Egy vers az eletem,
Szoveg nelkuli eletem.
Lettem,
valakit megszerettem,
megcsaltam,
meghaltam.

Én igazán szerettelek
De te csak becsaptál.
Áruló szemed megtévesztett
És legbelül reménykedtem

Aztán hirtelen eltűntél
Nem láttalak többé
Számoltam a napokat,heteket
De te nem jöttél

Később beláttam nem illünk össze
Hiszen meg sem érdemelsz engem
Tévessz meg mást áruló szemeddel
Mert engem becsapni már nem lehet

Hogy milyen volt szeretni..
Csodás érzés talán..
Azt kivánom ne akard átélni..
Ne akarj megtörni életed tavaszán.


Hogy milyen volt szeretni..
Azt én tudom igazán..
S hogy milyen feledni..
Azt nem fogom megtudni soha már..


Hogy milyen volt szeretni..
Múló érzés csupán..
Hisz könnyű az életnek is véget vetni..
Ha a szív nem dobban tovább..


Hogy milyen volt szeretni..
Minedennél nagyobb érzés volt ám..
De meg kellett tanulni szenvedni..
S mindig a bánaté volt a nagyobb arány.


Hogy milyen volt szeretni..
A válasz soha meg nem talált.
S hidd el tudom, de el tudom feledni..
Úgy, mint születésem első napját..


S hogy milyen volt szeretni..
Hiába való áhítozás..
Mikor az ember nem tud mást, csak remélni..
Remélni... hogy lesz még folytatás...

Te voltál, ki kinyitottad a szemem,
Ki a sötétségben megfogtad a kezem.
Te voltál, ki új életet adtál nekem,
Ki feltártad a jót bennem.

Te voltál, kit szeretni akartam,
Kit csókjaimmal elhalmozni tudtam.
Te voltál, kit lelkitársamnak mondtam,
Kit elengedni soha nem akartam.

Te voltál, kitol boldogságot kaptam,
Ki miatt éjszakákat átsírtam.
Te voltál az életem, a létem, a lélegzetem,
Kinek a szerelmét azt hittem élvezhetem.

Most én vagyok, te nem vagy már,
Talán nem is igazán akartál.
Most gyülöllek, hisz nem tudok élni nélküled,
De akkor miért adtal nekem új életet?...

köszönöm:) (Ez egy válasz mouradi üzenetére (2004. 09. 29. szerda 10:54), amit ide kattintva olvashatsz)

Hazudtál nekem!
Most már azt hiszem: mindenben.
Azt hazudtad, hogy szeretsz,
Hazudtál, hogy ez örökké így lesz.
Azt hazudtad, hogy te más vagy.
Hazudtál, de rájöttem mára:
Két és fél év hazugság!
Szertfoszlott boldogság.
Soha többé nem lesz a régi,
Ugyanolyan vagy, mint a többi.
Hazugság volt minden érzés,
Az életem egy nagy tévedés.
Hazug vagy, és ezt nem bocsátom meg,
Csak az a baj, hogy még mindig szeretlek.

...Ha eljössz hozzám, én meghalok,
Megölnek Gyönyör-angyalok...

Fekete szárnyakon jön az éjjel,
Hogy álmomat csendben törje széjjel,
Bűneim sorolva, újra meg újra
Jelet rajzol rám a Végzet ujja.

Védj meg! Karolj át hókaroddal,
Nyugtass meg bódítódaloddal!

Jönnek, csak jönnek a rettegés árnyai,
Félelem fiai, Borzalom lányai.
Felém nyúlnak véres hollókarmok,
Nevetnek vicsorgó tündérarcok.

...Ölelj... karodban meghalok bárhol,
A kíntól félek, nem a haláltól...

