Majd csak elmúlik a fájdalom.

Igaz, már két éve vérzik a szívem,
és tudom, hogy örök emlék marad minden.
Száguld az idő fénysebességgel,
de én tovább élek halvány reménnyel.

Gyorsan tűnik tova az ifjúság,
viszont még mindig forrón lángol a vágy.
Még a gyönyörű, fájó szerelem is itt van velem,
de ez a plátói érzés összetöri lelkem.

Érzéseim viszonzásra nem találnak,
ezért jó gonolni a megváltó halálra.
Az idő száguld megállíthatatlanul,
én meg ballagok mellette boldogtalanul.

A kegyetlen időt megállítani nem tudom,
hiába próbálom, már az életet is unom.
De ígérerm, hogy türelmes lesz és kitartó,
pedig már nincs számomra semmi, ami biztató.

De nem adom fel, mert az idő meg nem áll,
pedig sok minden van, ami engem nagyon bánt.
Én Érted élek, de a Te szíved másért dobog,
és az idő is egyre féktelenebbül robog...

Gyere álom mesélj nekem!
Mondd, milyen lesz az életem?
Mondd, milyen lesz ezután?
Szomorú, vagy boldog talán?

Mondj el mindent, mi lesz velem!
Ki fog sokat jelenteni majd nekem?
Hány éjszakát fogok végigsírni?
Hány ember fog még megbántani?

Mikor lesz jó kedvem, s mikor leszek vidám?
Tudok-e szívből nevetni igazán?
Mikor lesz rossz, s mikor jó?
Mikor lesz a szerelem bódító, s csaló?

Megtalálom e az igazit valaha?
Vagy nekem csak a fájdalom maradna?
Mondd, mi lesz, ha majd elesek?
Ugye egyszer talán felsegítenek?

Mondd! Mondd, hogy sokáig boldog leszek!
És nem lesz soha, amitől féljek!
Mindig fogja valaki a kezem,
És begyógyítja sérült, fájó szívem?

Gyere álom! Mesélj még!
Ennyi bú, s öröm nem elég!
Gyere mesélj, mondj el mindent!
Szép szavadnak mindig hiszek...

A történet elkezdődött így,
Volt egy fiú és egy nyíl,
A nyíl egyszer eltalált egy lányt,
A lány nem volt más, mint látomás,
Mire a fiú odafutott,
A lány azonnal köddé foszlott.

Bizony ő köddé foszlott,
Hisz sohasem volt ott!
Egy látomás volt ő csupán,
Kit a fiú képzelt oda bután.
Hiú volt, hisz elhitte,
Mit maga teremtett ide.
Egy szertefoszlott hiú álom,
Miután a fiú vágyott.

A fiú is szertefoszlott egy perc alatt,
Hisz nem volt más, mint egy gondolat...

Volt hónap, amikor kéz a kézben voltunk,
de valaki mégis közbeszólt.
Akkor még hallgattunk más véleményére,
de mostanra már tudom,hogy nagy távedés volt.
Azóta szeretlek és nem tudlak feledni,
pedig hidd el,hogy próbáltalak szívem mélyéről kitörölni.
Hiába azt mondom,hogy nem szeretlek,
mikor életemet is odaadnám,ha a sors egyszer is visszadna nekem.
Minden gondolatom te feléd száll
és lelkem minden percben teutánad kiált.
Minden napom reményekkel telik el
és várom,hogy egyszer kimondod nekem:Szeretlek.
Az maga lenne a csoda,talán el sem hinném,
de azért az ajkadra csókokat lehelnék.
Elmondanám neked mennyire szeretlek
és boldogok lehetnénk egyetlen egyszer!