Imádom ajkad,
mely ajkamat hevíti.
Imádom tested,
mely kezemet perzseli.

Ha hozzám érsz, kedves,
megremegek belé,
s együtt repülünk
a mennyország felé.

Szabó Lörinc: A csók

Egy csók: a szem
kezdte vagy a szív -
mint néma kiáltás
ömlött ki a szánkra:

valamit akartunk
mondani, biztos,
egyet, ugyanazt
s nem volt idő rá:

egy csók: a szemből
indult, vagy a szívből
s ajkunkra húzta
éhezni a lelket:

valami forró
csordult ki belőlünk,
édesen,
mint méz a virágból:

és már csak a két száj
élt, összetapadva
két meztelen állat,
és ette a csókot.

A hullám-lovag szablyáját mártja szívébe
Ezer méreg-medúza mar testébe
Vérengző cápa üldözi hét tengeren át
De ő már csak egyet csak egy valakit lát
Véres testével még egyszer eléd úszik
S tőled egy utolsó levegő-csókkal búcsúzik...
Akkor és ott megérted miért szenvedett
Hogy neked ajándékozza az utolsó lehelletet...
Örökké a tajtékok rabja lett
De mindent tiszta szívből tett...
Csak egy csak egy célt látott..csak egyet...
Egy angyalt ki most a tengerparton reszket...
Szárnyai véreznek,s csak fekszik némán
Halkan...a habokat bámulván...
Ekkor szél kel s a messzeségből felé tart
Egy halk nesz nyomja el a morajt...
Egy ismerős hang üti meg a fülét:
"Szeretlek s érted édes volt a vég..."

Fekete lepel...
Testemet fedi el...
Sötét éjszaka sötét ébredés...
Megtörtént-már tudom-tévedés...
Álmom volt azt hittem lebegek
Körülöttem nyargaltak rózsaszín fellegek...
Cikáztam egyikről a másikra
S csak szárnyaltam szárnyaltam a magasba...
Ugráltam a hegycsúcsokon s versenyre keltem a madarakkal
Végtelen valcerbe kezdtem a szivárvánnyal...
Tűz voltam mi jobban ragyogott a Napnál
Szememben a könnycsepp erősebben fénylett a csillagoknál...
Sóhajom gyorsabban szállt bármely szélnél
S illatom andalítóbb volt bármilyen méregnél...
Véres tusában legyőzték a verőfényes nappalt
Éjszaka hitvesi ágyam a véres aszfalt...
Mindenhol a nap izzó vére
Hogy lehetett egy ilyen csodás napnak vége?
Fekszem a földön, lépteket hallok
Felnyitom a szemem s egy árnyra pillantok...
Te vagy...de hogy kerülsz most elém?
Hogy vezette az éjszaka lábaid felém?
De te csak állsz...nem szólsz semmit
Csak nézel lefelé...nézed a senkit...
Hisz az vagyok...még az álmaimban is lehullok
Hisz eltörik szárnyam s így nem szállhatok...
Fekszem,a saját vérem hamvaszt el engem
Ezer s ezer szilánkra hullott a testem...
De te csak nézel..csak nézel szüntelen
Mosolyogsz rajtam???ez képtelen...
Állsz előttem és mosoly ragyog az arcodon...
Bohócállarcként fénylik a szánalom...
Lassan hajolsz lefelé, nem tudom mit akarsz
Hirtelen leveszed a kabátod, s betakarsz...
Lassan a fülem mögé tűröd ében hajam
S édes csókoddal fűszerezed ajkam...
És akkor olyan erősen magadhoz húzol
Mint egy apró üvegdarabot szilánkokra zúzol...
"Kedvesem..eljöttem hozzád hogy megmentselek
Hogy karjaimba vegyelek s elrepítselek...
Vissza a felhők közé, az álomvilágba
Vissza a szivárvány tövébe, a ragyogásba..."
NEm szólok semmit,te lágyan felemelsz
S lassan egyre feljebbre s feljebbre szárnyalsz...
Már majdnem elérünk a mennybe
De ekkor elejtesz,s én zuhanok a mélybe...
Csak zuhanok egyre lejebb és lejebb
Te hiába vagy egyre sebesebb és sebesebb...
Amott esik a kislány, a töröttszárnyú angyal
Aki csak játszott ,mindig játszott a világgal...
Te nem mered nézni,behunyod a szemed
S csak a csattanás után veted rá a tekinteted...
De jaj...hol van...hová lett,
felnyílik pillád, kutatod,de nem leled...
Előtted a kéklő óceán sistergő vize
Abba a tengerkoporsóba zuhant bele...
Te utánna veted magad nem törődve a vízzel
Szemed elől soha...soha nem tűnhet el...
Keresed,kutatod,s egyre jobban ázik a szárnyad
De nincs már semmi...csak egyetlen vágyad..
Hullanak a tollaid,emelkednek a vízfelszín felé
Nem baj ha kell te úszol Végzeted elé...
Lent fekszik a lány a tenger fenekén
De még mindig ragyog egy szikra a szeme mélyén...
Felnyílik a szeme s csak mosolyog mint régen
S lassan felkel, feláll lassan,szépen...
Egy utolsó csókot lehel hűvös ajkadra
S belekezd az utolsó,a legvégső táncába...
Sellő-lány tajték-keingőbe kezd a Véggel
Hogy megküzdjön (az életéért) mindennel...
foltyköv.

