Mikor arcom megkövült,
s sírjában lassan elmerült
Tudd meg rád gondoltam utoljára

Mikor a szél vitt messze, hírét
Hogy elvesztettem csókod ízét
Magamban már összetörtem végleg

Mikor az ágyad mellé léptem
S a szemedben, a könnyeket néztem
Nem értettem azt, hogy miért születtem

Mikor a világ jött ellenem
S máshol járt rég a szellemem
Ott ahol a nap az arcodat simítja

S mikor ezt a néhány sor leírtam
Már csak magamban tudtam, kibírtam
Hogy hangod után megremegett, s megkövült az egész testem!

Kell egy élet, mi nem az enyém
Kell egy, mi nékem a fény,
Kell, mi nem én vagyok,
Egy másik, mi nem zokog...

Szeretlek, mert Te vagy a minden,
Gyűlöllek, mert tönkre tettél engem.
Te voltál az, kinek mindent megadtam,
S te voltál az, ki miatt megöltem volna magam.

Majd valaki megrázott,
S elmondta az igazságot.
Elmesélte milyen vagy,
S én azt mondtam neki: "Haggy!"

Röpke év után rájöttem igaza van,
S nem áltattam többet magam.
Már nem érdekel mit teszel,
Engem a lábamról többet le nem veszel!

Megértettem nem vagy jó,
S beláttam, nekem így a jó!
Nélküled,
S nem veled!

El kell, hogy engedj örökre,
Gyűlöllek mindörökre.
Elmúlt a nyár, az emlékek maradtak,
A kezek végleg elszakadtak.
Átvertél, szívembe ürességet hagytál,
Törékeny vagyok, mint a virágszál.
Apró tüske a lelkembe,
Szilánkok a szemembe.
El kell mennem,
Meg kell tennem.
Az emlékek visszavárnak,
A boldog percek elszállnak.



A gondolatok messze szállnak,
Elhagyják a messzi tájat.
Arra gondolok, ki mindig megvetett,
s én naiv, még azt hittem szeretett.
De mást mondott mint amit érzett,
ezzel megbántott, s megalázott végleg.
Biztam benne, bár nem kellett volna,
Ő elfelejtett, de én nem mondtam
le róla.
Vágytam rá, hogy miért nem tudom,
De rájöttem, egy olyan fiút szerettem,
Aki nem tudja még mit ér a szerelem.



Kint jártam a temetőben,
Ott álltam a szakadó esőben.
Szívem Rád várt,
Lelkem felszállt.
Koporsódhoz értem,
Az érzéstől féltem.
Virágot hoztam,
Könnyeimet szórtam.
Az égre tekintettem,
A fájdalomnak engedtem.
Nem tudtam erős maradni,
mintha minden rám akarna szakadni.
Elmentél már régen, de még fáj,
Túl csendes a messzi táj.



El kell mennem,
Meg kell tennem.
El kell válnom,
Fel kell szállnom.
Nem akarok semmit se mondani,
Se könnyeket érted hullatni.
Nem érdemelsz könnyeket,
Örökre elfelejtem a régi képeket.
Tűnj el örökre,
Átkozlak mindörökre.
Nem akarlak többet látni,
Így talán nem fog annyira fájni.
Most is csak beszélsz,
Az életről mesélsz.
Nincs értelme a szavaknak,
Az érzések, amik megmaradnak.

Csendes a messzi táj,
Valami belül fáj.
Kimondani nem lehet,
Boldogságot nem vehet.
Emlékekből építkezik,
Az életről megfeledkezik.
Lassan sétál a homályba,
Gyönyörködik a tájba.
Falevelek ropognak,
A lépések kopognak.
Minden kihalt és sivár,
Szív többé nem vár.
Gondolatok messze szállnak,
Talán annyira nem fájnak.
Vagy csak azt képzeled,
Lehet itt fejeződött be életed.

