átmásoltam ide az összeset ugyhogy itt elkezdheted olvasgatni nyugodtan
örülök,hogy tetszenek de mint mondtam már régebben is nem mindet én írtam csak nagyon tetszenek nekem is

jól látom 05:08 jesszusom akkor még a másik oldalamra feküdtem át amúgy örülök h így látlak gen fogok még ide írógatni de tőled sem várok mást

Ügyes vagy :) Igy tovább!

mára ennyi,valakinek teregetni is kell

Azt bántod, akit szeretsz,
s azzal vagy jó, aki bánt.
A más szívét akarod,
s az, kié vagy, majdcsak megbocsát.

Nem lehet rángatni másokat a láncon.
Ha össze-vissza fütyülsz, felgyorsul a tánc,
megvadul a fogoly,
elszakad a lánc.
------------------------------------------------
Szerettelek. S ugyan minek?
Te nem értetted meg érzéseimet.
Én neked adtam mindenem
s áhítva vártam, hogy
ez fordítva is így legyen.
Azt hittem te más vagy,
jobb vagy, mint az átlag,
de rá kellett döbbennem,
hogy mindenki hibázhat.
Rájöttem hibáztam, hisz
te annyira más vagy.
Mást mondtál és mást tettél
számtalanszor átvertél.
Időbe telt míg megértettem,
hogy nincs szükségem rád
hisz te és én, mint két külön világ.
Törődés és szeretet,
ez mind amire vágytam,
de te durván széttörted
minden apró vágyam.
Most itt vagyok egyedül,
ám mégis boldogan
s egyszer majd szívemben
új érzés fogan.
Ám mielőtt bárkinek
feltárnám szívem és lelkem,
meg kell tudnom,
ismeri-e ezt a két szót:
Igaz szerelem!
-----------------------------------
Hazudtál nekem!
Most már azt hiszem: mindenben.
Azt hazudtad, hogy szeretsz,
Hazudtál, hogy ez örökké így lesz.
Azt hazudtad, hogy te más vagy.
Hazudtál, de rájöttem mára:
....... év hazugság!
Szertfoszlott boldogság.
Soha többé nem lesz a régi,
Ugyanolyan vagy, mint a többi.
Hazugság volt minden érzés,
Az életem egy nagy tévedés.
Hazug vagy, és ezt nem bocsátom meg,
Csak az a baj, hogy még mindig szeretlek.
----------------------------------------------
Bocsájts meg mindenért,
a kimondatlan szavakért,
az elsóhajtott gondolatokért,
a percekből lett pillanatokért,
a féltve örzőtt titkokért,
a bánatért és az örömért,
a láthatatlan könnyekért,
az el nem csókolt csókokért,
a meg nem történt ölelésekért,
azért, hogy valaha szerettél...

---------------------------------------
...Ha eljössz hozzám, én meghalok,
Megölnek Gyönyör-angyalok...

Fekete szárnyakon jön az éjjel,
Hogy álmomat csendben törje széjjel,
Bűneim sorolva, újra meg újra
Jelet rajzol rám a Végzet ujja.

Védj meg! Karolj át hókaroddal,
Nyugtass meg bódítódaloddal!

Jönnek, csak jönnek a rettegés árnyai,
Félelem fiai, Borzalom lányai.
Felém nyúlnak véres hollókarmok,
Nevetnek vicsorgó tündérarcok.

...Ölelj... karodban meghalok bárhol,
A kíntól félek, nem a haláltól...
------------------------------------------
Ha megcsal az, aki igazán szerettél,
Fájó könnyet érte ne ejtsél!
Légy büszke emeld fel a fejed,
Visszatér ő hozzád, ha igazán szeret.
Arcod könnyes ne legyen, bánatod
Ne mutasd, gondold, hogy egy szép álom volt
És nem is volt igaz.
-----------------------------------
Mikor megdobban a szívem,
Te jutsz az eszemben,
Mély sebet hagytál és rohantam a vesztembe.
Nem volt mi megállítson a végtől,
A szerelem is elbúcsúzott a reménytől.
----------------------------------------

minden, ami másokban zavar vagy dühössé tesz, az BENNEM van -
minden, amit a másik rajtam kritizál - és ez engem sért -
az nincs feldolgozva BENNEM, ilyenkor az EGO sérül,
mert az EGOm erös - minden, amit a másik kritizál bennem
- és ez engem nem sért - az az Ö problémája, melyet kivetít rám,
mert nem mer szembenézni vele - minden, amit a másikban szeretek,
azt MAGAMBAN szeretem, mert felismerem magam ÖBENNE
- ez a Tükör Törvénye
-------------------------------------------
Mikor azt hiszed, csalódtál már az életben eleget
Akkor látsz egy lányt, ki nem boldog, csak elégedett
Olyan lányt kit a test csak szívével szeret
De megbízni benne már nem nem ... nem lehet