Szívem utolsó, dobbanása ez a vers volt,
Ebben benne volt amitől testem a földre hullt,
Már nem ver többé, már nem kiált érted,
Elmész és mindennek vége, Már nem élek!
Nincs mit belőlem a földbe, rejtsenek,
Testemet a víz hullámai nyelték el,
Már nem élek!

NEm jöttél, nem írtál,hát most búcsúzok
De mindig bennem ragyogsz majd mint a csillagok...
Megyek, megyek...örökre itthagylak
Bár tudom megígértem nem teszem, de elhagylak...
NBem voltál itt mikor szükségem volt Rád
Mikor kínoztak engem, s űzött a Vád...
Nem, nem voltál velem
Nem szorítottad erősen két kezem...
Mostmár mindennek vége, elmegyek
De Téged már soha nem feledlek...
Tudd benne élek majd minden sóhajodban
Minden lélegzetben, minden szívdobbanásban...
Csillagod leszek, ki világítja éjjeled
Napsugár leszek mi cirógatja testedet...
Halk nesz leszek, egy szó mi örökre benned él
A nyughatatlan vágy , a kínzó, marcangoló kély...
Elmegyek, lassan ballagok a semmibe
El a szemed elől...el a semmibe...
Megyek megyek, szótlan baktatok
De még egyszer utóljára rád pillantok...
Te csak nézel szomorú szemembe
S megérted mi is igazán fontos az életbe...
De késő...a szenvedpő szív soha nem felejt
A meggyötört szem egy utolsó könnycseppet ejt...
Hiába futnál már soha el nem éred
Nem jön vissza többé hiába kéred...

Ne édes!!!Ne, kérlek ne tünj el szemem elöl
Még mindig rád mosolygok a mennyböl...
Ne, kérlek ne dobd el az életed!!!
Mert ha kell leszek inkább én a végzeted...
Visszatérek ha kell...
Csak kiáltsd a nevem
Keresd a kezem...
S szólíts ...hívj a távolból...
S én visszatérek hozzád a pokolból...

