Szeretettel Zoltánoknak...


Zoltán napra

Bölcs legyél, és ésszel élj,
Mindenkihez szépen szólj.
Csak okkal nyisd ki a szád,
Ajkad ne hagyja el vád.

Szavaidnak értékét,
A lelkednek értelmét,
Majd ritkaságuk adja,
Súlyukat felvállalva.

Már sértőn, gyalázkodón,
Félvállról, vagy megbántón,
Így Te senkihez ne szólj,
Csúnya szókat elkerülj.

Csakis jót cselekedjél,
Rosszra jóval feleljél.
Ne járj rosszak tanácsán,
Menj az igazak útján.

Halld meg szíved súgását,
Az Isten bölcs tanácsát.
Ne vívd ki a haragját,
Fogadd el akaratát.

Adj enni éhezőknek,
Inni a szomjazónak.
Tégy jót mindig, örökké,
Így válsz igazán Bölccsé.

Tiszta legyen a szavad,
És minden gondolatod.
Ne szólj rosszat senkiről,
Csak szépet, jót bárkiről.

Kísérjen e vers Téged,
Szép legyen az életed.
Boldog Névnapot Neked,
Legyen Bölcs, az értelmed.

És légy jó, MINDÖRÖKKÉ!!!
Palercsík László

*********************

Névnapra

Ugy áldjon meg isten neved napján,
Hogy beérhesd vele minden órán.
Legyen élted mint a virágos fa:
Remény s öröm virágozzék rajta.
Mely sok szívnek keserű gyötrelem,
Legyen neked édes a szerelem.
Igaz legyen, s mindig hű, szeretőd,
Ki jobban szeressen, mint te szereted őt.
Bánat ha ér, legyen az rövid éj,
S utána hosszú boldog nap a kéj.
S bárhova visz tőlünk a szerencse,
Lépésidet emlékünk kövesse.
S rokon érzet tartson köztünk hidat:
Te se felejtsd távol barátidat.
Vörösmarty Mihály

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1.


1.
Kérdés: Mondja meg Ön: a "csuklyába jár a barát" - mondatban a "ba"-szótag rövid-e vagy hosszú?
Felelet: A méret teljesen lényegtelen, mert a "csuklyán" van
a hangsúly: jelentõs védõ szerepe van különleges beteg
ségek megelõzésében.
2.
Kérdés: Mi van az "Egri leányká"-ban? Domborítsa ki, ha tudja, a
lány alakját! Mi lesz az eredmény? Felelet: Hasas flaskó.

3.
Kérdés: Mi a "szarvas" szó etimológiája és jelentése? - Város, állat, kifli, nyelvtudós, árnyékszékkulcs?
Felelet: Egyik sem, hanem: pöcegödörvödör.

4.
Kérdés: Fejtse ki a hangrendi párhuzamot, mint a magyar nyelv egyik
jellemzõ sajátosságát a következõ példákon:

a) feszeleg - fasza lóg
b) lõszer - lószar
c) szeret - szarat
d) nyel - nyal
e) teker - takar

Felelet: A szavak hangrendi hasonlósága nyilvánvaló összefüggéseket
jelez, úgymint:

a) egyik formája:
egy kellemetlen szituáció pszichoszomatikus jele;
a másik formája éppen a fordítottja: egy testi jelenség
következtében beálló lelkiállapot.

b) falusi perpatvarban a szóban forgó tárgyat harci fegyverként
alkalmazzák

c) a párhuzam nemi eltévelyedésre utal

d) ugyanannak az aktusnak feminin, illetve masculin tevékenységi
formája

e) A szópárhuzam egy alapvetõen megoldhatatlan dilemma tudományos
utalása. A probléma a következõ: "Julcsa odaszalad a
szomszédasszonyhoz. - Éjjel á János bémászott áz áblákon. Kitákárt,
mégtékért, bétákárt. Mondja má, Mári néni! Mit ákárt?!"