Mikor azt hiszed boldog ember lehetsz
Egy hideg tekintet, s mi tiéd volt...elveszett
Csak néztek rám némán a sárgászöld szemek
A könnyek nem beszélnek, én nem kérdezek

Mikor azt hiszed a felejtés könnyű nekem
Ha csukott szemekkel a sötétben lépkedek
Én mindig belédfutok, de ezt csak képzelem
Nem vagyok más érzem...egy becsapott gyerek
------------------------------------------------
Most szeretnék kérdezni valamit,
fájni fog nekem,
mert nem szerettem úgy soha senkit,
mint téged, mégse vagy most velem.

Miért hagytál el?
Miért a kérdés, de senki nem felel.
Vagy kiért? - ki az,
ki neked nyújt most vigaszt.

Csak szeretném tudni, hogy hol a hiba,
én voltam buta liba,
vagy az, akiért elhagytál.
Elmúlt, de szívem visszavár.
----------------------------------
Ha vége, hát csókolj meg s isten áldjon;
megtagadlak, már nem vagyok tiéd;
gyönyörnek, óh, mily gyönyörnek találom,
hogy ledobhattam bilincsimet.
Egy kézfogás még, - töröld esküinket
s ha találkoznak sorsunk útjai,
ne árulja el se szó se tekintet,
hogy a volt vágyból maradt valami.
Most, bár szerelmünk már-már alig él,
s ravatalánál zokog a hüség
és utolsót lüktet a szenvedély
s a tisztulás lefogja a szemét,
most még, noha mindnyájan elsiratták,
fel tudnád támasztani, ha akarnád.
----------------------------------
Ítéltek, hát ítéletem az ítélés.
Nem Isten vagyok
és nem Ördög,
bár kezemben a mérleg,
így ÉN döntök.
-------------------------
Tudod
Én vagyok a Fény, az Árnyék
Én vagyok a tükörképed
A Teremtő, aki a saját
Képére formált téged
Igen, én vagyok a Kéz
Aki helyetted mindent elintéz
Igen, én vagyok az Egy
Nélkülem itt semmi nem megy!

Apám a Föld, anyám az Ég
Engem senki nem látott még!
Apám a Víz, anyám a Tűz
Ez a Négy, ami Téged Velem
Örökre összefűz!

Tudom
Én vagyok az álmod éjjel
Az ereidben a Vér
A Sötétség és a Fény
De neked tudnod kell
Melyik mennyit ér
Én vagyok az Ismeretlen
Aki akar, úgyis megtalál
És Én majd vigyázok rá
Ha az egész Világ lángokban áll!
-------------------------------------

Csak most búcsúztunk el egymástól,
S máris nagyon hiányzol!
Nálad van jókedvem, boldogságom,
Mely biztonságot nyújt a külvilágtól!

Bárcsak elmondhatnám, amit érzek,
Ha tudnád, mitől félek!
Őrzök minden egyes pillanatot,
Mikor magamba szívhatom illatod!


Mikor érzem tested melegét,
Látom szemed tiszta fényét,
Felszínre tör belőlem minden érzelem,
De számomra ez mégis reménytelen Szerelem!


Nem számít milyen kevés ez,
Amit kaphatok belőled,
Ha csak egy érintés,
Vagy egy csók száll felém tőled!


Mikor tested az enyémhez simul,
Megállítanám az időt irgalmatlanul!
Mikor csókolsz vadul,
Kívánlak határtalanul!