Most egy ideig egyedül leszek,
Túl sok dolog jött össze...
Nem hiszem el, hogy a te hibádért én is szenvedek,
S hogy talán elveszítelek örökre...
Most jövök rá, hogy sok dolgot nem akartam,
Azt hittem, bízhatok benned,
S most itt ülök a szobámban megzavartan...
S már az emlékeim sem kellenek...
Bíztam benned, de benned nem lehet,
S most már hiába is védnélek..
Ez így tovább már akkor sem mehet...
Mert mások szerint nem ez a valódi élet.
Mások, akik fölöttem állnak,
Tiltanak tőled, s igazuk is van,
De tőlem, óh, vajon mit is várnak?
Én most is megbocsátanék akárhogyan...
S egy csörrenés... elvész a csöndben,
Tudom, te vagy, s már kedves nem lehetek...
Felveszem a telefont, hidegen, beszélek, betegen.
S hallgatom, hogy kéred, mindezt még egyszer beszéljük meg.
S nem tudod, hogy tiltanak tőled,
Fél évig csak várhatom tovább,
Hogy egyszer újra megkapjam belőled,
Az igaz szerelem rég el felett múltját.
Nem tudom, hogy kibírom-e addig,
S nem tudhatom, hogy te kitartasz mellettem.
Nem tudhatom biztosra mindaddig,
Amíg egyszer hűséges nem leszel.
Bár már csak te tudsz ezen segíteni,
Mert mások nem tudják azt, amit én tudok.
Ha ők is tudnák, el tudnák feledni,
Amiért régebben voltak ők is undokok.
De gyáva vagy, ha nem teszed,
Vagy nem szeretsz engem.
Gyáva vagy, ha nem mered,
Merd hát ezt is, ha már mást is megtettél énvelem.
Válaszodra várok,
De csak a csönd felel,
S mintha lenne még más dolog,
Ami már nem érdekel...

8 hónap... ennyi volt az én életem,
Eddig éltem csak, s most már talán nem is létezem.
Már nem tudok szeretni, már nem is akarok soha,
Nem leszek többé olyan ostoba,
Hogy lehunyt szemmel járjak,
S mindenben csak szépet találjak.
Mindenkivel kedves legyek,
Hogy kihasználhassanak az emberek.
Nem, többé nem lesz ez így,
S hogy megbocsájtok valaha még, azt te már ne hidd!
Mert ha akkor nem kellettem, hát most se hiányozzak,
Nem érdemelsz bocsánatot, nem bocsájtok meg egy hazugnak,
Ki azt mondta szeret, s hagyta, hogy szeressem,
Ki hamis érintéssel érintette meg a kezem.
S óh az a 8 hónap, mégis, mennyire hiányzik nekem,
Hiába nem szeretett ő, legalább ott volt velem.
Mára már nincs senkim, egyedül maradtam,
S talán már nem is emlékszik rám, nem is tudja, hogy valaha voltam

Szerelek, s szeretlek mást nem mondhatok,
de azt tudom, én búcsú nélkül soha nem távozok.
Miért van,hogy ezt megtudod tenni velem?,
mert benned nincs az, mi bennem,: SZERELEM.
Könnyen jösz, s könnyen mész, nem érdekel semmi,
ki szeret Te egyszerűen eltudod feledni.
hogy miért van én ezt nem tudhatom,
nincs bennem más, csak fájdalom.
minden megváltozott, talán eltűnt az érzelem,
de akkor miért vagy néha kedves velem.?
Miért hiányolsz, s ha nem vagyok veled miért bántasz,
adnál inkább életet, velem a vágynak.
Vagy zavarnál el engem végleg, örökre,
ha már nem lehetünk szerelemre ítélve.
Titkolszgyűlölsz,szégyenlsz, mi van most?,
miért ily kegyetlen velem a sors?
Szeretlek, kínlodom Nélküled kedvesem,
ha nem vagy velem, én tovább nem élhetem.

Szerelmes vagyok, s újra élek,
De lelkem mélyén még mindig félek.
Mikor nem voltál, féltem, hogy egyedül maradok,
S örökké szerelem nélkül telnek majd a napok.
Mióta vagy nekem, csak egy dologtól rettegek,
Hogy elvesztem azt a férfit, akit nagyon szeretek.

Hiányzik
forró csókja,
meleg ölelése,
hideg tekintete,
üres mondatai..
Még akkoris,
ha hazugság volt minden..
Szívemben nem fog más uralkodni,
Csak ő és a fájdalom.
Mert bármit tesz,és bárhogy bánt,
feledni őt nem tudom!
Ó Istenem..mit tettem,
hogy íly nagy árat kellett fizetnem?
Elvesztettem...Örökre.