Lehet csak egy buta kislánynak tűnök
De nyomasztják lelkemet a bűnök...
Tudom furcsa és nem értesz engem..
De tudd kérlek én sem értem magamat...
Amióta megismertelek egy más világban élek
Minden nap csak egy dolgot remélek...
Hogy még többet és többet tudok meg rólad
Hogy talán egy nap a telefonban is meghallom szavad...
Tudom, tudom ellenséges vagyok, de nem tudok mást tenni
Talán érzéseimet próbálom röhelyesen elrejteni...
Próbálom a lehetetlent hogy ne mutassam mi nyomaszt
Hogy talán a te berátságoddal nyerjek a búmra egy kis vigaszt...
De én bolond, vak ember...mit csinálok veled?BÁNTALAk...
Pedig valójában rád gondolok, gondolatban "kívánlak"...
Kívánom hogy velem légy gondolatban és lélekben
Hogy talán egyszer helyem legyen a szívedben...
Úgy érzem még soha nem találtam egy ilyen valakit
Aki egy angyallá tudná emelni e senkit...
Ne haragudj hogy bántalak,hogy nem értesz engem
De oly nagy vihar dúl bennem...
Kérlek bocsáss meg...csak tudod ha nem jön levelemre a válasz
AKkor féltelek, hogy valami baj van, hogy elveszitelek...
MErt azt nem bírnám ki...hiszen te is tudod...
Te vagy a hang akiért kiáltok...........
Kérlek bocsáss meg...
És ne gondold hogy verseimmel csupán vissza akarok kérezkedni
Hiszen ha ennyire haragszol nem is lehet megbocsájtani...
Ha úgy látod jól hogy ennek az egésznek legyen vége
Akkor távozok az ágyad mellől a végtelen éjbe...
Hiszen biztos lenne mégegy angyal aki vigyázná az álmod
Aki boldoggá tudná változtatni az egész világod...

Másnak hittél és megvetettél,
Szerettelek,de TE tönkretettél,
Elvetted tőlem ehitet,
Azt mondtad:engem senki sem szerethet!

Az elválásunk óta ma láttalak újra
Te köszöntél mint egy barátnak,majd bámultál az útra...
Nem néztél Rám,csak néztél kifele
A házakon túl, egészen a semmibe...
Nem tudhatod mit éreztem akkor
Hisz Te is tudod mit fogadtunk meg egykor...
Hogy mindig számíthatunk egymásra
Hogy kíváncsiak leszünk egymás szavára...
De úgy tűnik akkor azok csak szavak voltak
Amik talál csak az elválás pillanatának szóltak...
Nem tudhatod,fel sem foghatod mennyire fájt
Ott a buszon a némaságod a szívembe vájt...
Úgy álltálk mellettem mint egy idegen
S csak bámultál kifelé a párás üvegen...
Nem is sejtheted hogy szenvedett a lelkem
Úgy látszik akkor és ott csak annyit értem:
Egy szót, egy érzelemnélküli "sziát"
Ám néma hangom most a messzeségbe kiállt...
Miért, miért vagy ilyen velem?
Tudom hogy már elengedted, már nem fogod két kezem...
De tudod mennyire sokat jelentettél nekem
S most nem értelek, a tanácstalanság kínozza szívem...
Azt mondtad szeretsz hogy nem felejtesz el soha
De ma mégis olyan rideg voltál, olya mostoha...
Nem értelek...akkor miért mondtad hogy számíthatok Rád
Hogy hozzád menekülhetek ha üldöz ezer Vád...
Miért?Mondd miért sebzed meg lelkem?
Szánó tekinteted miért kínozza testem...?
Nem értelek,s talán már nem értelek meg soha
Már elmentél tőlem,már elrepültél tova...
Ennyi volt...DE tudd hogy a szívemben mindig benne leszel
Akárhogy megbántasz, s akármit teszel...
Szeretlek nagyon, ezt te is tudod
De ennyi volt...már nem keres pillantásod...
Egyszer írtam neked, te nem válaszoltál
Kerestem tekinteted s te elpillantottál...
Mondhatnék bármit, már nem hallod hangom
Zenghetném énekem, de már nem száll a dalom...
Ennyi, elég volt ennyi hogy megtörj egy szívet
Hogy megsebezz, s sárba dönts egy gyermeki lelket...
DE ennek ellenére mindig kísérni foglak Téged
Hisz szerettél, s megmutattál nekem megannyi szépet...
Köszönöm, s tudom már soha nem feledlek
Hisz szívem legmélyén örökké SZERETLEK...