Röpke percek ezek,
Csak ennyi mi az enyém lehet,
De tudnod kell, hogy Szeretlek,
S várom, hogy több lehessél egyszer!
-------------------------------------
Aznap borús volt a hajnal
S bennem nem volt semmi óhaj
Csak hogy tudjam tőled elköszönök még
Éreztem azt, hogy belül szívem ég
Az idő suhant, mint gondolat
Elért, lesújtott a pillanat
Ott álltam előtted
Helyetted mesélt két szemed
Mikor rám néztél
Tőlem semmit sem kérdeztél
De láttam rajtad mennyire fájt
Tudtam a búcsú téged hogy bánt
Bár tudtam volna mit tehetnék
Néked mit is mondhatnék
Hozzád hogyan szólhatnék
Hogy szívedben ne maradjon hasíték
Nem tudtam akkor hogyan mondjam el
Nem téged hagylak el
Csupán utam hív, hát mennem kell
De tudtam lelkem újra rád lel
Most itt vagyok, hát miért hagynál el?
Csak nyújtsd ki végre két kezed
S ígérem mindíg itt leszek veled!
-------------------------------------
Bántottak - és én meghaltam lélekben,
A szívem gyenge, testem védtelen
Félek egyedül maradni az emlékkel,
Önmagamban kell megbékélni a ténnyel;
Bántottak - és én végig tűrtem mindent,
Az ördögnek ajánlom a lelkem, s kérem;
Erösítsen meg az egyetlen igaz hatalom,
Hogy úgy álljak bosszút, ahogy csak akarom
Képtelen vagyok egyedül feldolgozni,
Hogy tudtak nekem ekkora fájdalmat okozni.
Bántottak - és én magamban tartottam,
Nem segített senki, belsö hangot sem hallottam,
Ami megmondaná, mit tegyek magammal,
Hogy visszaadjak mindent haraggal
Bántottak - és én összetörten várok
Remélem, nemsokára már a halál kapujában állok;
Azt akarom, hogy elragadjon,
A rossz emlék a testemmel együtt haljon
Bántottak - és nem vették észre rajtam,
Nem látják, hogy belül én már rég meghaltam
Bántottak - és én most "gyűlölök" mindenkit,
Mert üvölt a lelkem, de ez nem érdekel senkit
Elfeledtem rég, milyen is mosolyogni,
A célom egyedül a gonoszt imádni
O legalább segít megölni azt, aki bántott,
S örömmel nézi, ahogy "büntetést" osztok
Annak, aki megölt engem végleg,
Ahogyan te is ezt tetted Istenem, mert végignézted
-------------------------------------------------------

Igen, a Csend is Te vagy,
Ami mindig így üvölt!
Meg a szívem is Te vagy...
Ami Érted összetört.
--------------------------
Együtt fogok érezni veled hogyha sírsz, de nem foglak kérni, hogy ne sírj. Mindig készen állok rá, hogy veled legyek a bánatodban, magányodban, de nem fogom elvenni töled.
Igyekszem figyelni a szavaidra, azok jelentésére, de nem ígérem, hogy mindig egyetértek veled.
Néha dühös leszek, és akkor ezt nyíltan megmondom neked, hogy ne kelljen a különbözöségeink miatt elutasítást vagy elidegenedést éreznem.
Nem tudok mindig veled lenni, nem mindig hallom meg, amit mondasz, mert van, amikor magamra kell figyelnem, és magammal kell törödnöm.
-------------------------------------------
Nem lehet, hogy elveszítselek,
kit mindennél jobban szeretek,
kiért bármit, mindent megteszek,
nélküled csak némán szenvedek.

Nem lehet, hogy így megváltozol,
szerettél, s most daccal átkozol,
boldog voltál, s én is teveled,
mégis máshoz kötöd életed.
----------------------------

Hazudod, hogy szeretsz, hogy fontos vagyok néked
Akkor az énem miért nem érdekel téged?
Nem sietsz hozzám, önző életed éled
Ezzel ártassz nekem, de ezt meg nem érted

Észre sem veszed, ha engem megbántottál
Miért?-kérdem, de erre sem válaszol szád
Nem figyelsz rám, csak akkor nyilik szemed tágra
Amikor megcsillan kezembe a pisztoly tára


Nem figyeltél rám, igazán nem is szerettél
Nem voltál rám kiváncsi, pedig azt hazudtad szerettél
Ha mondtam valamit, rám nem is figyeltél
Az első mondatom után te másról beszéltél


Hogyha egyszer meghallgattál volna
Hogyha egyszer beszélgettünk volna


Hogyha elhitetted volna szeretsz te még engem
Akkor nem kellett volna ezt megtennem
Ujjam akkor nem kerül a ravaszra
S nem maradok egyedül a jövő tavaszra
-------------------------------------------------
Talán, sok év után,
majd rájövök, hogy van még rajtad kívül más,
talán, sok év után,
az élet hoz majd gyógyulást.
De ma még csak azt mondhatom:
szeretlek téged,
és ez a dal is hozzád száll.
Az én szerelmem nem fog tán
soha elmúlni,
és téged mindiiiig visszaaa vááár...
-----------------------------------------