Szerettél, s szerettek
Sokszor a szemedbe nevettek.
Bántottak, s te bántottál
Szíved közben kemény kővé vált.
Reméltek, s te reméltél,
Hogy az igazira ráleltél.
Csalódtál, s ők csalódtak
Az álmok nem váltak valóra.
Feladtad, s ők nem értik,
Hogy szíved még az Igazi miatt vérzik.

Olyan volt mint egy alom ,
En voltam a legboldogabb a vilagon
Fiatal voltam tele almokkal
Nem tudtam mindez tele van atokkal .
O volt szamomra a legfontosabb
Feladtam addigi almomat .
Megtettem mindent hogy boldognak lassam
Ez volt a vesztem : Es nem tudtam !
Az akori kiralyfi ordogge valtozott
Es amig birtam fajdalmat okozott .
Volt benne szerelem , fajdalom , gyulolet
Most felejteni akarok orokre .
Sirva fekszem es ebredem
Mivel erdemeltem ?
Ugy erzem nem tudok felejteni
Es o nem akar segiteni .

Ki képes lett volna abban a pillanatban meghúzni a ravaszt,
Senki nem hallotta a lány ajkáról sikoltó panaszt...
A lány két karja ölelte szerelmének elbágyadt testét,
De senki nem teljesítette a lágy örjöngő kérését...

A lány hirtelen felállt , egyenesen a rendőrök felé:
"Kérem Uraim vezessenek a Végzetem elé...
Nem bírom Nélküle, nélküle semmit nem ér az életem,
Hát enyhítsenek, kérem enyhítsenek szenvedő szívemen...

Én kérem önöket,térdre borulom maguk előtt
Hisz meg kell halnom most, mert valamelyikük lőtt...
Lőtt s elvette Tőlem az Életem Értelmét,
S nekem követnem kell,mert nélküle üres a Lét...

Itt már nincs semminek tétje ha Ő nincs mellettem,
Már nem lüktet testemben a vér, hisz elengedte két kezem...
Ő most odaát vár és azt hiszi cserben hagyom,
De nem tehetem!!!Lőjenek le!!!hisz vár az angyalom...

Kérem...nem hiszem hogy nem enyhül meg szívük
Nem hiszem hogy ebben a pillanatban nem remeg meg testük...
Kérem pusztítsanak el, csak ezt az egyet kérem
Hisz Ő értem halt meg, s nekem is érte hull majd vérem...

Kérem...-s ekkor elcsuklott a lány hangja-...kérem szépen
Had pihenjek vele végre a szivárvány tövében...
Had szálljak vele örökké, had osszam meg vele Végzetem
Hisz Ő jelentett nekem mindent, az Életem..."

S ekkor a lány teste megremegett, térde zuhant,
A levegőben valami a lány felé suhant...
Nem tudta senki mi lehet az a valami,
De nem hagyta a lányt a porba zuhanni...

Mintha a fiú lett volna,a lány újra mosolygott,
S a mondandójába reszketve, de újra belefogott:
" Hát itt vagy újra Kedvesem, eljöttél értem,
De Ők nem akarnak engedni, nem adják a létem...

NEm tudom mit tegyek...nem engednek el
Könyörgő szavamra egy lövés sem felel...
Segíts Életem...segíts hogy végre követhesselek
Hisz mindennél, mindennél jobban SZERETLEK..."

S ekkor a lányt összecsuklott, leesett a földre
Lezuhant egy kiálló sziklára, egy kőre...
A kő egészen a szívébe hatolt,
S a lány lelke elsuhant, de valami dalolt...

Mintha varázslat történt volna a sötét erdőben,
Egy furcsa dal zúgott az andalító szélben...
Egy dal mely mostmár örökre zengi a két szerelmes szavát,
Hogyan érte őket együtt a végzet, hogy várták a Halált...

Egy dal mely még ma is él,
Melytől megdobban a szív, s feléled a szél...
MElyet igazán csek egy szerelmes érthet meg,
Melytől a szív elszorul s remeg:

"Nem kell hogy félj...majdnem tele a tár...
Előttünk van még pár határ...
Beton és por...jelen és múlt...
A semmi vár ha véget ér az út...

Csak nevess RÁm amíg lehet
És játszuk hogy i vagyunk Bonnie&Clyde,
Ha félsz csak ölelj át,
Együtt leszünk a Halálon túl is mint Bonnie&Clyde..."