Talán késő ezt kimondani...
De nem szabad letagadni...
Tudtad mindig hogy mit érzek...
S ígérem soha nem feledlek...
...............SOHA...............
Ha leszáll majd az éj, s az égen csillag ragyog
Tudd hogy képzeletben mindig veled vagyok...
A kínzó magányt elűzöm, s simogatom arcod
S hűen, angyalként őrizem az álmod...
................ÖRÖKKÉ.............

Ja bújkálok, nóci haragja elől! Kissé szaraxik a netem, szokás serint, no keddíg tuti nem vagyok cseten, aztán lesz ami lesz

ezért itt seggberugás jár..ezt igor szobájában plz köszönöm

-Mi a kend tyúkanyó? netán a szobában lakik itt bent?
-JA

Az élet száz titkot rejt,
nekem te vagy az eggyik,
de szívem mit se sejt,
hisz a titok benned rejlik.
Két karoddal ölelj át
én megsugom a titkot,
de ha tudod ne hátrálj,
ne add fel a harcot.
Remélem majd akkor
igazán szeretsz, s
mosolyogva fogod
meg két kezem.
Át ölelsz és örökre
megjegyzed a nevem.
Én a tiedet soha el nem
feledem.
Mert tudod feledni
valakit egy leheteteln
csoda, mert kit
igazán szeretünk,
nem feledünk
SOHA.

Van egy lány, kit annyira szerettem,
Hogy képes lettem volna életem áldozni,
Csak, hogy Ő boldog lehessen.
Nem kellet az életem áldozni,
Csupán annyit kellett, hogy tegyek,
Hogy Őt, mint szerelmet elfelejtsek.

Megtettem volna, ha nem zavart volna,
Hogy mással lesz boldog helyettem.
Bár annak a másnak a helyében lehetnék!
De e más megelőzött, megtette a lépést helyettem.
De én sose dobom ki nevét e lánynak a feledésbe,
Sose lesz a vele eltöltött idő fájdalmas múlt emléke.

Elalvás előtt még beszélgetett egy keveset, de valami már örökre megszűnt közöttük. Azon az éjszakán még szeretkeztek. Utoljára. A lány feltárta a fiú előtt testének legtitkosabb tájait. Igazi szerető volt,nem esett nehezére átadnia magát odaadnia mindenét. Testük és lelkük egybefonódott, hogy utoljára élvezhessék a gyönyör minden pillanatát.



A fiú azon az éjszakán aludt utoljára a lánynál. Két hétig semmit sem hallott felőle, aztán eljött. A fiú cuccait hozta magával és egy levelet. Megölelték egymást. Sirtak. A lány szépeket mondott mint aki szakitani akar. A fiúban csak ekkor tudatosúlt hogy elvesztette a szeretett nőt. Tudta nincs értelme erőtlenül próbálkozni. A lányt utoljára még megcsókolta,aztán örökre kilépett az életéből. Elment és soha sem nézett vissza. A fiú nem tudott leválasztódni. Nem érezte hogy a jövő másokhoz köti. Neki még ez a lány jelentette a jövőt. A múltat a jelent,mindent. Fiatal volt vad és sebzett. Megizlelte az eszményit és nem akarta hogy száműzzék a paradicsomból. De elvesztette a nőt. A nőt akiről mindig álmodott,akinek nemcsak az alakja,hanem a hangja,sőt mindene tökéletes volt.



Csak ült és nézett maga elé. Bámult. Ő sem tudta mit néz csak nézett. Egyedül volt,már egy hónapja. Nehéz volt neki a lány nélkül. Bárhová pillantott mindenhol csak őt látta,akárhova ment,mindenhol visszaköszöntek a régi emlékek. Nem volt képes elfelejteni. El akart menni. Nem tudta hová csak el innen ,egy olyan helyre ahol csak egyedül van. Kellett neki a lány hogy fel tudjon kelni,hogy azzal a tudattal élje napjait hogy,valaki mellette van és számithat rá. Ez a gondoskodás örökre megszűnt. A lány pedig kilépett az életéből.