Hagyjatok magamra,ne zavarjon senki,
Szeretnék egyedül,csendesen meghalni.
Nem kellenek rokonok,nem kellenek barátok,
A szenvedő haldoklót ne sajnáljátok.
Ne üljetek ágyamnál,ne fogjátok kezem,
Nem akarom,hogy lássátok,ahogy csukódik szemem.
Nem akarom,hogy a beteg emberre emlékezzetek,
Kinek arca sápadt,és hideg keze remeg.
Csak azt akarom,hogy egy imát mondjatok értem,
És rám mindenki boldog arccal emlékezzen...

--------------------------------------------------

Nem tiltahtjátok meg, hogy szeressem,
bár tudom, régen másé már a szíve,
De hogy az éjszakát miatta végigsírom,
ahhoz az égvilágon senkinek semmi köze.

Kinek baj az, ha mindig őt látom,
ha előttem van huncut, barna szeme?
Kinek ártok én azzal, hogy néhány éjszaka álmodok vele?

Miért baj az, ha titkon figyelem,
ha pár kedves szót szólok hozzá?
Kinek okozok fájdalmat azzal,
ha a szerelem átcsap imádattá?

Szeretem. Ezt őszintén vállalom,
minden érzés a szívemben él.
Boldog vagyok, hogy megszületett,
az ő léte visz a jövő felé.

-------------------------------------------

Még néhány perc,
Nem fáj már soká...
Csak néhány szívdobbanás,
Ennyi volt.
Befejeztem mindent,
Életem csak egy üres lap az asztalon.
Nincs már, mi itt tartson...
Megvetettél, elárultál,
Ha kérdeztelek, nem válaszoltál.
Emléked már csak egy seb a lelkemen,
Valahányszor Rád gondolok,
Fájdalom tép újra és újra.
Hát kérlek, bocsáss meg...
Bocsáss meg mindenért,
Minden őrült gondolatért, szóért.
Bocsáss meg...
Az életért, a halálért

---------------------------------------------------------
Egy pillanatra olyan volt,
Mint régen.
Egy pillanatra odaosont,
És átölelt az égben.
Egy pillanatra megmosott
A születő fényben,
S egy pillanat múlva elhagyott
A lázongó sötétben.
--------------------------
E kicsi szív dobban egyet,
S egyszercsak megáll.
E szív, mely érted dobogott.

Búcsuzóul írom e verset,
Hogy ne feledd a szép emlékeket.
Hogy lásdd, amit én nem látok többé,
Hogy érezdd, amit én nem érzek többé.

Egy szempár, mibe nem csordul több könny,
Egy lélek, mellyet nem ér több öröm.
Egy kéz, amit nem foghatsz többé,
Egy hang, amit nem hallhatsz többé.
Ennyi csak, ez vagyok én most,
De nem más, csak egy emlék maradok.
-------------------------------------------

Azt hitted,hogy nem jövök vissza
azt hitted,hogy nem látsz viszont
azt mondtad örökké vársz
azt mondtad,hogy az ajtótok
előttem mindig nyitva áll
elszomorit,hogy milyen sebezhető vagy
elszomorit,hogy te már nem te vagy.

--------------------------------------
Rád gondolok, és szívem mélyéről,
sóhaj tőr elő.
Annyira fájdalmas e sóhaj,
hogy elhagy minden erő.
Tudom, már nem szeretsz engem.
Mi Te voltál, mindent elvesztettem.
Mégis annyira nehéz feledni.
Lemondani Rólad és mást szeretni.
Még hallom a hangodat.
Fülemben cseng minden szavad.
Álmomban még ott vagy velem.
Látlak, mikor lehunyom a szemem.
Néha nem szeretnék felébredni.
Oly jó lenne tovább Veled lenni.
De eljön a reggel, az ébredés.
És mi álom volt, semmibe vész.
Egyetlen érzés maradt meg nekem:
A sóhaj, mely széttépi a szívem.

---------------------------------------
Érzem, egyszer visszatérsz hozzám,
S szerelmed újra enyém lesz.
Hallom, azt súgják a fák,
Megint én leszek, kiért élhetsz.