5.
Kérdés: Vajon abból, hogy a magyar mony hátulról nyom,
lehet-e arra következtetni, hogy már a honfoglaló magyarok között is voltak buzeránsok?
Felelet: Nem. Csak arra, hogy protekció már volt.

6.
Kérdés: Hogy érti a Corneville-i harangok című operettbõl ezt a részt:
Sok szép lánnyal, ó, jaj, de hány-nyal?
Felelet: Vénülõ urak szépreményû álmai képi megfogalmazása.

Lőwy Árpád

Villon


Szomjan halok a forrás vize mellett;
Tűzben égek és mégis vacogok;
Parazsas kályhánál vad láz diderget;
Házam földjén is száműzött vagyok;
Csupasz féreg díszes talárt kapok;
Hitetlen várok, sírva nevetek;
Az bíztat, ami tegnap tönkretett;
Víg dáridó bennem a bosszúság;
Úr vagyok, s nem véd se jog, se fegyverek;
Befogad és kitaszít a világ.
**************

Villon


Tudom, mi a tejben a légy,
Tudom, ruha teszi az embert
Tudom, az új tavasz mi szép,
Tudom, mely gyümölcs merre termett,
Tudom, mely fán mily gyanta serked,
Tudom, hogy minden egy dolog.
Tudom, a munkát a lusta kedvet;
Csak azt nem tudom, ki vagyok.

******************

NÉGYSOROS VERS,
melyet Villon halálítélete szélére írt

Francia vagyok Párizs városából,
mely lábam alatt a piszkos mélybe vész,
s most méterhosszan lógok egy nyárfaágról,
és nyakamon érzem, hogy seggem míly nehéz.

**************

Ezért a verséért 1920-ban Kárpáti Piroska tanárnőt a románok felakasztották:

Üzenet Erdélyből

Üzent az Olt, Maros, Szamos,
Minden hullámuk vértől zavaros,
Halljátok, ott túl a Tiszán,
Mit zúg a szél a Hargitán?
Mit visszhangoznak a Csíki hegyek,
Erdély hegyein sűrű fellegek?

Ez itt magyar föld, és az is marad,
Tiporják bár most idegen hadak,
Csaba mondája új erőre kél,
Segít a vihar és segít a szél,
Segít a tűz, a víz, a csillagok,
S mi nem leszünk mások, csak magyarok!

Ha szól a kürt, egy szálig felkelünk!
Halott vitézek lelke jár velünk.
Előttünk száll az ős Turul-madár,
Nem is lesz gát, és nem lesz akadály!
Ember lakol, ki ellenünk szegül,
A székely állja, rendületlenül!

Üzenik a gyergyói havasok:
Megvannak még a régi fokosok!
Elő velük, jertek, segítsetek!
Székely anya küld egy üzenetet:
Hollók, keselyük tépik a szívünket,
Rablóhadak szívják a vérünket!

Ha nem harcoltok vélünk, elveszünk!
E végső harcban: egyedül leszünk!
És a honszerző hősök hantja vár,
Ha odavész az ősmagyar határ!
És ha rablóknak kedvez a világ,
Mutassunk akkor egy új, nagy csodát!

Megmozdulnak mind a Csíki hegyek,
Székelyföld nem terem több kenyeret,
Elhervad minden illatos virág,
Mérget terem minden gyümölcsfaág.
Vizek háta nem ringat csónakot,
Székely anya nem szül több magzatot!

Vadon, puszta lesz az egész vidék,
S végezetül, ha ez sem lesz elég,
A föld megindul, a mennybolt leszakad,
De Erdély földje csak magyar marad!

Radnóti Miklós: PÁRIS

A Boulevard St Michel s a Rue
Cujas sarkán egy kissé lejt a járda.
Nem hagytalak el gyönyörű
vad ifjúságom, hangod mintha tárna
visszhangzana, szívemben szól ma még.
A Rue Monsieur le Prince sarkán lakott a pék.