Most egyedül vagyok nélküled. Szeretlek még mindig nagyon,hiszen ennyi emléket nem olyan egyszerű kitörölni a szivemből.És minden nap azért fogok fohászkodni,hogy egyszer az élet adjon nekünk még egy esélyt hiszen túlságosan korán találtunk egymásra. Legyél jó és vigyázz magadra a kedvemért.

Hosszú de nekem tetszik

lány még mindig nem tudott parancsolni testének és érzéseinek. Újra és újra érezni akarta volt szerelmét,a fiú azonban erről semmit sem tudott. Ő csak várt. Várta azt a napot amelyen a lány azt mondja: A tiéd vagyok csak a tiéd. Még egy egész hónap sem telt el kapcsolatukból és a fiú kapott egy kósza hirt, hogy szerelmét látták a volt barátjával. Szive szilánkokra tört. Elhatalmasodott benne a bizalmatlanság. Lelke mélyén mindig is érezte, hogy egy ilyen lányt nem tud megtartani. Kérdőre vonta de a lány csak tagadott és esküdözött hogy nem igaz. Azt mondta a fiú hogy elhagyja,de a lány csak sirt és tagadott, nem akarta elvesziteni a fiút. Nem is lett volna képes elhagyni álmai nőjét, mert életében először boldog volt, igazán boldog és őrülten szerelmes. Tudta, hogy a lány hazudik,de úgy gondolta majdcsak túlteszi magát rajta. Csak maga a hazugság ténye zavarta. Nem szerette a hazug embereket. A fiú megpróbálta eltemetni magában a tényt, hogy becsapták,ráadásul az akinek kitárta egész szivét. Közeledett a fiú névnapja és a lánytól olyan ajándékot kapott amelyet soha nem felejthet el. A lány átadta magát, odaadta mindenét, beleolvadtak a csókba és egybeforrtak egy hosszú ölelésben. Szerettek egymással ágyba bújni, szerettek csókolózni nyilvános helyeken, mindenki számára nyilvánvaló volt kapcsolatuk. A fiú csodálta a lányt, szerette úgy ahogy még senkit sem. Érezte a szerelmet mert éreztették vele. Tudta, ha átadja magát ő is csak jót kaphat. Azonban mégis voltak veszekedések, mert a megcsalás tényét mégsem tudta elfelejteni. A kapcsolat azonban nem volt unalmas hanem őrült, vak és viharos. De szerették egymást .Biztos támasznak érezték egymást. A fiúnak szüksége is volt támaszra hiszen élete nagy megpróbáltatása előtt állt. Érettségi. Félt, de tudta hogy a lányra mindig számithat. Azonban a lány ismét összetörte a szivét. A lány miután a fiú nagyon összeveszett vele bevallotta, hogy megcsalta. Másfél évig temette el magában a szörnyű titkot. A fiú nem lepődött meg,hiszen ő is hibázott,kétszer is,de amit a lány tett ,rosszul eset neki. Maga a megcsalás és az akivel.
Haverok voltak. Egymás mellett ültek a suliban, együtt szívták a spanglit és hátba támadta. A fiú is és a lány is. Nem tudott megbocsátani, szerette de nem tudta megérteni, nem tudta elfogadni. Mégis úgy érezte folytatnia kell a kapcsolatot,mert meg kell tudni bocsátani még ha végzetes hibát is vétett a lány. Itt a történet véget ér. Mert nincs értelme tovább irni. Miután a fiú leérettségizett főiskolára ment. Boldogok volt együtt még akkor is ha keveset találkoztak. Azonban a lány másra vetett szemet és ugyanúgy tett ahogy az előző barátjával. Csak ezúttal a fiú volt a szenvedő alany.2 és fél év hosszú idő. Lehet, hogy megunta lehet már nem szerette eléggé. Mielőtt szakítottak elmentek nyaralni. Csodálatosan érezték egymást. De miután hazaértek ujra a való világban voltak.