Ó bÁrcsak Te is így jönnél el értem...
Bárcsak te jelentenéd nekem a Végem...
Te aki ott vár rám minden éjjel...
A Budai várban... (Ez egy válasz Nóci üzenetére (2004. 09. 13. hétfő 18:05), amit ide kattintva olvashatsz)

Bonnie & Clyde Históriája

A vérvörös nap megint fent ragyog az égen
Ott trónol a felhők között, mint már oly nagyon régen...
Két alak rohan egy sötét erdőben,
Menekülnek messzire,menekülnek kettesben...

Futnak, rohannak, remeg a testük
De lassan közeleg a kutyugatás, nincs már reményük...
A Hatalmas fák eltakarják a tengerkék eget
Reményük egy jobb életre többé már nem lehet...

HIába szelik a kilométereket,
Hiába küzdenek le ezer völgyet,s hegyet,
Hiába már minden mozdulat,
Hisz nem győzhetik le a köréjük tornyosult falat...

Lassan egy tisztáson megállnak, nem inalnak tovább,
Lassan leguggolnak, letérdelnek alább...
Lassan egymás óvó karjaiba fonódnak
Lassan egymás ajkáról hűs csókot lopának...

De Ó!!Bárcsak mindig csókot loptak volna,
Most nem üldözné őket az emberek dühöngő árja...
NEm mosná el őket, nem pusztítana dühödten
S ők nem feküdnének a tisztáson oly nagyon elveszetten...

De ők ezt az életet választották,
Hisz várták őket a kalandok, a nagy csaták...
NEkik talán nem is a pénz volt a cél,
NEkik a szerelmük mámora volt a legnagyobb kéj...

Kitartottak egymás mellett bármit hozott a sors,
Hiába volt az iram néha átkozottan gyors,
Ők nem feledkeztek meg egymásról soha,
Lehetett az élet bármilyen csúf és mostoha...

Most is ott fekszenek a tisztáson csendesen
Most is egymás szemébe néznek kedvesen...
Mindkettejük arcán mosolyt csillant a pillanat,
Pedig tudják...már nem sokáig cikázik együtt a két gondolat...

Érzik ők is...hamarosan itt a VÉG,
Mit várnak már, mit várnak oly nagyon rég...
De mit is kívánhatnának mást?
Hogy a halál elérje őket, ölelvén egymást...

S már csak pár pillanat és vége
Ez lesz majd a hosszu macskaköves-életút vége...
Hallják már a lépteket, a kutyák vad csaholását,
Látják a bokrok közt a vadászpuskák villanását...

S ekkor a fiú halk suttogásba kezd:
"Kedvesem ,egyetlenem, nézz szemembe, pillantásod ne vesd
A sivár poros füldre, inkább nézz az arcomra,
Lehelj egy utolsó csókot reszkető ajkamra...

NE félj, nem hagylak el, nem hagylak el már soha,
És tudom, hogy nagyon sokszor voltam ostoba...
Tudd hogy az a pofon...inkább soha ne csattant volna el,
De most kérlek bocsáss meg, mert búcsúznunk kell...

De csak pár percre, hisz utánna már örökre együtt leszünk,
Már örökre összefonódik két remegő kezünk...
NE félj Szerelmem, nem hagylak el, sose tettem,
Hisz te vagy az Egyetlen akit igazán SZERETTEM...

Lehelj most ajkamra egy forró búcsúcsókot,
S hunyd le reszkető pillád, ne lásd a pillanatot..."
A fiú két kezével még egyszer átkarolta a lány derekát,
De hirtelen egy hatalmas dörrenés, és a fiú nem szorította tovább...

A fiú szorítása elgyegült, a szerelmes szív már nem zakatolt,
A fiú szerelmes hangja többé már nem dalolt...
A lány várta jöjjön hát a neki szánt golyó,
De nem volt ott egy se , nem volt egy halandó,

folyt.köv. (Ez egy válasz Nóci üzenetére (2004. 09. 13. hétfő 18:05), amit ide kattintva olvashatsz)

Ne édes!!!Ne, kérlek ne tünj el szemem elöl
Még mindig rád mosolygok a mennyböl...
Ne, kérlek ne dobd el az életed!!!
Mert ha kell leszek inkább én a végzeted...
Visszatérek ha kell...
Csak kiáltsd a nevem
Keresd a kezem...
S szólíts ...hívj a távolból...
S én visszatérek hozzád a pokolból...