S balról, a park nagy fái közt
az egyik úgy sárgált az égre, mintha
előre látná már az őszt.
Szabadság, hosszucombu drága nimfa,
aranyló alkonyatba öltözött,
bujkálsz-e még a fátylas fák között?

Mint hadsereg vonult a nyár,
port vert az úton és dobolva izzadt,
hűs pára szállt utána már
s kétoldalt szerteszét lengett az illat.
Délben még nyár volt s délután esős
homlokkal vendégségbe jött az édes ősz.

Úgy éltem akkor, mint gyerek,
kedvemre, s úgy is, mint tudóskodó
öreg, ki tudja már: a föld kerek.
Zöld voltam még s szakállam mint a hó.
Sétaltam és kinek volt gondja rá?
Később leszálltam én a forró föld alá.

Hol vagytok ó, zengő állomások:
CHÁTELET-CITÉ - St. MICHEL-ODÉON!
S DENFERT-ROCHEREAU - úgy hangzol mint egy átok.
Térkép virágzott foltos nagy falon:
Hol vagytok ó! - kiáltok. Hallgatózom.
És zúgni kezd a testszag és az ózon.

S az éjszakák! az éji vándorút
a végekről a Quartier felé!
Páris felett a furcsán elborult
hajnal mégegyszer felszürkéllik-é
mikor a versírástól részegen
és félig alva már aludni vetkezem?

Ó, visszatérni, tűnő életem
nehéz sodrából lesz-e még erőm?
A lent bűzölgő olcsó étterem
macskája párzott fönt a háztetőn.
Hogy nyávogott! Mégegyszer hallom-é?
Akkor tanultam meg, hogy hajdanán milyen
ricsajban úszhatott a hold alatt Noé.

1943. augusztus 14.


Juhász Gyula: SZERELEM?

Én nem tudom mi ez, de jó nagyon,
Elrévedezni némely szavadon,
mint alkonyég felhőjén, mely ragyog,
És rajta túl derengő csillagok.

Én nem tudom mi ez, de édes ez,
Egy pillantásod hogyha megkeres,
mint napsugár, ha villan a tetőn,
holott borongón már az este jön.

Én nem tudom mi ez, de érezem,
hogy megszépült megint az életem,
Szavaid selyme szíven simogat,
Mint márciusi szél a sírokat.

Én nem tudom mi ez, de jó nagyon,
Fájása édes, hadd fájjon, hagyom.
Ha balgaság, ha tévedés, legyen
Ha szerelem, bocsájtsd ezt meg nekem!

Wass Albert – Mert nagyon szeretlek



Könnycsepp a szempilládon este:
én vagyok.
És én vagyok az a kíváncsi csillag,
mely rád kacsingat
és rád ragyog.

A csók, a csókod, az is én vagyok.
Végigálmodom az álmodat,
ölelésedben én epedek el,
csak én tudom minden kis titkodat.

A kulcs vagyok,
mely szíved rejtett zárjait kinyitja,
s a nyíl vagyok, amely sivítva
holttá sebzi vágyad madarát.

A dal vagyok, mely belőled zokog
holt mámorok tört ívén át az éjbe:
s én vagyok az a sápadtság, amit
éjfél után, ha bálból jössz haza,
rád lehet a sarki lámpa fénye.

Brodi J. utan szabadon;
-"amikor feljottel hozzam majdnem meghaltam!
Jo nem vagy egy venusz de ilyet azert nem vartam!
mar nei haragudj de rogton be is agyaztam!
mert amiikor feljottel magamat elokadtam!
refr,; de az elet szep!-vagy legalabbis szebb mint te!
stb-stb!!