Te mindig mellettem voltál,
Hisz együtt nőttünk fel.
Egy igazán kedves barát,
Bár szörnyű emlékkel.
Szemem újra könnyes lesz,
Ha feldereng az a kép,
Melyre gondolni nem merek...
És mégis visszatér.
Tincsenként járta át a szél
Selymes, szőke hajad,
S tudtad, minkét suhan feléd
A kegyetlen pillanat.
Ám Te hagytad, hogy így legyen,
Hiszen ott maradtál.
És a vonat jött csendesen.
Már rég erre vártál.
Miért tetted, azt nem tudom,
De végül megtörtént.
Mégis hiába kívánom,
Hogy bárcsak álmodnék.
Most erőt veszek magamon,
S letörlöm könnyeimet.
Szörnyű, de arra gondolok,
Muszáj elfelejtenem.
Lassan, de végül megnyugszom,
És megígérem Neked,
Az azelőtti szép napok,
Mind itt maradnak velem.
És amikor eszembe jutsz,
Majd ezekre gondolok,
Mert azt akarom, hogy tudd:
Velük boldog vagyok!

Indulnom kell, de nem tudok még,
Álmodom kell, úgy ahogy rég...
Minden szavad, még fülembe cseng,
Ez nem múlhat el, nem kell a csend.
Ha szavakat fúj, majd feléd a szél,
Kérdezd meg tőle, hol járok én,
Mondd el neki, mondd el ha vársz,
Vagy küldd el: zaklasson valaki mást...
Szavakat kerestem,
De már nincsenek szavak,
Aztán kerestelek téged,
S nem tudtam, merre vagy,
Kerestem egy csókot,
De tőled sose kaptam,
Találtam egy érzést,
De azt, csak én akartam...

"We show no mercy, only the hardest will survive"

By: ROTTERDAM TERROR CORPS!
..::!HardCore RuleZ the Word!::..

Te és én

Csak Téged láttalak,
nem néztem mögéd sosem.
Pedig kellett volna:
nem fájna így nekem.

Neked csak játék volt,
nekem nagy szerelem.
Nevettél mindenen,
a fájó könnyemen.

Neked tüzijáték volt,
csak móka kedvesem:
ha nekem gránátok
robbantak szüntelen.

Te élsz, én meghaltam:
lassacskán, csendesen.
Éltem én is, de megöltél
kedvesen...

Egy új világ veszi kezdetét bennem,
S már nem sajnálom, hogy így kell tennem..
Új remények születnek bennem..
Mást ajándékoz már a tekintetem..
Néha még visszagondolok rád,
Újra felidézem arcod mosolyát.
De ez már korán sem olyan érzés, mint régen..
Most már szavak nélkül is beérem..
És nem kell már a társaságod,
még kevésbé a barátságod..
Önző vagy, tele félelmekkel.
Elgyötörve élsz, hazug érzelmeiddel.
Van, aki viszont több ennél,
Van, aki megtenné azt, mit te soha nem mertél.
Van egy olyan ember, aki igaz szívvel tud szeretni..
És akit szívem már sohasem fog elfeledni...

Szemedbe néztem...

Szemedbe néztem, szívem dobbant,
Testem, lelkem lázba hoztad.
Szemedbe néztem, gyomrom összerándult,
Lábam reszketve bár, de elindult.

Szemedbe néztem, s elfordulni nem tudtam,
Pillantásod nem felejtem soha.
Szemedbe néztem, s láttam tükrében ,
Hogy az életem, nem így kellene élnem.

Most rájöttem, másnak is kellhetek,
S a magánytól nem kell félnem.
De dönteni még mindig nem merek,
Hogy az ismeretlenben éljek.

Mikor úgy érzed minden rendbe jöhet,megint meglep a fájdalom,
már tudom, nem szabad e világban élnem, inkább újra álmodom.
Nincsen érzelem, boldogság, s nincs igaz szerelem,
nyugtod sem lehet , csak fent a fellegekben.
Egyszer elhiszed, hogy megkaptad a boldogságot,
aztán ismét hiába kergeted azt a hazug álmot.
Nézed a csillagokat, hogy együtt mily szépek,
hisz a díszei ők az éjjelnek, s az égnek.
De nem mindig a szépség mi számit, hidd el nekem,
nem ettől szépül meg egy igaz szerelem.
Lehetsz angyal ha belül az ördög ölel át,
jegyezd meg, mindig a jók veszítik el a fontos csatát.
Én nem vagyok jó, de mégis mostanában vesztek,
a szerelem játszik velem, de a barátok szeretnek.
Kérdem én miért pont Ő nem szeret engem,
kinek mindig mindenkor a kedvére tettem.
Igaz megkapom néha Tőle a boldogságot,
aztán ellenem fordítja az egész világot.
Nem értem én ezt a hirtelen ellentétet,
most a szerelmet érzi bennem,vagy az ellenséget?
Benne vagy bennem nagyobb a félelem,
minden nap magamtól ezt kérdezem!!!!
A választ sajnos még mindig nem találom,
pedig addig nem lesz teljes a boldogságom.
Egyet tudok csak biztosan, s ezt elmondhatom,
ha Ő már nem lesz, nekem sem lesz ujabb nappalom.
Odaadom akkor én magam a kaszásnak,
ezzel esélyt adva egy ujabb boldogságnak.