Aki mindíg szeret, az sosem szeret igazán
Aki mindíg nevet, annak valami nagyon fáj!



Miért irsz ilyet nekem?
Hogy én elmegyek,hogy nem vagy fontos nekem?
Hogy gondolhatsz ilyet,mondd hogyan?
Hogy én elhagylak, eltávozok hangtalan?
Nem...nem csak elszólítottak egy percre
Hogy segítsenek meggyógyulni, hogy kész legyek az életre...
Nem én nem mentem el, minden percben ott vagyok veled
S én ölellek,csókollak, én szoritom két kezed...
Már örökké...

"Attól mert nem beszélsz rólam még nem vagyok halott,
élek és félek és egyedül vagyok.
Látom,hogy kék az ég és érzem a szelet,
de már semmi em oylan jó,mint régen volt Veled.
Attól,hogy sírok,még nem vagyok gyenge,
élvezed,hogy kínzol és ebbe halok bele.
Szorít az idő,bár tudom már elkéstem,
pár nap van még és meghal bennem minden.
Meghal bennem minden,bárcsak én is meghalnék,
Felvégott erekkel az ágyadon feküdnék,
Te benyitnál csendesen és észrevennél engem,
így megtudnád talán,hogy mi voltál nekem."

Talán elfeledlek,
Talán megis halok,
Fáradt az én szívem,
Boldogtalan vagyok!
De én mégis azt kivánom:
áldjon meg az isten
Én voltam a hibás mikor neked hittem!

Szertelek, mert te vagy a mindenem,
Féltelek, hisz sokáig kellett téged keresnem,
Nem értem miért vagyok veled, hisz te nem érzed ezt,
Egy más világabn jársz,
Más "valakit" szeretsz.
Hagyd őt, s gyere velem,
Elég ha mellettem vagy és fogod a kezem.
Szeress egy életen át úgy, mint én téged,
De ezt tőled nem kapom meg, ezért magányban élek.
Nem hiszed el, de belül meghalok nélküled,
Pedig csak szeretned kellene.
nem hiszem hogy nem vagy rá képes,
Az életem nélküled keserű, s nem édes.
Szeretlek tudd meg, s harcolok érted!
Hogy neked kelljen a halálomat végignézned!

Ülök a szombámban,
és csak Rád gondolok.
Milyen szépek voltak
az elmúlt hetek s napok.
Szép volt,sajnos
rövid is volt.
Bár tudtam,
az első perctől
hogy így lesz,
mert Te nem engem
szeretsz.
Mégis,jónak láttam
hiszen szívemben meggyúlladt
a szerelem lángja.
Reméltem,viszont fogsz
szeretni,
de tudtomra adtad
nem tudsz engem szeretni.



Sír, zokog szívemben a szerelem,
Érted reszket Téged vár,
Annyira szeretlek: vágyódom rád,
Szívem örökre a Tied már,
Érted dobban minden percben,
Így marad ez most már örökre,
Kár,hogy ilyen későn ért ez a ,
Boldogító szerelem,
Nem élhetek veled már sokat,
Az élet csak perceket adott,
Hogy élvezhessem veled az életet.

Nem láthatom édes mosolyod,
Nem érínthetem puha kezedet,
Nem hallhatom kedves hangod,
Értem jő a halál angyala már !

"Vajon álmodnak-e a halottak ott lent?
Álmodnak-e ha csillag fényes éjszakában,
Könnyű szél koszál a temető fái között?
Álmodnak-e ha tavasszal fészket raknak ,
A fákon a madarak?"

Már soha nem mondhatom el ,
Legfeljebb Én hiszem néha ,
Álmodban itt vagy velem!

Azt kéred, hogy legyek inkább a barátod,
azt, hogy feladjak egy régi álmot.
Szeretném megtenni Érted, de nem tudom,
bennem a hiányod, s az örök fájdalom.
Elfelejteni Téged, nem lehet,
nem tudok parancsolni a szívemnek, hisz SZERET.
Értsd meg, ez nem egy szó mit könyyű kiejteni,
szeretnék Veled maradni, s a "magam módján" szeretni.
Kérlek engedd,hogy Veled maradjak,
SZERETLEK, az érzések mindig megmaradnak.
Elküldhetsz, elzavarhatsz, de soha nem feledlek,
értsd meg már kérlek, én Téged míg élek:

SZERETLEK!!!