Te luxustestű, , akkorát vihogtam, milyen vers ez??DDDDD (Ez egy válasz X üzenetére (2011. 02. 13. vasárnap 17:16), amit ide kattintva olvashatsz)

"Mikor elbúcsúzom Tőled
Attól félek elveszel
És aggódó, hívó szómra
Csak az emléked felel.
Hogyha egyszer nem talállak
Messzi útra indulok
Amíg szívem meg nem hallja
Csendes szavad: "Itt vagyok".
Keresnélek hegyek bércén
Hol az örök hó honol
S a szikrázó fehérségből
Csak a visszhang válaszol.
Kutatnálak vad tengeren
Lenn a mélyben valahol
Hol a víznek sötétjéből
Csak a mélység csendje szól.
Láttalak a puszta mélyén
Rám vártál ott egyedül
Csak a délibáb csapott be
S lépted messze elkerül.
Hangod hív a kéklő égből
Lágyan csengőn, szelíden
Csak a szellő játszott
A fákon, mint hangszeren.
Kérdezném a kelő napot
Nem futott itt valaki?
Harmat-vízben megmaradtak
Könnyű lépted nyomai
Faggatnám a déli szelet
Csendes lépted merre járt?
Porba vesző utad végén,
Frissítővel vaj ki várt?
Mesélnék az esőcseppnek
Mely felőled érkezett
Könnyedtől sós, vagy a tenger
Küldött egy üzenetet?
Vagy mesélne Rólad - nékem
Éppen úsztál, amikor
Elküldted a messzi útra
Rám találjon valahol
Ha a világ minden kincsét
Kínálnák fel helyetted
Reményt soha fel nem adva
Téged tovább kereslek.
Napnak fénye elvakíthat
De meglátom arcodat
Két szemednek ragyogása
Mutatja az utamat.
Döröghetne ezer ágyú
S száz hangszóró szüntelen
Nevetésed halk kacaját
Nem téveszti el fülem.
Ha a máma erre járna
Elküldeném a tegnapért
Hisz tegnap még rám találtál
S csókot adtam csókodért.
Az se baj, ha erre jőve
Elhozná a holnapot
Láthatnám, hogy veled vagyok
És örömet adhatok.
Ezért hát én nem búcsúzom
Így nem veszhetsz el, kedvesem
Veled vagyok - veled leszek
Hisz tiéd az életem."

Valentin napra...


E.E. Cummings - Magammal cipelem a szívedet


Magammal cipelem a szívedet (az én szívemben
cipelem) soha tőle meg nem válok (ahova csak
megyek te jössz velem; bármit teszek
azt teszed te is, kedvesem)
és nem ismerem a félelmet
a sorsomban (te vagy az én sorsom) nem vágyom
szebb világot (te vagy az én igaz világom)
te vagy az kit a hold már réges rég mellém kijelölt
kit a nap egyszer majd megénekel
íme a titok mit meg nem osztok senkivel
(a gyökér gyökere az ég a fa felett hol
nyüzsög az élet; és magasabbra nyújtózik mint
hova a lélek vágyni tud és az élet képzelete el nem ér)
csoda mely csillagokat vezet a végtelen tejúton
magammal cipelem a szívedet (az én szívemben cipelem)

............................

Johann Wolfgang Goethe - Rád gondolok


Rád gondolok, ha nap fényét füröszti
a tengerár;
rád gondolok, forrás vizét ha festi
a holdsugár.
Téged látlak, ha szél porozza távol
az utakat;
s éjjel, ha ing a kis palló a vándor
lába alatt.
Téged hallak, ha tompán zúg a hullám
és partra döng;
a ligetben, ha néma csend borul rám,
téged köszönt.
Lelkünk egymástól bármily messze válva
összetalál.
A nap lemegy, csillag gyúl nemsokára.
Oh, jössz-e már?!