Majd kivárja a végét, hiszen erre a lányra érdemes várni. Szeretett a közelében lenni, áhitattal hallgatta minden mondatát, figyelte miközben beszélt. Jó lett volna közben megérinteni az ajkait, vagy csak simogatni az arcát. De nem tette, nem tehette. Ahogy múlt az idő, egyre többet beszélgettek, hivták egymást, sms-eztek. A fiú nem akarta,de egyre inkább kezdte azt érezni,hogy ami köztük van több mint barátság. Szerette volna elhessegetni ezt az érzést,de nem tudott ellentmondani,a természet így rendelte el.



Titokban azért fohászkodott, hogy bárcsak az övé lehetne akkor vigyázna rá,óvná mindentől, amit csak tudna megadna neki. Még a szivét is nekiadná, csak mondani kell,hogy vigyázzon rá, mert törékeny.A lány sokat mesélt a kapcsolatáról elmondta, hogy mi bántja, legféltettebb titkait, vágyait, álmait osztotta meg a fiúval. A hangján érezhető volt, hogy szeretne néha kilépni a kapcsolatból,de a szerelem megkötötte szivét. A fiú tudta ha cselekedni kell akkor most rajta a sor,érzéseinek nem tudott ellentmondani. Megtört a jég elcsattant az első csók, amely mindkettőjük életében változást igért. Még nem tudták csak titkon remélték hogy ez folytatódni fog. Az első éjszakát is együtt töltötték, persze a lány nem adta oda teljesen magát a fiúnak. Szeretett volna még valamit megőrizni a fiúnak. Heteken keresztűl csak szeretők voltak. A fiú már az első csók után tudta,hogy soha nem akarja elveszíteni a lányt akinek szive még mindig foglalt volt,hiába a csók,az együtt töltött éjszakák,ő még mindig a barátját szerette. A fiúnak elege lett, azt akarta, hogy a lány tisztázza végre érzéseit vele kapcsolatban. Elhagyta. Bár nem volt igazi szakitás hiszen nem kötötte össze őket semmi csak az első csók élménye, ez volt az egyetlen emlékük. A csók amely olyan volt ahogy a fiú elképzelte. A lány érzékien csókolt, szívvel-lélekkel. A csók mindent elárult róla, vagyis majdnem mindent. Csókolózás közben a fiú rá-rápillantott a lány arcára, figyelte finom rezgéseit és gyönyörű arcát. Szeretett volna örökre igy maradni vele egy hosszú forró ölelésben. Mikor útjára engedte a lányt úgy érezte hogy megszakad a szive,de tudta,ha a lánynak bármit is jelentett akkor van esélye. Nem értette,hogy tud olyan fiú mellett maradni aki annyi fájdalmat okozott neki. Végül a megcsalt barát rájött kettejük kapcsolatára. A fiú akkor sok gyötrelmet élt át.A fiú mindent megtett volna a lányért, de nem minden áron. Végül a lány szakitott barátjával és akkor következett a legnehezebb időszak, amikor a fiú azt kivánta bárcsak soha sem látta volna meg azt a ragyogó szempárt. Szerette volna meg nem történtté tenni a dolgokat, hiszen a lány hiába szakitott barátjával szivében még mindig ott volt a szerelem halvány szikrája. Teltek a napok, hetek és egy szép áprilisi estén indúlt kapcsolatuk a beláthatatlan végtelenbe.