Tudom, újra szeretsz majd
Bármeddig kell is, hogy fájjon,
Majd egy érzés visszahajt,
De addig is szerelmedre vágyom.

Büszkeségem már rég elhagyott,
Vágyom érintésed,
Mert rabod vagyok,
S mert érted égek.

Nem kívánom senkinek,
Hogy élete így fájjon,
De vajon boldog miért nem lehetek,
Miért nem varázsol el most az édes álom?
------------------------------------------------------------

Azt hittem, búcsúzni könnyű: egy csók és vége, s azt hittem, majd elmúlik a csók emléke.
De tévedtem.
A perc elmúlt, a pillanat örök.
A remény ragyok még minden könnyem mögött.
Nem kell a napfény, nem kell az élet.
Nélküled én már semmit sem érek.
Ennyi még nem volt elég, még nem lehet vége, s ha többet nem kaphatok, egyetlen percet kérek.
Utoljára érints meg, s ölelj át.
Szomorú szívemet hadd szakítsa meg a boldogság!
----------------------------------------------------------------

Volt valami amit elvesztettél,
Tiéd volt, de ellene vétkeztél.
Megbántál mindent,
De jóvá nem teheted,
Ami számodra megmaradt az a menekülő emlékezet.

Mindig utolér, pedig futsz előle,
A múlt számodra az, ami másnak a jelen lenne.
Emlékek vesznek körül, rád tör a magány,
Rég kiapadt könnyed, de még most is sírnál.

Voltál valaki, aki mára senkivé lett,
Egyszer csak megszűnt létezni a lelked.
Megpattant egy húr, a félelem lett úrrá rajtad,
Hiába mondtad, hogy nem így akartad!

Az fáj a legjobban, hogy minden egy karnyújtásnyira volt ,
És ehelyett mi maradt...egy temetetlen múlt

Mosolygok, hogy ne látsszon, ne fájjon
pedig belül mardos, megöl a fájdalom.
Mosolygok, mert ezt jobb látni,
s így másoknak jobban tetszik.

Még mosolygok; kell, kell még tenni!
De érzem nem fog ez soká menni.
Mosolyogni kell, de már nagyon nehéz,
pedig ha lehetne én csak mosolyognék.

Mosolyognék, de már nem megy
a fájdalom szétmarta a lelkem.
Már nem mosolygok nincs erőm
a fáradtság már teljesen legyőzött.

Mosolyognék, de már nem tudok.
Most már kérdik is a jó barátok:
Hová tünt arcodról bájos mosolyod?
Nem válaszolok csak mosolyogni próbálok
---------------------------------------------
A nő a sátán korbácsa!

Sose halaszd el a lehetoséget, hogy elmondd, amit érzel, mert nem biztos, hogy az élet megteremti újra a lehetoséget, hogy megtedd!

Légy önmagad.Mindenki más már foglalt.

Ha szeretni tudsz tiéd e világ! Ha hinni tudsz tiéd minden!

Nem az a fontos mit teszel, hanem hogy milyen érzéseket ébresztesz bennem.

A nőket a szerelem nem csak érdekessé teszi, hanem meg is szépíti. A nő akkor szép igazán ha boldog, és akkor boldog ha érzi, hogy szeretik.
----------------------------------------------
Úgy várom már, hogy visszatérj hozzám
Úgy várom már, hogy kisírd a szemed a vállamon de csak szeretnéd
Mert én kirugom a fogad eggyenként
Te mocskos büdös rohadt kurva lány
Úgy várom már
Én megpróbáltam mindent átlagemberként
3 év s végleg feledtél
Túl sokáig vártam, túl sok volt a szép
Szép arcodat baltával verem szét
Én megpróbáltam mindent könyörögtem neked
De te leköptél és letagadtad nevem
-----------------------------------------
Gyűlölöm őt, mert szerettet engem,
gyűlölöm őt, mert elhagyott engem.
Gyűlölöm őt, mert másé lett szíve,
fáj a szívem, mert elment örökre.
Gyűlölöm és mégis szeretem, haragszom rá, mégsem feledem.
Nincs erőm hogy kitépjem szívemből,
nem tudom feledni ebből az életből.
Gyűlölnöm kellene, de nem engedi szívem,
szenvednem kell, hogy örökre elfelejtsem!
---------------------------------------------