Jajj már megint itt a nagy nap,nem is tudom mit tegyek,
Napok óta töröm agyam,hogy kedvesemnek mit vegyek.
Hihetetlen hogy ma estig milyen nagyon szeretünk,
Az sem baj hogy eképpen bármelyik nap tehetünk.
Nagyon fontos ünnep ez,betárazzuk bukszánkat,
Minél frankóbb ajándékért rójuk ma az utcákat.
A Valentinos gagyi boltos dörzsölheti tenyerét,
Egy nap alatt megkeresi egész éves kenyerét.
Szives lufcsi,plüss macika,gyertyafényes vacsora,
Kérdem én hogy mért csak ma estig tart a csoda?
Vezényszóra szeretünk,mert ma nagyon muszáj,
Akkorára nő a szívünk,mint egy panamai uszály.
Útálom az egészet,mert egy képmutató szeretet,
Vegyél inkább minden nap egy cerbona szeletet.
Érdekes egy dolog ez,mert szeretsz,de mennyire?
Jövő héten csütörtökön készülsz e majd ennyire?
Azt mondom a szeretetet igazán úgy kapod,
Ha úgyérzed minden nap van Valentin napod.
Nem zavar a gagyi ünnep,a többi mellett elfér,
Helovínkor kést ragadunk,s tökbeles az erkély,
Leszünk mi még pulykás nemzet,mikor hálát adunk,
S előbb utóbb rájövünk hogy milyen birkák vagyunk.
De addíg is ünnepeljünk,és szeressünk ám baker,
Benne van a naptárban hogy azt nagyon ma kell

Valcsi napcsi reggelén kipattant a szememcsim,

Ráébredtem ezredszer hogy lemerült a telcsim.

Hogy újra feltöltődjön már nagyon is várom,

Mert biztosan hívott párszor,micimaci párom.

Egyből arra gondoltam milyen jó lesz nekem.

Ajcsiját a szerelmemnek a Plázában veszem.

Nézek neki vörös lufcsit,plüssöt s finom csokikát,

Kapok én is virágot,meg vastag számra csókicát.

Szemöldököm tetkós ívét kihúzom majd erősen,

Csinálok egy fincsi pacalt,kenyérrel és velősen.

Felveszem a legszebb toppom szilikon cickómra,

Hogy mit kezd vele vacsi után,rábízom fickómra.

Persze csak úgy kaphat bebocsájtást testembe,

Ha némi kis ajándékot csempészik az estembe.

Egy kicsike ékszer,vagy szolcsi,spinning bérlet,

Aztán ha ez mind meglesz,már hozzám is érhet.

Nem is tudom miért imádom a Valentin napot,

Talán mert a f*szimtól jó sok mindent kapok?

Be kellene vezetni még sok-sok Amcsi ünnepet,

Ha lesz ilyen megmozdulás,én mellette tüntetek.

Na de most sietek,mert ajcsikát kell vennem,

Estére még apucinak tipp-toppnak is lennem.

Adj egy percet… Orbán Balázs

Adj egy percet a csendnek,

Végre üvölthessen benned,

Tanítsa jó modorral,

Hogy kell embernek lenned!



Adj egy percet a csendnek

S ne másnak: az embernek

Ősi szálait fondd újra

Kemény szövetté: a lelket!



Adj egy percet a csendnek

És hallgasd, hogyan serceg

Benned hangja, fájón

A tűnődő őrületnek…

Adj egy percet… Orbán Balázs

Adj egy percet a csendnek,

Végre üvölthessen benned,

Tanítsa jó modorral,

Hogy kell embernek lenned!



Adj egy percet a csendnek

S ne másnak: az embernek

Ősi szálait fondd újra

Kemény szövetté: a lelket!



Adj egy percet a csendnek

És hallgasd, hogyan serceg

Benned hangja, fájón

A tűnődő őrületnek…

PROTEKCIÓ

Áldott egy kis ország ez a Magyarország,
Minden, ami jól van, itt kézzel osztják,
Nem nézik, hogy mi vagy, magyar, zsidó, vagy tót,
Boldogulsz, hogyha van egy kis protekciód.

Légy bármi nagy ökör, tökkel ütött kamasz,
Kapsz hivatalt olyat, amilyet csak akarsz,
Cimet, ordót, rangot s zsebrevágni valót,
Persze akkor, ha van hozza protekciód.

Tudós akarsz lenni, vagy tán képviselő?
Főispán, trafikos, pandúr, vagy közjegyző?
Nem kérdik, mit tudsz, nem nézik a sorod;
Eligazit mindent itt a protektorod.