Nézett ki az autó ablakán,bámulta a tájat amit már annyiszor látott. Tudta, hogy sokáig nem fog ide visszajönni. Gurult az autó egyre gyorsabban és szinte minden percben legszivesebben meghalt volna újra meg újra. A szive búcsúzott a fáktól és házaktól, de az emlékeket nem tudta ott hagyni. Szörnyű teher nyomta a vállát és nem tudta lerázni magáról, nehéz volt az elszakadás. Gondolatai még mindig a lány körül jártak.Nem tudta elfeledni,hiszen annyi szép kötötte hozzá. Sokszor kérdezte magától: Miért? Mert kellett, mert szerelmes volt! Hogyan történt?Régen volt már,de valahogy igy kezdődött:



A lány kissé megszeppenve ment végig a még ismeretlen iskola komor folyosóján. Alig múlt 15 éves, gyönyörű világosbarna haja a vállára simult, mintha mindig úgy hordta volna. Arca és teste mindenkit ámulatba ejtett aki csak meglátta. Ő azonban csak ment tovább és megprobálta nem észrevenni az utána forduló embereket.



Új volt ebben az iskolában és mérhetetlenül egyedül érezte magát. Félénk természetéből adódóan nehezen szólított meg embereket, de a fiúk megkörnyékezték, hiszen szép volt, sőt gyönyörű. Teltek a napok, hetek, hónapok és ő egyre jobban beilleszkedett. Minden szünetben mással beszélgetett és közben lopva figyelte az embereket. A szeme egyszer megakadt egy fiún akinek hatalmas barna szemei voltak. A srác viszonozta a pillantást, de kis idő múlva tekintetét más irányba fordította. A lány szúrós szemekkel nézettt rá, amit a fiú nem tudott mire vélni. Pedig Ő próbált kedves lenni, lehet mondott is valamit, nem túl hangosan,hátha nem hallja. Ez a pillantás a fiú emlékezetéban sokáig megmaradt.Nem mert tovább közeledni a lányhoz,és különben is foglalt volt már 1,5 éve.



Azonban a véletlen egyszercsak közbeszólt és egy buszra szálltak. A fiú erőt vett magán és a lány mellé űlt. Közelebbről láthatta, közelebbről még szebb volt, hiszen eddig csak a távolból csodálta. Beszélgettek. Mivel az út nem volt hosszú elbúcsúztak egymástól.



A fú ekkor gondolt először arra, hogy neki is ilyen lány kell. Már régen nem volt barátnője, sőt még soha sem volt igazi szerelme. A szexet is csak futó kalandok után ismerte. Nem szerette a kötöttséget. Arra gondolt mikor egyszer szerelmes volt. Rosszul járt. Előtte csak egy nőt szeretett igazán. A szobájában egy eldugott kis papirra időrendi sorrendben voltak felsorakoztatva azok akikkel volt "valami".A papíron kb. 30 név szerepelt annak ellenére hogy a fiú 15 évesen csókolózot először és 1 évvel később esett át a tűzkeresztségen.



Ezzel a lánnyal is szerette volna kamatoztatni a tudását a szex terén. A lány azonban nem volt olyan akit egyszerű meghódítani. Megértették egymást. Sokat beszélgettek, ismerkedtek egymással teljesen függetlenül amig barátságuk vonzalommá alakult. Arra gondolt ha létezik nagy ő akkor benne megtalálta. A baj csak a fiú barátja volt, és hogy már másfél éve együtt voltak. Nem volt az a tipus aki beletúr mások kapcsolatába.

Bocsáss meg,
hogy még mindig szeretlek,
hiába mondtál búcsút a szívemnek.
Bocsáss meg,
hogy el mertem hinni,
téged szeretni nem kell királyfinak lenni.
Bocsáss meg,
hogy nem küzdöttem érted,
de ki nem akar, azért harcolni vétek.
Bocsáss meg,
hogy szemedbe néztem szerelmesen, némán,
persze te sohasem társként gondoltál énrám.
Bocsáss meg,
hogy vak voltam nagyon,
de a szeretetnél nincs szebb vagyon.
Bocsáss meg,
hogy kívánok neked sok szépet,
az élet kápráztasson el téged!