Mond mért szeretsz te mást?
És én csak téged?
Mért másnak örülsz úgy ahogy én néked?
Ha mellém sodort egyszer már az élet,én nem engedlek oly könnyen el.
Mond mért adtál reményt és oly sok álmot, ha mástól akarod a boldogságot?
Mond mért fogadtad el szerelmes szívem? S ha elfogadtad mért dobtad el?
Az eső pillanatban megmondhattad volna, szólhattál volna, ne kezdjük el!
De te lázba jöttél lágyan átt karolva,hozzám símúlva hazúdtad el,
hogy nem szeretsz te mást egyém a szíved.
És egy búcsú levél lett az ígéret!
De én ezt a levelet mos össze tépem, ha így akartad nekem se fájjon az élet.
--------------------------------------------------

Tudtad,hogy fájni fog,
mégis megbántottál,
én szerettelek,
de te csak kihasználtál.
Egyszer rájössz,hogy én szívből szerettelek,
de akkor már késő lesz,
én már elfeledtelek!
A szívem másé lesz,mert te megtagadtad,
és látod most már én nevetek rajtad!!

-------------

Gondolni másra nem tudok,
mert egy régi érzés elragadott.
Mít már szívem nagyon régen kapott.
S most Érted fáj,
Érted dobog.
Szabadulni sosem fogok,
de nem is próbálkozom.



Gyülölöm az érzést, hogy még mindig ennyire tudlak szeretni,
gyülölöm magam,hogy tudom, nehezen foglak feledni!
Gyülölök minden tárgyat, amiről te jutsz eszembe!
Gyülölöm, hogy egyfolytában csak Te jársz a fejemben!
Gyülölöm a napot, mikor szerelmes lettem beléd!
Gyülölöm, hogy az ölelésed nekem mindennél többet ér!



Minden éjjel, minden nappal csak Rád gondolok!
Még akkor is, ha ajkaimmal mást csókolok!
Magam sem értem miért vagy még mindig ilyen hatással rám?
Csak azt tudom, ha találkozunk, a szívem nagyon fáj!
Azt sem tudom, hogy mi van köztünk, hogy mit jelentek Neked?
Sokat tettem azért, hogy a kapcsolatunk, ilyen erös legyen!
Ha csak egy pillanatra is meglátlak, magával ragad minden érzés!
Szeress engem légyszives, ez nem túl nagy kérés!



Nem tudom feledni szép napjaink varázsát,
nem tudom feledni, csókjaid lágyságát.
Nem akarom feledni a boldogságot, melyet okoztál,
nem akarom nélkülözni ölelő karjaid szorítását.
Fáj, hogy mindez nem lehet enyém,
s feledni akarom a rám szort szerelmi átok gyötrelmét!



Próbálom szavakba csomagolni érzéseimet.
Lelkem ajándékaként adnám oda Neked.
De hiába, már az ajkamon elhalnak a szavak.
Kimondva szürkének, szegényesnek hatnak.
Kimondatlan szavakkal, néma sóhajokkal,
A magány hidegétől reszkető karokkal,
Ölembe rekedt szenvedélyes vággyal,
A lelkembe utánad zokogó magánnyal,
Vágytól remegő lázas testemmel,
A bennem égő forró szerelmemmel,
Némán, reszketve, sikoltok utánad,
Vágyom, hogy karodba megnyugvást találjak.
Mert én csak Veled, általad létezem,
Még a levegőt is csak miattad veszem.
A mosolyodban élek, szavad dallamában,
A lélegzetedbe, a lépted ritmusába.
Köszönöm, hogy kezed kinyújtottad felém,
Ezer színű szivárvány vagy az életem egén.

Emlékszel még egyetlen szerelmem
Milyen boldogok voltunk mi ketten?
Miért lett ez így?
Mit rontottam el?

Mondtad volna nem szeretsz
S hagytuk volna abba
Vagy neked most jó
Én meg le vagyok ....va

Csak ezt hallottam folyton
Attila, Attila, Attila ...
Miért hagytad ott akkor?
Miért kellettem én?

Semmit nem mondasz
De lehet jobb is így
Csak tudd meg légyszíves
Teljesen tönkretettél!

Álmatlan éjszakák
Folytonos sírás
Öngyilkos gondolatok
És még sorolhatnám

Ez lettem én
Persze te miattad
Tudom nem érdekel
Hogy sajnálj nem várom el

De miért várnám el
Hisz nem érdekelsz már
Remélem boldog vagy
Élj így soká!!!