Csak egy hely van, ahol a szép szó nem használ:
Hogyha baszni akarsz és a faszod nem áll,
Ha nem tudja farkad, hol a direkció:
Szart sem ér ottan már a protekció.

ÖREG ÓRÁK A MÚZEUMBAN

Egy öreg óra, egy polc tetején,
Megrokkant a múlt század elején:
Mutatója tizenkettőn megállt,
Ez jelenti a véget, a halált.

A mi farkunk is óra, aminő
Tájékoztat, hogy mennyi az idő.
Bejártunk vele egy élet-utat:
Tizenkettőt ütött, s hatot mutat.

Lőwy Árpád:

A MAGYAR NYELV VILÁGREKORDJA

Az uraság tekergeti
Nagy hevesen a leányt,

A kereskedő bedugja
Ecetes korsó gyanánt.

A kanonok gyügyölgeti
Vén szotykáját pamlagon,

A káplán meg cicerészni
Tanul kinn a falvakon.

Hivatalnok feleségét
Frütyögteti rendesen,

De befirkant az írnok úr
A szajhának, - csak legyen !

Doktor urak hersentenek
Szép taktusra csendesen,

A poéta meg befütyöl
Kedvesének ékesen.

A mészáros megdolgozza,
Ha megáll neki a lány,

Diákember keficél
Nagy sietve szaporán.

Ács a kurvát jól megmássza,
Parasztlegény kamatyol,

Úgy van írva krónikában :
A napszámos kubikol.

Bakancsosnak sok az esze,
Éjjel-nappal toszni jár,

S habár keményen teszi,
De csak tököl a huszár.

Csizmadia jól beszurkol,
Besuvickol a cipész,

A takács meg mityolgatni
Éjjel-nappal mindig kész.

Vasutas befüttyent hetykén,
S benyom a nyomdászlegény,

Brűgöl a cigány, és kupiz
A nyaviga hevenyén.

Besavanyít a szakács,
S a harangöntő bekólint,

Csesz a varga jókedvében,
Ősrégi szokás szerint.

A vadász lő - úgy, ahogy kell,
Ha a töltés jó kemény,

Bemázol a szobafestő,
Pettyent a vándorlegény.

Molnárember csak bugyizgat,
Besrófol a lakatos,

Kádárlegény beverni tud,
Becsavar az obsitos.

Becserez a tímárlegény,
Kéményseprő meg befűt,

A markőrők belökdösnek
Ahol lehet, mindenütt.

A gombkötő vígan pitykéz,
Kefekötő bekefél,

A tudós csak cicizni tud,
Újságíró meg petél.

Stibicel a szobalánnyal
A vigéc a hotelben,

Kanol a bakonyi kanász,
De sohase fotelben.

Búgat a bús disznóhajcsár,
Ökörhajtó besuhint,

Beheppent a fürge pinér,
A szakácsnő ha kacsint.

Benyes a szorgalmas kertész,
Becserrent a laboráns,

Bojtár gügyöl, s a frajlának
Behagyint a praktikáns.

A tornász meghúzza hölgyét,
És befúr az asztalos,

Megélvez a szolgabíró,
Ha a leány takaros.

A rézöntő meg becsörrent,
Patikárius meg beád,

Közösül a polgármester,
- Lassan mozgatva farát.

Befreccsent a tűzoltó, ha
Csőre kapja a leányt,

A dinnyecsősz meglékeli,
Ha a nő hagyja magát.

A konduktor sorba likaszt,
És szurkol a zord finánc,

Szakácsnőt a kapu alatt
Megböki az ordinánc.

Zsandárkáplán tíz körméről
Lekapja a menyecskét,

Furvézernek megdönteni
A lotyóját - gyerekség.

Koslat a falusi kántor,
És betol a péklegény,

Párzik a bús filozopter,
Minden hónap elsején.

Háziúr lakbérnegyedkor
Csinál két s több numerát,

Aki steigerolni szokott,
Annak semmi meg nem árt.