Hiányzol. Egy szó, amiről te jutsz eszembe,
egy érzés, melytől könny szökik szemembe.
Hiányzol. Milyen jó is volt, amikor együtt voltunk,
külön-külön csak félemberek vagyunk.
Hiányzol. Legszívesebben felhívnálak, hogy elmondjam,
hogy az egyetlenem csak te vagy.
Hiányzol. Most már el kell felejtselek,
de ugye én is hiányzom neked?!

Egy egyszerű emberke vagyok csúpán,
ki fut, szalad a szeretet után.
Valaki, ki egy igaz érzésért ha kell meghalok,
kinek szívében nem találod meg a fagyot.
Mi az álmom? egy szerelem,
de az Isten talán nem Őt szánta nekem.
Megkaphatom a fájdalmat, helyette,
s az Ördögök csak rámnéznek nevetve!
Most úgy érzem a pokol tűzében égek,
elfeledek minden szép emléket.
Újra megpróbálom felépíteni az életem,
de ha igazán szeretsz, Te is segítesz énnekem.
Szeretném végre valóra váltani az álmomat,
elsimítani arcomról a gondoktól előjött ráncokat.
Önfeledten, vidáman nevetni Veled,
és nagyon szeretném megfogni ismét a két kezed.
Meglátni újra, az ég, s a tenger kékjét,
a szikrázó napsugár tündöklő, fényét.
Istenem add vissza Őt, s Vele a boldogságom,
én lennék a legboldogabb ember a világon.
Feláldoznék mindent, hogy vele lehessek,
hogy reggeltől-estélig újból nevessek.
Várok még kicsit, hátha sikerül ez nekem,
mert ha nem, értéktelen lesz az életem.

Egy sötét éjszaka, várom, hogy eljössz... hozzám... haza..
Csak várok, a percek nem sietnek, itt állok... és várok... én ostoba..
Pedig mennyire szép lehetett volna.. újra ketten. újra veled..
Annyira szép volt ez az este, hogy szívem rajtad is megesett..
Megbocsátottam volna... ha ma eljöttél volna, ahogy ígérted..
De látom megint üres szavaid öntik belém a hitet..
De ne várd, hogy holnap még élni fog bennem mindez..
Még ma meghal, szónélkül, mert minden kínt érez..
És ne várd, hogy megbocsássak, mert többé már nem fogok..
Mert hinni neked, többé már nem tudok...és nem akarok..

ez jellemzi a mai napomat kb..

Ölelj meg, nem kell most a szó, jó ez a csend, oly megnyugtató.
Hunyd le a szemed, ne beszélj,ne szavakkal, a testeddel beszélj!
Hallgasd, hogy ver a szívem, ereimben mint fut a vér.
Érezd bőröm rebbenését,mikor vállad az enyémhez ér.
Ölelj át, oly szép az este, a hold az eget birtokba vette.
A csend hangja lágyan dalol, s tested testemmel összehajol.

Szabó Lörinc: Még egyszer

Piros kis húsbarlang a szád,
nézlek és nézel, elakad
a szivem s érzem: már nem én
akarom akaratomat.

Piros, vérpiros remegés
tested a fehér bőr alatt,
idegen húsod rokoni
hangon szólítja húsomat.

Hami szólnánk, részegen is
azt mondanánk, hogy nem szabad.
Két néma tolmács dönti el,
hogy ki vagyok és hogy ki vagy.

A két néma őrült beszél,
egyik érti a másikat,
és merülünk, és elborít
egy rettenetes pillanat.