Szívedben voltam,lelekdnek rabja.
De a vágy,magába zárt.
Csak Érted voltam,testednek foglya,
Mégis elhagytál.
Hol vagy ma már,lelked merre jár,hogy vissza nem találsz?
Holnap talán újra rám lelsz,és vissza jössz hozzám.
Álmodtam Rólad,csak vágyak voltak.
De az ágy magába zárt.
Csak Érted éltem,most Érted halok.
Mégis elhagytál,mindent itt hagyok.

Nem volt aznap hang, melyet a lány mondott, csak az eget kérte, adja vissza újra ezt a napot. Hagy fékezze meg, hagy legyen máshogy, hogy soha ne kellejen látnia, amit ma látott. De az ég fekete volt s hajthatatlan, a csendes estében, már csak egy lélek volt nyughatatlan.
Kereste az okot, kereste a vádat, hisz valakit vádolnia kellett, mert önmagában felfogni ezt leírhatatlan. Csak nézett maga elé, s nem értett semmit. Most vesztette el mindenét, amitől értelmet nyert az a szó, hogy lét. Napokkal utána is csak árnyéka volt önmagának. Feküdt a szobában, s csak a hold tudta, hogy miket zokogott el a sötét éjszakának. Amikor elhagyta minden remény, s szüntelennek látszik minden fájdalom. Amikor nincs senki, aki enyhítené, hogy ne fájjon. Lassan teltek a következő napok, a lány a temetés után is csak a sír mellett zokogott.
Majd egy nap úgy döntött, nem élhet így tovább, s majd ő gondoskodik róla, hogy újra lássa élete párját. Zaklatott volt, s ködös volt a feje, amikor a pengét a borotvából az ereibe mélyesztette. Hófehér kezén végigfolyt a vörös fájdalom, s ő tudta most már nem lehet hogy megálljon. Majd hirtelen megcsörrent a telefon, de neki már csak arra volt ereje, hogy a kagylót lelökje. A hívott fél tudta hogy baj van, s ahogy tudott, mindent otthagyva odarohant.
Az ajtó nem volt bezárva, így könnyen bejutott rakta, majd meglátta a lányt, a földön feküdve, vértől áztatva. Nevén szólított, de a lány nem felelet, mert már úton volt hogy a szerelmével legyen. Véres karja ernyedten hullott le a padlóra, a kilehelte lelkét az anyja karjaiban.
Fel akart repülni, fel egészen a mennyekbe, hisz tudta szerelme ott várja, hogy kezét újra a kezébe tegye. De a kapu nem nyílt ki előtte, s ő nem léphetett át az örök fénybe. Lefelé nyomták egészen a pokolig, de ott azt mondták, nem maradhat, hisz oda sem tartozik. Megölte ugyan magát, de nemcsak magával végzett, mert nem tudta, hogy a szíve alatt egy életet már létezett. Ez lett volna a végzete, amiért érdemes lett volna tovább élnie. Szerelmük egyetlen gyümölcse, akinek védelme egyedül az ő üdvössége. De tudatlanul is gyilkos lett belőle. Akinek most így kell fizetnie. Nem érheti el egyetlen szerelmét, s visszasírja, hogy eldobta egyetlen ingyen kapott életét. A két hely között lebeg, valahol a képzelet határát, s kívánja, testetlen lélekként egy másik halált, a szebb halált kívánja!!!!

(Ez egy válasz Nóci üzenetére (2004. 09. 13. hétfő 18:19), amit ide kattintva olvashatsz)