Azt mondja a nóta, hogy nincs
Se mennyország, se pokol,

Ennélfogva érthető, hogy
Még a pap is kupakol.

Szabósegéd megugorja,
Mint a kecske, ringyóját,

A kovács meg bever neki,
Szikrázik - az áldóját.

Az inas csak bagzani tud,
Hágni pedig a kocsis,

Vén baroneszt jól megcékel
Könyv nélkül a hajdú is.

Libapásztor zsákon tömi
A leánykát - hogy csa

HA NEM SZERELMET

Petrarca

Ha nem szerelmet, akkor hát mit érzek?
És ha szerelem ez, minő, miféle?
Ha jó, miért van oly halálos éle?
Ha rossz, e gyötrelem miért oly édes?

Miért sirok-rivok, önként ha égek?
S ha kénytelen, mit ér a könnyek éje?
Élő halálnak kéjes szenvedése,
miért ölelsz, ha én egyet nem értek?

S ha egyetértek: nincs ok fájdalomra.
Mély tengeren, kormánytalan bolyongok
egy gyönge bárkán, összevissza szélben.

Tudásom oly kevés, a bűnöm oly sok,
hogy nem tudom magam se, jó mi volna;
fázom hő nyárban, s égek puszta télben.

(Sárközi György)

HALÁL

- megjegyzés:
versét Lőwy azokról írta,
akiket az irigység vitt a sírba

Sokat elmélkedem a halálról, sírrul.
Mit ér, hogyha azon rózsa, jácint virul?
Mily zord az az örök, a végtelen Semmi!
Oh, inkább itt fenn -, itt jobb Semminek lenni.

Mily bölcs dolog mégis, hogy ott lenn a sírban,
A testtel együtt a lélek is halva van.
Mert, hogyha álmodna s eszmélne a lélek,
Mily szörnyű lenne az - leírni is félek.

Mi borzasztó volna, ha én onnan látnám,
Mi minden történik fenn a földnek hátán.
Boldogtalan volnék, tűrni azt a helyet,
Ha tudnám, hogy Krén ír rólam requiemet.

Királyok bukása ott nem érdekelne,
Az se: mit talált fel az emberi elme.
De kín volna nekem virága tavasznak -
Ha tudnám, hogy míg lenn porlok, ott fönn basznak.

/LŐWY Árpád/

Reményik Sándor:
A gondolat szabad

Bilincs a kézen, az ajkon lakat,
De felhők felett, de vizek alatt
Örvénylik, szikráz, zúg a gondolat!

Legyen tanyám kietlen szirtorom
Vagy börtönöm pokolmély vártorony,
Én amit akarok, azt gondolom!

Ó, mi gyönyör, Ó mily Isteni kép:
Repülni! Dús képzeletem, ne félj,
Nem gátol ebben zsarnoki szeszély.

Repülj képzelmem, csillagokig szállj,
Az Isteneknek lángitalt kínálj!
Durva őrszem rád nem rivallhat: „állj!”

Repülj, semmi se szegje kedvedet,
Repülj, szakítsd magadra az eget,
Építs, vagy ronts; neked minden lehet!

Repülj, oltsd ki a földi lángokat
És népesíts be új világokat,
Nincs porkoláb, aki meglátogat!

Öltözz hulló csillagok ezüstjébe,
Köd oszlopába, áldozat füstjébe,
Rögbe nem botolsz és nem lépsz tüskébe!

Te tövistelen téped a virágot
S nyomodba kémek serge meddőn hágott,
Műhelyedben, Mester – téged ki látott?

Fölötted nincs Cézár, nincs Imperátor,
Se rongy tömeg, babért tépdesni bátor,
S nincs, aki Téged bekerít, határol.

Szabad vagy, mint űrben a fénysugár,
Szabad, mint a morajló tengerár,
S csak öntörvényed s korlát, határ.

Élet, Halál: minden beléd merül,
És bíróul fölötted ki sem ül,
Csak aki lát – az Isten egyedül.

Ne sírj, székely...

Búsúlva és megalázva ül magában a tört székely,
Kalapját kezében tartva néz az égre bús szemekkel:
"Édes Isten, hát mi már a saját hazánknak se kellünk,
Ők s eldobtak maguktól, hová menjünk,sír a lelkünk.

Ős hazánkban hazátlannak neveznek a szolga népek,
Ahová szívünk húzna, csak jött-ment cigánynak néznek.
Keserűség,munka,s hajsza a lenézés lett a sorsunk,
Senki nem akarja tudni, elfeledték ősi múltunk."

nem akarnak emlékezni, hogy mit tettünk hazánkért,
Elfeledték, hogy ott voltunk mindenütt,halva e népért.
Ott voltunk a Dón-kanyarnál,hol a szörnyű vérfürdőben
Nagyapáink ,s dédapáink meghalatak a harc hevében.

Szibériát is megjárták hős eleink a fogságban,
Sokan pusztultak el étlen munkában Oroszországban.
Sosem féltünk,mindig mi jártunk élen a harcban,
Sokan vesztek közülünk a kuruc-labanc csatában.

A forradalom sem találta készületlen ezt a népet,
Amikor az idő kérte,fegyvert fogott,s lépett.
Senki se feledje: miénk volt Túroczy és Gábor Áron,
Hogy a csata mezején a Kökös-hídon ágyú álljon.

De mint általában minden, ez a csata is elveszett,
S megmaradt a székely búval,bárhogy is megmérettetett.
És mi megmaradt,a földjét,amit művelt sok munkával,
Azt a nagyok Trianonban elvették egy toll-vonással!

Így hát a gazdából megtűrt lett, csak a munkája szükséges,
Amit keres két kezével,legyen neki elégséges.
De a munkáját is sokszor lenézik,semmibe veszik.
Termését lábbal tiporják,lekacagják,földhöz verik.

Aki mer munkát vállalni, és elmegy az anyahazába,
Amit keres,azt hűséggel,s verejtékkel meszolgálja.
Hazajön,mert haza vonzza hite,tudja,hazavárják,
Hogy gondozza s felnevelje hűséggel kicsiny családját.

S most, amikor valamiben segíteni tudtak volna,
Azon,hogy a kinti munka egyszerűbben alakulna:
A nép kimondta óhaját: nem kellünk a magyaroknak,
A magyar parlamentben ránk ím fogakat vicsorítnak!

elvesszük a munkahelyüket, az ő nyugdíjukból élünk,
Ellepjük Magyarországot, mind honpolgárságot kérünk.
Mi lesz veled magyar nép, s nyudíjas,ha jön a székely,
Ez a kiéhezett fajzat felér minden ellenséggel.

Arra nem gondolnak,hogy a minden évi szabadságot
Sokan Erdélyben töltik el,s mi minidg szívesen láttuk.
Sosem kértünk tőlük semmit,se forintot,se egyebet,
Mindenünket felkínáltuk,hogy elégedettek legyenek.

Ne sírj,székely!Székely testvér,ezt nem a magyarok tették,
Csak az ócska bevándorlók,kik a magyar nevet felvették.
Történelmünk nem a miénk!A magyar név rájuk szálott,
nem egyebek ők,bevándorolt zsidók,tótok és svábok!

Az ő népük lett a szeretett vendég az anyahazában,
Őket segítik, s pártolják.Árpád apánk szent honában.
Többre nézik ők és elismerik a japánt, s négert,
mint a hozzájuk tartozó testvérük, az ősi székelyt.

Ne sírj,székely!Te megtetted mindig ami tőled tellett,
Hogy sorsod csak bú maradt, ne sírj,törld le könnyeidet.
Téged Isten rendelt ide,s meg is maradtál földeddel,
Ezért vállald sorsod tovább megbékélve keserveddel.

Ne sírj,székely!Maradj meg földeden hűen gerincesen,
Dolgozz tovább és meglátod,hogy