Boldog volt a nap mely rájuk mosolygott. Mert ritkán látott olyan szépet, és olyan jót. A tiszta szerelem mintája volt az övék, ami csak egyszer adódik s mindkettőjükben már régóta élt.
Kettőjüknek már más volt a világ, s boldogságukban már nem is kellett más.
Úgy szorították egymást, mint alvó kisgyerek, ki a párnájától várja a sötét éjben a védelmet. Átalagos nap volt, átlagos, mint a többi, a fiú este dolgozni indult, s a lány várta reggel hazajönni. Este lefeküdt s magára húzta a takarót. Behunyta szemét, s a párjára gondolt. Beleborzongott abba, hogy mi lehet vele, hisz minden percben szeretné, ha vele lehetne.
Lassan elnyomta az álom, de rémképek gyötörték, magát látta elmerülni, s a víz csak úgy tornyosult egyre fölé. Kapálódzott, ahogy tudod, de nemhogy feljebb, egyre csak lejjebb sodródott. Kinyújtotta kezét, de nem volt senki, aki megfogja, s kimelegedve ébredt, zihálva, a levegőt kapkodott. Az órára pillantott látta a percet, s arra gondolta szerelmével most vajon mi lehet. Akarta volna, hogy most mellette legyen, hogy rémálmából ébredve, az Ő karjai közt újra álomba szenderedjen. Hajnalodott, s a madarak is dalolni kezdtek, s a lány úgy döntött elébe megy a kedvesnek. Tudta jól az utat merről kell várnia. Hisz már sok éve azt az utat járhatja. Felöltözött, s rendbe szedte magát, majd az ajtóhoz indult, s bezárta maga után. A levegő friss volt, mint azon a reggel, amikor először ébredt a fiú mellet, s tudta, hogy most már egész életében ez kell. Elindult az úton, s vitte őt a szíve, nem nézett senkire, csak a távolban közeledő fiút figyelte. A másik oldalon volt, valamiért most az ellenkező oldalon jött haza, de amikor meglátta a lányt, meggyorsította lépteit, hogy minél előbb a karjai közt tudhassa. A lány is alig várta már, hisz rémálma még mindig fejében él, s érezte, hogy ott legbelül valamitől most nagyon fél. A fiú intett, hogy átmegy, várja meg, s a vakító naptól megvilágítva az úttestre lépett. De bár ne tette, volna, bár azon a reggelen is a megszokott utat választja. A nap elvakította a vezetőt, s már csak a szörnyű csattanás, ami a csendben utat tör. Majd egy sikítás a lánytól, s néhány fékcsikorgás. Ez volt a reggel első zenéje, ami a városban szerterohant. Odaszaladt a lány, ahol a fiú feküdt, s látta amint annak szeméből egy forró vércsepp az arcára gördül. Tehetetlenül ült mellette, s segítséget kérve egyre csak a fiú nevét üvöltötte. Majd lassan jött a mentő, de nem tudott mit tenni, s már a fekete kocsit kellett hívni.


folytköv. (Ez egy válasz Nóci üzenetére (2004. 09. 13. hétfő 18:19), amit ide kattintva olvashatsz)

Éget a vágy,de enyém sose lehet!
Hiába hittem,hogy talán engem szeret!
Hagyj el szerelem,nem kérek mást,
Hisz az akadály még mindig közöttünk áll.
Nem tudom ő mit érez,néha hamis,máskor édes.
Ölelésében érzem semmi kétely,
Ezért mégsem szakdhatok Tőle még el!
Oh,miért nem engedsz már el,
Kínzol,de nem kellessz, repülj hát el!

Nem tudhatod mily régóta várom,hogy álmom végre valóra váljon?
Szeretlek,de Te nem szeretsz és ez pokollá teszi egész éltemet!
Azt hittem érted,mit érzek,de kiabál a végzet és félek:nem érted??!!
Csókomat adtam,hisz Rólad ábrándoztam,
Neked nem jelentett sokat,de ezt el nem mondtad!!
Néha mégis mást érzek,de a szívem téved ettől félek!
Igazam lesz tudom jól,de lehet,hogy ez így van jól??!!

Most, hogy vége lett...

Most, hogy vége lett,
Emlékpihékre hajtom szomorú fejemet,
Könnyeimet nyeldesve suttogom nevedet.


Most, hogy vége lett,
Elszürkült az eddig színes világ,
A nevedet ismételem, mint monoton imát.


Most, hogy vége lett,
Nem tudhatom lépted merre halad,
Soha többé nem hallhatom vágytól rekedt szavad.


Most, hogy vége lett,
Emlékedbe burkolódzva hunyom le a szemem,
Néma sikollyal ajkamon, zokog a szerelem.


Most, hogy vége lett,
Sírni kezd az ég és hull a hópehely,
Betakarja szerelmünk e fehér gyászlepel...

Lelkembe karcoltad, hogy szeretsz,
szíved dobgoja soha nem feledsz.
Homokba rajzoltad a szerelmed,
még mindig keresed....
Én voltam az életedben az első,
lelked válaszolja számodra a végső.
Furcsa az érzés, mert megsebeztél,
de szíved nélkülem él.
Már könyörögsz, hogy szeresselek,
de az élet azt akarja, hogy elfelejtselek.
Hagyom magamat sodorni,
jobb, mint éjjelente forgolódni.
Kérlek hagyj engem békén,
különben meghalok a végén.